Amint az várható volt, DT barátunk megfellebbezte a Brassói Táblabíróságon a Diszkriminációellenes Tanács határozatát, így kezdetét vette egy újabb évekig elhúzódó per. A táblabíróság megküldte nekem a keresetet, én pedig – élve a korszerû technikák adta lehetõségekkel – a válasziratomat és a viszontkeresetemet elektronikus úton küldtem el, kérve ugyanakkor, hogy igazolják vissza annak kézhezvételét.
Megvallom nagy reményeket nem fûztem a visszaigazoláshoz, mert egyéb ügyekben számos bíróságtól kértem már ezt az elmúlt években, de egyetlen esetben sem jártam sikerrel. Ehhez képest most meglepetésemre megérkezett a visszaigazolás, nem is egy egyszerû, egy mondatos levél, hanem egy pecsétes papír formájában:
De hogy az örömbe azért némi üröm is vegyüljön, a bürokrácia újabb veretes példájával is szembesülnöm kellett egyúttal, ugyanis – mint az iratból kiderül – a bíróság azt kérte, hogy igazoljam vissza, hogy megkaptam a visszaigazolást. Jólnevelt ember lévén ezt meg is tettem, kitöltve az e célra kapott típusiratot:
Mivel van bennem hajlam az abszurd iránt, megfordult a fejemben, hogy kérjem meg õket, hogy igazolják vissza a visszaigazolás visszaigazolását, de aztán letettem róla, mert azért mindennek kell legyen egy határa. Habár ez a példa inkább azt mutatja, hogy az agyament bürokráciának talán nincs, vagy legalábbis valahol jó messze van.