de melyik ég?

„és itt állok 89-ben,
Atyaúristen, de melyikben?!”
Balázs Tibor: Aki háromszor légiós

de melyik ég alatt állunk
melyik hazában a pokol-menedék
melyik bugyrában milyen
eredővel miféle apákkal
milyen hadrendben milyen
nyavalyákkal milyen esőt
havazást még bírunk
melyik élet ez s milyen
évet írunk hogy
tankok vaspáncélok
zuhannak nyakunkba
dögszagtól fulladunk s
ünneplőnk álruha ’88-tól
erre vagy onnan visszafelé
csak várjuk magunkat
csak nézünk fölfelé
de melyik ég alatt
melyik hazában
melyik bugyorban
milyen nyavalyában
hogy sírkövek kopjafák
zuhannak nyakunkba
hogy hamvaink piszkáljuk
tüzet mart halomra

finoman áthajolsz

teremtett lélek
nincs a fák alatt
a vers kigyúl
és felszakad
rég jeges csend
alól s a parkon
kék az alkony
finoman áthajol

hófátylas pompás
szél matat csillan
szikrázik alant
árnyékot rajzol
melleden vagy
mint a havazás
meztelen mennyei
áldás és kegyelem

s ahogy anya szült
sétálsz a fák alatt
a vers kigyúlt
és felszakadt
a jeges csend
alól s a parkon
kék az alkony
finoman áthajolsz

Érmindszenti sorok
„Valami nagy-nagy Sors, Ok, Cél van itt,
Valami nagy-nagy, ős tanulság,
Amely kis népeket tanít. „
Ady Endre: Szép, magyar sors

Kivel lehetne még
e pernye lepte földön rímeidet dicsérni,
megérezni szavaid lángnyelveit,
fogakat kitörő erejét;
élvezni mérgét, mézes selymét,
nyelvünket, kedvünket görcsbe rándító,
véget nem, nem érő, regélő-remélő,
szító-szakító folyamát?

Habzó számmal, csend poklával,
kivel fogok átkot mondani e fajra,
mely veszni tanul, mindég tudatlanul,
felső fokán a pusztulásnak;
szilánkokra törött éjszakákon
ki hint velem áldást e nép közé,
mely a bomlás gyönyörét zokogja,
árnyékát forogja időtlenül?

Ki fog velem egymást széttépő,
emésztő, émelyítő nászra kelni,
kaján vigyorú messiások térdéhez csúszni,
kúszni ki fog velem?
Ki siratja zokogásom, míg imát,
míg hazát felejtve búsulok,
sodró évek panaszát, halálnak halálát,
ki mondja fel velem?

maghiar

“Zegrényi főhadnagy, azaz locotenet mayor Mihail Zegreanu a szalonban állt…”  

Vida Gábor: Ahol az ő lelke

*
Leadni portán, ruhatárban,
szomszédnál, postán, bizományba.
Zálogba, letétbe, trezorba tenni,
eljátszani vagy elszemetelni:
hullatni táskából, zsebből és fejből,
berúgni az érte kapott lejből.
Kölcsönadni, nem kérni vissza:
tiszta ügy, tiszta sor, ez tiszta.

**
Magadat tudd! A csont
is porrá lészen – egy következő
ezerévben. S a nyelv – mit beszélnek
zagyván ?– felesleges trükk lesz,
vásári mutatvány. Minek is majd
temetőket mászni: a múltat hét zárral
kell zárni! Igazad van: megéred a pénzed:
szél csapkodja hát veled a sötétet!

Minden eddiginél nagyobb szükségünk van a Versre. Erről meg vagyok győződve! Az ultra-hiper( stb.)modern kor örvényében kapálózunk, sodródunk és ösztöneinkig vetkőztet minket a reklám, az információ és a digitális világ mocsarában fuldoklunk, egész életünket, boldogságunkat, szerelmünket tovább gördíti egy izgága ujj. Kifelé élünk, de úgy, hogy csontig vagyunk vetkezve, sómenek: púder, paróka és nyakkendő vagyunk.

?

Állj!

LIBRI

LÍRA

BOOKLINE.HU

BOOKLINE.RO

A babonás kéményseprő – Versek gyerekeknek V. Szabó Ildikó festményeivel

Csíki András

Felém tekeredik egy megtömött, csúnyára hízott mondat. Vitába szálljak, birokra keljek? Vagy hagyjam, hogy eltüntessen engem is a monstrum?

Reményteli bizakodással, András

Támogatók:

Dr. Czirják Nóra

 Ákos

Dr. Kukovecz Barbara

Dr. Drimba László és Dr. Drimba-Vincze Lilla

Kovács Kornél és Kovács-Polyák Anetta

Aczél Márton és Aczél-Berta Szabina

Győrfi Mária

Dr. Almássy János

Sári Mónika

Fábián Imre és Fábiánné Kovács Anikó

Fábián Márk és Fábiánné Pap Dóra Lili

Csoba Péter és családja

Márton Piroska

Vacsi Katalin és Nagy Zsolt

Dr. Verók Attila

Dr. Zudor András és családja

Mosollyal őrködsz

Szavaim alá mondod szavaid,
szűk fényárban örvénylünk fonódva,
nincsen hiányzó, félig kész, csonka
rész; nem hozzád vezető utca, híd.

Fogalmaiddal úszom az eget,
járom a hétköznap pengeélét.
Kétségeim, félszem te szóród szét,
s mosollyal őrködsz mosolyom megett.

Szavaid alá mondom szavaim,
tud még ugye nőni a szerelem,
bőrünk alá égboltnyi sejtelem,

gyönyörűség a gyönyör titkain?
Mert nem volt, nincs, nem lesz, hogy nem te jössz:
mosolyom megett mosollyal őrködsz.

Mint akit pergőtűz ölel

Hasalsz, mint akit pergőtűz ölel,
fedezék, árok, bajtárs nincs közel,
hogy bújtatna, fedne és tartana –
vörös virágot bont az éjszaka.

Körmeid alatt sár és színarany;
imák felett az Isten hangtalan
angyala tépi, fosztja szárnyait –
az éjjel csak vérszínű szirmot nyit.

Mi előtt vagy még? Mi után? Miben?
A tüzérség újra tölt, nem pihen,
ki ügyeli, rendezi ezt a részt.

Mi után vagy már? Mi előtt? Miben?
Reng, döng, dühöng, dübörög, megbillen
a föld és lassan, lassan megemészt.