A “károsultak”

A károsultak terén meglehetõsen nagy a káosz.
Amint az elõzõ bejegyzésben közzétett tanúvallomásban olvasható, az V. Kerület nevében Karsay Károly bejelentette, hogy kártérítési igényük van. Ennek ellenére az ügyészség által összeállított vádirat szerint károsult csak kettõ van, a Monturist és Virág Zsolt.
Márpedig a Monturist kártérítési igényt nem jelenthetett be, mert ahhoz közgyûlés határozatra lett volna szükség, ilyen határozat pedig nem létezik.
A végére hagytam az ügyvezetõ kártérítési igényét:

virag-zs-anyagi-koveteles

Ennek alapján azt lehet gondolni, hogy Virág Zsoltnak hatalmas erkölcse van, elvégre kicsi erkölcsben ilyen nagy kárt nem lehet tenni.
Ezzel szemben logikai téren már távolról sem áll olyan jól, ugyanis azt írja, hogy majd késõbb tudja csak részletezni, hogy konkrétan milyen károk érték, miképpen jött ki ez az összeg. Azt pedig elemi iskolában tanítják, hogy egy összeg úgy jön ki, hogy az elsõ tagot összeadjuk a másodikkal, s így tovább. Ha a tagok nem ismertek, akkor összeget számolni képtelenség. Mondani attól lehet, de csak hasra ütéssel. S ha az ember nagy hasra üt vagy nagyot üt, akkor lehet ilyen nagyot is mondani. De hogy mekkora is az az erkölcs amiben a kár keletkezett, az ki fog derülni hamarosan.

Kategória: tények, ügyészség | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük