Magunkról

A Székely Figyelõ Alapítvány egyik legfontosabb célkitûzése annak biztosítása, hogy Székelyföld területén a lehetõ legnagyobb mértékben biztosítva legyen a magyar nyelv használata az élet minden területén. E célból elsõsorban tájékoztatunk az erre vonatkozó jogokról, illetve figyelmeztetünk, ha valaki azokat megsérti, de szükség esetén jogi eszközökkel is fellépünk.
Nyílván magunkban kevesek vagyunk ezen cél eléréséhez, ezért arra kérünk illetve bátorítunk mindenkit, hogy jelezze nekünk ha jogsértést tapasztal, illetve maga is lépjen fel azok ellen, a tõlünk származó információk birtokában. Meggyõzõdésünk, hogy közösen sikeresek leszünk, s az által Székelyföld egy élhetõbb, otthonosabb régió lesz.
A fentiek figyelembevételével indítjuk útjára ezt az oldalt is, elsõsorban (de nem kizárólag) azzal a céllal, hogy a közösségünket tájékoztassuk a tevékenységünkrõl. Bízunk benne, hogy a puszta tájékoztatáson túl, ennek egyéb haszna is lesz. Várjuk ugyanakkor a hozzászólásaikat, meglátásaikat is, mert a magyar ember tudja, hogy több szem többet lát.

Ha pedig valaki úgy gondolja, hogy tevékenységünket támogatni szeretné, azt köszönettel vesszük. Az ahhoz szükséges információk:

Fundatia Szekler Monitor – Monitorul Secuiesc
Adószám: 12840761
Bank: BRD – Groupe Societe Generale
Számlaszám: RO18.BRDE.210S.V027.5300.2100
Swift kód: BRDEROBU