Nemzetiség vagy nyelv?

A napokban nagy intenzitással lángolt fel a hazai magyar közbeszédben egy vita a népszámlálás kapcsán. Ennek apropóját az adja, hogy a kérdõív-tervezeten több nemzetiség esetében számos al-kategória jelent meg, ellenben a magyarnál ilyen nem volt, holott korábban bevett volt minimum kettõt feltüntetni (maghiar és ungur), illetve legutóbb szerepelt még a székely is. Az egyszerûség kedvéért mondjuk azt, hogy két tábor alakult ki, egyik azt mondja, hogy székelyek és magyarok egyaránt vallják magukat magyarnak, mert ez létfontosságú a nyelvi jogaink gyakorlása szempontjából, miközben a másik azt hányja a kérdõív készítõi szemére, hogy el akarják tüntetni a statisztikákból a székelyeket, hogy ez által lehetetlenítsék el Székelyföld autonómia-törekvéseit.

Az egész kérdés attól mondható igen problémásnak, hogy mindkét tábornak vannak megfontolandó érvei, így bármelyik álláspont fog gyõzni (jelenleg úgy néz ki, hogy a kérdõívbe mégis bekerülnek a magyar al-kategóriái is), az bizonyos veszélyeket fog hordozni magában. S ez talán fõleg arra a változatra igaz, aminek az esélyei jelenleg nagyobbak. Ugyanis megszokhattuk már, hogy a romániai hatalom hajlamos a nem tisztességes játékra, ezért ebben az esetben is megtörténhet, hogy így vagy úgy, de nemzeti közösségünk kárára próbálja majd felhasználni azt, hogy az adatok összesítése során lesz egy bizonyos számú magyar illetve székely. Ugyanis a módszertan szerint ezeket össze kell adni és így jön ki a romániai magyarok létszáma, mégis megeshet, hogy itt-ott a hatóságok a két számot külön fogják kezelni.
A kritikus terület pedig – mint fennebb már jeleztük – kétségtelenül a magyar nyelv használata a közéletben (közigazgatás, igazságügy, egészségügy), ugyanis mint köztudott az egy küszöbhöz van kötve (mely küszöb ráadásul igen magas, az Európa Tanács szaktestületei már többször felszólították Romániát arra, hogy ezt csökkentse). A “vallják a székelyek is magyarnak magukat” álláspont híveinek lényegében az az érve, hogy így lehet elkerülni azt a potenciális veszélyt, hogy ha egy település lakói közül (maximálisan sarkítva) 19% székelynek, másik 19% pedig magyarnak vallja magát, akkor ott megszûnik a magyar nyelv használatának a törvényes alapja. Ugyanis a jelenleg érvényes jogszabályi elõírások (például a Közigazgatási Törvénykönyv 94. és 195. cikkelye) a nyelvhasználat lehetõségét/kötelességét az adott településen élõ és adott kisebbséghez tartozó személyek részarányától teszik függõvé, így hiába ugyanaz az anyanyelve székelynek és magyarnak, ez nem számít, ha nincs legalább 20% székely vagy magyar, akkor a magyar nyelvet nem lehet hivatalosan használni az adott településen.

Álláspontunk szerint azonban ez a megközelítés/szabályozás téves, a “minek valljuk magunkat?” dilemma feloldása pedig a jogszabályok módosítása. Elismerjük, hogy ez egy hosszas és a nemzeti közösségünk által önállóan nem megoldható feladat, de egyrészt szükséges, másrészt hosszú távon megoldja az említett dilemmát.

Ugyanis:
Az egyik alap-dokumentum, amin a nyelvhasználati jog nyugszik, az a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája (angol és magyar nyelven itt). Ennek már a címe is világossá teszik, hogy nem nemzetiségekrõl, hanem nyelvekrõl szól, s ha ez valakinek nem volna elég, akkor olvassa el a preambulumot, ahol bõvebben ki van fejtve, hogy miért tekintik az aláírók fontosnak és védendõnek a nyelveket. S ha ez sem volna elég, akkor bátran végig lehet olvasni az egész Chartát, abban kizárólag nyelvekrõl és nyelvek beszélõirõl van szó, sehol nem említenek nemzetiségeket, etnikumokat, stb. Az összes a Chartában felsorolt jogot adott nyelvek beszélõi számára kell biztosítani, függetlenül azok etnikumától.
Mint köztudott, Románia ratifikálta ezt a Chartát (282/2007-es törvény), s annak 5. cikkelyének egyes alpontjai (a, b, c, stb.) a fentieknek megfelelõen nyelvekrõl és nem etnikumokról szólnak.
Csak a rend kedvéért tegyük ezekhez hozzá az Alkotmány 11. cikkelyét, amiben az áll, hogy Románia pontosan és jóhiszemûen teljesíti a nemzetközi kötelezettségeit.
Mindezekbõl pedig egyértelmûen következik az, hogy a Közigazgatási Törvénykönyvet (s vele együtt minden olyan jogszabályt, ami nyelvi jogokat szabályoz) módosítani kell, összhangba kell hozni a Nyelvi Chartával, olymódon, hogy valamely nyelv használatának jogát nem adott kisebbség részarányához kell kötni, hanem az adott nyelvet beszélõkéhez. Ennek megfelelõen a Közigazgatási Törvénykönyv 94. cikkelyének elsõ bekezdése például így kell hangozzon:
În unitãtile/subdiviziunile administrativ-teritoriale în care una dintre limbile la care se referã Legea 282/2007 este folositã de cel putin 20% din numãrul locuitorilor acelei unitãti administrativ-teritorialale, stabilit la ultimul recensãmânt, autoritãtile administratiei publice locale, institutiile publice aflate în subordinea acestora, precum si serviciile publice deconcentrate asigurã folosirea, în raporturile cu acestia, si a limbii respective, în conformitate cu prevederile Constitutiei, ale prezentului cod si ale tratatelor internationale la care România este parte.”

Ha pedig ezek a módosítások meglesznek, akkor nagyrészt értelmét veszti a mostani vita, mert az nyilvánvaló, hogy a székelyek anyanyelve is a magyar, tehát ha nemzetiségként netán külön is jelennének meg a hivatalos statisztikában, az anyanyelv szerinti statisztikában egy helyre kerülnének s így a nyelvhasználati jogok nem lennének veszélyben. Márpedig ilyet statisztikát kötelezõ lesz majd készíteni, pont azért, hogy lehessen alkalmazni a kisebbségek nyelvére vonatkozó törvényes elõírásokat.

Mint említettük, az összes érintett jogszabály megváltoztatása nem könnyû feladat, tekintettel arra, hogy az igazán érdekeltek (vagyis az országban élõ nemzeti kisebbségek) csak töredékét adják a parlamenti képviselõknek és szenátoroknak. Ugyanakkor a jelen pillanat szerencsésnek mondható olyan szempontból, hogy az RMDSZ is tagja egy igen nagy többséggel bíró kormánykoalíciónak, így lehetõsége van a témát a koalícióban felvetni, s ügyes érveléssel, kitartó munkával (illetve adott esetben ügyesen kihasználva azt, hogy a mérleg nyelve a két másik koalíciós pártnak egy vitájában) van esélye elérni azt, hogy még ebben a kormányzati ciklusban a szükséges módosításokat a parlament is megszavazza.

Kategória: Felhívás, vélemény | 6 hozzászólás

Nem árt tudni!

A kormány december 15-én fogadott el egy sürgõsségi rendeletet (129/2021 – itt olvasható), amivel arra kötelezi az országba belépõket, hogy kitöltsenek egy ûrlapot, ennek elmulasztása pedig 2-3000 lej büntetést von maga után.
Túl azon, hogy a szóban forgó ûrlap hasznossága vitatható, ennek a jogszabálynak az alkotmányossága igencsak kérdéses (ugyanis alkotmányos jogot korlátoz, olyat pedig csak törvénnyel lehet), a kiróható büntetés pedig semmiképp nem arányos a mulasztás súlyával.
Éppen ezért akit ezen jogszabály alapján megbüntetnek, az jó eséllyel fordulhat bírósághoz azért, hogy az a büntetés eltörölje. Ha valakinek ilyen téren segítségre lenne szüksége, fordulhat hozzánk.

Kategória: Felhívás, Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Nagylelkûek?

Tavaly augusztusban lettünk figyelmesek egy álláshirdetésre, ami a gyergyószentmiklósi postahivatalban volt kifüggesztve. Tekintettel arra, hogy a város lakóinak több mint 80%-a magyar, visszatetszõnek találtuk, hogy a hirdetés csak román nyelvû, s ráadásul az alkalmazási feltételek között sem szerepelt a magyar nyelv ismerete. Tekintettel arra, hogy a posta állami intézmény, amelyik közszolgáltatást biztosít (az intézmény honlapján ez olvasható: Companie nationalã de interes public, înfiintat de cãtre Ministerul Transporturilor, care asigurã pentru cetãteni servicii postale), egy petíciót intéztünk a megyei kirendeltség vezetõjéhez, amiben felhívtuk a figyelmét a magyar nyelv használatára vonatkozó kötelességükre. Kivártuk becsülettel a törvényes 30 napot, de válasz nem érkezett, ezért újraküldtük a petíciót, jelezve, hogy létezik egy törvényes kötelezettség a válaszadásra. Aztán eltelt újabb 30 nap, válasz sehol.
Végül további két hét elteltével válasz érkezett, ez:

A posta válasza

Már azt nehéz megérteni, hogy egy magyar nyelvû petícióra egy magyar igazgató miért ír román választ, de ez lenne a kisebbik baj, a nagyobbik ugyanis a válasz tartalma.
Kezdõdik azzal, hogy tájékoztatnak, hogy õk nem közintézmény hanem kereskedelmi társaság, rájuk tehát nem vonatkoznak az általunk jelzett, a közigazgatásban érvényes törvényes elõírások. Állítják ezt úgy, hogy a petícióban mi nem hivatkoztunk konkrét törvényre, így nehéz lenne eldönteni, hogy melyek azok a törvények, amelyekkel a válasz vitatkozik.
Aztán azzal folytatják, hogy túlzó a magyar nyelv használatára vonatkozó igény, mert ez nem szerepel a posta törvényes kötelességei között. Mondják ezt egy olyan intézményrõl, amelyik 80%-ban magyarok lakta megyéjében mûködik annak az országnak, amelyik nem gyõzi a kisebbségek Kánaánjának nevezni magát! S teszik ezt azért, mert ugyan állami tulajdonban van a posta, de a szervezési formája nem közszolgálat, hanem kereskedelmi társaság. Egy jó kis formai kibúvó (legalábbis szerintük), ami igencsak jól jön, amikor azt kell megindokolni, hogy az állam miért is teszi pont a fordítottját annak, amivel folyton dicsekszik.
S ha ez nem lenne elég, akkor Gergely Irma arról is kioktat, hogy az alkotmány értelmében Romániában a hivatalos nyelv a román (kik is szokták ezt újra és újra a szemünk közé vágni?), tehát túlzó és törvényes alapot nélkülözõ az az elvárás, hogy egy postás (nem elfeledni: Gyergyószentmiklós területén szolgálatot teljesítõ postás) ismerje a magyar nyelvet.
Majd következik a “nagylelkû” gesztus: Tekintettel arra, hogy a posta belsõ szabályai nem tiltják hogy helyi szinten a kisebbségek nyelvét is használják, ezért ezután az álláshirdetéseket magyar nyelven is közzéteszik. Örvendjünk tehát egyrészt annak, hogy a román posta olyan nyitott, kisebbségbarát, stb., hogy nem tiltja meg (!!!) a magyar nyelv használatát Székelyföldön, másrészt meg annak, hogy ezután tesznek egy plusz erõfeszítést és ha mást nem is, de az álláshirdetéseket magyar nyelven is közzéteszik. S bizonyos mértékig igaza is van az igazgatónõnek, mert úgy néz ki a petíciónkkal bár egy apró eredményt sikerült elérnünk.

De beérhetjük ennyivel? Tényleg ez a maximum, ami elérhetõ? Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre adekvát válaszokat tudjunk adni, vizsgáljuk meg azt, hogy az intézmény jogászainak igazuk van-e, valóban nem vonatkoznak-e rájuk a kisebbségek nyelvhasználatát elõíró jogszabályok.
Ilyen téren két nemzetközi egyezmény szokott szóba jönni, tekintettel arra, hogy azokat Románia ratifikálta, s ehhez mindig érdemes még hozzátenni az alkotmány 11. cikkelyét, amelyik azt mondja ki, hogy Románia elkötelezi magát, hogy jóhiszemûen végrehajtja a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit (ugyanis ennek értelmében nem illik a kibúvókat keresni, trükközni, azért hogy valamely kötelezettséget ne kelljen végrehajtani). Jelen esetben a két egyezmény közül a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját célszerû elõvenni (angol és magyar nyelvû változata itt, a román pedig itt), illetve a 282/2007-es törvényt, ugyanis abban van rögzítve (5. cikkely e. pont), hogy a magyar nyelv viszonylatában milyen kötelezettségeket vállalt Románia (ugyanis a Charta egy vállalás-lista, s minden ország maga dönti el, hogy azok közül melyik nyelv viszonylatában melyeket teljesíti). Nézzük mi áll ott a Charta 10. cikkelye kapcsán (közigazgatási és közszolgáltatások):


– paragraful 1 subparagrafele a) (îi), a) (iii), a) (iv), a) (v), b), c);

paragraful 2 subparagrafele b), c), d), e), f), g);

paragraful 3;

paragraful 4 subparagrafele b), c);

paragraful 5;

Tehát a 10 cikkely 3. paragrafusát mindenestõl vállalta Románia, nézzük mi annak a címe és mi található az a. pontjában:
3. A közigazgatási hatóságok vagy az õ nevükben tevékenykedõ más személyek által mûködtetett közszolgálati szerveket illetõen a Szerzõdõ Felek a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatának területein e nyelvek mindegyike helyzetének megfelelõen, abban a mértékben, ahogyan az ésszerûen lehetséges, vállalják, hogy:
a) gondoskodnak arról, hogy használják a regionális vagy kisebbségi nyelveket a szolgáltatások nyújtásakor;

A szöveg eléggé nehézkes, de a lényeget nem nehéz kihámozni: a közigazgatási hatóságok (például a Szállítási Minisztérium) által mûködtetett közszolgálati szervek (mint például a posta) egy többségében magyarok lakta közigazgatási egységben (mint például Hargita megye) gondoskodnak arról, hogy a szolgáltatásuk nyújtásakor használják a magyar nyelvet, hiszen az ésszerûen lehetséges (bõven van az alkalmazottak közt olyan, aki ezt a nyelvet ismeri). S ez teljesen független attól, hogy a posta szervezési formája közszolgálat (serviciu public) vagy kereskedelmi társaság (societate comercialã), az számít, hogy egy közigazgatási hatóság nevében tevékenykedik és közszolgálatot lát el (úgy ahogy a posta definiálja önmagát a honlapján). S persze figyelembe véve az említett alkotmányos elõírást, ha jóhiszemûen jár el, s nem a kibúvót, a kifogást keresi.

De tegyük fel, hogy a fenti gondolatmenetünk erõletett, a posta egy kereskedelmi társaság amelyik a piac törvényei szerint mûködik. A jó hír számunkra az, hogy a Chartának arra a területre is vannak intézkedései, ezek a 13. cikkelyben szerepelnek, melynek a címe “Gazdasági és társadalmi élet“, az 1. paragrafusa pedig így szól:
1. A gazdasági és társadalmi tevékenységeket illetõen, a Felek az ország egészére nézve vállalják, hogy:
a) kiiktatnak jogalkotásukból minden olyan rendelkezést, mely igazolható okok nélkül tiltja vagy korlátozza a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatát a gazdasági vagy társadalmi élet dokumentumaiban, különösen a munkaszerzõdésekben és az olyan technikai dokumentumokban mint a termékek és felszerelések használati útmutatói;
b) megtiltják, hogy a vállalatok belsõ szabályzataiba és a magánokiratokba, legalábbis amelyek az azonos nyelvet beszélõk között jöttek létre, a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatát kizáró vagy korlátozó cikkek kerüljenek;
c) fellépnek az olyan gyakorlattal szemben, mely elbátortalanít a regionális vagy kisebbségi nyelveknek a gazdasági vagy társadalmi tevékenységek keretei között történõ használatától;
d) a fenti pontokban jelzettektõl eltérõ módokon megkönnyítik és/vagy bátorítják a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatát
.”
Márpedig a magyar nyelv viszonylatában ezt a pontot vállalta Románia, amint az a fennebb jelzett helyen ellenõrizhetõ. A d. pontban jelezett feladat (a cégek bátorítása) ellátására pedig kitûnõ lehetõség az, hogy ezt úgy teszi, hogy jó példával jár elõl, a saját cégénél kötelezõvé teszi a kétnyelvûséget.
Ráadásképpen hadd jegyezzük meg, hogy ez már az ország egész területére vonatkozik, nem csak azokra a régiókra, ahol kisebbségi nyelvet beszélõ állampolgárok élnek, tehát amire a válasz hivatkozik (hogy a posta belsõ szabályzatai nem tiltják a magyar nyelv használatát) nem valamiféle kegy, hanem a törvény betartása, s ha ez nem így lenne, akkor az törvénysértésnek minõsülne. (S ezt azért is érdemes megjegyezni, mert jelennek meg néha hírek a sajtóban arról, hogy itt-ott túlbuzgó cégvezetõk zaklatják a magyar beosztottakat, ha egymás közt magyarul beszélnek).
Egy szó mint száz, a válaszban jelzett “engedmény” távolról sem kielégítõ, a postának változtatni kell a hozzáállásán, ami a magyar nyelv használatát illeti. Már csak az a kérdés, hogy szükség esetén a pártatlan román igazságszolgáltatás kapható lesz-e arra, hogy erre rákényszerítse? Ez ki fog derülni.

Kategória: Tájékoztatás, vélemény | Hozzászólás most!

Tartsunk tükröt

A napokban elég nagy port vert fel a Diszkriminációellenes Tanács egy határozata, nevezetesen a 778/2021-es.
Errõl elõször Dan Tanasã adott hírt a blogján, szokás szerint a mellét verve, hogy lám, ismét leleplezett egy hatalmas törvénytelenséget és elérte azt, hogy az illetékes hatóság alaposan megbüntette Sepsiszentgyörgy polgármesterét, mert az a románokat súlyosan diszkriminálta etnikai alapon.
Ezt követõen a sajtó megkereste a másik két érintett felet is, s születtek a témában részletesebb írások, mint ez itt. Ebben megszólaltatják a Diszkriminációellenes Tanács elnökét is, aki elmagyarázza, hogy miért is rótták ki a büntetést. Így a kép már sokkal árnyaltabb, ellenben az elnök úr érvelése nem tökéletesen meggyõzõ, illetve ha az egész történetet továbbgondoljuk, akkor érdekes következtetésre juthatunk.

Az eleve meggondolkoztató, hogy maguk a Diszkriminációellenes Tanács tagjai is rögvest román-magyar viszonylatban kezdték vizsgálni a kérdést, holott a vitatott álláshirdetésekben a magyar nyelv ismerete nem szerepelt, azokban az áll, hogy a jelentkezõktõl elvárják, hogy a románon kívül ismerjék az EU egy másik hivatalos nyelvét is. Ráadásul vélhetõen nem volt semmi információjuk arra nézve, hogy Sepsiszentgyörgyön vagy környékén románokon és magyarokon kívül élnek-e más EU-tagországok polgárai, akik ebben az esetben ugyanabban a helyzetben vannak mint az ottani magyarok, vagyis az EU egyik hivatalos nyelve az anyanyelvük. Így a Tanács gondolatmenete nem tényekre, hanem feltételezésekre alapoz, pont úgy tesznek mint Tanasã, aki meg azt feltételezte, hogy ugyan EU-tagország hivatalos nyelvérõl van szó az álláshirdetésekben, de a hirdetés feladója konkrétan a magyar nyelvre gondolt.
Szintén gondolatolvasásra vetemedik a Tanács elnöke, aki kijelenti azt, hogy “érzékeli a székely furfangot”.
Nem utolsósorban a Tanács határozata arra is alapoz, hogy a Sepsiszentgyörgyön élõ románok nem tudnak magyarul. Ami akár igaz is lehet (habár köztudott, hogy maga Tanasã is jól tud magyarul), de akkor azon kellene elgondolkozni, hogy hova jutottunk pár évtized alatt (hisz még Trianon után jó idõvel is természetes volt, hogy az Erdélyben élõk kölcsönösen ismerték egymás nyelvét), illetve hogy mit kellene tenni azért, hogy ez az állapot változzon, a nyelvismeret ne legyen gát és akadály a két népcsoport közti kapcsolatokban, illetve az a kapcsolat ne legye egyoldalú (hogy csak a magyarok számára elvárás a román nyelv ismerete).
Egy szó mint száz, a Diszkriminációellenes Tanács határozata kissé erõltetett, s a pénzbüntetés kirovása pedig kétségtelen túlzás, figyelembe véve például ugyanezen tanács 566/2021-es határozatát (megtalálható itt), amiben felmenti, még bár megrovásban sem részesíti Tanasã-t, aki azon ügyködött, hogy a gyergyószentmiklósi városházáról eltávolíttassa a magyar feliratot (holott az azon az épületen a törvény értelmében kötelezõ).

Na de ez csak egyik fele a történetnek, mondhatni nincs benne semmi meglepõ, akár szóra sem lenne érdemes. Nézzük hát a másik oldalt, ami sokkal érdekesebb.
Vegyük azt, amit a Diszkriminációellenes Tanács elnöke mondott, s helyettesítsük be a magyar nyelvet a románnal, vagyis nézzük meg a helyzetet egy magyar jelentkezõ szemszögébõl ugyanazon a versenyvizsgán, ahol a román nyelv megfelelõ ismerete is elvárás volt:
Adott esetben ugyanis el lehet várni egy köztisztviselõ versenyvizsgája esetében, hogy beszéljen az EU hivatalos nyelvei közül – a magyaron kívül – még legalább egyen. Az állam hivatalos nyelvére vonatkozó törvény pedig kimondja, hogy a román nyelv ismerete indokolt bármilyen olyan köztisztségviselõ esetében, ahol a személy az ügyfélszolgálati tevékenység tágabb értelmezését kell elvégezze, amibe a terepmunka vagy a levelek elolvasása is beletartozik. Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala pedig, amikor köztisztviselõi állást hirdetett, ehhez pedig a versenyvizsgán az Európai Unió 24 nyelvébõl 23-ból még egyet feltételként megszabott a munkaköri leírás elvégzéséhez, akár helyesen is tette volna, amennyiben a munkaköri leírás ezt indokolná. „Azonban nem lehet olyan feltételt szabni, ami nem szükséges az állás betöltéséhez. Ha esztergályost veszek fel, akkor nem kérhetem, hogy az illetõ jogi diplomával rendelkezzék” – érzékeltette egy példával a diszkriminációellenes tanács elnöke.
Az állásra jelentkezõk magyarok esetében viszont, mivel itt nem indokolt, hogy a magyar nyelv mellett az EU másik 23 nyelvébõl egyet még ismerjenek, fennáll a hátrányos nyelvi megkülönböztetés lehetõsége a versenyvizsga alkalmával. Amíg ugyanis a magyaroknak egy idegen nyelvet kellett választaniuk, addig a 2021-ben meghirdetett tanácsos és asszisztensi állások esetében a románok direkt módon elõnyben részesültek azáltal, hogy anyanyelvi szinten beszélik a románt.

Nos? Teljes mértékben logikus, nemde? Rövidebben és direktebb módon fogalmazva: ha a Tanács elnökének a gondolatmenete helyes volt az adott helyzetben, akkor ugyanezen gondolatmenet alapján hátrányos megkülönböztetés a román nyelv ismeretét megkövetelni olyan köztisztviselõi állások esetében, amelyek nem feltételeznek közvetlen kapcsolatot az ügyfelekkel.

A jó kérdés pedig az, hogy ha ezzel szembesítik az elnök urat, akkor még kitart-e az álláspontja mellett, illetve ha valaki panaszt tesz a Tanácsnál azért, mert egy köztisztviselõi versenyvizsgán (olyan állás esetén, ami nem feltételez közvetlen kapcsolatot az ügyfelekkel) feltételként szerepel a román nyelv ismerete, akkor ugyanígy büntetést szavaz-e meg az érintett polgármesternek?

Kategória: Egyéb, vélemény | Hozzászólás most!

Jog, amivel nem élünk

Románia 1995 után két olyan nemzetközi egyezményt is ratifikált, amelyek arról (is) szólnak, hogy a területén élõ magyarok adott körülmények közt használhatják anyanyelvüket különbözõ hatóságokkal szemben, szóban és írásban. Ezek a jogok belekerültek az alkotmányba és számos törvénybe, a cél pedig nyilván az, hogy érezzük minél inkább itthon magunkat ebben az országban.
Ráadásul nem kevesen vannak, akik nem ismerik kellõ szinten a román nyelvet( hála az oktatási rendszernek is, amelyik csigaléptekkel halad abba az irányba, hogy a magyar gyermekek számára idegen nyelvként tanítsák azt, ezzel megteremtve a lehetõségét annak, hogy meg is tanulják), nekik kifejezetten fontos, hogy hivatalos ügyeiket magyarul is intézhetik..
A téma kapcsán nem utolsósorban azt is fontos megjegyezni, hogy a különféle hatóságok igen visszafogottan igyekeznek a gyakorlatba ültetni ezt a jogot, kitalálnak mindent azért, hogy ahol és amennyire lehet, elszabotálják.

Mindezekkel együtt a kérdés a mi szempontunkból az, hogy élünk-e ezzel a jogunkkal, illetve fellépünk-e azok ellen, akik ezt korlátozzák? Ezt kiderítendõ fordultunk közérdekû információ kéréssel Hargita és Maros megye prefektusaihoz, azt kérve, hogy bocsássák rendelkezésünkre azokat a petíciókat (2014-tõl mostanig), amelyek tárgya a magyar nyelv használata a közintézményekben. S igaz ugyan, hogy csak bírósági segédlettel, de nemrég kézhez kaptuk a Hargita megyei adatokat.
Ezekbõl meg az derül ki, hogy az ilyen tárgyú petíciók száma az elmúlt években így alakult:
2014: 4
2015: 6
2016: 7
2017: 0
2018: 2
2019: 0
2020: 1
2021: 7

Összesen majd nyolc év alatt: 27 petíció. Ami önmagában még nem lenne nagy gond, hisz azt is jelenthetné, hogy a helyzet kifejezetten jó, ezt a jogunkat általában tiszteletben tartják, ritkán van ok panaszra. De nyilván nem ez a helyzet, ezt tudja mindenki, aki akár csak néha-néha kerül kapcsolatba különféle hatóságokkal.

A helyzet még kevésbé rózsás, ha figyelembe vesszük azt, hogy a petíciók jelentõs része tõlünk származik (ez egy olyan “dicsõség”, amire egyáltalán nem vágytunk és vágyunk), illetve hogy van olyan általunk benyújtott petíció, amire több alkalommal is vissza kellett térjünk (ilyen az idei hétbõl öt). Ezekbõl ugyanis az következik, hogy kevesen tesznek panaszt ha jogsértéssel találkoznak, illetve a panaszok megoldása nem megy zökkenõmentesen, idõbe és erõfeszítésbe telik míg az amúgy teljesen indokolt és egyszerûen megoldható panaszok esetében sikerül eredményt elérni.

Az összképet tovább rontja az, hogy ezen panaszok egy része nem a magyar nyelv használatának a hiányát, hanem a pont fordítva, annak használatát teszi szóvá. A 27-bõl egészen pontosan 10 ilyen jellegû, a panaszosok kiléte pedig egyáltalán nem meglepõ, élükön az évek óta tartó uszításának eredményeképpen parlamenti bársonyszékbe kerülõ Dan Tanasã-val, aki a rá jellemzõ kultúrált, jól nevelt módon olyanokat ír a megye prefektusának, hogy Motto: “Jeane, fã te cã lucrezi!”, majd számon kéri, hogy itt meg itt milyen alapon merészelik egyesek a magyar nyelvet használni.

Az már csak a “némi meglepetés” kategória, hogy kerül olyan hegyen túli állampolgár, aki az államelnöknél és két minisztériumnál tett panaszt (amit mindhárom helyrõl a prefekturára továbbítottak), azért, mert Ditró honlapja magyar nyelvû. Bizonyítékképpen képernyõ-mentést is mellékel, amin a honlap magyar változatának (https://www.gyergyoditro.ro/hu_HU/) a tartalma látható. (Az pedig a prefektura szakembereit minõsíti, hogy erre nem azt válaszolják a panaszosnak, hogy próbálkozzon a román változattal ezen a címen: https://www.gyergyoditro.ro/ro_RO/, hanem a polgármesteren kérik számon ezt a szörnyû vétséget, s õ kell nekik elmagyarázza, hogy mi is a helyzet.). Az ember szinte látja a szeme elõtt amit Ion Ionescunak Bârladban, vagy Popa Popescunak Medgidián egyszer csak eszébe jut, hogy nézzük már meg, mi újság Ditróban. Sõt, még az illetõ foglalkozására nézve is van ötlete…

Na de lényeg a lényeg: egy jog annyit ér, amennyit használunk belõle. Ha mi nem élünk a meglévõ jogainkkal, ha mi nem tesszük szóvá ha megsértik azokat, akkor Románia is nyugodtan mondhatja magát a kisebbségek Kánaánjának, ahol mindenki elégedett, lám, egy-két megszállottat leszámítva senki semmire nem panaszkodik. Ezzel pedig nem csak magunknak, de az utánunk jövõknek is nagy kárt okozunk, mert ha mi egy jogról csak hallgatólagosan is, de lemondunk, akkor õk azt milyen alapon követeljék majd vissza? Éljünk tehát a jogainkkal és ne tûrjük, ha megsértik azokat!

Kategória: Felhívás, Tájékoztatás | Hozzászólás most!

A “Vasláb” történet

egy esettanulmány

A történet egyes elemeirõl korábban is beszámoltunk, de mivel nemrég több dokumentum birtokába kerültünk, úgy gondoljuk megér egy összefoglalót, hisz mint cseppben a tenger, jól felismerhetõ benne az, hogy miképpen viszonyulnak a romániai hatóságok a hazai magyar közösséghez.

Mint köztudott, a 215/2001-es törvény elõírta, hogy azon településeken ahol a lakosság több mint 20%-a magyar anyanyelvû, a település nevét annak be- és kijáratainál magyar nyelven is fel kell tüntetni. S hogy ne lehessen vita tárgya, hogy ez mely településekre érvényes, a törvény végrehatási utasításai listákba szedve tartalmazták az érintett településeket, s a 12. listában (ami Hargita megyére vonatkozik) az 54. sorban ott van Vasláb.
Ennek ellenére 11 év eltelte után is csak román nyelven szerepelt a falu neve a bejáratainál. Látva ezt, 2012 novemberében egy állampolgár (CS.B.) a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult, kérve, hogy az a vétkes polgármestert büntesse meg. Ennek nyomán 2013 júniusában 2013 a Tanács elfogadta a 377/2013-as határozatot, amiben megállapította, hogy a polgármester diszkriminálja a magyar közösséget, figyelmeztetésben részesítette és felkérte, hogy a település-táblákon tüntesse fel annak a nevét magyarul is.

A polgármester kézhez kapta a határozatot … majd nem tett semmit.

Következésképpen a panaszos 2014 augusztusában a megye prefektusához intézett egy petíciót, amiben azt kérte, hogy az büntesse meg a polgármestert, aki nem tartja be se a törvényt, se a Diszkriminációellenes Tanács határozatát. A kérés teljes mértékben megalapozott volt, mert a fent említett szabályzat 18. cikkelye azt mondja ki, hogy amit a polgármester tesz az törvénysértés és a prefektus illetékes ilyen esetben ezt megállapítani és a vétkest megbüntetni.

No de alkalmazta a prefektus a törvényt? Nem, nem alkalmazta, itt olvasható a petícióra adott válasza, amiben arról tájékoztatta a panaszost, hogy mindössze annyit tett, hogy felszólította a polgármestert a feliratok kihelyezésére. Hogy el ne feledjük: tette ezt 13 évvel a törvény életbe lépése után, illetve egy évvel az után, hogy a Diszkriminációellene Tanács ezt a felszólítást már megtette, minden eredmény nélkül. Ezek után bizonyára senkit sem lep meg, hogy a polgármester továbbra sem tett semmit.

2014 októberében egy másik állampolgár (B.A.F.) intézett ugyanebben a témában egy petíciót a megyei önkormányzat elnökéhez, aki továbbította azt az ügyben illetékes prefektusnak. Aki másodszor is megszegte a törvényt, amikor büntetés kirovása helyett annyit tett, hogy újból felszólította a polgármestert a táblák kihelyezésére, majd két hónappal késõbb kelt válaszában arról értesítette a panaszost, hogy a megoldás folyamatban van.

2015 júniusában, látva hogy semmi sem történik, CS.B. újabb petíciót intézett a prefektushoz, amiben ismét azt kérte, hogy az büntesse meg a polgármestert. A prefektus ellenben – következetes lévén – azt válaszolta ismét, hogy felszólította a polgármestert a táblák kihelyezésére, s hogy az folyamatban van.

S akkor most ugorjunk három évet. 2018 szeptemberében a Székely Figyelõ közvetlen a polgármesterhez fordult, s felszólította, hogy helyezze ki a kétnyelvû táblákat. Erre a polgármester válasza az volt, hogy nem két, hanem háromnyelvû táblák vannak kihelyezve a falu bejárataihoz. Tette ezt úgy, hogy a valós helyzet ez volt:

Így kénytelenek voltunk bírósághoz fordulni, ahol … meglepetésre? … alapfokon is és másodfokon is vesztettünk, mert minden helyszíni ellenõrzés nélkül, az általunk letett fényképes bizonyítékok ellenére a bírók “elhitték” azt, amit a polgármester állított (háromnyelvû feliratok) és elutasították a kérésünket. Az eljárás nyilvánvalóan nem volt tisztességes, ezért az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultunk, ahol a panaszunkat befogadhatónak nyilvánították (itt). Ez reményt ad arra, hogy egyszer majd, évek múlva a Bíróság a javunkra dönt, s annak nyomán a pert idehaza újból elindíthatjuk és megnyerhetjük. Egy pislákoló fény az alagút végén, de megjósolhatatlan távolságban, s ráadásul nem bizonyosság, csak lehetõség.

Éppen ezért, ennek a felszólításnak a tudatában (amit a Belügyminiszter az államelnök közbenjárására küldött szét a prefektusoknak) idén április elején a megye prefektusához fordultunk azzal a kéréssel, hogy tegye meg a szükséges törvényes lépéseket azért, hogy a polgármester helyezze ki a kétnyelvû táblákat. A 30 napos határidõn belül semmilyen választ nem kaptunk, ezért a kérést újraküldtük, amire végre válasz is jött, de abban az állt, hogy a prefektusnak tudomása van arról, hogy az ügyben lezajlott egy per, abban született egy jogerõs ítélet, tehát õ nem tehet semmit. Azonban ilyen könnyen nem adtuk fel, és miután további hét levelet váltottunk, október nyolcadikán a prefektus arról tájékoztatott, hogy a probléma meg van oldva. A helyszínre menve pedig ezt tapasztaltuk:

S akkor foglaljuk össze röviden:

  • 20 évvel azután, hogy a törvény életbe lépett,
  • 8 évvel azután, hogy arra a Diszkriminációellenes Tanács felszólította,
  • 7 évvel azután, hogy arra a prefektus kétszer felszólította,
  • 6 évvel azután, hogy arra a prefektus újból felszólította,
  • 3 évvel azután, hogy a Székely Figyelõ ugyanazt tette,
  • 6 hónappal azután hogy a prefektus ismét felszólította rá,
    Vasláb polgármestere kihelyezte a falu bejárataihoz a kétnyelvû helységnév-táblákat.

Tudva azt, hogy egy névtábla kihelyezése messze a legkisebb része annak a feladatnak, amit a magyar nyelv használatának a biztosítása jelent egy adott településen, s látva azt, hogy ezt elérni mekkora munka volt, bárki képet alkothat magának arról, hogy mekkora feladat a magyar nyelv használatának teljes körû biztosítása az összes olyan településen, ahol a magyarság részaránya meghaladja a 20%-ot. Látható ugyanakkor az is – s ez lenne ennek a történetnek a lényege -, hogy miért ilyen nagy feladat ez. Azért, mert azok az állami intézmények, amelyek ebben a folyamatban döntõ szerepet játszanak, gyakorlatilag nem teszik a dolgukat. ugyanis:
– Egy közösség diszkriminálása esetén a Diszkriminációellenes Tanács 2000 és 100.000 lej közti bírságot szabhat ki. Ha tehát ebben az esetben nem megrovásban részesíti a polgármestert, hanem pénzbüntetésben (mondjuk valahol az intervallum közepe táján), a polgármester bizonyára nem várta volna meg a második figyelmeztetést, mert egyszerûen nem érte volna meg neki anyagilag.
– A prefektus 2500 és 5000 lej közti büntetést róhatott volna ki a kétnyelvû tábla kihelyezésének elmulasztása miatt. S ezt megtehette volna havonta egyszer, mindaddig míg a polgármester jobb belátásra tér.
Látva azonban azt, hogy minden esetben megússza egy felszólítással, a polgármester könnyedén volt bátor és “jó román”, mert tudta, hogy az számára nem jelent kockázatot.
S hogy mitõl lesz ez az egész történet teljes mértékben felfoghatatlan? Attól, hogy a Diszkriminációellene Tanács elnöke magyar ember, s a megye prefektusa is többször volt ebben az idõszakban magyar. Ezek az emberek pedig nem kellett volna semmi rendkívülit tegyenek, csak egyszerûen alkalmazniuk kellett volna a Bukarestben megszületett jogszabályokat.

Kategória: Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Gyergyószentmiklósiak figyelmébe

A város polgármestere október 26-án adta ki a 864/2021-es rendeletét, amivel a városi közintézményekbe való bejutás feltételeit szabályozta.
Tekintettel arra, hogy az több szempontból is törvénytelen, november 2-án a következõ petícióban kértük a polgármestert annak módosítására:


Tisztelt polgármester úr!

Szeretném felhívni a figyelmét, hogy a 864/2021-es polgármesteri rendelet nincs összhangban a 1090/2021-es kormányhatározattal.
Konkrétan a kormányhatározat 3. melléklete 12. cikkelyének a 4. bekezdése így szól:


“Accesul persoanelor, cu exceptia angajatilor, a participantilor în cadrul procedurilor judiciare, disciplinare, contraventionale, administrativ-jurisdictionale si a celor administrative din motive de ordine si siguranta publica, a persoanelor care necesita servicii medicale si prestatii sociale, precum si a persoanelor care se prezinta la centrele de vaccinare în vederea administrarii unei doze de vaccin, în incintele institutiilor publice centrale si locale, regiilor autonome si operatoriilor economici cu capital public este permis doar celor care fac dovada vaccinarii împotriva virusului SARS-CoV-2 si pentru care au trecut 10 zile de la finalizarea schemei complete de vaccinare, care prezinta rezultatul negativ al unui test RTPCR pentru infectia cu virusul SARS-CoV-2 nu mai vechi de 72 de ore sau rezultatul negativ certificat al unui test antigen rapid pentru infectia cu virusul SARS-CoV-2 nu mai vechi de 48 de ore, respectiv care se afla în perioada cuprinsa între a 15a zi si a 180-a zi ulterioara confirmarii infectarii cu virusul SARS-CoV-2.”

Következésképpen létezik több olyan kivétel is a zöldigazolvány felmutatásának a követelménye alól, amik nincsenek benne a polgármesteri rendeletben, így az a rendelet jogkorlátozó, ebben a formában való kiadása és alkalmazása hivatali visszaélésnek minõsül.
Ez kiemelten hátrányosan érinti azokat a személyeket, akik valamilyen peres ügyben érintettek, s ahhoz, hogy az alkotmány által garantált jogukkal élni tudjanak, szükségük van valamilyen iratra valamelyik intézményébõl (például be kell fizessenek egy bélyegilletéket a pénzügyi irodában).
A kérésem éppen ezért az, hogy haladéktalanul hozza összhangba ezt a rendeletet a kormányhatározattal és tájékoztassa az intézmény alkalmazottait a változtatásokról.
Kérem ugyanakkor, hogy engem is tájékoztasson, amint a kért intézkedéseket megtette.

Üdvözlettel,

Árus Zsolt

A válasz ezen a héten érkezett, itt van.

Ennek kapcsán a következõket fontos megjegyezni:

  1. A rendelet jogsértõ volta fennáll, függetlenül attól, hogy kiknek nem volt kifogásuk ellene.
  2. A legfontosabb jogsértés az, hogy a 1090/2021-es Kormányhatározat világosan és egyértelmûen fogalmaz, mikor azt mondja, hogy bármilyen közintézménybe bemehet bárki, aki például jogi eljárásokban érintett. Ezzel szemben a polgármester teljesen tévesen értelmezi azt úgy, hogy oda mehet be bárki, ahol jogi eljárás zajlik. Ez a kormányhatározat szövegének félremagyarázása, ami súlyosan sérti peres ügyek azon résztvevõit, akiknek valamilyen iratra van szükségük a város valamelyik közintézményébõl. Ilyen téren a legegyértelmûbb példa pont a városi pénzügyi iroda, ami a válaszban is említve van, ugyanis ott kell befizetni bélyegilletékeket, amik nélkül pert indítani vagy folytatni nem lehet.
  3. Amúgy a rendeletnek egyrészt nincs jogalapja (ilyet nem is jelölnek meg benne), nem létezik olyan jogszabály, ami feljogosítaná a polgármestert arra, hogy ilyen jellegû rendeletet kiadjon.
  4. A rendelet felesleges is, mert a kiadása pillanatában létezett egy kormányhatározat ami tartalmazta a közintézményekbe való belépés feltételeit.
  5. Nem utolsósorban a rendelet azért is törvénytelen, mert nincs benne meghatározva, hogy milyen idõtartamra érvényes, így elvileg most is érvényben van, annak ellenére, hogy a hivatkozott 1090/2021-es kormányhatározatot azóta már újabbak váltották fel, s a jelenleg érvényes 1242/2021-es is más elõírásokat tartalmaz.

Ami a legfontosabb: a városban a közhivatalokba való belépés feltételeit jelenleg két jogszabály írja elõ, a szóban forgó polgármesteri rendelet és az 1242/2021-es Kormányhatározat. Tekintettel arra, hogy ez utóbbi a magasabb rendû, ahol a kettõ közt ellentmondás van, ott azt kell mindenkinek betartani. Az pedig a közintézményekbe való belépés feltételeit így szabályozza (3. melléklet, 12. cikkely, 4. bekezdés):

“Accesul persoanelor, cu exceptia angajatilor, a participantilor în cadrul procedurilor judiciare, disciplinare, contraventionale, administrativ-jurisdictionale si a celor administrative din motive de ordine si siguranta publica, a persoanelor care necesita servicii medicale si prestatii sociale, precum si a persoanelor care se prezinta la centrele de vaccinare în vederea administrarii unei doze de vaccin, în incintele institutiilor publice centrale si locale, regiilor autonome si operatoriilor economici cu capital public este permis doar celor care fac dovada vaccinarii împotriva virusului SARS-CoV-2 si pentru care au trecut 10 zile de la finalizarea schemei complete de vaccinare, care prezinta rezultatul negativ al unui test RTPCR pentru infectia cu virusul SARS-CoV-2 nu mai vechi de 72 de ore sau rezultatul negativ certificat al unui test antigen rapid pentru infectia cu virusul SARS-CoV-2 nu mai vechi de 48 de ore, respectiv care se afla în perioada cuprinsa între a 15a zi si a 180-a zi ulterioara confirmarii infectarii cu virusul SARS-CoV-2.”

Sajnálatos módon ennek a rendeletnek a kibocsátásával a polgármester úr a saját munkatársait is nehéz helyzetbe hozta, mert lényegében arra kötelezte õket, hogy jogsértést elkövetve bizonyos személyeket még bár be se engedjenek a városháza épületeibe. Az irányadó azonban számukra is az kell legyen, hogy a polgármesteri rendelettel szemben a kormányhatározatot kell tiszteletben tartsák.

Akik pedig a kivételek közé tartoznak, azok éljenek a jogukkal és ne tûrjék az, hogy a polgármesteri rendeletre való hivatkozással ne engedjék be õket valamelyik helyi közintézménybe!

Végül, de egyáltalán nem utolsósorban: A Közigazgatási Törvénykönyv értelmében egy ilyen jellegû határozatot Gyergyószentmiklóson magyarul is közzé kell tenni. Amint látható, ez a rendelet csak román nyelvû, s ha ellátogatunk a város honlapjára, azt láthatjuk, hogy annak van ugyan magyar nyelvû változata is, ellenben a polgármesteri rendeletek azon is csak román nyelven vannak közzétéve. Jogos a kérdés, hogy akkor milyen alapon várjuk el a törvény betartását olyan településeken, ahol a magyarság létszáma épp csak meghaladja a 20%-ot?

Kategória: Felhívás, Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Minek nevezzük?

Munkánk során az elmúlt években értek már nem egyszer kellemetlen meglepetések azon állami intézmények részérõl, amelyek feladata volna a kisebbségi jogok gyakorlatba ültetése, illetve a fellépés azon jogok sérelme esetében. Ezt fényesen bizonyítja az a 18 panasz is, amit ezidáig az Emberi Jogok Európai Bíróságán tettünk, minekutána a hazai hatóságok nem tették a dolgukat.
Éppen ezért – eddig az hittük joggal – úgy gondoltuk, hogy már minden lehetséges figyelmetlenséggel, hanyagsággal, de még – túlzás nélkül – gazemberséggel is találkoztunk, ilyen téren ez az ország már nem tartogat számunkra meglepetést. Hát tévedtünk! Ehhez az kellett, hogy tavaly májusban – immár többedszer – panaszt tegyünk az ügyészségen a brassói Tîrnoveanu doktor ellen, akinek mély meggyõzõdése, hogy az igaz románok útja kizárólag a magyarok “holttestén” át vezet a “végsõ gyõzelemre”, ezért már évek óta mindenféle provokatív és uszító rendezvényeket szervez. A panaszt a rendõrség – szokás szerint – jó hosszan vizsgálta, majd javaslatot tett az ügyészségnek … arra, hogy ejtse azt. Mindez írásban így néz ki:

panasz ejtve

Az egész írásmû nem hosszú, románul tudók nyugodtan végigolvashatják, de amire a figyelmet fel szeretnénk hívni, az a 4. oldal közepén található bekezdés, ami magyarul így hangzik:

Ugyanakkor a tanú (itt már megáll a józan ész, amikor a bepanaszolt személyt tanúnak nevezik, tanúként hallgatják ki) megjegyezte, hogy nincs semmi kifogása egyetlen együttélõ nemzetiséggel szemben sem, a Nép Útja egyesület akciói bizonyítják ezt azzal is, hogy az idõk folyamán ezen akciók közül sok jótékonysági jellegû volt, melyek a magyar közösséget illetve a vegyes családokat is célozták (például az Úzvölgyi Nemzetközi Hõsi Temetõben szervezett megemlékezés, vagy a trianoni szerzõdés aláírásának 102. évfordulójának a megünneplése egy ünnepélyes felvonulással és egy tisztelgõ mûsorral Vitéz Mihály szobránál Sepsiszentgyörgyön).

Hogy értse mindenki jól: ez nem valami rossz vicc, esetleg részlet egy keserû pamfletbõl, ez egy hivatalos rendõri jelentésben van leírva, Romániában, 2021-ben! Hadd értsük meg már végre – mondja a jelentés szerzõje -, hogy mekkora tévedésben vagyunk, hisz Tîrnoveanu nem magyarellenes és nem uszító, õ évek óta a mi kedvünkben próbál járni ilyen jótékonysági rendezvényekkel! Nem szeretnénk hosszan ragozni, ezért csak annyit teszünk hozzá, hogy azt azért már nem gondoltuk volna, hogy valaha megérjük, hogy ilyet olvassunk egy rendõri jelentésben! Eddig, azt gondoltuk, hogy mindennek van határa, most ellenben már azon törjük a fejünket, hogy ezt a gesztust minek nevezzük?

S ha valaki azt gondolja, hogy ezt nem lehet fokozni, akkor téved. Ugyanis miután kihallgatták a rendõrségen, Tîrnoveanu hazament és írt egy új Facebook bejegyzést, amiben kifejti, hogy õt nem lehet megállítani, tovább fog harcolni a magyarok ellen, a “román ügy” érdekében. A bejegyzés szokás szerint nagy sikert aratott, olyan hozzászólások érkeztek hozzá, hogy “mi vagyunk a többség, s a kisebbségnek az a dolga, hogy alávesse magát a többségnek”, illetve hogy a szegény T.-t meghurcolni akaró “magyar alapítvány” tulajdonképpen “nyomorult gazemberek gyülekezete”. Egyikük pedig azt fogalmazza meg, hogy minden “zöld román” (aki nem tudná, ezzel a Vasgárdára utal) T. mellett kell álljon. Errõl is írásban tájékoztattuk az ügyészséget, csatolva hozzá a bejegyzést és a hozzászólásokat, hadd lássák, hogy ki az az ember, aki ellen panaszt tettünk. És ezek után született meg a rendõr jelentése, amibõl az ominózus bekezdést idéztük fennebb! S akkor most komolyan: minek lehet nevezni ezt? Van erre szó?

Pár jellemzõ hozzászólás ahhoz a bejegyzéshez, ami arról szól, hogy a Szenátus HALLGATÓLAGOSAN elfogadta Székelyföld autonómia-statútumát
Kategória: Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Névre szóló törvénykezés

Az köztudott, hogy a romániai igazságszolgáltatás igen gyakran nem áll a helyzet magaslatán, erre korábban számos példát adtunk már. S hogy az egészet folyamatában lássuk (azaz kövessük figyelemmel az esetleges változásokat – már amennyiben vannak), hadd folytassuk a sort:

2018-ban indított pert az ADEC egyesület Csomafalva polgármestere ellen, azért, mert – horribile dictu! – a felszólítására nem távolította el a községházáról Székelyföld zászlaját. Mert ugye az a zászló félrevezetõ, a tájékozatlan polgár annak alapján még azt találja gondolni, hogy létezik hivatalosan olyan közigazgatási egység, hogy Székelyföld. A per során a polgármester többek közt azt hozta fel, hogy az ADEC személyesen nem érintett ebben a kérdésben, így a közigazgatási bíróságokról szóló törvény értelmében nem is indíthat ilyen pert. Erre az ADEC válasza az volt, hogy nyilvánvaló módon neki nincs ebben az ügyben személyes érintettsége, de az nem is kell, mert õ a közérdek védelmében lép fel, s ehhez bárkinek joga van. Hargita Megye Törvényszéke pedig igazat adott neki, megállapította, hogy érdekelt az ügyben, majd a panaszt érdemben elbírálta és kötelezte a polgármestert a zászló eltávolítására. Az ítélet teljes terjedelmében itt olvasható. A polgármester fellebbezett, de sikertelenül, mert a Marosvásárhelyi Táblabíróság a fellebbezést elutasította, így a zászlót el kellett távolítani.

S akkor ugorjunk egyet az idõben, egészen pontosan tavaly júniusig, amikor a Székely Figyelõ felszólította Târgu Neamt polgármesterét, hogy távolítsa el a városban található vár oromzatáról Moldva zászlaját. Tekintettel arra, hogy a polgármester azt válaszolta, hogy a vár a megyei önkormányzat tulajdonában van, elküldtük nekik is a felszólítást, s az ügybõl – nem meglepõ módon – per lett, mert a felszólításnak nem tettek eleget. Mondanunk sem kell, hogy a keresetet nagyon pontosan az ADEC-érõl másoltuk, hogy minden érv és jogszabályi hivatkozás ugyanaz legyen, ennek ellenére a megyei törvényszéken vesztettünk, ugyanis Neamt megye elnöke azzal érvelt, hogy egy Hargita megyei alapítványnak az ég világán semmi köze ahhoz, hogy milyen zászló leng egy Neamt megyei váron. S szinte hihetetlen módon a törvényszék igazat adott neki! A teljes ítélet itt olvasható.
Ez ellen természetesen fellebbeztünk, de meglepetés nem ért, a Marosvásárhelyi Táblabíróság a fellebbezésünket elutasította.
Csak a biztonság kedvéért: az egyik perben egy Bukarestben bejegyzett egyesület emelt kifogást egy Hargita megyei településen a községházára kitûzött regionális zászló miatt, a másikban egy Hargita megyei alapítvány tette ugyanazt egy Neamt megyei épületen levõ zászló miatt. A jogi érvelés meg az indoklások szó szerint egyeztek a két perben, s mindkettõ Hargita Megye Törvényszékén, majd a Marosvásárhelyi Táblabíróságon zajlott. Az ítéletek ellenben egymással szöges ellentétben állnak.

Jó jó, mondhatja valaki, az egy dolog, hogy ugyanaz a bíróság, de ott sok bíró dolgozik, s ha a két ügyet nem ugyanazok a bírók tárgyalják, akkor megeshet, hogy más-más következtetésre jutnak, elvégre a bíró is ember. S ha megnézzük a két másodfokú ítéletet, akkor valóban azt látjuk, hogy nem ugyanaz a bírói tanács bírálta el azokat.

Rendben, akkor nézzünk egy harmadik ügyet, aminek a tárgya ugyan nem Székelyföld zászlaja, hanem a városháza felirat eltávolítása a tusnádfürdõi polgármesteri hivatal homlokzatáról, de a felperes ugyanaz a bukaresti egyesület. Itt van a két ügyben Marosvásárhelyen született ítélet:

Tusnádfürdõ: városháza felirat
Târgu Neamt: Moldva-zászló

Mint látható, mindkét esetben az alperes felvetette a felperes személyes érdekeltségének a kérdését, s az elsõ esetben ezzel a bíróság nem értett egyet, a másodikban ellenben igen. Történt ez olyan körülmények között, hogy mindkét esetben ugyanaz volt a három bíróból kettõ, köztük a bírói tanács elnöke.
Az már csak külön pikantériája a dolognak, hogy a neve alapján az illetõ magyar ember!

Kategória: Tájékoztatás, vélemény | Hozzászólás most!

Kivül-belül Kolozsvár

Kolozsvár az erdélyi magyarság számára különleges jelentõséggel bír, ehhez úgy gondoljuk vita nem fér. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mennyire tudja otthon érezni magát benne az arányaiban fogyatkozó, de még mindig igen nagy számú kolozsvári magyar, illetve a szép számmal ott tanuló magyar diák. Ilyen téren kiemelt szerep hárul a helyi önkormányzatra, még pontosabba arra, hogy az tiszteletben tartja-e nem mást, min az ország törvényeit. Márpedig nem tartja, ezt bizonyítja az, hogy pár évvel ezelõtt pert kellett indítani azért, hogy a bejáratainál levõ helységnév-táblákra kerüljön fel a város magyar neve is.
Mondhatni csodával határos módon – mert láttunk már Romániában “furcsa” bírósági ítéleteket – akkor az a döntés született, hogy a polgármester köteles a felperesek kérésének eleget tenni. Az indoklás pedig az volt, hogy a közigazgatási törvény értelmében Kolozsváron az önkormányzat köteles használni a magyar nyelvet is.
Ezzel mondhatni azt sikerül elérni, hogy bár kívülrõl (azok számára, akik oda épp bemennek) a törvény legyen betartva. Ellenben – habár az ítélet indoklása a konkrét ügynél sokkal messzebb mutatott – a városon belül semmi nem változott. Kívülrõl már Kolozsvár is, de belül csak Cluj-Napoca maradt, holott a jogos elvárás az, hogy legyen kívül-belül Kolozsvár is.
Ha pedig magától, törvénytiszteletbõl nem ment, akkor hadd lássuk menni fog-e felszólításra. E célból a mai napon a következõ petíciót küldtük a kolozsvári önkormányzat címére:

———————————————————

Kolozsvár polgármesterének és képviselõtestületének

Tisztelt polgármester úr, tisztelt helyi képviselõk!

A 215/2001-es törvény 19. cikkelye értelmében azokban a közigazgatási egységekben, ahol egy adott kisebbség részaránya meghaladja a 20%-ot, annak az anyanyelvének a használatát kötelezõ módon biztosítani kell a helyi önkormányzatban, illetve az annak alárendelt közintézményekben.

Ugyanazon törvény 76. cikkelye értelmében az említett feltételt teljesítõ településeken a település bejáratainál annak nevét s a közintézmények bejáratánál azok megnevezését az adott kisebbség nyelvén is ki kell írni, illetve minden közérdekû információt közzé kell tenni az adott kisebbség nyelvén is.

Végezetül a 215/2001-es törvény 131. cikkelye azt is kimondja, hogy ezek a szabályok érvényben maradnak akkor is, ha idõvel valamely településen az adott kisebbség részaránya 20% alá esne (ugyanis jogállamban szerzet jogokat nem szokás visszavonni).

Az esetleges vitákat vagy félreértéseket elkerülendõ, a törvény végrehajtási utasításai (melyeket az 1206/2001-es Kormányhatározattal hagytak jóvá) több mellékletben tartalmazzák azon települések listáját, amelyekre ezek az elõírások érvényesek. A kilencedik melléklet 1. sorában pedig ott található az önök városa is.

Mint köztudott, a fentiek alapján született meg a 1535/117/2015* ügyben 2017 február 27-én a 961/2017-es számú jogerõs ítélet, ami arra kötelezte a város polgármesterét, hogy tüntesse fel a város nevét a bejáratainál levõ táblákon magyar nyelven is.

Idõközben a parlament hatályon kívül helyezte a 215/2001-es törvényt, annak helyét átvette az 57/2019-es Sürgõsségi Kormányrendelettel elfogadott Közigazgatási Törvénykönyv, ami (lásd annak 94. és 195. cikkelyeit) a kisebbségek nyelvének használata terén minimális eltéréssel ugyanazokat írja elõ, mint a fent említett törvénycikkelyek.

A Közigazgatási Törvénykönyv elfogadásakor a kormány nem érvénytelenítette az 1206/2001-es határozattal elfogadott, a kisebbségek nyelvének a közigazgatásban való használatára vonatkozó szabályokat, a kormány pedig a Törvénykönyv érvénybe lépése óta nem fogadott el újabb ilyen irányú határozatot. Így (a Törvénykönyv 626. cikkelye értelmében) az 1206/2001-es határozat ma is érvényben van, beleérve a fent említett 9. mellékletet, következésképpen a magyar nyelv használatára vonatkozó szabályok továbbra is érvényesek Kolozsvár esetében is.

Ugyan az említett pernek nem volt tárgya a többi, fent említett elõírás betartása, de egy jogkövetõ önkormányzat az ítélet indoklását olvasva magától is a gyakorlatba kellett volna ültesse azokat, hisz nyilvánvaló módon azok is mind érvényesek és betartandóak Kolozsvár esetében.

Mindezek figyelembevételével ezúton felkérjük önöket, hogy haladéktalanul kezdjék meg gyakorlatba ültetni városukban a Közigazgatási Törvénykönyvnek a magyar nyelv használatára vonatkozó elõírásait, illetve hogy elfogadható határidõn belül gondoskodjanak arról, hogy azokat teljes mértékben és minden viszonylatban (a helyi közintézmények feliratozása, a magyar nyelv használatának biztosítása szóban és írásban minden helyi közintézményben, minden az önkormányzat által valahova kihelyezett felirat magyar fordításának a kihelyezése, stb.) gyakorlatba is ültessék.

Bízunk benne, hogy tekintettel a fent említett per kimenetelére, jelen kérésünk teljesítésére békés úton kerül sor. Egyúttal jelezzük, hogy az általunk igényeltek megvalósítása során kérésre szakmai segítséget biztosítunk, azért, hogy a folyamat minél gyorsabban és problémamentesebben menjen végbe.

Gyergyószentmiklós, 2021.XI.8.

Tisztelettel

Árus Zsolt István,
elnök

————————————————–

Illúzióink nincsenek, tudatában vagyunk annak, hogy a jelzett probléma nem fog 30 napon belül megoldódni. De ha hozzá se látunk, akkor garantáltan soha nem érünk a végére. Ezzel együtt igencsak kíváncsiak vagyunk arra, hogy mi lesz a válasz a petíciónkra.

Kategória: Tájékoztatás | Hozzászólás most!