“Sajátos” törvénytisztelet

Június 24-én adatigénylést fogalmaztunk meg a megyei pénzügyi igazgatósághoz, amiben azt kértük, hogy tájékoztassanak arról, hogy betartják-e a Közigazgatási Törvénykönyvnek a kisebbségi nyelvek használatára vonatkozó elõírásait. Mivel választ nem kaptunk, pert indítottunk amiben azt kértük a bíróságtól, hogy kötelezze az igazgatóságot, hogy közölje velünk a kért információt. A pert alapfokon megnyertük, de ez nem volt elég ahhoz hogy célt érjük, mert ahelyett hogy megírták volna azt a két mondatos választ amire a törvényszék kötelezte õket, az igazgatóság vezetõsége úgy döntött, hogy megfellebbezi az ítéletet. Ez persze csak idõhúzásra volt jó, mert a helyzet kristálytiszta lévén, másodfokon immár jogerõsen nyertünk, így nem maradt választásuk, egy jogerõs ítéletet muszáj végrehajtani, tehát kénytelenek voltak válaszolni az adatigénylésünkre.
Ha ellenben valaki azt gondolná, hogy minden jó ha jó a vége, azt ki kell ábrándítsuk, ugyanis a helyzet ettõl csak zavarosabb lett, ugyanis ez a válasz érkezett.
Attól még akár el is tekinthetünk, hogy az adatigénylést a Székely Figyelõ alapítvány fogalmazta meg, tehát annak kellett volna válaszolni, mert az végül csak eljutott az alapítványhoz. A sokkal nagyobb probléma az, hogy egy magyar nyelvû adatigénylésre küldtek román nyelvû válasz, amiben azt állítják, hogy betartják a nyelvhasználatra vonatkozó törvényes elõírásokat. Ez maga az önellentmondás, de ugyanakkor az impertinencia csúcsa is, elvégre mikor már nem volt más választásuk, akkor eléggé el nem ítélhetõ módon egyszerûen szembehazudták az adatigénylõt. Ezt pedig úgy gondoljuk nem lehet büntetlenül hagyni. Nem is fogjuk.

Mindezek mellett arra bíztatunk mindenkit (természetes és jogi személyeket egyaránt), hogy éljenek törvényes jogukkal és használják az anyanyelvüket az adóhatóság (és minden más közintézmény) viszonylatában, ha pedig azért bármi hátrány érné õket, akkor jelezzék nekünk, hogy segíthessünk. Elõbb-utóbb meg kell tanulják minden intézményben, hogy a jog az jog, a törvényeket pedig õk is kötelesek betartani.

Kategória: Felhívás, román hatóságok, Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Kivétel erõsíti a szabályt?

Ha valami csoda nem történik, akkor tegnap pont került egy több mint két éve kezdõdött történet végére, ami így indult.
A hazai mindennapok ismerõi számára bizonyára nem volt ebben semmi meglepõ, amint hogy abban sem, hogy nyilvánvaló jogsértés történt, ugyanis a Belügyminisztérium kivételeket tett az ortodox egyházzal, több akkor érvényes szabály alól felmentette õket, ezzel pedig hátrányos helyzetbe hozta a történelmi magyar egyházakat, amelyek nem részesültek ugyanebben az elbánásban. Ezért természetesen panaszt tettünk a Diszkriminációellenes Tanácsnál, a történet folytatása itt található.

Bizonyára azzal sem okozunk meglepetést, hogy a bíróság ítéletét megfellebbeztük, hisz az nyilvánvalón jogsértõ volt. Tettük ezt elsõsorban azért, mert úgy gondoljuk, hogy ha létezik egy eszköz amivel élni lehet akkor azzal élni is kell, még akkor is, ha a siker esélye minimális. Márpedig azt talán nem kell hossza ecsetelni, hogy ebben az esetben is ez volt a helyzet, éppen ezért nagyon óvatos derûlátással tekintettünk a Legfelsõ Bíróság tegnapi tárgyalásának végkimenetele elé. Annál nagyobb azonban az elégtételünk, látva annak eredményét, nevezetesen azt, hogy újratárgyalták az ügyet és helyt adva a fellebbezésünknek érvénytelenítették a táblabíróság ítéletét, így érvényben maradt a Diszkriminációellenes Tanács határozata, amiben megállapította, hogy a Belügyminisztérium törvényt sértett.

Ettõl persze még igaz marad az, hogy 2020 Húsvétján az ortodox egyház mindenféle privilégiumokat élvezett, de bár él a remény, hogy ez még egyszer nem fog megtörténni. Mi pedig kaptunk egy újabb bíztatást arra nézve, hogy van értelme annak amit teszünk, mert ha ritkán is, de eredményekre is vezet.

Kategória: román hatóságok, Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Hatáskörét túllépte

Az alkotmány 108. cikkelye értelmében a törvények végrehajtását megszervezendõ a kormány határozatokat fogadhat el. Ugyan ebben tételesen nem szerepel, de azért következik belõle, hogy egy kormányhatározattal mindössze részletezni szabad egy törvény végrehajtását, az nem megengedhetõ, hogy a kormány egy határozatával hozzátegyen a törvényhez, olyan kötelezettséget írjon elõ, ami a törvényben nem szerepel, illetve abból logikusan nem levezethetõ. Márpedig a kormány pontosan ezt tette, amikor az 1206/2001-es kormányhatározattal olyan utasításokat fogadott el, amelyek túlmennek a 215/2001-es törvény elõírásain, s például azt írják elõ, hogy a települések bejáratainál szereplõ névtáblákon a magyar név a román alatt kell szerepeljen, illetve hogy a közintézmények esetében azok magyar megnevezése külön táblán kell szerepeljen, amit a román megnevezést tartalmazó tábla alá kell elhelyezni.

Ez önmagában még nem volna olyan nagy baj (habár közintézmények esetében esztétikailag is jobban néz ki, ha a két névtábla a bejárat két oldalán, szimmetrikusan van elhelyezve), de ráadásul hivatkozási alapként használja egy bizonyos parlamenti képviselõ, aki azon elõírásokra hivatkozva számos pert indított egyéb kétnyelvû feliratok esetében, azt követelve, hogy a magyar változat a román alatt szerepeljen (hadd érezzük, hogy mi magyarok alárendelt, másodrendû állampolgárok vagyunk). S ugyan a Polgári Eljárási Törvénykönyv tételesen tiltja az ilyen analógiát (rögzítve azt, hogy egy ilyen elõírás kizárólag az adott konkrét esetre vonatkozik), szinte mindig kerültek bírók, akik ezt az elõírást sértve helyt adtak az illetõ kérésének, aki így az igazság bajnoka és a törvényesség õre szerepében tetszeleghetett, így nyerve el azt az ismertséget ami végül a parlamenti bársonyszékbe juttatta.
További hasonló ítéletek megszületését (mert ilyen perek még vannak folyamatban) ezek szerint csak úgy lehet megelõzni, hogyha sikerül érvényen kívül helyeztetni az említett kormányhatározat amúgy is vitatható elõírásait. Következésképpen augusztusban egy petíciót intéztünk a kormányhoz, amiben jeleztük, hogy a szóban forgó elõírások jogalap nélkül kerültek be az 1206/2001-es kormányhatározatba és kértük, hogy töröljék onnan.
Ugyan a petíciót a kormányhoz intéztük (a megoldása tehát a kormányfõ feladata lett volna), választ rá a Fejlesztési, Közmunkaügyi és Közigazgatási Minisztériumból kaptunk, s abban az áll, hogy mivel a Közigazgatási Törvénykönyv hatályon kívül helyezte a 215/2001-es törvényt, így az annak végrehajtását szabályozó 1206/2001-es kormányhatározat is hatályát vesztette, tehát a kérésünk értelmetlen, nem végrehajtható.
Ez a válasz már csak azért is meglepõ, mert a petícióban jeleztük, hogy a kormányhatározat a Közigazgatási Törvénykönyv hatályba lépése után is érvényben maradt, de sebaj, újabb levélben hívtuk fel erre a tényre a minisztérium figyelmét, megjelölve benne azt a törvénycikkelyt is, ami ezt elõírja.
Ezek után akár azt is válaszolhatták volna, hogy elnézést tévedtünk, de egy ilyen válasz Romániában elképzelhetetlen, mert mint köztudott itt a hivatalok soha nem tévednek. Éppen ezért a pontosításunkra ez a válasz érkezett.

Így nem maradt más választásunk, ismét kénytelenek voltunk a bírósághoz fordulni, s azt kérni, hogy élve törvényes lehetõségével, az érvénytelenítse a feliratok konkrét formájára vonatkozó elõírásokat. Ez már csak azért is megteendõ, mert 2004-ben a parlament elfogadott egy törvényt ami a többnyelvû feliratokra vonatkozik, s amiben nincs arról szó, hogy a különbözõ nyelvû változatokat miképpen kell elhelyezni, s így jelenleg az a helyzet, hogy úgy általában a kétnyelvû feliratok esetében a szabály csak annyi, hogy a különbözõ nyelvû változat ugyanazon típusú és méretû betûvel írandóak, miközben létezik két kivétel (a települések és a közintézmények névtáblája), amelyek esetében a szabály az, hogy felül románul s alatta a kisebbségi nyelven (például magyarul). Következésképp törvényes például egy olyan kétnyelvû felirat, amiben az angol változat van felül s alatta a román, míg egy település-táblán a magyar név csak a román alatt szerepelhet, ez pedig nyilvánvaló diszkrimináció, mert nyelv függvényében létezik különbség a többnyelvû feliratok megítélésében.

Végezetül – így magunk közt – még hadd jegyezzük meg azt, hogy ennek a pernek szinte mindegy mi lesz a kimenetele, ugyanis ha a nyerünk, akkor a bíróság törli a problémás elõírásokat s azokra hivatkozva attól arrafele nem lehet pert indítani vagy ítéletet hozni, ha ellenben a bíróság a minisztériumnak ad igazat és azt állapítja meg, hogy az 1206/2001-es kormányhatározat már nincs érvényben, akkor lényegében ugyanott vagyunk. Éppen ezért némi derûlátással állunk bele ebbe a perbe, bízva abban, hogy az erre fordított idõ, pénz és energia meg fog térülni.

Kategória: román hatóságok, Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Sárga lap a “mintaországnak”

2020 végén egy állampolgár petíciót intézett Maros megye prefektusához, anyanyelvén, azaz magyarul. Arra némi nógatás után választ is kapott, de román nyelven, amivel természetesen nem volt megelégedve, ezért újból a prefektushoz fordult, kérve a magyar nyelvû választ. Mire azt a választ kapta, hogy márpedig olyat hiába vár, mert a Belügyminiszternek a petíciók megoldására vonatkozó 33/2020-as számú rendelete a 20. cikkelyben kimondja, hogy a petíciókra román nyelven kell válaszolni.
Az illetõ ezzel nem volt megelégedve, ezért tavaly februárban a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult, s azt kérte, hogy az:

  • állapítsa meg hogy a prefektus is és a minisztérium is diszkriminált,
  • ezért büntesse meg õket,
  • kötelezze a prefektust hogy válaszoljon a petíciójára magyarul,
  • kötelezze a minisztériumot arra, hogy hozza összhangba a rendeletét a kisebbségek nyelvhasználatára vonatkozó törvényes elõírásokkal, illetve hogy
  • kötelezze õket arra, hogy tegyék közzé a sajtóban az ODT határozatát.

A panaszt a Tanács idén júniusban bírálta el, s az illetõ a tegnapi nap kapta kézhez a 352/2022-es Határozatot, aminek az érdemi része így néz ki.
Az eredmény ugyan elég távol áll attól, ami elvárható lett volna (mert a figyelmeztetés nem valami súlyos büntetés egy prefektusnak, aki ráadásul visszaesõ; a Minisztériumot nem büntették meg annak ellenére, hogy megállapították hogy a rendelete diszkriminatív; csak ajánlásokat fogalmaztak meg és egyik bepanaszoltat se kötelezték semmire; illetve nem kötelezték a bepanaszoltakat a határozat közzétételére), így ha halvány is, de egy sárga lap, amire késõbb majd lehet hivatkozni. Például abban a perben amiben a Székely Figyelõ a bíróságtól kérte, hogy az kötelezze a Belügyminisztériumot a 33/2020-as Rendelet megváltoztatására, de alapfokon elvesztett, a fellebbezés tárgyalása pedig e hónap 25-én lesz a Legfelsõ Ítélõ- és Semmitõszéken.

Kategória: román hatóságok, Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Mindennek van határa?

Einsteinnak tulajdonítják azt a mondást, hogy “Két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség, bár a világegyetemben nem vagyok biztos.”
Ehhez képest (s nem elõször mondjuk ezt) van egy romániai intézmény, amelyik komoly erõfeszítéseket tesz azért, hogy ezt a tételt cáfolja, nevezetesen az Országos Diszkriminációellenes Tanács. Egy olyan intézmény, amelyiknek egy adott törvény betartatása lenne a szerepe, de paradox módon maga sérti folyamatosan és egyre súlyosabban ama törvényt, egészen pontosan az abban rögzített határidõket, melyek a törvény 20. cikkelyének 7. és 8. bekezdésében találhatóak, s melyek értelmében a hozzá intézett panaszokat a Tanács 90 napon belül köteles elbírálni, majd további 30 nap áll rendelkezésére, hogy a határozatot kiközölje a feleknek.

Ehhez képest mi a gyakorlat? Például ma a postás két borítékot hozott eme intézménytõl, azokban pedig egy-egy határozatot. Ezeket. Mint látható, mindkét borítékot idén szeptember 13-án tették postára, miközben a bennük levõ határozatok idén márciusban és áprilisban születtek, azon panaszok ügyében, amelyeket tavalyelõtt (!) december 31-én és tavaly március 15-én iktattak. Némi számolás után kiderül, hogy az elsõ panasz esetében 440, a második esetében pedig 394 napba telt a határozat meghozatala, a határozatok meghozatala és kiközlése között pedig 181 illetve 153 nap. A határidõ-túllépések tehát 4.89-, 4.38-, 6.03- és 5.10-szeresek.

Persze lehet erre azt mondani, hogy ebben az országban semmi nem mûködik rendesen, fõ, hogy elõbb-utóbb megoldanak minden panaszt, de ez nem ennyire egyszerû, ugyanis egyrészt ráadásul általában igen elnézõek az elkövetõkkel szemben (jelenleg 16 perünk van folyamatban azért, mert súlyos diszkrimináció, uszítás meg hasonlók esetében a panaszunkat elutasították vagy egy jelképes megrovásban részesítették az elkövetõket), másrészt pedig az el nem bírált panaszok csak gyûlnek és gyûlnek a szekrényeikben, csak az alapítványunk 30 darab, tavaly február tizedike után benyújtott panaszának az elbírálására vár. Az elkövetõk pedig ilyen körülmények között vígan folytatják a társadalmi szempontból káros ténykedésüket, hisz évek telnek el, míg a tettüknek valamilyen következménye lesz, s ráadásul az is olyan, hogy egy legyintéssel el lehet intézni.

Ezek tények. Hogy ezt az állapotot mi okozza, azt – bizonyára – csak azok tudják, akik ama intézményben dolgoznak, de az is tény, hogy a helyzet tûrhetetlen. S ez független attól, hogy hanyagság, nemtörõdömség, létszám- vagy forrás-hiány, avagy mi az ok. Lényeg, hogy az intézmény vezetõjétõl elvárható, hogy ha belsõ okok vannak, akkor tegyen rendet, ha pedig külsõk, akkor álljon a nyilvánosság elé, s mondja el mik azok.

S ez még nem minden, ehhez jön az elvégzett munka minõsége. Ugyanis a két panaszunk egyikének a tárgya egy cikk, ami 2020-ban jelent meg az “Adevãrul” honlapján, aminek kapcsán az volt a Tanács elsõ döntése, hogy az igen súlyos, szerintük bûncselekménynek minõsül, ezért továbbították az ügyészségre. Az ügyészek ellenben – mondhatni szokás szerint – ezt másképp látták, szerintük nem annyira súlyos, hogy azért büntetõjogi felelõsség terhelné a szerzõt, ezért a panaszt ejtették. Ezek után került vissza a Tanácshoz, ahol újból megvizsgálták, s láss csodát, ezúttal arra a következtetésre jutottak, hogy nincs azzal semmi gond, egyáltalán nem büntetendõ. Ezt nevezik jobb helyeken a következetlenség mintapéldájának. S hogy a tisztelt olvasók képet alkossanak eme utóbbi döntés jogosságáról, hadd mondjunk el csak két dolgot: az inkriminált cikk címe az, hogy “Magyar Ku-Klux-Klán Ditróban”, s benne a szerzõ a távoli Bukarestbõl egy olyan szentenciát fogalmaz meg, hogy “a rasszizmus és a szélsõségesség a fõ jellemzõi ezen község lakóinak.” Na errõl a cikkrõl állapította meg a nagyrabecsült Tanács, hogy egyáltalán nem sértõ és gyûlöletkeltõ, amint az itt olvasható!

Kategória: román hatóságok, Tájékoztatás, vélemény | Hozzászólás most!

Dolgozni csak alaposan, figyelmesen?

Az ADEC-féle perek visszatérõ témája az, hogy kétnyelvû feliratok esetén a román változat felül kell legyen, a másik pedig alatta. Az már csak a román jogrendrõl állít ki nem túl hízelgõ bizonyítványt, hogy ugyan ennek az elvárásnak nincs jogalapja (a témában érdemes megnézni a legfrissebb – a baróti – eset fejleményeit itt), az ilyen pereket az ADEC meg szokta nyerni. Ugyanis a bíróságok el szokják fogadni azt, hogy az 1206/2001-es Kormányhatározattal elfogadott utasításoknak a települések illetve intézmények névtáblájára vonatkozó elõírásai általánosíthatóak minden más esetre.
Ez természetesen nem igaz, azok az elõírások csak abban a két esetben érvényesek, miközben létezik egy általános érvényû törvény, ami a 6. cikkelyben mindössze annyit rögzít, hogy a román és a más nyelvû szöveget ugyanakkora betûkkel kell írni és hogy a két változat egy grafikai egységet alkosson. A sorrendrõl, a szövegek elhelyezésérõl semmit.
Ha pedig ez így van, akkor elmondható, hogy az említett névtáblákra vonatkozó elõírások egyenesen diszkriminatívak, mert egy román és angol nyelvû szöveg esetében akár az is lehetséges, hogy az angol felül van s a román alatta, miközben egy székelyföldi helységnév-táblán a magyar név kötelezõen a román alatt kell szerepeljen. De túl ezen, a lényeg az, hogy ha egy törvény tartalmaz egy általános szabályt, akkor egy alacsonyabb rendû jogszabály (egy végrehajtási utasítás) nem tartalmazhat azzal ellentéteset.
No de ha a bíróságokat nem sikerült meggyõzni, próbálkozzunk más úton, konkrétan hogy ezt az állítólagos érvet húzzuk ki alóluk. Ezért petícióval fordultunk a kormányhoz, s azt kértük, hogy az említett utasítások elõírásait hozzák összhangba a törvénnyel, konkrétan töröljék belõlük a sorrendre vonatkozó részeket. Ebben még azt is jeleztük, hogy a helyi közigazgatási törvény nem hatalmazta fel a kormányt, hogy ilyen részleteket szabályozzon, tehát hatásköri túllépést követtel el azzal, már csak azért is szükséges megtenni amit kérünk. A biztonság kedvéért azt is jeleztük a kormánynak, hogy ugyan a helyi közigazgatási törvény helyét idõközben átvette a Közigazgatási Törvénykönyv, de az 1206/2001-es Kormányhatározat érvényben maradt, tehát nem tárgytalan a kérésünk.
A petíciónkra pedig ez a válasz érkezett a közigazgatási minisztériumból, magának a miniszternek (!) az aláírásával. Mint látható, ebben azzal utasítják el a kérésünket, hogy a szóban forgó kormányhatározat már nincs is érvényben. Teszik ezt annak ellenére, hogy erre számítva direkt jeleztük nekik, hogy ez nem igaz. Így kénytelenek voltunk újabb levélben jelezni ezt nekik, immár konkrétan megjelölve azt a törvénycikkelyt is, ami az állításunkat alátámasztja.
S most várhatjuk, hogy második körben milyen kifogást találnak ki.

Kategória: román hatóságok, Tájékoztatás | Hozzászólás most!

A szálka és a gerenda

Ugyan már hetek teltek el azóta, a hazai közbeszéd még mindig tele van Orbán Viktor Tusnádfürdõn elhangzott beszédének a reakcióival, errõl gondoskodnak nem csak a politikusok, de a sajtó is.
Ezzel szemben sehol senki egy hangot nem ejt arról, hogy Romániában immár négy éve kiadták a Vasgárda alapítójának és vezérének, Corneliu Zelea Codreanunak a “Pentru legionari” címû vaskos könyvét, s az szabadon hozzáférhetõ bárki számára egy internetes áruházban. Történik ez olyan körülmények között, hogy Romániában jogszabály tiltja már húsz éve a szélsõséges eszmék terjesztését és a szélsõséges szervezetek jelképeinek a népszerûsítését. Márpedig ez a könyv nem más mint a légionáriusok kézikönyve, amiben a szerzõ többek közt a tiszta román fajról értekezik, amit meg kell védeni mindenféle más faj káros behatásától. Nem utolsósorban pedig a könyv majd minden lapján fellelhetõ a Vasgárda jelképe, hadd vésõdjön be alaposan az olvasó memóriájába.
Amikor felfedeztük a könyvet az említett áruház kínálatában, figyelmeztettük õket, hogy amit tesznek, az törvénybe ütközik, amire az volt a válaszuk, hogy a jogszabályban kivételként szerepel az, hogy ha ezen cselekedeteket mûvészeti, oktatási, kutatási vagy tudományos céllal követi el valaki, márpedig õk pont ezt teszik.
Bizonyítandó, hogy ez nem igaz, magánemberként megrendeltük a könyvet, és azt minden kérdés és feltétel nélkül, napokon belül kézhez is kaptuk.
Ezt követõen panaszt tettünk az ügyészségen a könyv kiadója, az áruház, illetve a könyvet az áruház révén forgalmazó magánszemély ellen. Ennek pedig meg is lett az eredménye, ez.

Az Orbán Viktor által mondottakról lehet vitatkozni, lehet azt érteni és félreérteni, azzal szemben ez az eset kristálytiszta: létezik egy jogszabály, amit kiadó, terjesztõ meg áruház nyilvánvaló módon megsért (azt ugyanis gondoljuk nem kell hosszan magyarázni senkinek, hogy a tettüknek semmi köze a mûvészethez, oktatáshoz vagy tudományos kutatáshoz), s láss csodát, a jogszabály betartatására hivatott állami intézmény védelmébe veszi és tisztára mossa az elkövetõket.

Az ügyészség döntését természetesen megfellebbezzük, ugyanakkor nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy a közvélemény miképpen viszonyul ehhez az ügyhöz. E célból tesszük közzé jelen tájékoztatásunkat (románul is), illetve küldtünk az ügyrõl tájékoztatást a politikai pártoknak és az államelnöknek is.

Kategória: Tájékoztatás, vélemény | Hozzászólás most!

Újabb kis siker

Úzvölgye kapcsán jó híreket nem igazán kapnak a “nemzetvédõk”, ugyanis – tegyük hozzá meglepõ módon – a bíróságok újra és újra tisztességes, a tényeknek megfelelõ, ezért közösségünk számára pozitív döntéseket hoztak az elmúlt években.
Ráadásul a híveik lelkesedése is lankadóban van, erre utalt az, hogy idén júniusban már hiába szállt be a mozgósításba az AUR is, a résztvevõk száma meglehetõsen alacsony volt.
Ez persze nem akadályozta õket, illetve a nézeteiket lelkesen terjesztõ sajtót abban, hogy aljas és hazug módon uszítsanak a magyarok ellen abból az alkalomból. Ellenben ebben az esetben is igazolást nyert az, amit már többször mondtunk: szemben a más állami intézményekkel, az Audiovizuális Tanács korrekt módon mûködik, teszi a dolgát, s ha törvénysértést észlel, akkor büntet. Ennek jegyében tettünk júniusban panaszt a România TV ellen, aminek meg is lett az eredménye.

Éppen ezért most is bíztatunk mindenkit, hogy ha jogsértõ (magyarok ellen uszító) tévé- vagy rádiómûsor szem- vagy fültanúi, tegyenek bátran jelentést itt. A módszer nagyon egyszerû és semmibe nem kerül.

Kategória: Egyéb | Hozzászólás most!

Szorul a hurok?

Legyünk derûlátóak, s bízzunk benne, hogy igen. Ugyanis minekutána három hónappal ezelõtt beszámoltunk egy nem túl nagy, de mégis jelentõs (mert jellegében az elsõ ilyen) részsikerrõl, most egy újabb hasonlóról adhatunk hírt, amint az itt látható. Ráadásul ez az ítélet ugyanazon személyre vonatkozik, tehát esetében már két olyan büntetõ panaszunk van, amiket az ügyészek ejtettek volna, ellenben a bíróságok úgy ítélték meg, hogy a kivizsgálást folytatni kell, ami azt jelenti, hogy megmaradt az esélye annak, hogy az illetõ végül bíróság elõtt kell feleljen azon cselekedetekért (ezek konkrétan ismételt magyarellenes uszítások), amik miatt panaszt tettünk ellene.
A félreértések elkerülése végett sietünk itt is megjegyezni, hogy ezekkel a panaszokkal a célunk nem az illetõ bántása, nehéz helyzetbe hozása, vagy bármi hasonló, mindössze azt szeretnénk elérni, hogy ha már szép szóval nem ment (holott tettünk rá nem egy kísérletet), akkor a törvény erejével bírjuk rá, hogy hagyjon fel ezzel a tevékenységgel, ami az egész társadalom számára káros. Ehhez ellenben ragaszkodunk, ezért figyelemmel kísérjük a ténykedését és újabb meg újabb panaszokat teszünk ellene, a cselekedetei súlyossága függvényében a Diszkriminációellenes Tanácsnál vagy az ügyészségen. S ugyanezt tesszük mindenféle válogatás nélkül más olyan személyek esetében is, akik hozzá hasonló dolgokat mûvelnek, s az által veszélyeztetik az etnikumközi békét. Mert a tevékenységünket nem a személyes szimpátiák vagy antipátiák vezérlik, hanem a kitûzött cél: hogy közösségünk tagjai magyarként békében élhessenek Romániában, élvezvén azokat a jogokat, amiket az ország törvényei, illetve az ország által ratifikált nemzetközi egyezmények garantálnak.
Az pedig az országról mond el sokat (és csupa rosszat), hogy még ilyen apró sikerekben is ritkán van részünk, panaszaink sorra az Emberi Jogok Európai Bíráságára kerülnek.

Kategória: Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Pãulesti

Község Szatmár megyében, lakóinak közel fele magyar, magyar neve Szatmárpálfalva. Talán vannak olyanok is, akik még arra is emlékeznek, hogy jó évvel ezelõtt rossz híreket hozott onnan a sajtó. Mint a cikkbõl kiderül, a község – hála polgármesterének – a “román büszkeség” egyik fellegvára, ahol jóérzés ide, törvény oda, a magyaroknak nem terem babér. A polgármester álláspontja lényegében az, hogy vegyék tudomásul, hogy Romániában élnek, Pãulesti-en.
Ugyan tevékenységünk elsõsorban Székelyföldre koncentrálódik, látva azt a helyzetet petíciót intéztünk a község polgármesteréhez, amiben azt kértük, hogy tartsa tiszteletben a község magyar lakóinak nyelvi jogait és kommunikáljon velük magyar nyelven a község honlapján és Facebook oldalán. Nem meglepõ módon elsõre egy mellébeszélõ választ kaptunk, ezért kénytelenek voltunk újra próbálkozni, de azt se koronázta siker, ezért a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordultunk, kérve, hogy az állapítsa meg, hogy a polgármester törvényt sért, s ezért büntesse meg. Történt mindez tavaly május közepén. A Tanács gépezete pedig munkába lendült, s annak eredményeképpen három hónap után kézbesítették nekünk a bepanaszolt polgármester álláspontját, amiben az összehord hetet és havat (hogy õ milyen jó polgármester, mennyit tett a község felvirágoztatásáért), s azon belül hosszan kifejti, hogy a panaszunk nyilvánvalóan a község jegyzõje ellene folytatott mesterkedéseinek újabb gyümölcse. Erre mi megadtuk az illendõ választ, majd következett a szokásos türelemjáték, míg az ügyben végre döntés születik. Erre ebben az esetben nyolc hónapot kellett várni, majd további közel három telt el addig, míg a tegnapi szent napon a postás kézbesítette nekünk a Diszkriminációellenes Tanács 240/2022-es Határozatát, amiben az áll, hogy megállapították, hogy a diszkrimináció áll fenn, és ezért … megrovásban részesítették a bepanaszoltat.
Ez ugye tipikusan az az eset, amikor egyik szemünk halványan mosolyog, miközben a másik zokog, ugyanis ilyen nyilvánvaló esetben a Tanács nem tehetett mást, meg kellett állapítsa a diszkriminációt, ellenben a konkrét körülményeket figyelembe véve (gondolunk arra, hogy a polgármester miképpen reagált a panaszra, illetve még inkább arra, hogy egy év után is változatlan a helyzet, a jelzett helyeken egy fia magyar szó nincs) illett volna egy borsos büntetést is kirónia. Ugyanis a megrovásra a polgármester várhatóa legyint egyet, esetleg jót nevet, s az élet megy tovább.

Ezzel együtt mondhatni szerencse, hogy ez a határozat végre megszületett (gondolunk itt arra, hogy van nem egy olyan panaszunk, amiket még 2020-ban tettünk, de máig nincsenek megoldva), mert legalább hasznát tudjuk venni a bíróságon. Ugyanis tavaly áprilisban, mikor megkaptuk a polgármester mellébeszélõ válaszát, Szatmár megye prefektusához is intéztünk egy petíciót, amiben arra kértük, hogy törvényes kötelességének megfelelõen gondoskodjon arról, hogy Szatmárpálfalván tartsák be helyi magyar közösség nyelvi jogait. Erre az akkori prefektus még mutatott némi hajlandóságot, küldött egy felszólítást is a polgármesternek, de azzal részérõl az ügy meg volt oldva, annak ellenére, hogy a polgármester a füle botját se mozdította a felszólítására. Aztán kineveztek helyette egy másik prefektust, aki – a polgármesterhez hasonlóan – láthatóan szintén “jó román”, mert ismételt felkérésünkre végül azt válaszolta, hogy mi tévedésben vagyunk, nem is létezik semmiféle törvényes kötelessége a polgármesternek, hogy a két kifogásolt honlapon található közérdekû információkat magyar nyelven is közzétegye. Ennek nyilván per lett a következménye, mely perben arra bár fel tudjuk használni a Diszkriminációellenes Tanács határozatát, hogy reményeink szerint meggyõzzük vele a bírót, hogy nekünk adjon igazat és kötelezze a prefektust arra, hogy õ a maga során kötelezze a polgármestert a két internetes oldal magyar fordításának az elkészíttetésére. S mivel lényegében ez a cél, ha megvalósul, akkor már nem fog olyan nagyon zavarni, hogy a polgármester megúszta egy ejnye-bejnyével, a zsebe nem bánta azt, hogy magyar falusfeleit semmibe veszi.

Befejezésképp annyit még hadd jegyezzünk meg, hogy ez az eset tökéletesen mutatja azt, hogy milyen szinten áll Romániában a nyelvi jogok tiszteletben tartása. 15 hónap, valamint nem kevés munka kellett ugyanis ahhoz, hogy bár felcsillanjon a remény, hogy egy közel felerészben magyarok lakta községben bár az meg fog valósulni, hogy a polgármesteri hivatal honlapja és Facebook oldala kétnyelvû lesz. Arra azonban még semmi garancia nincs, hogy ez meg is történik rövidesen. Miközben az borítékolható, hogy ugyanabban a községben napi szinten sérül a magyar lakók azon joga, hogy anyanyelvükön kommunikáljanak az önkormányzat személyzetével, szóban és írásban. A következtetésünk pedig az, hogy csak akkor tud ez a helyzet lényegesen javulni, ha sokan és rendszeresen szót emelnek a jogsértések ellen. Ezért bíztatunk újra és újra minden erdélyi magyart, hogy álljon ki a jogai mellett, követelje ki, hogy azokat a hatóságok tartsák tiszteletben. A jogvédõ szervezetek – így mi is – ebben segítséget tudnak nyújtani, de az egész munkát elvégezni nem tudják.

Kategória: Felhívás, Tájékoztatás | Hozzászólás most!