Székely Figyelõ

2023 elején petíciót intéztünk az országos rendõrparancsnokhoz, amiben felhívtuk a figyelmét arra, hogy a rendõrség is köteles használni a magyar nyelvet azokon a településeken, ahol a lakosság több mint 20%-a magyar anyanyelvû. Azt a címzett – érdemi válasz helyett – továbbította az érintett megyék rendõrparancsnokainak, s azoktól kaptunk késõbb választ, így a Bihar megyeitõl is. Annak kapcsán immár az illetõnek küldtük ezt a petíciót.
Ugyan a címzett törvényes kötelessége lett volna arra magyarul válaszolni, ezt “természetesen” nem tette meg, de ismerve a hazai viszonyokat már azt értékelni lehet, hogy egyáltalán érdemben válaszolt (bizonyítva azt is, hogy van magyarul tudó alkalmazottja), még akkor is, ha a válasz román nyelvû. A válaszban pedig – ismét csak utalva arra, hogy miképpen viszonyulnak általában a hazai hatóságok a nyelvi jogokhoz – az áll, hogy azonosítottak olyan rendõrségeket, amelyeken nincs magyar nyelvû névtábla, s vállalják, hogy ezt a helyzetet a legrövidebb idõn belül orvosolják.
Itt azonban véget ért a tündérmese, következett a hazai rögvalóság.
Ugyanis amikor pár hónappal késõbb rákérdeztünk, hogy hogy halad a munka, akkor a válasz egy törvényismertetõ volt, semmit nem tartalmazott arról, amit kérdeztünk. S hiába küldtünk újabb és újabb adatigényléseket, azokra mellébeszélõ válaszok érkeztek, így kénytelenek voltunk bírósághoz fordulni, s kérni, hogy kötelezze a rendõrparancsnokot, hogy közölje velünk azt, hogy kitették-e az összes érintett rendõrségre a magyar névtáblát. Tekintettel arra, hogy maga a rendõrparancsnok jelezte írásban, hogy azonosították az érintett településeket, mi nyilván nem pontosítottuk a kérésben, hogy melye településekre vonatkozik a kérésünk.

A per mondhatni szürreális módon zajlott le, ugyanis alapfokon az az ítélet született, hogy mivel a rendõrségnek nem feladata nyilvántartani az egyes települések etnikai összetételét, ezért nem tudja a kért információkat a rendelkezésünkre bocsátani. S ugyan azt megfellebbeztük, az eredmény az lett, hogy a fellebbezést a Marosvásárhelyi Táblabíróság elutasította, mondván, hogy a törvényszék helyesen döntött.
Itt nyilván nem állhattunk meg, ezért kigyûjtöttük azon Bihar megyei települések listáját, ahol a magyarság részaránya meghaladja a 20%-ot, s újabb adatigénylést juttattunk el a megyei rendõrparancsnokhoz. Erre újabb mellébeszélõ válasz érkezett, azt mi nem fogadtuk el, így kaptunk egy második ugyanolyat. Következésképp ismét bírósághoz kellett forduljunk, kérve, hogy az kötelezze, hogy a rendõrparancsnok adjon konkrét választ a konkrét kérdéseinkre.
Ez az ügy sem volt egyszerû, ugyanis elsõ nekifutásra azzal szembesültünk, hogy a törvényszék azt kérte, hogy tegyük le az adatigénylés román fordítását. Mi szokás szerint jeleztük, hogy a fordítás nem a mi kötelességünk, tekintettel a Románia által ratifikált nemzetközi egyezményekre. Erre a válasz az volt, hogy a törvényszék felfüggesztette az ügy tárgyalását, mindaddig míg letesszük a román fordítást. Ez mi megfellebbeztük, de a táblabíróság a fellebbezésünket elutasította, így kénytelenek voltunk elkészíteni és letenni a román fordítást is. Így sikerült elérni azt, hogy idén februárban (közel három év után) végre érdemi döntés született, a megyei törvényszék kötelezte a rendõrparancsnokot, hogy válaszoljon az adatigénylésünkre.
Ezt az ítéletet azonban az alperes megfellebbezte, összehordva hetet-havat (kezdve azzal, hogy nem is kötelesek használni a magyar nyelvet, s befejezve azzal, hogy õ nincs honnan tudja, hogy mely rendõrségeken van magyar felirat). Ellenben a táblabíróság immár dicséretes sebességgel letárgyalta és elutasította a fellebbezést, meghozva a jogerõs ítéletet, amiben kötelezte a rendõrparancsnokot arra, hogy adja ki a kért információkat. Erre annak 30 napja a volt, s csodák csodájára mindössze 29 nap után meg is érkezett az a válasz.
Összegezve: minekutána 2023 májusában maga Bihar megye rendõrparancsnoka vallotta be, hogy törvényt sértenek azzal, hogy nincs a megyében minden rendõrség épületén magyar felirat, s ígéretet tett a hiánypótlásra, el kellett teljen 3 év és 1 hónap ahhoz, hogy bár azt megtudjuk hogy most (tehát nem akkor) mi a helyzet, melyek azok a települések, ahol abban az idõben nem volt magyar felirat a rendõrség épületén. Ugyanakkor az is kiderült ebbõl a válaszból, hogy mit jelent a “rövid idõ” egy megyei rendõrparancsnok számára Romániában.
A helyzet pedig – gondoljuk sokakat nem lep meg – egyáltalán nem fényes, ugyanis a 60 érintett településbõl (nem mellékesen: 106 év után meg mindig van ennyi olyan település a megyében, ahol a lakosság jelentõr része magyar, ebbõl is látszik, hogy milyen igazságos volt a trianoni diktátum) összesen 4 olyan van, ahol – állítólag – van magyar felirat a rendõrségen. Hogy a valós helyzet mi, az még csak ezután derül ki, ugyanis már elküldtük azt a levelet, amiben egyrészt azt kértük, hogy a rendõrparancsnok bocsásson rendelkezésünkre fényképeket arról a négy rendõrségrõl, illetve felszólítottuk, hogy igyekezzen mihamarabb pótolni a hiányosságot a több 56 esetében.
Tehát folytatás következik.

Tegnap tettünk közzé ezt a nyílt levelet és az ODT kapcsán máris újabb fejleményrõl számolhatunk be, ugyanis ma levelet kaptunk a Szenátus emberjogi bizottságától.
Annak megértéséhez azonban menjünk vissza az idõben tavaly õszig, amikor az addigi tapasztalatainkra alapozva petícióval fordultunk az államelnökhöz, amiben – hivatkozva alkotmányos hatáskörére és kötelezettségeire – azt kértük, hogy avatkozzon be az állampolgárok és az ODT közötti viszonyba, konkrétan hogy tegyen róla, hogy a Tanács tudjon mûködni a törvényes kötelességeinek megfelelõen (amibe az is beletartozik, hogy járjon közbe, hogy a Parlament biztosítsa annak a feltételeit). Ugyan a petíció megfogalmazása egyértelmû volt, az elnök közbenjárását kérte, az elnöki hivatalnak “sikerült” “félreértenie”, és ezt a tájékoztatást kaptuk onnan nemsokára. Ezt nyilván nem fogadhattuk el, ezért jeleztük az elnöknek, hogy az ODT magában képtelen a helyzet megoldására, ezért kértük az õ közbenjárását. A siker azonban továbbra is elmaradt, mert csak annyit értünk el, hogy újabb válaszában az elnök hosszabban magyarázta félre a helyzetet.
Kitartóak lévén továbbra sem adtuk fel, s harmadszor is nekifutottunk, hátha a magyar igazság mûködi Cotroceni-ben is. Hát nem. Az elnöktõl ugyan ezúttal már nem érkezett válasz, de ma reggel ezt találtuk a postaládánkban. Ebbõl elsõsorban azt tudtuk meg, hogy az elnök a hárítás újabb útját választotta, a petíciónkat továbbította a Parlamentnek. Másodsorban azt, hogy itt a vége, ideje feladnunk ezt a próbálkozást, ugyanis s Szenátus Emberjogi Bizottsága úgy döntött, hogy a panaszunknak az irattárban a helye, nekik azzal semmi dolguk, hisz ugyanebben a térmában korábbi években már fordultunk hozzájuk. Ami színigaz, hisz válaszoltak is akkor a petíciónkra, éspedig azt, hogy továbbították azt az ODT-nek! Azt pedig mondanunk sem kell, hogy az ODT nem oldotta meg, hisz nem is oldhatta, nem az õ hatásköre például olyan költségvetést megszavazni, amibõl több szakembert lehet megfizetni. Akkor bepereltük a Parlament mindkét házát, mert a petíciót õk maguk kellett volna megoldják, de a pert elvesztettük, mert a bíróságok álláspontja az volt, hogy a petícióval megszólított intézmény egyetlen kötelessége az, hogy arra 30 napon belül választ adjon, az pedig megtörtént, tehát minden a legnagyobb rendben van. S ilyen elõzmények után még egyszer azt a hibát nem követjük el, hogy szûkös anyagi forrásainkat egy ilyen – borítékolhatóan vesztes – perre pazaroljuk.
Marad tehát az, hogy a közbeszédben ömlik a gyûlöletbeszéd, ami ellen – immár objektív okra való hivatkozással – az ODT semmit nem tesz, a Parlament (amelyik az ODT gondjait orvosolni illetékes) a Tanácsra vonatkozó panaszokat a fiók mélyére süllyeszti, az államelnök pedig (akinek ilyen esetben kötelessége lenne közbenjárni) “félreért” és hárít.
Ezek után az már csak jelentéktelen apróság, hogy kik a mostani válasz aláírói, a Szenátus emberjogi bizottságának a vezetõi. Az elnök köztörvényes bûnözõ, volt titkosszolgálati vezetõ, a mélyen demokratikus AUR szenátora, a titkár pedig egy magyar ember.

A vasárnapi választásokhoz kapcsolódóan jelent meg ez az újságcikk. S mivel meglehet, hogy vannak olyanok, akik ezért szimpátiával tekintenek az elnökre, jó, ha tudjuk, hogy mi van a mérleg másik serpenyõjében. Tehát nézzük:
Mivel az elõzmény sem érdektelen, induljunk régebbrõl. Még Iohannis elnök volt a Cotroceni palota lakója, amikor – hivatkozva arra, hogy Finnországban megbecsülik a mintegy 6%-ot kitevõ svéd állampolgárokat, a nyelvük hivatalos nyelv, s rájuk való tekintettel az államelnök honlapjának van svéd nyelvû változata is – arra kértük, hogy készítse el a hivatalos honlapja magyar nyelvû változatát. Akkor azt a választ kaptuk, hogy a kérést “szem elõtt fogja tartani”. Igen ám, de a petíciókra vonatkozó törvény világosan fogalmaz amikor kimondja, hogy a megoldás lehet pozitív is meg negatív is, de azt 30 napon belül közölni kell a petíciót benyújtóval. Erre hivatkozva bírósághoz fordultunk, de – láss csodát!? – a keresetünket jogerõsen azzal utasították el, hogy a törvény csak azt írja elõ, hogy 30 napon belül válaszolni kell a petíciókra, márpedig mi kaptunk választ azon a határidõn belül.
Aztán tavaly megválasztották az új elnököt, s nyilván nála is szerencsét próbáltunk. S mivel jóval 30 nap után sem érkezett válasz, a kérést késõbb újraküldtük. Így végül novemberben válasz érkezett. Mondhatni alapos. A pár mondatos kérésünkre több mint két oldal magyarázkodás. Amit eleve bal lábbal indítanak, mert ugyan a kérésben világosan jeleztük, hogy tudjuk, hogy az elnöknek ilyen törvényes kötelessége nincs, hosszas törvényismertetõvel kezdtek, rögtön az elsõ pontban meg – hogy tudjuk, hol a helyünk – az áll, hogy Romániában a román az államnyelv. Azok után meg hossza ecsetelik, hogy mennyi akadály áll annak útjában, hogy a kérést teljesítsék.

Mivel ez is lényegében kitérõ válasz volt (mert nem utasította el explicit módon a kérés teljesítését), másnap a következõ levél ment az elnöki hivatalnak:

——————————————

Bunã ziua!
Din rãspunsul Dvs. cu numãrul de înregistrare din “subiect” deducem, cã în ciuda faptului cã o obligatie legalã în acest sens nu existã, ati fi disponibili sã realizati o versiune în liimba maghiarã a site-ului “www.presidency.ro”, însã în acest moment acest lucru nu este posibil datoritã lipsei de fonduri necesare si a personalului de specialitate. Dat fiind faptul, cã acestea nu sunt impedimente obiective (de vreme ce existã posibilitatea ca situatia sã se amelioreze în privinta ambelor probleme), prin prezenta vã rugãm sã ne confirmati în scris, cã la elaborarea bugetului institutiei pentru anul viitor veti avea în vedere cele necesare pentru a da curs celor solicitate de noi, astfel ca în cursul anului viitor sã se realizeze versiunea în limba maghiarã a site-ului respectiv.

Vã informãm totodatã, cã am formulat o solicitare similarã si cãtre mai multe agentii judetene de ocupare a fortei de muncã, care într-un termen scurt (de numai câtva sãptãmini) au dat curs acelei solicitãri, asa cum se poate vedea de exemplu aici: https://www.anofm.ro/harghita/ Deducem de acolo, cã existã metode prin care o astfel de operatie de poate realiza rapid si cu costuri minime. Vã sugerãm în consecintã sã contactati Agentia Nationalã de Ocupare a Fortei de Muncã (care gestioneazã acele site-uri), e psibil sã obtineti de acolo informatii cu ajutorul cãrora puteti da curs cererii noastre mai rapid si cu costuri minime sau neglijabile.

Vã multumim pentru disponibilitatea de care ati dat dovadã si vã dorim succes în activitatea pe care o desfãsurati.

Cu respect,
Árus Zsolt István

presedinte

————————————-

Azóta pedig eltelt 5 hónap, teljes csendben.
Úgy gondoljuk, hogy ezek tudatában már kissé másképp fest az elnök azon “gesztusa”, hogy magyarul is gratulált a magyarországi választások gyõztesének.
A történet azonban itt nem ért véget, ugyanis a mai nap közérdekû adatkéréssel fordultunk az államelnöki hivatalhoz. Azt kérdeztük meg, hogy az intézmény idei költségvetésébe foglaltak-e be a magyar nyelvû honlap elkészítését célzó összeget. Tehát a témára még vissza fogunk térni.

Rövid történet az ügyészségek operativitásáról:
Talán még vannak akik emlékeznek, hogy milyen gyalázatosan megzavarták román szélsõségesek 2023 áprilisában Nagykárolyban Kölcsey Ferenc szobrának a leleplezését. (Aki nem emlékezne, annak ajánljuk emlékeztetõképp például ezt.) Gondoljuk többek számára nem meglepõ módon már akkor panaszt tettünk az ügyészségen az ellenrendezvény szervezõi ellen, 15 oldalon keresztül részletesen kifejtve, hogy a Büntetõ Törvénykönyv mely cikkelyeit és milyen módon sértették meg.
Ezt követõen türelmesen vártunk 2024 december végéig, amikor is úgy gondoltuk, hogy ideje kicsit megsürgetni az ügyészséget, ezért bírósághoz fordultunk a kivizsgálás elhúzódása miatt. A bíróság pedig megállapította, hogy a panaszunk jogos, és határidõt szabott az ügyészségnek, éspedig 2025 július végét.
Nem meglepõ módon az ügyészségnek akkorra sem sikerült befejezni a nyomozást, ezért tavaly augusztusban újabb panaszt tettünk e bíróságon, aminek eredményeképp újabb ítélet született, amiben az áll, hogy az ügyet idén április 30-ig kell az ügyészség megoldja. Az már a rendszer hibájának tekinthetõ, hogy ilyen esetekben az ügyészséget semmiféle retorzió nem érheti (magyarán az idõhúzás nem büntethetõ), jó eséllyel ennek is köszönhetõ, hogy a tavaly augusztusi ítéletben az is szerepel, hogy ugyan a bíróság korábban megállapított egy 2025 júliusi határidõt, de attól az ítélettõl 2025 augusztusáig az ügyészség nem hogy nem oldotta meg az ügyet, de az ég adta világon semmit nem tett annak érdekében, az iratcsomó végig egy fiók mélyén volt, ki se vették onnan!
Ilyen elõzmények után az is megeshetett volna, hogy az ügyészség ezt az újabb határidõt sem tartja be (van nem egy olyan panaszunk, amik esetében már háromszor fordultunk bírósághoz késlekedés miatt), de nem az történt, ma hozta a postás az ügyész rendeletét. S akkor nézzük azt a tempót: Mint latható az értesítésen, a rendelet február negyedikén született meg. Hogy a következõ 23 napban mi történt az titok, de amint a lap jobb felsõ sarkában látható dátum – talán – bizonyítja, az értesítés február 27-én már ki volt nyomtatva. Majd következett újabb 31 nap, ahhoz, hogy március 30-án a küldeményt postára tegyék, mely posta immár villámgyorsan, mindössze két nap alatt ki is kézbesítette. Összegezve: egy ügyészi rendelet eljuttatása az érintett félhez közel két hónapba telt, mely idõ döntõ részében az valahol az ügyészségen porosodott, avagy kóválygott.
S itt utalunk vissza a címre, olymódon, hogy azt bátorkodjuk kijelenteni (így április elsején), hogy találó azt állítani, hogy az ügyészség egy vicc. Rossz vicc.
Az pedig csak természetes, hogy a panaszunkat ejtették. Mondjuk “természetesen”, ugyanis a Legfõbb Ügyészségtõl származó hivatalos adatok szerint 2023-ban 165 esetben tettek valakit panaszt uszítás miatt, azokból még abban az évben megoldottak 67 panaszt (lám, voltak akik nálunk szerencsésebbek voltak ilyen téren), 65 esetben a panaszt ejtették, s két esetben pedig ugyan megállapították a törvénysértést, de – nem tudni miért – az elkövetõt nem állították bíróság elé. Tehát nem hogy nem ítéltek el senkit, még bár bíróság elé sem állítottak bár mutatóba bár egy darab uszítót.
Csak ismételni tudjuk: rossz vicc!