A hónap közepén szoboravatás volt Nagykárolyban, egy partiumi, nagyjából fele-fele arányban magyarok és románok lakta városban. Az esemény – sajnos – emlékezetesre sikeredett, érdemes tehát közelebbrõl megvizsgálni, hogy ez miért történt így.
Elöljáróban annyit mindenképp érdemes tisztázni, hogy a történelmi tények ismeretében (nevezetesen hogy Kölcsey Ferenc hosszú ideig élt Nagykárolyban, s erre való tekintettel már a 19. században szobrot állítottak neki ott, amit a két világháború között – akkor nem ritka módon – elõbb megrongáltak, majd végleg eltávolítottak) nem volt semmi meglepõ és kirívó abban, hogy a város vezetõi úgy döntöttek, hogy elfogadják egy magyarországi alapítvány felajánlását és az eredeti szobornak egy szinte hasonmását felállítják a városháza elõtt.
Él azonban a városban egy román házaspár, akik éjt nappá téve azon ügyködnek, hogy egymás ellen uszítsák a románokat és magyarokat. A férj politikus (akarna lenni), ellenben ahhoz nem sikerül elnyerje a város polgárainak a támogatását (s ez mondhatni jó hír), a feleség egy internetes újság-félét mûködtet, amit arra használ, hogy lépten-nyomon bírálja – legtöbbször kínosan kicsinyes módon – a város vezetõit.
Na õk voltak a kovászai annak a folyamatnak, ami elvezetett oda, hogy a szoboravatás úgy folyt le ahogy lefolyt, illetve akik azóta is kavarnak és uszítanak napi szinten. Ezt már március közepén elkezdték, az említett lapon, illetve annak Facebook-oldalán terjesztve mindenféle álhírt, illetve toborozva az ország távoli sarkaiból a hozzájuk hasonlókat. Ténykedésüket pedig (nevezzük így) siker koronázta, mert az “ügyet” felkarolta az úzvölgyi uszító brassói fogorvos (aki az õsszel pártot alapított s most azt építgeti), illetve másik három hozzá hasonló, akik a “Nemzet Útja” más rendezvényein is társai voltak már. Õk ötön érték el intenzív munkával azt, hogy összegyûlt az a pár tucat szélsõséges román személy, akik minden lehetséges módon próbálták ha megakadályozni nem is, de bár megzavarni a szoboravatást.
Szélsõséges emberek a világ minden táján vannak, ezt tudomásul kell venni, a jelenség nem csak Romániára és a románokra jellemzõ, tehát hiba lenne azt elkönyvelni, hogy na igen, a románok már ilyenek, szégyelljék magukat. Az igazi kérdés ebben az esetben is az, hogy mivel ez közismert, úgy igazából kinek/kiknek a szégyene az, ami Nagykárolyban történt?
Ahhoz, hogy ezt eldöntsük, nem kell mást tenni, mint elõvenni a gyülekezési törvényt (60/1991), s annak elõírásait összevetni azzal, ami akkor és ott történt. Nézzük tehát:
- Az uszítók hívására Nagykárolyba érkezettek nyilván nem azért mentek oda, hogy a szoboravatáson – Kölcsey iránti tiszteletbõl – részt vegyenek, õk tiltakozni akartak a szobor felállítása ellen. Erre törvény adta joguk van, ellenben egy ilyen rendezvényt a törvény elsõ cikkelye értelmében elõzetesen be kell jelenteni a polgármesternek. A bejelentésnek pedig vannak formai követelményei (hogy mirõl szól a rendezvény, pontosan hol és mikor lesz, kik a szervezõk, stb, stb.) Ilyen bejelentést a szervezõk nem tettek le városházán, tehát törvényt sértettek.
- A törvény 2. cikkelye értelmében még a tüntetések is békés és civilizált módon kell lezajoljanak. Ha valaki megnézi az szoboravatáson készült felvételeket, az meggyõzõdhet arról, hogy arra a tüntetésre ez egyáltalán nem volt jellemzõ. Mi itt csak egy rövid videóra szeretnénk hivatkozni, abból külön kiemelve három részletet (0:31-0:43, 1:14-1:19, 0:47-0:48). Az elsõ kettõn a brassói fogdoktor látható gyûlölettõl eltorzult arccal, a harmadikon meg az, hogy egy tüntetõ a magyar köztársasági elnök irányába köp látványosan.
- A törvény 5. cikkelye azt mondja ki, hogy tilos ugyanabban az idõben és ugyanazon a helyen két vagy több rendezvényt szervezni. S mivel a szoboravatás helyszíne és idõpontja már hetekkel korábban rögzítve volt, az azt jelenti, hogy az ellenzõinek szíve joga tiltakozni a szobor felállítása ellen, de azt csak más idõpontban vagy más helyszínen tehették volna meg. Õk azonban a törvénynek ezt az elõírását is megsértették.
- A törvény 9. cikkelye arról szól, hogy milyen rendezvények szervezése tilos. Az ott felsoroltak közül itt hadd emeljünk ki kettõt: tilos olyan rendezvényt szervezni, ahol sovén, rasszista eszméket terjesztenek (lásd: “ki a magyarokkal az országból”), illetve tilos olyat is, ami a közrendet, közbiztonságot és a morált veszélyezteti (lásd a tüntetés egész lefolyását, azt, hogy végig zavarták egy törvényesen megszervezett rendezvény lefolyását, illetve a köpködést). Következésképpen azt a rendezvényt ezen okok miatt is tilos lett volna megszervezni még akkor is, ha amúgy idõben és törvényesen bejelentik.
- A törvény 12. cikkelye a rendezvények szervezõinek a kötelezettségeit sorolja fel. Van ott szám szerint tíz, azok közül már említettük az elõzetes bejelentés kötelezettségét, ahhoz még – relevánsként – hármat teszünk itt hozzá:
- Kötelesek eltávolítani a rendezvényükrõl azon személyeket, akik a közrendet zavarják. Jelen esetben ez a feltétel a rendezvény összes résztvevõjére érvényes volt, hisz pont a rendzavarás céljából gyûltek össze.
- Kötelesek azonnal leállítani a rendezvényt, amennyiben fennáll valamelyik, a 2. cikkelyben említett feltétel (például az, hogy a rendezvény nem békés és civilizált). Ennek értelmében a rendezvényüket az elsõ pillanatban le kellett volna állítsák.
- Kötelesek eltávolítani a rendezvényükrõl azon személyeket, akik például olyan eszközt birtokolnak, ami rendzavarásra alkalmas. Aki ott volt, vagy kicsit is látott a rendezvényen készült felvételekbõl az tudja, hogy tüntetõk egyike a szoboravatás egész ideje alatt éktelenül rázott egy jókora kolompot, rá egyértelmûen érvényes volt ez az elõírás.
6. A törvény 14. cikkelye azt mondja, hogy tilos az, hogy olyan személyek akiknek nincs közük ez adott rendezvényhez befurakodjanak a résztvevõk közé, azért, hogy a rendezvény normális lefolyását megzavarják. A tüntetés résztvevõi pedig pontosan ezt tették, befurakodtak a szoboravatás résztvevõi közé és zavarták annak normális lefolyását.
Látható tehát, hogy a szoborellenes tüntetés szervezõi és résztvevõi a törvény majd minden elõírását nyilvánvaló módon és súlyosan megsértették. Innen levonható lenne az a következtetés, hogy a kialakult helyzetért õk a felelõsek, az õ szégyenûk az, hogy a szoboravatás úgy zajlott le ahogy lezajlott. Ebben némi igazság van, de érdemes megvizsgálni azok felelõsségét is, akik a szoboravatás helyszínét körülvevõ kordon másik oldalán álltak. Mondjuk ezt azért, mert törvényt sérteni egy ilyen helyzetben – amikor jelen vannak ugyanakkor és ugyanott a törvénysértõk és a rendvédelmi szervek képviselõi is – csak úgy lehet, ha a rendõrség és csendõrség nem teszi a dolgát. Márpedig itt – elnézve a rendezvényrõl elérhetõ video-felvételeket – úgy nézett ki, hogy pontosan ez történt, a nagy számban jelen levõ rendfenntartók gyakorlatilag tétlenül nézték a törvénysértéseket. Történt ez olyan körülmények között, hogy ugyanaz a törvény a rendfenntartásról a következõket mondja:
A 17. cikkely értelmében ha egy rendezvény elveszti békés és civilizált jellegét, a rendõrség és csendõrség köteles beavatkozni és eltávolítani a rendzavarókat. Ezt ebben az esetben nem tették meg.
A 26. cikkely felsorolja azokat a cselekedeteket, amelyek kihágásnak, de akár bûncselekménynek is számítanak. Azok közül a jelen esetben relevánsak:
-Elõzetesen be nem jelentett rendezvény szervezése.
-A rendezvény nem beszüntetése rendzavarások esetén.
-Elõre be nem jelentett rendezvényen való részvétel.
-Arra való uszítás, hogy bármilyen módon megzavarjanak egy rendezvényt.
-Ellenrendezvény szervezése illetve azon való részvétel.
Ezek mindegyikét nyilvánvaló módon elkövették az ellenrendezvény szervezõi és résztvevõi, következésképpen az összeset, egytõl egyig meg kellett volna büntessék a rendõrök vagy csendõrök (ezt írja elõ a törvény 27. cikkelye), a kirovandó büntetések pedig cselekedetenként 500 és 10.000 lej között mozognak.
S ezek még csak a formai problémák, azok a szabályok, amelyek bármilyen rendezvény esetében betartandóak, még következnek a tartalmiak, hogy mi is volt az ellentüntetés célja, mik történtek ott illetve milyen következményei voltak a szervezõk ténykedésének. Ilyen téren releváns a 137/2000-es Kormányrendelet illetve a Büntetõ Törvénykönyv, ugyanis azok több elõírását sértették meg, amikor elvitatták a magyarok azon jogát, hogy egy számukra fontos személyiségnek szobrot állítsanak illetve hogy az anyanyelvüket használják, nem beszélve a hagyományosnak nevezhetõ “ki a magyarokkal (illetve bozgorokkal) az országból” skandálásokról. S ha ez nem volna elég, akkor az ellentüntetés szervezõi által megosztott video-felvételekhez olyan hozzászólások érkeztek, hogy “verjétek fejbe kövekkel a magyarokat“, illetve hogy “Nincs nálatok Molotov-koktél?“.
Hogy ne csak a látszat alapján ítéljünk, másnap tájékoztatást kértünk e rendõrségtõl és a csendõrségtõl is, s az derült ki, hogy a látszat ezúttal nem csalt, mert amint a csendõrségtõl megtudtuk (a sajtó is megírta idõközben) összesen egy személyt bírságoltak meg, a rendõrség pedig – megszegve a közérdekû információkhoz való hozzáférést biztosító törvény elõírásait – máig nem közölte velünk, hogy bírságoltak-e, s ha igen hány személyt és milyen cselekedetek miatt.
Álláspontunk szerint ilyen körülmények között teljes mértékben jogos volt a sajtó azon felvetése, hogy a csendõrség nem tette a dolgát idén április 12-én Nagykárolyban, illetve minden alapot nélkülöz a csendõrség arra adott válasza, miszerint “Határozottan megismételjük, … hogy a román csendõrség folyamatosan átlátható, diszkriminációmentes módon, egyenlõ távolságtartással fejti ki tevékenységét elsõdleges célkitûzése megvalósítása érdekében, mégpedig olyan közszolgálatot biztosítani, amely nemzetiségi hovatartozásuktól függetlenül válaszol valamennyi állampolgár biztonsági igényeire”. A fentiek fényében ez az állítás maximum azt bizonyítja, hogy a román csendõrség ahelyett hogy betartaná törvényes kötelezettségeit orcátlanul hazudik, miközben gyakorlatilag bûnrészes az összes fent felsorolt törvénysértésben.
S akkor álljon itt a válaszunk a címben szereplõ kérdésre: mindaz, ami idén április 12-én Nagykárolyban történt annak a román államnak a szégyene, amelyik arra hivatott intézményei révén nem hogy nem védi meg a magyar etnikumhoz tartozó állampolgárait a jogsértésektõl, hanem azon intézményeket pont arra használja fel, hogy ama jogsértések elkövetését elõsegítse, az elkövetõket pedig tisztára mossa. Ezt fényesen bizonyítja az, hogy ezidáig ebben az országban egyetlen magyarellenes uszítót se zártak börtönbe (miközben az ellenünk irányuló gyûlöletbeszéd valósággal elárasztja a nyilvános teret), sõt, még bár enyhe pénzbüntetéseket is csak elvétve rónak ki, mint teszi ezt a Diszkriminációellenes Tanács a magyarellenes tevékenységének köszönhetõen senkibõl parlamenti képviselõvé avanzsált tudjukki esetében.
Ennek ellenére mi megtettük és megtesszük azt, ami rajtunk múlik. Máig a fent említett öt szervezõ ellen egyenként panaszt tettünk a Diszkriminációellenes Tanácsnál az általuk elkövetett kihágások miatt, illetve egy csoportos panaszt az ügyészségen bûnszövetkezetben elkövetett bûncselekmények (fenyegetés, felbujtás és uszítás) miatt. Ezeket bõséges bizonyítékokkal támasztottuk alá (hála az internetnek olyanok léteznek minden mennyiségben), megtéve minden tõlünk telhetõt azért, hogy megnehezítsük a dolgukat, ha a panaszokat el akarják utasítani. A következõ lépésünk pedig az volt, hogy hivatkozva a fent leírtakra, egy petícióban felszólítottuk a csendõrséget, hogy tegyék a dolgukat, s büntessék meg az ellentüntetés szervezõit és résztvevõit. Ha pedig azt megtagadnák, akkor bírósághoz fogunk fordulni, illetve fontolóra fogjuk venni bûnvádi panasz benyújtását az illetékes rendõr- illetve csendõrparancsnok ellen hivatali visszaélés miatt.
Bíztatjuk ugyanakkor a nagykárolyi magyarokat, hogy közvetlen érintettként maguk is tegyenek panaszokat ebben az ügyben és jelezzük nekik, hogy azok elkészítésében díjmentesen biztosítunk segítséget. Mert azt nem gyõzzük hangsúlyozni, hogy a jogsértéseket szó nélkül tûrni nem szabad!
