A “B”-terv

(frissítve!)

Vannak ebben az országban olyanok, akiknek nem tetszik, hogy Székelyföldön általában béke van, akik mindenáron gerjeszteni akarják az etnikumközi feszültséget. Ezek azok, akik újra és felmelegítik az abszurd városi legendákat (hogy az üzletben nem szolgátak ki egy románt, mert nem tudott magyarul), akik lefestik a helységnév-táblákon a magyar neveket és akik mindenféle provokatív rendezvényeket szerveznek. Ez azonban nem elég, a céljuk nem csak a feszültség-keltés, hanem pontosabban az, hogy azt a látszatot keltsék, hogy itt a székelyek bántják a románokat.
Ezt a célt szolgálta a pénteki sepsiszentgyörgyi rendezvény megszervezése is. Ezért írta meg már napokkal korábban a fõszervezõ, hogy azért mennek oda, hogy megmutassák ki az úr az országban, hogy tegyék helyre a renitens magyarokat, verjék ki a fejükbõl az autonómiára vonatkozó álmokat. Ettõl ugyanis nem csak azt remélte, hogy sok “jó román” fog csatlakozni, hanem azt is, hogy kerül majd forrófejû székely, aki meg akarja mutatni nekik, hogy nem addig van az. Reménykedett, hogy majd meg lehet tölteni a sajtót azzal, hogy bántották a békés román “ünneplõket”, csúfakat mondtak nekik, netán fejbe is vertek valakit.
A terv azonban nem vált be. A beharangozott hatalmas részvétel is soványra sikeredett (meg lehetett számolni a felvételeken, hogy mintegy 130 személy vett részt, lényegében maguk a szervezõk meg a fellépõ kórusok s egyéb “mûvészek”). A helybeli románok nem csatlakoztak hozzájuk, a magyarok pedig magasról tettek rájuk, még egy rossz szó sem hangzott el az egész rendezvény alatt.
Forrhatott is a méreg a szervezõkben, mert rengeteg energiát és nem kevés pénzt fektettek be (igaz, hogy az mások pénze volt, adakozásból gyûlt), eredmény pedig gyakorlatilag nulla. A város békéjét se tudták megzavarni, s a hírekbe se kerültek be. Elõ kellett hát venni a “B” tervet, amiben a fõszerepet ismét annak a szoborcsoportnak szánták, ami már eleve vastag fekete betûkkel szerepel a város emlékezetében. S ez már jobban mûködött, tegnap már a sajtóban is megjelent a hír, hogy “meggyalázták” a Mihai Viteazul szoborcsoportot. Konkrétan a talapzat hátsó felére a magyar zászló színeit festették és felírták, hogy “Trianon 1920”. A nemzetvédõk kórusban kezdték szidni az intoleráns, gonosz magyarokat (élükön a város és a megye vezetõjével), kígyót-békát kiáltanak rájuk, s a tettesek mihamarabbi elõállítását és méltó megbüntetését követelik.
Ha azonban kicsit jobban belegondolunk, rájövünk, hogy ami a szemünket ebben az egészben bántja az a kilógó lóláb. Ugyanis nagyon-nagyon kicsi az esélye annak, hogy aki ezt tette, az magyar volt. Normális magyar ember számára Trianon gyászt jelent, amit magunkban hordunk, de semmiképp nem kapcsoljuk össze a magyar zászló színeivel. S ha pedig egy szélsõséges magyar ember arra szánja magát, hogy az adott szobor talapzatán üzen a románoknak, az nem azt írja fel, hogy “Trianon 1920”, hanem azt, hogy “Vesszen Trianon!”. Olcsó, átlátszó provokációval állunk tehát szemben, s ezt vélhetõen tudják azok is, akik most a magyarokat gyalázzák, s akik hangosan a tettesek kézre kerítését követelik, miközben magukban somolyognak, mert tudják, hogy az nem fog megtörténni. Pont úgy, ahogy nem került elõ az sem, aki pár éve a prefektura épületével szemben levõ román zászlót felhasította, vagy aki szintén évekkel ezelõtt – állítólag – ellopta a román zászló a román katona szobra mellõl. (Hogy érthetõbb legyen: a magyart akkor is megtalálják és börtönbe vetik ha el se követte azt, amivel megvádolják, a románt akkor sem találják meg, ha egy ilyen tettet elkövet.)
S ezekkel a történetekkel épp ez a nagy gond: jó eséllyel a román titkosszolgálat áll mögöttük (vagy az által támogatott/védett személyek), ezért megelõzni és kivédeni sem lehet ezeket, az eredmény pedig az, hogy a román-magyar megbékélés gépezetébe újra és újra homok kerül. Holott a megbékélés mindkét népnek érdeke lenne.

Frissítés:

Be kell lássuk, hogy az elkövetõk azonosítása ügyében tévedtünk, hisz itt van ez a meglepõ fejlemény.

Tegyük hozzá rögtön azt is, hogy ha az elkövetõk életkorát tudják a rendõrök, akkor bizonyára tudják pontosan, hogy kik voltak azok. Sokatmondó, hogy a nemzetiségüket nem említik, ugyanis ebben a történetben az sarkalatos kérdés. Kiváncsian várjuk a fejelményeket!

Kategória: vélemény | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük