A napokban elég nagy port vert fel a Diszkriminációellenes Tanács egy határozata, nevezetesen a 778/2021-es.
Errõl elõször Dan Tanasã adott hírt a blogján, szokás szerint a mellét verve, hogy lám, ismét leleplezett egy hatalmas törvénytelenséget és elérte azt, hogy az illetékes hatóság alaposan megbüntette Sepsiszentgyörgy polgármesterét, mert az a románokat súlyosan diszkriminálta etnikai alapon.
Ezt követõen a sajtó megkereste a másik két érintett felet is, s születtek a témában részletesebb írások, mint ez itt. Ebben megszólaltatják a Diszkriminációellenes Tanács elnökét is, aki elmagyarázza, hogy miért is rótták ki a büntetést. Így a kép már sokkal árnyaltabb, ellenben az elnök úr érvelése nem tökéletesen meggyõzõ, illetve ha az egész történetet továbbgondoljuk, akkor érdekes következtetésre juthatunk.
Az eleve meggondolkoztató, hogy maguk a Diszkriminációellenes Tanács tagjai is rögvest román-magyar viszonylatban kezdték vizsgálni a kérdést, holott a vitatott álláshirdetésekben a magyar nyelv ismerete nem szerepelt, azokban az áll, hogy a jelentkezõktõl elvárják, hogy a románon kívül ismerjék az EU egy másik hivatalos nyelvét is. Ráadásul vélhetõen nem volt semmi információjuk arra nézve, hogy Sepsiszentgyörgyön vagy környékén románokon és magyarokon kívül élnek-e más EU-tagországok polgárai, akik ebben az esetben ugyanabban a helyzetben vannak mint az ottani magyarok, vagyis az EU egyik hivatalos nyelve az anyanyelvük. Így a Tanács gondolatmenete nem tényekre, hanem feltételezésekre alapoz, pont úgy tesznek mint Tanasã, aki meg azt feltételezte, hogy ugyan EU-tagország hivatalos nyelvérõl van szó az álláshirdetésekben, de a hirdetés feladója konkrétan a magyar nyelvre gondolt.
Szintén gondolatolvasásra vetemedik a Tanács elnöke, aki kijelenti azt, hogy “érzékeli a székely furfangot”.
Nem utolsósorban a Tanács határozata arra is alapoz, hogy a Sepsiszentgyörgyön élõ románok nem tudnak magyarul. Ami akár igaz is lehet (habár köztudott, hogy maga Tanasã is jól tud magyarul), de akkor azon kellene elgondolkozni, hogy hova jutottunk pár évtized alatt (hisz még Trianon után jó idõvel is természetes volt, hogy az Erdélyben élõk kölcsönösen ismerték egymás nyelvét), illetve hogy mit kellene tenni azért, hogy ez az állapot változzon, a nyelvismeret ne legyen gát és akadály a két népcsoport közti kapcsolatokban, illetve az a kapcsolat ne legye egyoldalú (hogy csak a magyarok számára elvárás a román nyelv ismerete).
Egy szó mint száz, a Diszkriminációellenes Tanács határozata kissé erõltetett, s a pénzbüntetés kirovása pedig kétségtelen túlzás, figyelembe véve például ugyanezen tanács 566/2021-es határozatát (megtalálható itt), amiben felmenti, még bár megrovásban sem részesíti Tanasã-t, aki azon ügyködött, hogy a gyergyószentmiklósi városházáról eltávolíttassa a magyar feliratot (holott az azon az épületen a törvény értelmében kötelezõ).
Na de ez csak egyik fele a történetnek, mondhatni nincs benne semmi meglepõ, akár szóra sem lenne érdemes. Nézzük hát a másik oldalt, ami sokkal érdekesebb.
Vegyük azt, amit a Diszkriminációellenes Tanács elnöke mondott, s helyettesítsük be a magyar nyelvet a románnal, vagyis nézzük meg a helyzetet egy magyar jelentkezõ szemszögébõl ugyanazon a versenyvizsgán, ahol a román nyelv megfelelõ ismerete is elvárás volt:
Adott esetben ugyanis el lehet várni egy köztisztviselõ versenyvizsgája esetében, hogy beszéljen az EU hivatalos nyelvei közül – a magyaron kívül – még legalább egyen. Az állam hivatalos nyelvére vonatkozó törvény pedig kimondja, hogy a román nyelv ismerete indokolt bármilyen olyan köztisztségviselõ esetében, ahol a személy az ügyfélszolgálati tevékenység tágabb értelmezését kell elvégezze, amibe a terepmunka vagy a levelek elolvasása is beletartozik. Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala pedig, amikor köztisztviselõi állást hirdetett, ehhez pedig a versenyvizsgán az Európai Unió 24 nyelvébõl 23-ból még egyet feltételként megszabott a munkaköri leírás elvégzéséhez, akár helyesen is tette volna, amennyiben a munkaköri leírás ezt indokolná. „Azonban nem lehet olyan feltételt szabni, ami nem szükséges az állás betöltéséhez. Ha esztergályost veszek fel, akkor nem kérhetem, hogy az illetõ jogi diplomával rendelkezzék” – érzékeltette egy példával a diszkriminációellenes tanács elnöke.
Az állásra jelentkezõk magyarok esetében viszont, mivel itt nem indokolt, hogy a magyar nyelv mellett az EU másik 23 nyelvébõl egyet még ismerjenek, fennáll a hátrányos nyelvi megkülönböztetés lehetõsége a versenyvizsga alkalmával. Amíg ugyanis a magyaroknak egy idegen nyelvet kellett választaniuk, addig a 2021-ben meghirdetett tanácsos és asszisztensi állások esetében a románok direkt módon elõnyben részesültek azáltal, hogy anyanyelvi szinten beszélik a románt.
Nos? Teljes mértékben logikus, nemde? Rövidebben és direktebb módon fogalmazva: ha a Tanács elnökének a gondolatmenete helyes volt az adott helyzetben, akkor ugyanezen gondolatmenet alapján hátrányos megkülönböztetés a román nyelv ismeretét megkövetelni olyan köztisztviselõi állások esetében, amelyek nem feltételeznek közvetlen kapcsolatot az ügyfelekkel.
A jó kérdés pedig az, hogy ha ezzel szembesítik az elnök urat, akkor még kitart-e az álláspontja mellett, illetve ha valaki panaszt tesz a Tanácsnál azért, mert egy köztisztviselõi versenyvizsgán (olyan állás esetén, ami nem feltételez közvetlen kapcsolatot az ügyfelekkel) feltételként szerepel a román nyelv ismerete, akkor ugyanígy büntetést szavaz-e meg az érintett polgármesternek?