Vélhetõen sokan egyetértenek azzal, hogy az országon belüli román-magyar viszonyt lényegesen befolyásolja két tényezõ, az iskolákban oktatott, torz szemléletû történelem, illetve azok a román közéleti személyek, akik magyarellenes uszítással szerezték ismertségüket, s akik ezt a tevékenységet napi szinten mûvelik. Ezek között pedig jelentõs szerepet játszik Dan Tanasã, aki kizárólag a magyarellenes ténykedésének köszönheti ismertségét, a magyar jelképek és feliratok üldözésén kívül semmi mást nem tett le az asztalra.
Az ilyen személyek és ténykedések elleni eszköz kellene legyen az Országos Diszkriminációellenes Tanács, amelyik viszonylag egyszerû és gyors eljárás után róhat ki akár tetemes bírságokat is (közösség elleni diszkrimináció esetében a maximális büntetés 100.000 lej), s ha ezt kellõ határozottsággal és következetességgel tenné, akkor hamar meg tudná gyõzni a Tanasã-féléket arról, hogy ez a tevékenység nem kifizetõdõ. A helyzet azonban sajnos távol áll ettõl, errõl legutóbb mindössze pár napja írtunk itt. Akkor még nem gondoltuk, hogy ilyen rövid idõ után vissza kell térnünk a témára, de a sors úgy hozta, hogy tegnap a postás újabb ODT határozatot kézbesített nekünk, olyat, amire röviden csak azt tudjuk mondani, hogy ezt azért mégsem gondoltuk volna. Ugyanis a határozat elsõ hét és fél oldalával (ahol a panaszról, az esetében releváns elvekrõl és jogszabályokról, illetve azoknak a panaszra való alkalmazásáról van szó) nagyjából egyet lehet érteni (még akkor is, ha látható módon az más határozatokból van összeollózva, ezt jól bizonyítja az, hogy a 25. pontban zsidókról és antiszemitizmusról van szó, holott a panaszunkban nyilvánvalóan olyanok nem szerepeltek). Ezzel szemben a következõ három pont (26-28) gyakorlatilag szó nélkül hagyott, ugyanis a Tanács következtetése mindezek után az, hogy Tanasã nem sértett törvényt, a bejegyzéseihez fûzött hozzászólások pedig ugyan törvénysértõek, de elintézhetõek egy egyszerû megrovással.
Hogy ez mennyire abszurd, azt a 28. pont mutatja a legjobban, amelyik a hozzászólásokról szól. Hogy érthetõbb legyen, három dolgot kell elõzetesen tisztázni:
- Közösség ellen elkövetett kihágás a vonatkozó jogszabály (137/2000-es Kormányrendelet) 26. cikkelye értelmében 2000 és 100.000 lej közti pénzbüntetéssel sújtandó, tehát ilyen esetben megrovás nem jöhet számításba.
- A kihágásokról szóló jogszabály (2/2001-es Kormányrendelet) 7. cikkelyének 3. bekezdése azt mondja, hogy megrovás akkor is alkalmazható, ha az elkövetett kihágást szabályozó jogszabály (esetünkben az említett 137/2000-es kormányrendelet) azt a lehetõséget nem tartalmazza. Tehát elvileg az ODT-nek joga volt ebben az esetben megrovásban részesíteni az elkövetõt.
- Ugyanazon 7. cikkely 2. bekezdése ellenben azt rögzíti, hogy megrovás akkor alkalmazható, ha az elkövetett kihágás nem súlyos.
S akkor nézzük a határozat 28. pontját, ahol az áll, hogy:
A két bejegyzés hozzászólásai kapcsán a Tanács megállapítja, hogy azok tartalmaznak sértéseket és a magyar közösség elleni uszítást, ezekre való tekintettel, s mivel a 2/2001-es kormányrendelet 6. és 7. cikkelyének elõírásait ezt lehetõvé teszik, megrovásban részesíti a bepanaszolt személyt, figyelembe véve a következõket:
a) a diszkrimináció egy egész közösséget érint
b) a kijelentések nagyon súlyosak, gyûlöletre uszítanak.
Ha mindez nem lenne elég, akkor ott van még az a tény, hogy a határozathoz Haller István különvéleményt fogalmazott meg, amiben jól megindokolva leírja, hogy a tanács többi tagjai hol és miben tévednek. Ezt az álláspontját õ nyilván ismertette a társaival a testület azon ülésén, ahol ezt az ügyet tárgyalták, s a többiek ennek ellenére döntöttek úgy, ahogy döntöttek. Nem tévedésbõl és nem figyelmetlenségbõl, hanem tudatosan és szánt szándékkal hozták ezt a döntést, ami lényegében bíztatás Tanasã számára, annak a jelzése, hogy csak így tovább, bátran, mert részükrõl nem lesz bántódása.
Azt már mondhatni megszoktuk, hogy a Tanács határozatai (túlzás nélkül) soha nem kielégítõek, hisz ha meg is állapítják a törvénysértést, akkor is megrovást vagy a minimális pénzbüntetést alkalmazzák, amiknek a leghalványabb elrettentõ erejük nincs, ezt jól mutatja az, hogy Tanasã és a hozzá hasonlók töretlenül uszítanak és gyalázkodnak évek óta. (Nem mellékesen jó eséllyel a határozottság és szigor hiányának tudható be az a tény is, hogy a panaszok egyre nagyobb száma miatt a Tanács képtelen betartani a törvényes határidõket. Ha elkezdenének tíz ezer lejes nagyságrendû büntetéseket kiróni, sokan meggondolnák háromszor is, hogy elkövessenek-e újabb kihágásokat, így a panaszok száma várhatóan csökkenne.) Ez a határozat ellenben már az a szint, amin magunk is meglepõdtünk, mert ezt azért mégse gondoltuk volna. De ezek után már azon se fogunk csodálkozni, ha egy következõ esetben a Tanács megállapítja a törvénysértést, majd megdicséri az elkövetõt.