Az Európa Tanács 1992-ben fogadta el a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amit Románia rá három évre, 1995-ben ratifikált, amint az itt látható. S ugyan az egyezmény ratifikálására több mint tíz évet kellett várni (282/2007-es törvény), már a 2003-as alkotmány szövegét úgy alakították, hogy az (jó román szokás szerint nagyjából) legyen összhangban a Charta szövegével. Ennek megfelelõen az alkotmány 128. cikkelye így szól:
“(1) Procedura judiciarã se desfãsoarã în limba româna.
(2) Cetãtenii români apartinând minoritãtilor nationale au dreptul sã se exprime în limba maternã în fata instantelor de judecatã, în conditiile legii organice.
(3) Modalitãtile de exercitare a dreptului prevãzut la alineatul (2), inclusiv prin folosirea de interpreti sau traduceri, se vor stabili astfel încât sã nu împiedice buna administrare a justitiei si sã nu implice cheltuieli suplimentare pentru cei interesati.”
A “nagyjából” pedig arra utal, hogy az igazságszolgáltatás terén Románia különbözõ nyelvek esetében különbözõ vállalásokat tett (ugyanis a charta egy hosszú vállalás-lista, s az azt ratifikáló országok maguk dönthetik el, hogy mely nyelvek esetében miket vállalnak), ellenben ez az alkotmány-szöveg ebben a megfogalmazásban nem egyértelmûen fedi azt, amit például a magyar nyelv viszonylatában vállalt az ország. Konkrétan az “interpret” tolmácsot jelent (aki élõ beszédet fordít), a “traduceri” pedig elsõsorban fordítást (egy írott szöveg átültetését egy másik nyelvre – lásd itt), amibõl az következik, hogy egy romániai magyar szóban és írásban használhatja az anyanyelvét a bíróságokon, ráadásul olymódon, hogy az neki ne okozzon költséget (magyarán a fordítást a bíróság kell megoldja, saját költségen), de lehetséges ennek a szövegnek olyan értelmezése is, hogy ez a jog csak a tárgyalásokra korlátozódik, ott kötelesek a bíróságok saját költségre tolmácsot biztosítani, az iratcsomóba leteendõ anyanyelvû iratokra (illetve azok fordítására) már nem.
Ha pedig lehetséges ilyen értelmezés, akkor – nem meglepõ módon – a hatóságok alkalmazzák is, így tett a parlament, amikor elfogadta az új Polgári Perrendtartási Törvénykönyvet, aminek a 150. cikkelyének 4. bekezdése így szól:
“(4) Când înscrisurile sunt redactate într-o limbã strãinã, ele se depun în copie certificatã, însotite de traducerea legalizatã efectuatã de un traducãtor autorizat. În cazul în care nu exista un traducãtor autorizat pentru limba în care sunt redactate înscrisurile în cauzã, se pot folosi traducerile realizate de persoane de încredere cunoscãtoare ale respectivei limbi, în conditiile legii speciale.”
Ennek értelmében minden nem román nyelvû irathoz csatolni kell annak hivatásos fordító által készített fordítását, ami nyilván pénzbe, ráadásul hosszabb irat esetében nem is kevésbe kerül. Holott a 282/2007-es törvény értelmében Románia a magyar nyelv és az igazságszolgáltatás viszonylatában a következõket vállalta:
” articolul 9 – Justitia:
- paragraful 1 subparagrafele a) (ii), a) (iii), b) (ii), b) (iii), c) (ii), c) (iii), d);
- paragraful 2 subparagraful a);“
Az elsõ alparagrafus számunkra releváns bekezdései pedig így szólnak: - a) (iii) biztosítják, hogy az indítványok, az írásos és szóbeli bizonyítékok ne minõsülhessenek pusztán azon az alapon elfogadhatatlanoknak, hogy regionális vagy kisebbségi nyelven készültek,
- b) (iii) megengedik a regionális vagy kisebbségi nyelven készült dokumentumok és bizonyítékok benyújtását, ha szükséges tolmácsok és fordítások segítségével;
- c) (iii) megengedik a regionális vagy kisebbségi nyelven készült dokumentumok és bizonyítékok benyújtását, ha szükséges tolmácsok és fordítások segítségével;
- d) intézkednek, hogy a fenti b)-c) bekezdések (i) és (iii) pontjainak végrehajtása, valamint a tolmácsok és fordítások esetleges alkalmazása az érdekeltek számára ne jelentsen többletköltséget.
Következésképpen Románia azt is vállalta, hogy a magyar anyanyelvû állampolgárai magyar nyelvû iratokat is felhasználhassanak peres ügyeikben, úgy, hogy a fordítás költségei ne õket terheljék, tehát a Perrendtartási Törvénykönyv említett elõírása ellentétes Románia nemzetközi kötelezettség-vállalásával, s hogy ezt ebben a formában fogadtak el a parlament az pedig szöges ellentétben áll az Alkotmány 11. cikkelyével, amiben az áll, hogy a román állam pontosan és jóhiszemûen betartja a nemzetközi egyezményekbõl rá háruló kötelezettségeit.
Ez még mindig nem lenne világvége, ugyanis van két törvényünk (a Perrendtartási Törvénykönyv és a 282/2007-es törvény), amelyek elõírásai nincsenek összhangban. Ilyen esetben irányadó az Alkotmány 20. cikkelye, amelyik egyértelmûen kimondja, hogy elsõbbséget élvez a nemzetközi egyezmény (esetünkben a 282/2007-es törvény), tehát ha egy romániai magyar az anyanyelvén készült iratot nyújt be a bíróságra, akkor a bíróság kötelezõ módon azt kell alkalmazza és nem a Perrendtartási Törvénykönyv vonatkozó elõírását. No de nem Románia lenne ez az ország, ha a bíróságok így járnának el. A gyakorlatban ugyanis az van, hogy ha valaki magyar nyelvû iratot nyújt be a bíróságra, akkor felszólítják, hogy nyújtsa be annak a fordítását is, ha pedig azt nem teszi meg, akkor a keresetét érvénytelenítik, azzal az indoklással, hogy nem tett eleget a bíróság felszólításának. Ezt tapasztalatból mondjuk, hisz két olyan ügyben is érintettek vagyunk, amelyek már az Emberi Jogok Európai Bíróságán vannak (42068/15, 7019/19).
A helyzet egyik lehetséges megoldása az, hogy a parlament módosítja a Polgári Eljárási Törvénykönyvet, úgy, hogy az legyen összhangban a Chartával. Ezt kezdeményezte képviselõk és szenátorok egy szép nagy csoportja, benyújtva ezt a törvénytervezetet, amint az itt látható, s arról szól, hogy a kisebbségekhez tartozó román állampolgárok által benyújtott, a saját anyanyelvükön készült iratok románra fordítását a bíróság kell elvégeztesse az Igazságügyi Minisztérium költségén. Mivel kisebbségi a témája, ezért természetesen (elvégre Románia a “kisebbségek Kánaánja”) a szenátus nem vesztegetett rá semmi idõt, egy fiókban tartotta addig, míg lejárt a hallgatólagos elfogadás határideje, majd átküldte a képviselõháznak.
A történet már eddig is visszatetszõ, mert egyrészt minimum figyelmetlenség volt a parlament részérõl az, hogy olyan formában fogadta el a Polgári Eljárási Törvénykönyvet, ami ellenkezik a nyelvi charta elõírásaival, másrészt minimum pech az, hogy a fent említett két ügyben olyan bírók jártak el, akik az alkotmányt megsértve a peres felek számára kedvezõtlenebb törvényi elõírást alkalmazták, de innen kezdve már maga az abszurd rosszindulat (s akkor finoman fogalmaztunk). Ugyanis eddig két szakbizottság véleményezte a tervezetet (ezek a vélemények megtalálhatóak a törvénytervezet oldalán), s mindkettõ negatívan, vagyis nem javasolják az elfogadását. Ezek:
- Az emberjogi szakbizottság, ráadásul olyan körülmények között, hogy a bizottság elnöke, egyik alelnöke, egyik titkára és több tagja ott van a törvénytervezet kezdeményezõi között. Õk ötön képtelenek voltak meggyõzni a többi 22-bõl bár kilencet, hogy támogassák a kezdeményezésüket. Egy olyan kezdeményezést, aminek az a célja, hogy egy törvényt hozzon összhangban egy olyan vállalással, amit Románia a külföld felé tett. Más szavakkal hogy lemossa azt a szégyent az ország arcáról, hogy egyet mond és mást csinál. Nem utolsósorban releváns információ az, hogy az említett 22-bõl 12 tagot a két nagyobbik kormánypárt delegált, az RMDSZ koalíciós partnerei!
- A nõk és férfiak közti esélyegyenlõség szakbizottság, egy olyan “kiegyensúlyozott” testület, amelyiknek elnöke, egyik alelnöke és egyik titkára az AUR-t képviseli, az elnök pedig maga a magyarság nagy barátja, Dan Tanasã! Ezért a negatív véleményezés egyáltalán nem meglepõ. Az a kérdés ellenben joggal tehetõ fel, hogy miért kellene ez a szakbizottság véleményezze ezt a tervezetet, miközben az egyik legilletékesebb, az alkotmányossági szakbizottság meg nem (olyan körülmények közt, hogy a tervezet tárgya egy törvénynek az alkotmánnyal való összhangba hozása)?
Hogy mi lesz ennek a történetnek a vége, azt tudni még nem lehet, de a helyszínt és a szereplõket ismerve igen nagy valószínûséggel meg lehet jósolni. Ezért is fontos, hogy a fent említett két ügy ott van a strasbourgi bíróság asztalán, ugyanis így él a remény, hogy egy idõ után Románia csak rá lesz kényszerítve, hogy ültesse gyakorlatba azt, amire (még leírni is ijesztõ) 27 évvel ezelõtt elkötelezte magát.