Einsteinnak tulajdonítják azt a mondást, hogy “Két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség, bár a világegyetemben nem vagyok biztos.”
Ehhez képest (s nem elõször mondjuk ezt) van egy romániai intézmény, amelyik komoly erõfeszítéseket tesz azért, hogy ezt a tételt cáfolja, nevezetesen az Országos Diszkriminációellenes Tanács. Egy olyan intézmény, amelyiknek egy adott törvény betartatása lenne a szerepe, de paradox módon maga sérti folyamatosan és egyre súlyosabban ama törvényt, egészen pontosan az abban rögzített határidõket, melyek a törvény 20. cikkelyének 7. és 8. bekezdésében találhatóak, s melyek értelmében a hozzá intézett panaszokat a Tanács 90 napon belül köteles elbírálni, majd további 30 nap áll rendelkezésére, hogy a határozatot kiközölje a feleknek.
Ehhez képest mi a gyakorlat? Például ma a postás két borítékot hozott eme intézménytõl, azokban pedig egy-egy határozatot. Ezeket. Mint látható, mindkét borítékot idén szeptember 13-án tették postára, miközben a bennük levõ határozatok idén márciusban és áprilisban születtek, azon panaszok ügyében, amelyeket tavalyelõtt (!) december 31-én és tavaly március 15-én iktattak. Némi számolás után kiderül, hogy az elsõ panasz esetében 440, a második esetében pedig 394 napba telt a határozat meghozatala, a határozatok meghozatala és kiközlése között pedig 181 illetve 153 nap. A határidõ-túllépések tehát 4.89-, 4.38-, 6.03- és 5.10-szeresek.
Persze lehet erre azt mondani, hogy ebben az országban semmi nem mûködik rendesen, fõ, hogy elõbb-utóbb megoldanak minden panaszt, de ez nem ennyire egyszerû, ugyanis egyrészt ráadásul általában igen elnézõek az elkövetõkkel szemben (jelenleg 16 perünk van folyamatban azért, mert súlyos diszkrimináció, uszítás meg hasonlók esetében a panaszunkat elutasították vagy egy jelképes megrovásban részesítették az elkövetõket), másrészt pedig az el nem bírált panaszok csak gyûlnek és gyûlnek a szekrényeikben, csak az alapítványunk 30 darab, tavaly február tizedike után benyújtott panaszának az elbírálására vár. Az elkövetõk pedig ilyen körülmények között vígan folytatják a társadalmi szempontból káros ténykedésüket, hisz évek telnek el, míg a tettüknek valamilyen következménye lesz, s ráadásul az is olyan, hogy egy legyintéssel el lehet intézni.
Ezek tények. Hogy ezt az állapotot mi okozza, azt – bizonyára – csak azok tudják, akik ama intézményben dolgoznak, de az is tény, hogy a helyzet tûrhetetlen. S ez független attól, hogy hanyagság, nemtörõdömség, létszám- vagy forrás-hiány, avagy mi az ok. Lényeg, hogy az intézmény vezetõjétõl elvárható, hogy ha belsõ okok vannak, akkor tegyen rendet, ha pedig külsõk, akkor álljon a nyilvánosság elé, s mondja el mik azok.
S ez még nem minden, ehhez jön az elvégzett munka minõsége. Ugyanis a két panaszunk egyikének a tárgya egy cikk, ami 2020-ban jelent meg az “Adevãrul” honlapján, aminek kapcsán az volt a Tanács elsõ döntése, hogy az igen súlyos, szerintük bûncselekménynek minõsül, ezért továbbították az ügyészségre. Az ügyészek ellenben – mondhatni szokás szerint – ezt másképp látták, szerintük nem annyira súlyos, hogy azért büntetõjogi felelõsség terhelné a szerzõt, ezért a panaszt ejtették. Ezek után került vissza a Tanácshoz, ahol újból megvizsgálták, s láss csodát, ezúttal arra a következtetésre jutottak, hogy nincs azzal semmi gond, egyáltalán nem büntetendõ. Ezt nevezik jobb helyeken a következetlenség mintapéldájának. S hogy a tisztelt olvasók képet alkossanak eme utóbbi döntés jogosságáról, hadd mondjunk el csak két dolgot: az inkriminált cikk címe az, hogy “Magyar Ku-Klux-Klán Ditróban”, s benne a szerzõ a távoli Bukarestbõl egy olyan szentenciát fogalmaz meg, hogy “a rasszizmus és a szélsõségesség a fõ jellemzõi ezen község lakóinak.” Na errõl a cikkrõl állapította meg a nagyrabecsült Tanács, hogy egyáltalán nem sértõ és gyûlöletkeltõ, amint az itt olvasható!