Szereptévesztés

Az Alkotmány 3. cikkelye szerint Románia területe elidegeníthetetlen, ezért is kelt rendszerint közfelháborodást szerte az országban ha valaki – nyilván magyar ember – azt meri mondani, hogy Székelyföld nem Románia. S lám, akad magas rangú állami tisztségviselõ, “jó román”, aki ugyan indirekt módon, de ugyanezt mondja! Itt. Mert hogyan másképp lehet értelmezni azt, hogy a prefektus arra hivatkozva akarja levetetni Székelyföld zászlaját Makfalván, hogy más ország zászlaját tilos kitûzni? Ezzel az illetõ egyértelmûen azt állítja, hogy Székelyföld egy másik ország, nem része Romániának. Ilyen szintû alkotmánysértésért minimum meneszteni kellene az illetõt a mostani tisztségébõl, elvégre jogos elvárás, hogy az állam tisztségviselõi az Alkotmány és a törvények tiszteletében járjanak elõl, nem azok megsértésében.
Ráadásul ez nem minden ami az illetõnek felróható, ugyanis a Közigazgatási Törvénykönyv 253. cikkelye értelmében a prefektusnak az is kötelessége, hogy ellenõrizze, hogy be vannak-e tartva a kisebbségi nyelvek használatára vonatkozó törvényes elõírások. Ennek ellenére amikor a magyarellenességérõl elhíresült Maros megyei képviselõ (ha valaki nem tudná: DT) panaszt tesz nála azért, mert szintén Makfalván (pontosabban a községhez tartozó Hármasfaluban) ki merészelték írni az út mellé magyarul az eredeti három falu magyar nevét, akkor nem azt válaszolta a “panaszosnak”, hogy ez így helyes és törvényes, hanem hónapokon keresztül zaklatta a község polgármesterét, mindenféle mondvacsinált kifogással próbálta rávenni, hogy távolítsa el azokat a feliratokat. Szerencsére emberére akadt, mert minden kísérletére megkapta az alapos, jól megindokolt választ, a feliratok pedig most is a helyükön vannak.
Ha pedig mindez nem volna elég annak igazolására, hogy a prefektus úr szereptévesztésben van, nézzük meg miképpen gondoskodik a saját háza táján a nyelvi jogok betartásáról:

Mint látható, a bal oldalon levõ névtáblán (amely két olyan intézményé, amelyek a prefektus alárendeltségében mûködnek) csak román felirat van, hiányzik a törvény által elõírt magyar. Fél évvel ezelõtt jeleztük ezt a hiányosságot a prefektusnak, s felkértük illõ tisztelettel, hogy tegyen eleget törvényes kötelességének és intézkedjen, hogy a táblára kerüljön magyar felirat is. Mire mit tett az illetõ? A kérésre azt válaszolta, hogy a szóban forgó két intézmény a központi közigazgatás része, ezért esetükben a magyar nyelv használata nem kötelezõ! Ami – mondanunk sem kell – hamis, sõt, duplán az, ugyanis:

1. A két intézmény valóban központi alárendeltségû, de megyei jellegû, úgynevezett dekoncentrált közszolgálat, s azokra pontosan a Közigazgatási Törvénykönyvnek a prefektus által idézett elõírása vonatkozik.
2. De még ha ez nem is így lenne, a 282/2007-es törvénnyel ratifikált nyelvi Charta a nyelvhasználati jogot nem az adott intézmény alárendeltségéhez, hanem annak földrajzi elhelyezkedéséhez köti. Következésképpen ha netán egy minisztérium székhelye lenne Marosvásárhelyen, akkor az lehet bármilyen központi intézmény, a Charta elõírásai szerint köteles lenne használni a magyar nyelvet is, szóban és írásban.
   Ráadásul azzal is törvényt sértett, hogy a magyar nyelvû petíciónkra csak románul válaszolt.

Summa summarum kénytelenek voltunk beperelni a prefektust ahhoz, hogy észbe kapjon, s lecserélje a szóban forgó táblát “önszántából”, még mielõtt a bíróság kötelezné rá. No de lényeg a lényeg, az most így néz ki:

Ugyanakkor a Diszkriminációellenes Tanácsnál is panaszt tettünk ellene a román nyelvû válasz miatt, s ha a Tanács következetes lesz, akkor ismét megbünteti, mint tette ezt korábban.

Tekintettel arra, hogy a prefektus az állam képviselõje az adott megyében, a fentiek alapján azt lehet mondani, hogy lám, így néz ki a román állam példaértékû kisebbség-politikája. Valami megmagyarázhatatlan okból újra és újra összetéveszti a támogatást a zaklatással.