Tavaly augusztusban lettünk figyelmesek egy álláshirdetésre, ami a gyergyószentmiklósi postahivatalban volt kifüggesztve. Tekintettel arra, hogy a város lakóinak több mint 80%-a magyar, visszatetszõnek találtuk, hogy a hirdetés csak román nyelvû, s ráadásul az alkalmazási feltételek között sem szerepelt a magyar nyelv ismerete. Tekintettel arra, hogy a posta állami intézmény, amelyik közszolgáltatást biztosít (az intézmény honlapján ez olvasható: Companie nationalã de interes public, înfiintat de cãtre Ministerul Transporturilor, care asigurã pentru cetãteni servicii postale), egy petíciót intéztünk a megyei kirendeltség vezetõjéhez, amiben felhívtuk a figyelmét a magyar nyelv használatára vonatkozó kötelességükre. Kivártuk becsülettel a törvényes 30 napot, de válasz nem érkezett, ezért újraküldtük a petíciót, jelezve, hogy létezik egy törvényes kötelezettség a válaszadásra. Aztán eltelt újabb 30 nap, válasz sehol.
Végül további két hét elteltével válasz érkezett, ez:
Már azt nehéz megérteni, hogy egy magyar nyelvû petícióra egy magyar igazgató miért ír román választ, de ez lenne a kisebbik baj, a nagyobbik ugyanis a válasz tartalma.
Kezdõdik azzal, hogy tájékoztatnak, hogy õk nem közintézmény hanem kereskedelmi társaság, rájuk tehát nem vonatkoznak az általunk jelzett, a közigazgatásban érvényes törvényes elõírások. Állítják ezt úgy, hogy a petícióban mi nem hivatkoztunk konkrét törvényre, így nehéz lenne eldönteni, hogy melyek azok a törvények, amelyekkel a válasz vitatkozik.
Aztán azzal folytatják, hogy túlzó a magyar nyelv használatára vonatkozó igény, mert ez nem szerepel a posta törvényes kötelességei között. Mondják ezt egy olyan intézményrõl, amelyik 80%-ban magyarok lakta megyéjében mûködik annak az országnak, amelyik nem gyõzi a kisebbségek Kánaánjának nevezni magát! S teszik ezt azért, mert ugyan állami tulajdonban van a posta, de a szervezési formája nem közszolgálat, hanem kereskedelmi társaság. Egy jó kis formai kibúvó (legalábbis szerintük), ami igencsak jól jön, amikor azt kell megindokolni, hogy az állam miért is teszi pont a fordítottját annak, amivel folyton dicsekszik.
S ha ez nem lenne elég, akkor Gergely Irma arról is kioktat, hogy az alkotmány értelmében Romániában a hivatalos nyelv a román (kik is szokták ezt újra és újra a szemünk közé vágni?), tehát túlzó és törvényes alapot nélkülözõ az az elvárás, hogy egy postás (nem elfeledni: Gyergyószentmiklós területén szolgálatot teljesítõ postás) ismerje a magyar nyelvet.
Majd következik a “nagylelkû” gesztus: Tekintettel arra, hogy a posta belsõ szabályai nem tiltják hogy helyi szinten a kisebbségek nyelvét is használják, ezért ezután az álláshirdetéseket magyar nyelven is közzéteszik. Örvendjünk tehát egyrészt annak, hogy a román posta olyan nyitott, kisebbségbarát, stb., hogy nem tiltja meg (!!!) a magyar nyelv használatát Székelyföldön, másrészt meg annak, hogy ezután tesznek egy plusz erõfeszítést és ha mást nem is, de az álláshirdetéseket magyar nyelven is közzéteszik. S bizonyos mértékig igaza is van az igazgatónõnek, mert úgy néz ki a petíciónkkal bár egy apró eredményt sikerült elérnünk.
De beérhetjük ennyivel? Tényleg ez a maximum, ami elérhetõ? Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre adekvát válaszokat tudjunk adni, vizsgáljuk meg azt, hogy az intézmény jogászainak igazuk van-e, valóban nem vonatkoznak-e rájuk a kisebbségek nyelvhasználatát elõíró jogszabályok.
Ilyen téren két nemzetközi egyezmény szokott szóba jönni, tekintettel arra, hogy azokat Románia ratifikálta, s ehhez mindig érdemes még hozzátenni az alkotmány 11. cikkelyét, amelyik azt mondja ki, hogy Románia elkötelezi magát, hogy jóhiszemûen végrehajtja a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit (ugyanis ennek értelmében nem illik a kibúvókat keresni, trükközni, azért hogy valamely kötelezettséget ne kelljen végrehajtani). Jelen esetben a két egyezmény közül a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját célszerû elõvenni (angol és magyar nyelvû változata itt, a román pedig itt), illetve a 282/2007-es törvényt, ugyanis abban van rögzítve (5. cikkely e. pont), hogy a magyar nyelv viszonylatában milyen kötelezettségeket vállalt Románia (ugyanis a Charta egy vállalás-lista, s minden ország maga dönti el, hogy azok közül melyik nyelv viszonylatában melyeket teljesíti). Nézzük mi áll ott a Charta 10. cikkelye kapcsán (közigazgatási és közszolgáltatások):
“– paragraful 1 subparagrafele a) (îi), a) (iii), a) (iv), a) (v), b), c);
paragraful 2 subparagrafele b), c), d), e), f), g);
paragraful 3;
paragraful 4 subparagrafele b), c);
paragraful 5;“
Tehát a 10 cikkely 3. paragrafusát mindenestõl vállalta Románia, nézzük mi annak a címe és mi található az a. pontjában:
“3. A közigazgatási hatóságok vagy az õ nevükben tevékenykedõ más személyek által mûködtetett közszolgálati szerveket illetõen a Szerzõdõ Felek a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatának területein e nyelvek mindegyike helyzetének megfelelõen, abban a mértékben, ahogyan az ésszerûen lehetséges, vállalják, hogy:
a) gondoskodnak arról, hogy használják a regionális vagy kisebbségi nyelveket a szolgáltatások nyújtásakor;“
A szöveg eléggé nehézkes, de a lényeget nem nehéz kihámozni: a közigazgatási hatóságok (például a Szállítási Minisztérium) által mûködtetett közszolgálati szervek (mint például a posta) egy többségében magyarok lakta közigazgatási egységben (mint például Hargita megye) gondoskodnak arról, hogy a szolgáltatásuk nyújtásakor használják a magyar nyelvet, hiszen az ésszerûen lehetséges (bõven van az alkalmazottak közt olyan, aki ezt a nyelvet ismeri). S ez teljesen független attól, hogy a posta szervezési formája közszolgálat (serviciu public) vagy kereskedelmi társaság (societate comercialã), az számít, hogy egy közigazgatási hatóság nevében tevékenykedik és közszolgálatot lát el (úgy ahogy a posta definiálja önmagát a honlapján). S persze figyelembe véve az említett alkotmányos elõírást, ha jóhiszemûen jár el, s nem a kibúvót, a kifogást keresi.
De tegyük fel, hogy a fenti gondolatmenetünk erõletett, a posta egy kereskedelmi társaság amelyik a piac törvényei szerint mûködik. A jó hír számunkra az, hogy a Chartának arra a területre is vannak intézkedései, ezek a 13. cikkelyben szerepelnek, melynek a címe “Gazdasági és társadalmi élet“, az 1. paragrafusa pedig így szól:
“1. A gazdasági és társadalmi tevékenységeket illetõen, a Felek az ország egészére nézve vállalják, hogy:
a) kiiktatnak jogalkotásukból minden olyan rendelkezést, mely igazolható okok nélkül tiltja vagy korlátozza a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatát a gazdasági vagy társadalmi élet dokumentumaiban, különösen a munkaszerzõdésekben és az olyan technikai dokumentumokban mint a termékek és felszerelések használati útmutatói;
b) megtiltják, hogy a vállalatok belsõ szabályzataiba és a magánokiratokba, legalábbis amelyek az azonos nyelvet beszélõk között jöttek létre, a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatát kizáró vagy korlátozó cikkek kerüljenek;
c) fellépnek az olyan gyakorlattal szemben, mely elbátortalanít a regionális vagy kisebbségi nyelveknek a gazdasági vagy társadalmi tevékenységek keretei között történõ használatától;
d) a fenti pontokban jelzettektõl eltérõ módokon megkönnyítik és/vagy bátorítják a regionális vagy kisebbségi nyelvek használatát.”
Márpedig a magyar nyelv viszonylatában ezt a pontot vállalta Románia, amint az a fennebb jelzett helyen ellenõrizhetõ. A d. pontban jelezett feladat (a cégek bátorítása) ellátására pedig kitûnõ lehetõség az, hogy ezt úgy teszi, hogy jó példával jár elõl, a saját cégénél kötelezõvé teszi a kétnyelvûséget.
Ráadásképpen hadd jegyezzük meg, hogy ez már az ország egész területére vonatkozik, nem csak azokra a régiókra, ahol kisebbségi nyelvet beszélõ állampolgárok élnek, tehát amire a válasz hivatkozik (hogy a posta belsõ szabályzatai nem tiltják a magyar nyelv használatát) nem valamiféle kegy, hanem a törvény betartása, s ha ez nem így lenne, akkor az törvénysértésnek minõsülne. (S ezt azért is érdemes megjegyezni, mert jelennek meg néha hírek a sajtóban arról, hogy itt-ott túlbuzgó cégvezetõk zaklatják a magyar beosztottakat, ha egymás közt magyarul beszélnek).
Egy szó mint száz, a válaszban jelzett “engedmény” távolról sem kielégítõ, a postának változtatni kell a hozzáállásán, ami a magyar nyelv használatát illeti. Már csak az a kérdés, hogy szükség esetén a pártatlan román igazságszolgáltatás kapható lesz-e arra, hogy erre rákényszerítse? Ez ki fog derülni.