Ha valaki csak néha-néha használja is az úgynevezett közösségi oldalakat Romániában, az is szinte biztos hamar belebotlik mindenféle uszító bejegyzésekbe és/vagy hozzászólásokba, azon egyszerû okból kifolyólag, hogy azok valósággal elárasztják azokat az oldalakat. Azt talán hosszan nem kell ecsetelni, hogy ez mennyire káros társadalmi szempontból, illetve azt a következtetést sem nehéz talán levonni, hogy ebben szerepe van a hatóságok elnézõ magatartásának is. Ugyanis ha az ilyen cselekedeteket következetesen és szigorúan büntetnék, akkor a jelenséget bizonyára bár visszább lehetne szorítani. S hogy ne lehessünk rosszindulattal vádolhatóak, még korábban kértünk a Legfõbb Ügyészségtõl konkrét adatokat is több évre, s a válasz megerõsítette a feltételezésünket: az ügyészségek karba tett kézzel szemlélik ezt a káros jelenséget, s ha néha-néha valakik panaszt is tesznek ilyen témában, az elkövetõt az esetek 99,98%-ában felmentik. S hogy miért teszik, az szinte mindegy, a lényeg az eredmény, amire fennebb utaltunk.
S akkor nézzük meg egy konkrét példán keresztül, hogy miképpen mûködik ez a gyakorlatban:
Még 2019-ben tettünk büntetõ panaszt egy közismert brassói fogorvos ellen, hivatkozva arra, hogy viszonylag rövid idõ alatt 14 darab magyarok ellen uszító bejegyzést tett közzé a Facebookon, mely bejegyzések mind nagy visszhangot váltottak ki, csak úgy záporoztak a gyûlölködõ illetve fenyegetõ hozzászólások utánuk. Ezt követõen fél év telt el addig, míg az ügyészségnek sikerült egy iratcsomót nyitni, s elsõ lépéskent beidézni az alapítványunk képviselõjét, hogy sértett félként hallgassák ki. S mivel annyi idõ eltelt közben, õ további bizonyítékokat tett le, illetve küldött a kivizsgálást végzõ rendõrnek a következõ pár hétben.
Majd újabb hónapok teltek, a hónapokból évek lettek, míg megelégeltük a dolgot, s 2022 novemberében (tehát több mint három évvel a panasz benyújtása után!) panaszt tettünk a bíróságon a kivizsgálás elhúzódása miatt. Azt a bíró megalapozottnak találta, s a hó végén született ítéletében adott két hónapot az ügyészségnek a kivizsgálás lezárására. Mely két hónap gyorsan elrepült, majd a harmadik is, s végül – több sürgetés után – az ötödik hónapban megkaptuk az ügyész rendeletét, amivel a panaszt megalapozatlanként ejtette.
Az ellen a fõügyésznél tettünk panaszt, aki gyakorlatilag indoklás nélkül elutasította azt, így ismét kénytelenek voltunk bírósághoz fordulni, kérve, hogy az állapítsa meg, hogy az ügyészség nem végzett megfelelõ munkát (konkrétan rámutatva, hogy mivel és hogyan mulasztott), s kötelezze az ügyészséget arra, hogy emeljen vádat a bepanaszolt személy ellen.
{S akkor itt nyissunk egy zárójelet, tisztázandó azt, hogy az uszítást – a tett súlyosságának függvényében – kihágás (amit a Diszkriminációellenes Tanács pénzbüntetéssel sújthat), vagy pedig bûncselekmény, amiért a bíróság akár börtönbüntetésre is ítélheti az elkövetõt. Ezt azért fontos tisztázni, mert ennek az ügynek fontos jellemzõje az, hogy a bepanaszolt személy ezt a tevékenységet módszeresen folytatja, egyes tettei miatt pedig eddig már három (idõközben jogerõre emelkedett) esetben büntette õt a Diszkriminációellenes Tanács. Ebbõl pedig már eleve következik az, hogy erõsebb eszközt kell ellene bevetni, ha azt akarjuk, hogy hagyja abba. A bíróságra benyújtott panaszban pedig ezt az érvet is felvetettük, ugyanis ez fontos információ.}
A tárgyalásra sajnos nem tudtunk elmenni, mert aznap Vásárhelyen másik 6 ügyben volt tárgyalásunk (s ezért inkább oda mentünk), de írott konklúziókat letettünk, újabb érveket felhozva a kérésünk indokoltsága mellett. A bepanaszolt személy ellenben megjelent a bíróságon, s utána roppant magabiztosan számolt be arról, amivel szemben némi bizakodásra adott okot az, hogy a bíró nem siette el a döntést (nem volt eleve egy prekoncepciója), hanem két héttel halasztotta. Sõt, a dolgok a továbbiakban is mondhatni jól alakultak, ugyanis maga a bepanaszolt személy szolgáltatta tálcán az újabb és újabb érveket maga ellen. Elõször azzal, hogy beszámolt arról, hogy kézhez kapta a Legfelsõ Bíróság ítéletét, amivel elutasították a Diszkriminációellenes Tanács határozata elleni panaszát, amibõl az következik, hogy ki kell fizesse a rá kirótt 3000 lejes büntetést, amit megfejelt azzal, hogy azt állította, hogy a bírói tanács magyar (nevû) elnöke a hibás ezért, illetve jelezte a híveinek, hogy szüksége van a támogatásukra, hogy tudja kifizetni a büntetést. S nagyon gyorsan érkezett a bíztatás is, hogy segíteni fogják. Ha pedig ez nem volna elég, az is kideríthetõ abból a bejegyzésbõl (mert a Facebook rögzíti a módosításokat is!), hogy a végleges változat ugyan már azzal kezdõdik, hogy azért büntették, mert kinyilvánította a románságát, de a bejegyzés eredetileg úgy kezdõdött, hogy “A Diszkriminációellenes Tanács semmiféle büntetése nem fog megállítani!”.
Ezt követte egy újabb, ezúttal diadalittas bejegyzés pár nap múlva, amiben az áll, hogy összegyûlt a pénz (sõt, többet is kapott lelkes híveitõl), tehát nyugodtan folytathatja a ténykedését.
Idõközben a bíró is újabb két héttel halasztotta az ítélethirdetést, így ezekrõl a fejleményekrõl is sikerült tájékoztatnunk, melyekbõl egyértelmûen kiderült, hogy egyetlen mód van, amivel esetleg sikerülhet megállítani ezt az embert, az pedig egy börtönbüntetés (hisz pénzbüntetésre immúnis). S ilyen körülmények között már adtunk némi esélyt annak, hogy a bíró a javunkra döntsön.
Aztán eljött az ítélet napja, s az meg is született. Ez:
Tehát nem elég, hogy elutasították a kérésünket (ami azt jelenti, hogy ezzel ez az ügy lezárult, az illetõt nem állítják bíróság elé), de még perköltség megfizetésére is köteleztek. Vagyis mi elvégeztük a hatóságok munkájának a nehezét (dokumentáltunk egy halom uszító cselekedetet, majd a kezükbe adtuk azt a jogi érvelést is, ami alapján könnyen megírhatták volna a vádiratot), s a “hála” az lett, hogy még mi kell fizessünk a román államnak azért, mert megzavartuk az ügyészt meg bírót a szundikálásukban.
Hát ezért nem ülnek a román börtönökben uszítók, s ezért van tele a közbeszéd uszítással.
Elismerésem a kitartásodért, és az alapos munkádért!