Székely Figyelõ

Most hogy az év fele már lassan eltelt, úgy gondoljuk ideje húzni egy vonalat, s összegezni hogy hol állunk, mivel telt el ez a hat hónap, mit kezdtünk s mit sikerült így vagy úgy bejfejeznünk. Lássuk hát:
Kezdjük azokkal az ügyekkel, amelyeket az alapítvány tagjai még korábban, magánemberként indítottak, s most zárultak le, avagy még mindig folyamatban vannak. Szintén ide soroljuk azokat, amelyek az elmúlt egy év során indultak, de valamilyen okból kifolyólag szintén magánemberként voltak elindítva. Ezekbõl 21 van folyamatban idehaza, egyesek büntetõ panaszok, melyek különbözõ ügyészségeken vánszorognak csigalassúsággal, mások meg a Diszkriminációellenes Tanács, vagy valamelyik bíróság döntésére várnak. A bepanaszoltak között a legtöbbször a folyamatosan magyarok ellen uszító Dan Tanasã szerepel, de ott van még az Informatia Harghitei megyei lap, annak fõszerkesztõje, egy maroshévizi kommunista õskövület, de maga a Diszkriminációellenes Tanács is, amelyik a törvényes elõírásokat megsértve húzza az idõt, három hónap helyett egy-másfél év után hozza meg a döntéseit.
Egy másik csoportba tartoznak azok az ügyek, amelyek idehaza már lezárultak, s mivel a jogerõs ítéletek jellemzõ módon részrehajlóak, törvénytelenek, stb, ezért kénytelenek voltunk a Emberjogi Bírósághoz fordulni miattuk. Ezekbõl négy olyan van, ami már átment az elsõ szûrõn és arra vár hogy érdemben elbírálják, másik négy volt az elmúlt hónapok során postázva, s arra várnak, hogy a befogadásukról döntés szülessen. Ezek jellemzõ módon büntetõ panaszok olyan köztisztviselõk ellen, akik megsértették a magyar nyelv használatát lehetõvé tevõ jogszabályokat, s akik ellen a román igazságszolgáltatás nem hajlandó fellépni.
Külön említjük azt a témát, ami a legelõrehaladottabb stádiumban van a strasbourgi bíróságon, köszönhetõen annak, hogy két egymást követõ évben többen panaszt tettek miatta, ez – mint bizonyára többen tudják – az érettségi ügye, amiben az elsõ hat panaszos esetében a bíróság elindította az eljárást, majd miután peren kívüli megállapodás nem jött létre, kezdetét vette a tulajdonképpeni per.
Ezek után következzenek azok az eljárások, amelyeket már maga az alapítvány indított, immár több fórumon, ideértve az ENSZ-t és az Audiovizuális Tanácsot. Ezekbõl mostanáig 27 van, hatot leszámítva az összes meg folyamatban. Közülük egy immár az emberjogi bíróságon van (tekintettel arra, hogy a törvényszékre benyújtott egyik panasznak a letárgyalását elutasították, azért, mert a bizonyítékként benyújtott magyar nyelvû iratoknak nem mellékeltük a hitelesített román fordítását is). Tették ezt annak ellenére, hogy az alkotmány világosan leszögezi, hogy jogunk van az igazságszolgáltatásban az anyanyelvünket használni, s ha szükség van fordításra, azt úgy kell megoldani, hogy a feleknek ne okozzon plusz költséget, magyarán a fordítás a hatóságok dolga. Az a hat pedig – hogy mondjunk jó hírt is – mind pozitív eredménnyel zárult, azt bizonyítandó, hogy van egy olyan állami intézmény, ami a jelek szerint valóban végzi a dolgát. Csak remélni tudjuk, hogy ez a jövõben is így lesz, ugyanis az ebbe a csoportba sorolt 27 panaszból további négyet tettünk ugyanezen testülethez, a hó eleji Úz völgyi incidensek részrehajló, hazug, uszító bemutatása miatt.
Negyedikként említjük azokat a pereket, amelyeket a Tanasã féle egyesület vagy a prefektusok (illetve más hatóságok) indítottak önkormányzatok, illetve polgármesterek ellen, ilyenbõl jelenleg folyamatban van 46, ezek mindegyikében jogi segítséget kínáltunk fel a megtámadottnak, sajnos ilyen vagy olyan módon ezzel a segítséggel az esetek kevesebb mint felében éltek, holott túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ezekben az ügyekben komoly tapasztalatot sikerült – sajnos – felhalmoznunk az elmúlt években, s a megtámadottaknak célszerû volna ezzel élni, ahelyett hogy mindegyikük újra és újra fel kelljen találja ugyanazt a spanyolviaszt. Érdekességként jegyezzük meg, hogy ezek között a perek között van még olyan is, aminek tárgya a 2016 március tizedikei felvonulás után kirótt bírság, csak hogy látni lehessen, hogy az akkori csendõrségi túlkapásnak milyen hosszú távú következményei vannak.
S hogy az igazságszolgáltatással kapcsolatos esetek sorát zárjuk, végül megemlítjük, hogy szerepet vállaltunk két alkotmánybírósági panasz megfogalmazásában is. Ezek egyike az ország zászlajára vonatkozó törvénynek azon elõírását célozza, amelyik más országok zászlajának kitûzését szabályozza, a másik pedig a helyi zászlókra vonatkozó törvény teljes egészében való megsemmisítését célozza, ugyanis meglátásunk szerint az is több pontban sérti az alkotmányt.
Tevékenységünk másik fontos területe a hazai jogsértésekrõl való tájékoztatás, ennek keretében az alapítvány angol nyelvû honlapján idén 10 bejegyzést tettünk közre, melyek egy-egy, de esetenként egyszerre 11 ilyen esetrõl szólnak. S hogy ezek az információk ne legyenek pusztába kiáltott szavak, azért minden bejegyzés közzétételérõl levélben értesítünk bukaresti nagykövetségeket, nemzetközi szervezeteket, illetve számos sajtóterméket (összesen 145 címzettet). Szintén tájékoztató céllal mûködtetünk Facebook és Twitter fiókot, ahol rendszeresen teszünk közzé jogsértésekre vonatkozó információkat, fizetett hirdetés formájában is. Ezek mindegyike jellemzõ módon sok száz (általában 1000-3000) helyre jut el, ilyen téren kiemelten sikeres volt a Székely TV által készített kisfilm (ezúton is köszönet nekik érte) az Úz völgyi incidensrõl, ami több mint 20.000 helyre jutott el csak általunk.
S eme rövid összefoglalót azzal zárjuk, hogy még számos feladat van, aminek a fontosságának tudatában vagyunk, de amikkel a szükséges erõforrások hiányában nem tudunk (vagy nem tudunk kellõ mértékben) foglalkozni. Jól mutatja ezt ez az eset. Éppen ezért reméljük, hogy a jövõben tevékenységi körünket módunk lesz bõvíteni.

Korábban már beszámoltunk egy kezdeményezésünkrõl, ami azt szándékszik tesztelni, hogy mennyire pártatlanok a romániai bíróságok, az alábbiakban egy ahhoz hasonlóról lesz szó, azzal a különbséggel, hogy a megcélzott intézmény a szervezett bûnözés és terrorizmus elleni harc bukaresti “fellegvára”, az apropója pedig egy sokkal húsbavágóbb ügy, ami évek óta borzolja a kedélyeinket, nevezetesen a “székely terroristák” esete.
Nagy valószínûséggel nem létezik magyar ember a környéken aki ne ismernél igen részletesen azt az ügyet, ellenben röviden mégis összefoglaljuk, ráadásul igyekezve a román hatóságoktól származó információk alapján, az õ értelmezésük szerint, mert ebben az esetben ez célszerû:
2016 õszén a hatóságok birtokába került egy hangfelvétel, ami Kézdivásárhelyen készült, s amin a HVIM ottani tagjai többek közt arról beszélnek, hogy mennyire zavaró az, hogy december elsején odaimportált román katonák masíroznak a város fõterén. Éppen ezért egyikük – állítólag Szõcs Zoltán – felvetette azt, hogy el kellene helyezni az út melletti parkban pár petárdát, majd azokat a felvonulás idején távirányítással felrobbantani, s azzal jól ráijeszteni a gyanútlan katonákra. Ettõl a perctõl a hatóságok megfigyelés alatt tartották a csoportot, majd december elsején reggel rajtaütöttek Beke Istvánon, akinek a birtokában petárdákat találtak, ezért azonnal elõállították, vádat emeltek ellene és elõzetes letartóztatásba helyezték. Szõcs Zoltán abban az idõben nem tartózkodott az országban, ellenben az ünnepekre hazajött, s rá pár napra õt is letartóztatták, közösség elleni merényletre való felbujtás vádjával. Ezt követte több hónap nyomozás, per, ítélet, fellebbezés, majd végül tavaly júliusban jogerõsen mindkettejüket 5 év letöltendõ börtönbüntetésre ítélték.
S akkor most nézzünk egy másik esetet, amirõl jóval kevesebben tudnak:
Tavaly májusban, a falunapok alkalmából magyarországi küldöttségek is jelen voltak Gyergyóalfaluban, ezért a falu bejáratához kihelyeztek egy díszkaput, amire kitûzték a román mellé a magyar zászlót is. Errõl egy arra járó készített egy fényképet, elküldte Dan Tanasã-nak, aki azonnal közzétette a blogján, azt állítva, hogy a magyar zászló állandó jelleggel ki van tûzve, s kárhoztatva a polgármester aki ezt a törvénytelenséget elköveti, meg a prefektust, aki nem lép közbe.

A bejegyzéshez szokás szerint számos hozzászólás érkezett, azok közül kettõt emelünk ki, itt láthatóak:

Egyik (Octav Gabriel Popescu) azt mondja, hogy a magyarok ellen Molotov koktélt kell bevetni, a másik (Raul Popescu) meg helyesel, s megtoldja azzal, hogy ezekkel meg a cigányokkal csak így lehet valamire menni, elege van a buta toleranciából.
Mindehhez tegyük hozzá azt, hogy az egész kontextus, illetve az illetõk más hozzászólásai alapján egyértelmû, hogy nem vicces kedvû suhancokról van szó, ezek az emberek teljesen komolyan így éreznek a magyarok iránt, komolyan gondolják, hogy így kell fellépni ellenük, s erre bíztatnak másokat is. Azt talán mondanunk sem kell, hogy a két történet között egyértelmû a hasonlóság (hangsúlyozva ismét, hogy az elsõt a román hatóságok szemszögébõl ismertettük).
Tekintettel arra, hogy némi átláthatóság nyomokban fellelhetõ a román igazságszolgáltatásban, az elsõ estben az ügyészek által összeállított vádirat felkerült az internetre, így adott volt a lehetõség, amivel éltünk is: abból inspirálódva, annak a mintájára, annak az érvelését és törvényi hivatkozásait felhasználva, ugyanazokat a vádpontokat (robbanóanyaggal való visszaélésre és közösség elleni erõszakra való felbujtás) összeállítottunk egy nagyon részletes és alapos, 14 oldalas panaszt, amit tavaly augusztusban postáztunk ugyanannak az ügyészségnek, amelyik az elsõ esetben is eljárt, s börtönben juttatta Szõcs Zoltánt.
Ugyan a panaszban igen részletesen leírtunk mindent ami a témában leírható, azért a biztonság kedvéért az alapítványunk elnökét március közepére beidézték Bukarestbe, azért hogy megkérdezzék tõle, hogy van-e esetleg még valami hozzátennivalója a panaszhoz, de ez az alkalom azért arra jó volt, hogy a kihallgatást végzõ rendõröknek szóban is felhívja a figyelmét a két eset közötti hasonlóságra, s elmondhassa, hogy reméli, sõt elvárja, hogy az ügyészség pártatlanul járjon el, ebben az esetben is ugyanazt a mércét használja.
Hogy bármi mást vizsgáltak-e az ügyészek a panasz kapcsán (röviden: nem), az egyértelmûen kiderül az ügyész rendeletébõl, amit a napokban hozott a posta:

ordonanta-dosar-2718-D-P-2018

Vegyük ház szépen sorra:
A szûk négy oldalból az elsõ kettõn, illetve a harmadik oldal elején az ügyész összefoglalja azt, amit a 14 oldalas panaszból õ megjegyzett.
Ezt követi egy bekezdés arról, hogy beidézték az alapítvány elnökét, aki elmondta, hogy nincs semmi hozzátennivalója.
Végül a maradék bõ oldalban találhatunk két idézetet a Büntetõ Törvénykönyvbõl, (a harmadik oldal második felében és a negyedik oldal elején) illetve az ügyész megállapítását az elsõ vádpont esetében: A robbanóanyaggal való visszaélésre való felbujtás esetén, a harmadik oldal utolsó elõtti bekezdésében egy hosszú, de értelmetlen mondat szerepel (holott az ember egy román ügyésztõl elvárná, hogy ismerje a saját anyanyelvét és tudjon megfogalmazni azon egy kerek, nyelvtanilag helyes mondatot), amibõl azért kivehetõ, hogy mivel a bûncselekmény (mármint a robbanóanyaggal való visszaélés) nem történt meg, ezért felbujtásról sem beszélhetünk.
A közösség elleni merénylet esetében a törvénybõl vett idézet után már egy nyelvtanilag helytelen mondatra sem futja az ügyésztõl (nem hogy valamiféle indoklásra), így arra vonatkozóan mindössze a mindkét bûncselekményre vonatkozó megállapításából lehet tájékozódni, ez a negyedik oldal negyedik bekezdésében olvasható:
Jelen esetben a két bûncselekmény (robbanóanyaggal való visszaélés és közösség elleni erõszak) elkövetésére kísérlet sem történt, illetve felbujtás sem, mert egy üzenet közzététele nem tekinthetõ konkrét felbujtásnak, még akkor sem, ha az egy bizonyos, konkrétan megjelölt közösséget érint.
Félreértés ne essen, mi magunk is úgy gondoljuk, hogy egy ennyiért nem kell föltétlen börtönbe zárni embereket, még akkor sem, ha nyilvánvaló az, hogy gyûlölik a magyarokat, s ha valaki az uszításuk nyomán Molotov koktélt ragad, akkor azt megelégedéssel vették volna tudomásul. (Az egészen más kérdés, hogy az ügyésznek kötelessége lett volna megvizsgálni, hogy esetleg valamilyen más törvényes elõírást megsértettek-e az illetõk, s ha igen, akkor eljárást kellett volna indítson ellenük, mert az a törvényes kötelessége. S bizony sértettek.) De ha egy ilyen vélemény/felszólítás nyilvánosságra hozása nem minõsül felbujtásnak, akkor mondja már meg valaki, hogy Szõcs Zoltán miért ül ma a börtönben? Elvégre még az ügyészek állítása szerint is õ is annyit tett, hogy felvetette, hogy valamit tenni kellene, annak nyomán pedig nem történt semmi. Arról nem beszélve, hogy valakiket egy petárda pukkanásával megijeszteni az igen távol áll attól, hogy valakik testi épségét vagy éppen az életét fenyegetni Molotov-koktélokkal.
Nyilván nagy meglepetés nem ért, eleve számítottunk arra, hogy az ügyészség ejteni fogja a panaszt, de ez esetenként nem elég, megvádolhatnak azzal, hogy részrehajlóak és rosszhiszemûek vagyunk. Így azonban konkrét, kézzelfogható bizonyíték alapján mondhatjuk, hogy az ügyészség részrehajló, kettõs mércét alkalmaz és nemzetiségi alapon diszkriminál. S mindezt természetesen nem azért csináltuk végig, hogy megnyugtassuk a saját lelkiismeretünket, hanem azért, hogy felhasználjuk azon tevékenységünk során, melynek célja az, hogy megmutassa a világnak Románia igazi, távolról nem látható arcát.

Jövõ héten lesz az elsõ tárgyalás abban a perben, amit a kormány ellen indítottunk, azért, hogy az tartsa tiszteletben a román nyelv hivatalos jellegét és cserélje le a személyi igazolványokat olyanokra, amelyeken a többnyelvû feliratok úgy szerepelnek, hogy felül a román és alatta a másik kettõ (a per elõzményeirõl itt lehet olvasni http://blog.sic.hu/szekelyfigyelo/2019/02/27/partatlan-e-a-roman-igazsagszolgaltatas/).
A napokban kézhez kaptuk a kormány válasziratát, amibõl megtudhattuk, hogy miképpen magyarázzák a személyi igazolványok jelenlegi formáját. A több oldalas dokumentumban vannak mindenféle formai kifogások meg mellébeszélés bõven, az érdemi rész ellenben igen sovány és így néz ki:

a-kormany-ervelese

A különbözõ nyelvû szövegek elhelyezésére vonatkozóan az elsõ oldalon aláhúzott két érvet hozzák fel:
1. A szövegek ilyen elhelyezését a jobb helykihasználás indokolja.
2. Az, hogy elõbb van a román, utána pedig a francia és angol szöveg egyértelmûen bizonyítja, hogy a román a hivatalos nyelv.
Talán mondanom sem kell, hogy a Tanasã által indított felirat-perekben ezeket az érveket valamilyen formában mindig felhozzák a megtámadott polgármesterek is, nem beszélve arról, hogy õk még másokat is említenek általában. Minekutána nekik eddig még soha nem sikerült meggyõzniük a bírókat (akik mindig arra kötelezték õket, hogy helyezzék át a feliratokat úgy, hogy a román legyen felül, a magyar meg alatta) nagyon kíváncsian várjuk, hogy ebben azok ebben az esetben mennyire lesznek következetesek.

Az már csak egy apró érdekesség, amit a második oldal alján látni, ahol a kormány jogászai az igazolványon használt nyelveket úgy sorolják fel, hogy francia, román, angol. Valami azt súgja, hogy ezért nem fog lesújtani rájuk Justitia könyörtelen kardja, fényesen bizonyítandó, hogy amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a székelyeknek.
Pedig itt még a jobb helykihasználást sem lehet érvként felhozni.

Amikor tavaly nyáron az Erdélyi Magyar Ifjakkal együtt arra bíztattuk azokat a magyar fiatalokat, akik a román vizsga miatt nem kaptak érettségi diplomát, hogy tegyenek panaszt az Emberi Jogok Európai Bíróságán, akkor azt abból a meggondolásból tettük, hogy legyen ez jel a bíróságnak arra nézve, hogy itt egy rendszer-szintû probléma van, ami nagyon sok fiatalt érint, s ez által próbáljuk elérni azt, hogy minél hamarabb szülessen ítélet a témában.
Az elgondolás úgy néz ki bevált, mert most azt az örömteli hírt tudjuk közzé tenni, hogy az elsõ panaszos (aki még 2017 õszén tett panaszt), illetve a tavaly panaszt benyújtók közül az elsõ öt a napokban levelet kapott a bíróságtól, amiben arról értesítik õket, hogy esetükben – mondhatni szokatlanul gyorsan – elindították az eljárást, s megküldték a panaszukat a román kormánynak, hogy az szerezzen tudomást azokról:

EJB-level-eljaras-indul

A levélben azt kérik a panaszosoktól, hogy április 19.-ig közöljék azokat a feltételeket, amelyek teljesülése esetén hajlandóak peren kívül megállapodni a román kormánnyal, ugyanis az elsõ szakaszban a bíróság arra ösztönzi a feleket, hogy egyezzenek ki békés módon. Ha pedig nem jön létre ilyen megállapodás, akkor indul a per, melynek elsõ lépéseként a kormánynak 6 hét áll majd rendelkezésére, hogy kifejtse az álláspontját a keresetekrõl.
Ugyanakkor arról is értesítik a panaszosokat, hogy párhuzamosan folytatják az eljárást mind a hat esetben.
Mindebbõl ugyan még semmi nem következik a végeredményt illetõen, de ok arra hogy bízzunk benne, hogy a Bíróság megfelelõ súllyal kezeli a továbbiakban is a témát, azaz hozzánk hasonlóan úgy látja, hogy az sürgõs és fontos. Ezt támasztja alá az is, hogy a levélben többek közt tételesen az áll, hogy a Bíróság úgy döntött, hogy sügõsségiként kezeli ezeket az ügyeket.
Még hosszú az út addig, míg ez a probléma végleg megoldódik, de ha figyelembe vesszük, hogy általában évekbe telik míg a strasbourgi bíróság napirendre vesz egy panaszt, ez a fejlemény már önmagában pozitív, s óvatos bizakodásra ad okot, táplálja a reményt, hogy elõbb-utóbb igazságos lesz a romániai érettségi-rendszer.
Ezúton is szeretnénk megköszönni azoknak a fiataloknak, akik pozitívan válaszoltak a felkérésünkre és panaszt tettek, valamint Karsai Dániel ügyvéd úrnak (www.drkarsai.hu, karsai.daniel@drkarsai.hu), aki a típus-panaszt elkészítette, illetve vállalta, hogy a továbbiakban ellátja a fiatalok jogi képviseletét.
Természetesen a további fejleményekrõl is beszámolunk majd.

A magyarellenességérõl híres Realitatea TV két egymást követõ napon (március 8 és 9) több órás hazug-sovén-uszító mûsorfolyamot sugárzott, az elsõ részt Marosvásárhelyrõl, a másodikat pedig Maroshévízrõl. A nézõnek az volt az érzése, hogy visszatértünk a kilencvenes évekbe, amikor a hírhedt HarKov botrányok zajlottak. A két mûsorvezetõ olyan “illusztris” és “mértékadó” személyeket hívott meg, mint Dan Tanasã, Ilie Sandru, Marius Pascan vagy Ioan Aurel Pop, akik közül gondolom egyiket se kell különösebben bemutatni.

Ilyen körülmények között még akkor panaszt tettünk az Audiovizuális Tanácsnál mindkét mûsor ellen, de megítélésünk szerint (fõleg mert ismerjük a precedenseket, amikor hasonló esetekben a Tanács pár hónap késéssel kirótt némi pénzbüntetést a tévére, amit az kifizetett, s azzal az élet ment tovább) ez ebben az esetben kevés, ezért úgy döntöttünk, hogy az ügyészségen is panaszt teszünk, a magyar közösség elleni uszítás miatt. A panasz el is készült múlt kedden, de tekintettel arra, hogy szerdán Csíkszeredában voltam tárgyaláson (ebben az ügyben), csütörtökön meg Bukarestben voltam kihallgatáson (ebben az ügyben), csak pénteken jutottam oda, hogy bevigyem az ügyészségre.
Ahol azzal fogadtak (a kapunál), hogy potyára mentem, mert ügyfélfogadás csak hétfõn, szerdán és csütörtökön van. Mi tagadás, elsõre nem hittem a fülemnek, mert felfoghatatlan, hogy legyen egy olyan közintézmény, ahol nincs ügyfélfogadás minden egyes munkanapon. Egyáltalán hogy képzelik azt, hogy valaki odamegy (esetleg távolabbról ide utazik e célból), ott meg zárt ajtóval várják, mert aznap nincs ügyfélszolgálat. Tudva azt, hogy a bûnözõk még hétvégén meg éjjel is “dolgoznak”, vajon hogy képzelik a fõ-fõ bûnüldözõk, hogy õk meg az öt munkanapból csak háromon hajlandóak szóba állni azokkal, akiket valamilyen jogsértés ért. Botrányos! S ugyan az interneten fellehetõek az ügyészség elérhetõségei, azt épeszû ember nem feltételezi, hogy nincs minden nap ügyfélszolgálat, így azt se fogja senki megtenni, hogy elõzetesen érdeklõdik. Egy szó mint száz, ezen véleményem szerint változtatni kell.
S ha ez nem volna elég, akkor mondom tovább, hogy miképpen jártam ma, amikor már másodszor vittem be a panaszt. Gondolom többen már ki is találták: a kapunál azzal fogadtak, hogy ma nincs a titkárnõ, jöjjek vissza szerdán.

Ismét eltelt egy hét, ráadásul eseményekben igencsak zsúfolt, már ami a különbözõ helyekre benyújtott panaszokat illeti. Vegyük hát ezeket sorra:
Már korábbi beszámolónkban jeleztük, hogy két ügyben is panaszt szándékszunk tenni, ezek közül az elsõ hétfõn postáztuk is a Diszkriminációellenes Tanácshoz, témája egy cikk-sorozat, amit Ilie ªandru ír az Informatia Harghitei-ben. Az elsõ folytatás megjelenése után ugyanis felszólítottuk a kiadót, hogy törölje a cikket, mert az hazug és uszító, ezt pár nap után meg is tették, ellenben késõbb újabb folytatásokat tettek közzé (a 2. itt olvasható), s ezeket – természetesen – lelkesen reklámozza Dan Tanasã meg a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma. Ezekre a részletekre való tekintettel a panaszt a szerzõ, a kiadó, illetve a két reklámozó ellen fogalmaztuk meg, azt kérve, hogy a Tanács állapítsa meg hogy törvényt sértenek, ezért kötelezze õket az uszító tartalom törlésére, illetve a továbbiakban tartsák megfigyelés alatt ezeket az oldalakat, s ha további törvénysértõ írásokat tennének közzé, akkor indítson ellenük hivatalból eljárást.
Ugyanaznap este a Realitate tévében ismét a magyarok voltak napirenden, különös tekintettel arra, hogy az RMDSZ kongresszuson határozatot fogadtak el a romániai magyarok jelképeirõl. A mûsor a szokásos mederben zajlott, következésképpen kedden újabb panaszt tettünk az Audiovizuális Tanácsnál az adó ellen, szóvá téve az elhangzottakat, illetve az ilyen hazug és uszító feliratokat:

A szerdai napról már bõvebben beszámoltunk, ezért arra most nem térünk ki.
Csütörtökön és pénteken két panaszt fogalmaztunk az ügyészségnek, egyik témája a már említett ªandru cikk-sorozat, a másiké meg egy Gheorghe Funar által írt cikk, a magyarok és a katolikusok ellen uszító elképzelhetetlen hazugság-gyûjtemény. Mondhatná erre valaki, hogy Funar köztudottan nem épelméjû, nem érdemes foglalkozni vele, azonban megítélésünk szerint ez az álláspont téves, legalább két okból. Egyik az, hogy távolról sem evidencia mindenki számára a Funar elmeállapota, sokan nincsenek ezzel tisztában, ezt jól mutatják a cikk utáni hozzászólások. A másik pedig az, hogy ha valaki mérgezi a magyar-román viszonyt, az ellen fel kell lépni, mert az veszélyes és káros tevékenység.
A két panaszt péntek délelõtt be szerettük volna nyújtani az ügyészségnek, ellenben az ügyészségen arról tájékoztattak, hogy az intézmény sztrájkol, esetleg hétfõn majd módunk lesz benyújtani a panaszokat.
Végül a mai nap folyamán elkészült a panasz a Diszkriminációellenes Tanácshoz is Funar és az írását megjelenítõ oldal ellen, ezt is postázni fogjuk hétfõn.
Ez tehát hat nap alatt hat panasz, amiben az az igazán rossz, hogy nem valamiféle sztahanovista lendület vezérel bennünket, hanem hogy olyan szinten zajlik folyamatosan a romániai magyarok jogsértése, hogy ha lenne rá kapacitásunk, akkor ennél lényegesen több panaszt is benyújthattunk volna, mert jól megalapozott ok lenne rá bõven.