Ionopot Strasbourg!

Az államelnök tavaly áprilisi “ionopot”-os performansza világszerte ismert, s amint annak idején beszámoltunk róla, annak nyomán büntetõ panaszt tettünk ellene, amit lényegében érdemi kivizsgálás nélkül ejtett az ügyészség, azzal a kifogással, hogy az alapítványunk nem érintett fél, ezért csak feljelentést tehetett volna, panaszt nem. Mi ezzel nyilván nem értettünk egyet és a bírósághoz fordultunk.
Azóta lezajlott a tárgyalás, aminek az eredménye ilyen elõzmények után nagy meglepetést nem okozott. Amint hogy az sem, hogy az ítéletet nem kaptuk kézhez a törvényes 30 napon belül, csak (ismételt kérések után) idén február tizedikén. Mi ennél kicsit operatívabbak voltunk, s rá hat napra már postáztuk is Strasbourgba a panaszt ebben az ügyben, s onnan pedig ma érkezett a bíztató hír, hogy a panaszunkat 11750/21-es számmal iktatták, befogadhatónak nyilvánították, s majd érdemben is ki fogják vizsgálni. Átment tehát ez a panaszunk is azon az elsõ szûrõn (amin a panaszok döntõ többsége el szokott bukni), ami azt jelenti, hogy már elsõ ránézésre úgy értékelték, hogy vannak benne arra utaló jelek, hogy jogsértés történt.
Tehát Klaus Iohannis sem nyugodhat meg, megeshet, hogy az ügyészség újra kell majd nyissa a már lezártnak hitt iratcsomót, s le kell folytassa a kivizsgálást ellene.

Kategória: Tájékoztatás | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük