Újabb siker, de …

Ha nagy késéssel is, de megszületett a Diszkriminációellenes Tanács határozata egy tavaly januári panaszunk ügyében (arról bõvebben itt, a 2. pontban). Még pontosabban a Digi24 elleni panaszról van szó, aminek a nyomán még tavaly októberben megszületett az a határozat, amit mostanra sikerült megszövegezni és kiküldeni, s aminek a lényege az, hogy az adót mûködtetõ céget 5000 lejre büntetik azért, mert megsértette a 137/2000-es Kormányrendelet elõírásait, amikor lehetõvé tette másoknak azt, hogy a Facebook oldalán gyalázkodó hozzászólásokat tegyenek közzé.
A teljes határozat 9 oldal, nem szeretnénk senkit untatni az elsõ hét oldallal ahol össze van foglalva a panaszunk, a bepanaszolt álláspontja, meg a Tanács gondolatmenete, ami a döntéshez elvezetett, s melynek során többek közt megállapították, hogy az adó Facebook oldalán közzétett amúgy tárgyilagos hírt rövid pár óra alatt közel ezer hozzászólás követte, melyek közt tucatjával voltak olyan gyalázkodóak, amelyekre nem vonatkozik a szólásszabadság joga, s amelyeket az oldal tulajdonosa köteles lett volna kitörölni.
A nyolcadikat azonban közzétesszük, azért hogy tudjuk megmagyarázni a címben szereplõ “de”-t:

699/2020-as határozat indoklása

Mint látható, a Tanács a büntetés összegének meghatározása után megjegyezte a következõket:
– Egyrészt tényszerûen leírják, hogy mivel a sértett egy közösség volt, ezért 2000 és 100.000 lej közötti büntetést róhattak ki a törvény értelmében.
– Másrészt egyfajta indoklásként kijelentik, hogy büntetés konkrét összegének a meghatározásakor figyelembe vették azt, hogy egy közösség volt a sértett, illetve hogy egy túl nagy büntetés a szólásszabadság túlzott korlátozásával lett volna egyenértékû.

S ez az a pont, ahol megáll az emberben az ész. Ugyanis logikusan a büntetés nagyságának a meghatározásakor az elkövetett cselekedet súlyossága kellene irányadó legyen, tekintettel arra is, hogy maga a Tanács állapítja meg, hogy számtalan hozzászólás olyan jellegû, hogy esetükben nem lehet a szólásszabadság jogával védekezni, akkor pedig az ellenül hozott intézkedés (nevezetesen a büntetés) nem tekinthetõ a szólásszabadság korlátozásának. Hogy egy hasonlattal éljünk, olyan ez, mintha egy tömeggyilkosság esetén nem azt nézné a bíróság, hogy az elkövetõ hány embert és milyen kegyetlenséggel ölt meg, hanem azért hozna enyhe ítéletet, hogy ne korlátozza túlzottan az illetõ mozgásszabadságát. S hogy értse mindenki jól: nem az a problémánk ezzel a határozattal, hogy nekünk külön örömöt jelentett volna, ha jó sok pénzt kell befizessen a vétkes, hanem az, hogy az ilyen határozatok nem töltik be az elsõdleges szerepüket, az elriasztást. Sõt, lényegében pont fordítva, az lehet a hatásuk, hogy mások is elkövetik ugyanezt a cselekedetet, mondván, hogy egy ekkora büntetés még belefér.

Végezetül pedig még egy fontos részlet: Lehet bármilyen nagy a kirótt büntetés, annak elijesztõ hatása csak arra van, aki tud róla. Ezért a panaszban azt is kértük, hogy a Tanács kötelezze a bepanaszoltat, hogy tegye közzé a sajtóban a meghozott határozatot, hadd jusson el minél többekhez, ugyanis komoly gond az, hogy maguk a sajtósok sem tudják, hogy a hozzászólások moderálása az õ feladatuk, holott ha tudnák és tennék, akkor sokkal kevesebb lenne a diszkriminatív meg sértõ megnyilvánulás az interneten. S ugyan a Tanácsnak kötelessége lett volna minden kérésünk esetén állást foglalni (magyarán jóváhagyni vagy indokoltan elutasítani), errõl a kérésrõl szó sem esik a határozatban, mintha le sem írtuk volna. Ez pedig nem elsõsorban azért rossz, mert ez által törvényt sértettek, hanem azért, mert elszalasztottak egy lehetõséget arra, hogy a közjó érdekében cselekedjenek. Arról nem beszélve, hogy a törvény értelmében a Tanács legelsõ feladata a diszkriminatív cselekedetek megelõzése lenne.

Kategória: Tájékoztatás | Hozzászólás most!

A szerecsenmosdatás Csimborasszója

Ma kézhez kaptuk a Székelyudvarhelyi Bíróság ítéletét, amivel elutasították azt a kérésünket, hogy a tavaly januárban azonosított táblafestõt állítsák bíróság elé etnikai uszítás miatt is (ne csak rongálásért).
Ha valaki nem emlékezne már, errõl az esetrõl van szó. S tekintettel arra, hogy Székelyudvarhelyen a helyi (tehát nem az állami) rendõrség tette a dolgát, az elkövetõt sikerült azonosítani, aminek ez lett a következménye.
Mivel éltünk a gyanúperrel, hogy az illetõ megússza annyival, hogy megfizettetik vele a táblák letakarításának a költségeit, tettünk az ügyben egy büntetõ panaszt etnikai uszítás miatt, s felhívtuk az ügyészség figyelmét arra is, hogy ha egy bûncselekményt etnikai indíttatásból követnek el, akkor az súlyosbító körülménynek számít.
Az ügyészség alaposan kivizsgálta az ügyet (s ezt most komolyan így kell érteni, meglepõen vaskos iratcsomó lett az eredmény), ennek ellenére a panaszunkat ejtette, amint az itt látható:


panasz-ejtve.pdf

Tekintve, hogy azt gyakorlatilag csak kijelentette, anélkül, hogy bár egy tõmondattal megindokolta volna, a fõügyészhez fordultunk, s kértük az ügyész rendeletének a megsemmisítését és az eljárás elindítását. A fõügyész már kicsit jobban megerõltette magát, de az eredményen nem változtatott:

fougyesz-panasz-ejtve.pdf

Így maradt az utolsó lehetõség, panaszt tettünk a bíróságon, s attól kértük, hogy állapítsa meg, hogy az ügyészség nem végezte az elvárható szakmaisággal a munkáját, semmisítse meg az panasz ejtésére vonatkozó rendeletet s kötelezze az ügyészséget a kivizsgálás folyatatására, illetve ha úgy értékeli a már meglevõ bizonyítékok alapján, hogy a panaszunk megalapozott, akkor indítsa el az eljárást az elkövetõ ellen.

A tárgyaláson szóban is elõadtuk az érveinket, kiemelve két dolgot:

  1. A hatóságok nagyon elnézõen kezelik az uszítási ügyeket (errõl bõvebben itt), ennek pedig az a következménye, hogy szaporodnak az ilyen esetek.
  2. A tett azt eredményezte, hogy különbözõ internetes oldalakon rengetegen írtak gyûlölködõ bejegyzéseket és hozzászólásokat. Ezek esetében panaszt tettünk a Diszkriminációellenes Tanácsnál, s az határozatban mondta ki, hogy azok diszkriminációnak minõsülnek. Márpedig ha egy cselekedet diszkriminációt vált ki, akkor az nyilvánvaló módon diszkriminációra való uszítás.

A bíró pár napot gondolkozott, majd úgy döntött, hogy elutasítja a panaszunkat. Az indoklás a mai napon érkezett, és így néz ki:

tablafesto-itelet.pdf

A közel hat oldalból négy és fél az érveink összefoglalása, elmondható, hogy lényegében tartalmazza a lényegét annak, amit mi hosszabban kifejtve nyújtottunk be a bíróságra. Ezzel szemben az ítélet lényege egyetlen mondat, az 5. oldal utolsó elõtti bekezdése. Ahhoz pedig nem kell hosszú éveken át a jogi egyetem padjait koptatni, hogy egyértelmû legyen: ez az indoklás vérlázító. Elég ezt alátámasztandó csak az elõzõ bekezdést elolvasni, amiben az uszítás definícióját idézi a bíró, hisz abban az áll, hogy “prin orice mijloace”, vagyis bármilyen módon. Ilyen “bármilyen mód” például az, amikor az éj leple alatt valaki egy gyalázkodó szöveget fest egy ház falára. Arról nem beszélve, hogy milyen “hatékonyan” lehet uszítani például egy tévémûsor révén, ahol az uszító nyilván nincs egyszerre egy idõben egy helyen a nézõkkel.
Nem mellékes szempont: mint az iratcsomóból kiderül, egy többszörösen visszaesõ, börtönviselt személyrõl van szó, akit más ügyekben gondolkodás nélkül elítéltek, ezzel szemben most megtapasztalhatta, hogy ha a cselekmény a magyarok ellen irányul, akkor nyert ügye van. Lehet tippelni, hogy a jövõben fog-e hasonló cselekedeteket elkövetni.

Marad tehát ebben az esetben is az Emberjogi Bíróság, hátha annak a bírái másképp fogják értelmezni ezt a helyzetet.

Kategória: Tájékoztatás | 3 hozzászólás

2xkettõs mérce

Tegyük fel, hogy Sz. is meg R. is megsért egy törvényt, mindkettõ ellen eljárás indul, s végül Sz.-t elítélik, R.-t pedig nem. Ez lenne ugyebár egy klasszikus kettõs mérce. S ugyanaz lenne a helyzet akkor is, ha egyikük sem sérti meg azt a törvényt, s ugyan R.-t felmentik, de Sz.-t nem.
Erre a második esetre (pontosabban annak második felére) számos példát lehet mondani az elmúlt évekbõl, hisz ilyen típusú gyakorlatilag az összes felirat- és zászló-per, amit Dan Tanasã (illetve az egyesülete) indított önkormányzatok, illetve önkormányzati vezetõk ellen. Hiszen a panaszos érvei megalapozatlanok, s mégis általában nyerni szokott, tisztelet a (szerencsére szaporodó) kivételeknek.
Ilyen per volt például az, aminek a tárgya az volt, hogy távolítsák el a gyergyószentmiklósi városházáról Székelyföld zászlaját. A hivatkozott jogalap a 75/1994-es törvény volt, ami Románia, illetve más államok zászlajának a kitûzését szabályozza, s mint olyan, nyilván semmi köze nincs Székelyföld zászlajához, azt a törvényt nem sértette a szóban forgó zászló kitûzése. Ennek ellenére Hargita megye törvényszéke a kérést jóváhagyta, s fellebbezés után a Marosvásárhelyi Táblabíróság jogerõs ítéletben kötelezte a polgármestert a zászló eltávolítására.
De ha már Tanasã szóba hozta azt a törvényt, nézzük meg miképpen rendelkezik a román zászló viszonylatában. Az elsõ cikkely leírja szavakkal, az elsõ melléklet pedig képben is tartalmazza a zászló leírását, a továbbiakban pedig azt szabályozza, hogy hova, mikor és hogyan kell kitûzni. Tartozik hozzá egy kormányhatározat is, amivel elfogadták a törvény végrehajtásának részletesebb szabályozását, s ennek 24. cikkelyében az áll, hogy tilos a törvényestõl eltérõ méretû, formájú, színû, stb. zászlót kitûzni bárhova, ha pedig valami mégis ilyenre vetemedne, akkor azt meg kell büntetni, az ellenõrzés és büntetés hatáskörével pedig többek közt a prefektus rendelkezik. (Az egy jó kérdés, hogy mi ennek a szabálynak az értelme – megvalljuk nem keveset elmélkedtünk rajta, de sikertelenül -, lényeg hogy létezik, tehát kötelezõ módon betartandó.)
S akkor nézzük meg ezt:

A kép Maros megye prefektusának a hivatalát ábrázolja, rajta egy olyan zászlóval, ami nyilvánvaló módon nem törvényes, ugyanis a szélessége nem 2/3-a a hosszúságnak. Éppen ezért – s nyilván a bíróságok következetességét tesztelendõ – petícióban kértük a prefektust a zászló eltávolítására és a vétkes megbüntetésére, majd miután õ ezt nem tette meg, bírósághoz fordultunk. A pert pedig – nem meglepõ módon – jogerõsen elvesztettük. Itt van a nem túl hosszú és bonyolult jogerõs ítélet:

http://blog.sic.hu/szekelyfigyelo/wp-content/uploads/sites/42/2021/01/itelet-masodfokon.pdf

Ebben két részletet jelöltük meg:

Az elsõben az áll, hogy a petíciós jog nem azt jelenti, hogy a petíció címzettje köteles lenne megtenni azt, amit a benyújtó törvényesnek gondol (magyarán: ha mi azt gondoljuk, hogy egy ilyen zászló kitûzése törvénybe ütközik, s ezért kérjük a prefektust, hogy a vétkest büntesse meg, akkor õ nem köteles ezt megtenni). A bíró értelmezésében ez a jog mindössze arról szól, hogy az állami intézmények és hatóságok kötelesek a petíciókra 30 napon belül választ adni, függetlenül attól, hogy a válaszban mi áll. Ez egy igen sajátos jogértelmezés, aminek értelmében egy fiktív jogról van szó, szóvá lehet tenni bármit, a megszólított nem köteles semmit tenni, ad abszurdum elégséges ha egy mondatban annyit válaszol a petíció benyújtójának, hogy köszönjük, hogy hozzánk fordult, tegye ezt bizalommal máskor is (a példa sajnos nem kitalált!). Miközben a vonatkozó jogszabály 4. cikkelyében az áll, hogy a megszólított intézmény vezetõje személyesen felel azért, hogy a petíciót törvényes módon oldják meg, ami olyan esetben, amikor a petícióban egy törvény betartását kérik azt jelenti, hogy a megszólított köteles pontosan azt tenni, amit a petícióban kérnek tõle.

Ennél is érdekesebb a táblabíróság második érve, ugyanis a hatalmi ágak szétválasztásának az elvére hivatkozik és kijelenti, hogy a bíróságnak nem áll módjában valaminek a megcselekvésére kényszeríteni a prefektust, aki a végrehajtó hatalom része! Hogy érthetõbb legyen ennek az érvelésnek az abszurd volta: ezek szerint a bíróság tehetetlen akkor is, ha egy parlamenti képviselõ (aki a törvényhozás része) lop vagy csal, illetve ha a prefektus embert öl. Elvégre az igazságszolgáltatás nem avatkozhat be a törvényhozás és a végrehajtás dolgaiba. Mondja (sõt le is írja) ezt a közigazgatási bíróság egyik bírája, miközben annak a törvénynek ami alapján õ a munkáját végzi (illetve kellene végezze) a 18. cikkelye így szól:
Solutiile pe care le poate da instanta
Instanta, solutionând cererea la care se referã art. 8 alin. (1), poate, dupa caz, sã anuleze, în tot sau în parte, actul administrativ, sã oblige autoritatea publicã sã emitã un act administrativ, sã elibereze un alt înscris sau sã efectueze o anumitã operatiune administrativã
.”

Vagyis a helyzet pontosan fordítva van, hisz a bíróság által meghozható határozatok között ott van az, hogy kötelezhet egy hatóságot valamely közigazgatási tevékenység elvégzésére. Márpedig mi pont ezt kértük a bíróságtól, s teljes joggal, mert amit a prefektustól kértünk azt neki törvényes kötelessége megtenni.
Ezek után gondoljuk már érthetõ a cím, hisz a gyakorlat azt mutatja, hogy létezik olyan eset is, amikor Sz. nem sérti meg a törvényt és mégis elítélik, ezzel szemben R. törvényt sért és nem ítélik el.


S ha ez nem volna elég, van még egy releváns információ, ami igazi csattanója a fentieknek: a prefektust felmentõ ítéletet hozó bírói tanács elnöke ugyanaz a személy, aki azt a bírói tanácsot elnökölte, amelyik levetette a gyergyószentmiklósi városházáról Székelyföld zászlaját!

Kategória: Tájékoztatás | 4 hozzászólás

Szerepzavar

Az igazságügyben egyik alapelv az, hogy ha egy eljárás során valamelyik fél állít valamit, akkor az õ kötelessége, hogy azt bizonyítsa is. Ez alól kivételt képeznek a diszkriminációs esetek, mert azok vonatkozásában a 137/2000-es Kormányrendelet azt mondja ki, hogy ha valaki diszkriminálva érzi magát, akkor joga van panaszt tenni a Diszkriminációellenes Országos Tanácsnál, s a bepanaszolt kötelessége az, hogy bizonyítsa, hogy õ nem diszkiminált. Ez konkrétan azt jelenti, hogy kell adjon egy elfogadható magyarázatot a panasz tárgyát képezõ esetre, amibõl kiderül, hogy amit mondott/tett a helyénvaló, nem diszkriminatív.
Ezt kellett volna tegye az Úz völgyi fõprovokatõr is, amikor 2019 nyarán panaszt tettünk ellene, tételesen felsorolva 14 magyarellenes tettét illetve írását, amelyek ráadásul igen káros hatást fejtettek ki, gyûlölködõ hozzászólások tucatjait generálták. E helyett õ ellentámadásba lendült, mindenfélével megvádolta az alapítványunkat, magát pedig – konkrétumok nélkül – a románság védelmezõjének állította be.
A panaszunkat érdemben nem vizsgálta meg a Diszkriminációellenes Tanács, azzal a kifogással, hogy az nem egy jogvédõ szervezet, ezért nem volt joga panaszt tenni. Ez ellen a határozat ellen bírósághoz fordultunk, kérve annak megállapítását, hogy igenis jogvédõ szervezet vagyunk, ennek alapján a Tanács határozatnak a megsemmisítését, illetve hogy ezek után a bíróság vizsgálja meg érdemben a panaszunkat és rójon ki méltó büntetést Tîrnoveanu doktorra.
A per alapfokon a Marosvásárhelyi Táblabíróságon zajlott, részletei itt tekinthetõek meg. S mivel az október 22-i tárgyaláson a bíró már kimondta, hogy a Tanács álláspontja téves volt, alapítványunk jogvédõ (s mint ilyen joga volt panaszt tenni), némi bizakodással tekintettünk az ítélethirdetés elé, figyelembe véve azt is, hogy a bepanaszolt a tárgyaláson is az alapítványunk rágalmazásával illetve a saját hazafias erényeinek a fényezésével volt elfoglalva, olyannyira, hogy a bíró többször is megállította, s kérte, hogy beszélje a témáról.
Ezek után nemileg meglepett az ítélet, aminek a lényege az, hogy a keresetünket megalapozatlanként elutasították. Erõsen kíváncsiak voltunk, hogy ilyen elõzmények után miképpen jutott a bíró erre a következtetésre, s ugyan némi késéssel, de múlt hét végén választ kaptunk erre a kérdésre, ugyanis megérkezett az ítélet indoklása:

itelet-alapfokon.pdf

Ebbõl aztán kiderült, hogy a titok nyitja az, hogy a bíró tökéletes szerepzavarban szenved, ugyanis ahelyett hogy a bepanaszolt személy védekezését elemezte volna, azt eldöntendõ, hogy sikerül-e elfogadható magyarázatot adni a tetteire, mintegy Tîrnoveanu ügyvédjeként õ maga vette sorra a 14 vádpontot, s megmagyarázta, hogy azokat miképpen kell érteni, miért nem törvénysértõ egyik sem. Ilyen körülmények között nem meglepõ a konklúzió, az, hogy sikerült meggyõznie magamagát arról, hogy nem történt törvénysértés, minden egyes cselekedet még éppen a törvényesség határain belül helyezkedik el.
Hogy ezt a teljesítményt a maga reális értékén lehessen értékelni, hadd jegyezzük meg a következõket:

  1. Maga a bíró írja le szám szerint hat esetben (ezeket megjelöltük a szövegben), hogy a Tîrnoveanu írásaihoz fûzött olvasói hozzászólások törvénysértõek, s hogy azokért is Tîrnoveanu viseli a törvényes felelõsséget. Ellenben minden esetben azt is hozzáteszi, hogy ezek a törvénysértések nem olyan mértékûek, hogy azokért büntetést kellene kiróni. Holott értelemszerûen egy korrekt bíró esetében egy cselekedet elbírálása két lépésben történik, egyszer eldönti azt, hogy történt-e törvénysértés, s ha erre a válasz igen, akkor annak nagysága függvényében megállapítja az azért járó büntetést. Magyarán nincs olyan, hogy egy törvénysértés kicsi, ezért nem jár érte semmi büntetés.
  2. Elnézést kérve a románul nem tudóktól, eredetiben idemásolunk egy rövid válogatást azokból a hozzászólásokból, amelyek a bíró szerint nem annyira törvénysértõek, hogy indokolttá tennék büntetés kirovását:
    “UNGURII ÃSTIA SUNT NEBUNI DE LEGAT”; “acesti cretini”; “oameni urâti veniti din stepe”; “Nu existã ungur care sã nu fie caracterizat de urã”; “mojici”; “declarãm rãzboi bozgorilor”; “Se cam umple paharul cu pretentiile voastre bozgorilor! Aveti grijã sã nu fugiti desculti pânã la buda-pesta jegosilor!”.
    Figyelembe véve azt, hogy ilyenek vannak még bõven az általunk benyújtott bizonyítékok között, jogos a kérdés, hogy vajon mit kellett volna elkövessenek a hozzászólók, hogy az felérje a bíró igen magas ingerküszöbét, s azt állapítsa meg, hogy ez azért már túlzás? Persze az egészet meg is lehetne fordítani, s feltenni a kérdést, hogy ha magyarok írták volna le ugyanezeket románokról, a bíró akkor is azt állapította volna meg, hogy ez még elmegy, nem jár érte büntetés?
  3. Az látszólag cseppet sem zavarta a bírót, hogy itt nem egy elszigetelt esetrõl van szó, hanem arról, hogy a bepanaszolt személy futószalagon gyártja a magyarellenes uszító szövegeket (5 hónap alatt 14 kirívót jegyeztünk fel és panaszoltunk be), tehát ha netán egyenként még épp el lehetne tekinteni tõlük, ebben a formában nyilvánvaló egy tendencia, egy folyamat, amit illene megállítani, mert az a társadalom szempontjából káros, Tîrnoveanu állandóan etnikumközi feszültségeket gerjeszt.

Konklúzióként csak azt tudjuk ismételni, hogy a hatóságoknak komoly szerepük van abban, hogy Romániában ilyen szintû a magyarellenesség. Cinkosan elnézõ, mentegetõ, s ezek által indirekt módon bátorító hozzáállásuknak pedig nem csak mi isszuk a levét, hanem ilyen-olyan formában az egész ország.

S hogy érzékelni lehessen, hogy milyen hatása is van Tîrnoveanu tevékenységének, álljon itt két példa arra, hogy milyen üzeneteket kaptunk a támogatóitól, azért, mert panaszt mertünk tenni ellene:

Kategória: Egyéb, Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Újabb teszt a román jogállamnak

Amint arról korábban beszámoltunk már, túlzás nélkül váratlan, s minden bizonnyal fájó véget ért “a székelyek nagy barátja” számára az a per, amiben azt kérte, hogy a bíróság kötelezze Gyergyószentmiklós polgármesterét, hogy távolítsa el a városháza homlokzatáról a “Városháza” feliratot.
Ugyan az mindig nyilvánvaló volt épeszû emberek számára, hogy ezen perek elindításához semmiféle személyes érdeke nem fûzõdött a Bukarestben bejegyzett egyesületnek (illetve pontosítunk: személyesen az egyesület elnökének a szemét nagyon is sértik a magyar feliratok és jelképek, de az ezek elleni harc nem szerepel az egyesület hivatalosan megjelölt céljai között), ennek ellenére az erre vonatkozó felvetéseket rendre leseperték az asztalról a bírók. Éppen ezért kíváncsian vártuk ennek az ítéletnek az indoklását, hogy lássuk mi vezette rá ebben az esetben a bírókat arra, hogy a felvetésnek helyt adjanak, s elutasítsák a keresetet. Az indoklás pedig idõközben megszületett, sõt, bárki számára elérhetõ itt.
Jogban járatlanok számára nem könnyû olvasmány, de az elsõ látásra is feltûnõ bizonyára számukra is, hogy igen alapos munka, kitér minden apró részletre. Ami ellenben a legfeltûnõbb az az, hogy ellentétben az ADEC pereiben korábban meghozott ítéletek döntõ többségével, teljes mértékben korrekt, csak releváns ér pertinens észrevételeket, jogszabályi meg egyéb utalásokat tartalmaz, nyoma nincs benne a megszokott elfogultságnak, félre- és belemagyarázásnak. Ezért minden tiszteletet megérdemel az a három bíró, akik ezt az ítéletet meghozták.
Az érdekeltség vonatkozásában az ítélet azt mondja ki, hogy a Közigazgatási Bíróságokra vonatkozó törvény értelmében közérdekre hivatkozva egy egyesület akkor indíthat pert, ha elsõsorban egy saját, személyes érdeke sérült, s a közérdek sérelme csak következik abból. Ez mindig is így volt, s perek tucatjában hozták fel a megtámadott polgármesterek, ellenben a bírók rendszerint azzal hárították azt, hogy hely adtak az egyesület azon érvelésének, hogy az alapszabályukban szerepel egy olyan mondat, hogy pert indíthatnak azért, hogy kötelezzenek hatóságokat és önkormányzatokat a törvények betartására. Ez azonban most nem ment, ugyanis az ebben a perben eljáró bírók elõvették a Legfelsõ Bíróságnak egy tavaly tavasszal hozott, a törvény egységes alkalmazásár célzó határozatát, s abból szép hosszú részeket idézve, majd azt jelen ügyre alkalmazva megállapították, hogy az egyesület személyes érdekeltsége ebben az esetben nem áll fenn, ugyanis az alapszabálya értelmében valóban indíthat pereket, de csak olyan ügyekben, amelyek az egyesület céljaival kapcsolatosak, márpedig egy “Városháza” felirat eltávolítása nincs semmilyen összefüggésben az egyesület deklarált céljaival. Melyek szépek, hangzatosak, egyenesen dagályosak, nagyon európaiak, szó van bennük a románok jogainak a védelmérõl is, de éppen ezért semmi közük egy magyar felirathoz. Konkrétan a bírók megállapították, hogy a szóban forgó felirat célja a magyar anyanyelvû személyeket tájékoztatni arról, hogy mi mûködik abban az épületben, s ehhez a magyarul nem beszélõ román állampolgároknak semmi közük nincs. Ergo az egyesületnek semmilyen személyes joga vagy érdeke nem sérült, ezért a keresetet benyújtani sem volt joga. Talált, süllyedt!
S hogy miért lett ennek a bejegyzésnek a címe az ami? Erre a magyarázat az, hogy ugyan eddig is létezett az Alkotmánybíróságnak egy határozata, ami kimondta, hogy a közérdek védelme, a törvények betartatása az állami hatóságok feladata (nem holmi egyesületeké), de az nem fogalmazta meg ilyen világosan és egyértelmûen, hogy nem elégséges egy egyesület céljaként úgy általában a közérdek védelmét megjelölni, ahhoz hogy adott esetben perképes legyen, szükségszerû, hogy az egyesület konkrét célja vagy joga sérüljön. S ez lényegében bezárja azt a kiskaput, amin keresztül eddig Tanasã a bíróságokra besurrant. Persze ehhez kell az is, hogy ettõl arrafele ezt a bíróságok betartsák, ugyanis ez a határozat szigorúan kötelezõ jellegû minden bíróságra. Hát ez magyarázza a címet, s megvalljuk kíváncsian várjuk, hogy miképpen vizsgázik ebben a kérdésben a román jogállam.
Amúgy az említett határozat teljes szövege itt olvasható. Ajánljuk a felhasználását minden olyan folyamatban levõ perben, amit az ADEC indított.

Kategória: Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Diszkriminációt Elõsegítõ Hatóságok?

Idén januárban két “táblafestés” is borzolta a kedélyeket, közülük a második a hónap végén történt, az áldozatok Gyergyószentmiklós és Gyilkostó helységnév-tábláinak magyar feliratai voltak:

Tekintettel a tett jellegére és következményeire, alapítványunk két panaszt is tett, egyet az elkövetõk ellen az ügyészségen (rongálás és uszítás miatt), egy másikat a Diszkriminációellenes Tanácsnál az eset nyomán a nyilvános térben megjelent kommentárok miatt diszkrimináció és gyûlöletbeszéd miatt. Ez utóbbit azzal a céllal is, hogy tudatosítsuk a sajtóban azt, hogy ilyen esetekben felelõssége van, éppen ezért három nagy sajtótröszt ellen tettünk panaszt (Mediafax, ProTV, Gândul), azért, mert teret adtak uszító, gyalázkodó és gyûlöletkeltõ hozzászólásoknak (konkrétan az történt, hogy Facebook oldalaikon beszámoltak az esetrõl, s az amúgy korrektnek mondható beszámolókhoz pár óra alatt közel ezer hozzászólás érkezett, melyek jelentõs része olyan jellegû volt).
Közel egy év telt el azóta, és sajnos azt kell mondjuk, hogy ha van eset, amire ráillik a mondás, hogy a puska visszafele sült el, akkor ez tipikusan az. Ugyanis a március eleji meghallgatásról (ahova csak a Gândul jogi képviselõi jöttek el, a másik kettõ távol maradt) még bizakodva jöttünk haza (mert a Tanács képviselõi velük együtt magyarázták a két ügyvédnek, hogy a lap felelõs a Facebook oldalán megjelenõ hozzászólásokért is), s a szeptember végén kézhez kapott, 7 oldalas 596/2020-as határozat elsõ hat oldalát végigolvasva is még azt gondoltuk, hogy a célunkat elértük. Következett a 7., az utolsó oldal:

596-2020-hatarozat-lenyeg.pdf

Románul nem tudó olvasóknak: A Tanács megállapította, hogy a három sajtótröszt diszkriminációt követett el, s ennyi. Még bár egy szóbeli megrovásban sem részesítette azokat, ezzel gyakorlatilag azt üzenve nekik, hogy csak bátran, csináljátok továbbra is, mert következmények nélkül tehetitek. S hogy egyértelmûvé tegyék, hogy nem történt semmi tévedés, nem felejtették ki a határozatból a büntetésre vonatkozó részt, a VI. pontban le van írva, hogy büntetés kifizetése nem esedékes.
Ezt a határozatot nyilván megtámadtuk bíróságon, mert az elfogadhatatlan, hogy valakik elkövetnek egy kihágást, s azért semmiféle büntetésben nem részesülnek. Ez egyértelmûen következik a 137/2000-es Kormányrendelet 26. cikkelyének a megfogalmazásából is, mert ott az van leírva, hogy melyik kihágásért milyen büntetést kell kiróni (se sanctioneazã, és nem se pot sanctiona). Éppen ezért azt kértük a Táblabíróságtól, hogy állapítsa meg, hogy az 596/2020-as határozat törvénytelen, semmisítse meg, majd tárgyalja újra érdemben a panaszunkat, állapítsa meg, hogy a három bepanaszolt törvényt sértett és büntesse meg azokat.
Az érveinket szóban is kifejtettük a tárgyaláson, majd bizakodva vártuk az ítéletet, ami két halasztás után folyó hó 12-én született meg, a kivonata itt olvasható.
Nem mondhatjuk, hogy nem fordult meg a fejünkben az, hogy a kérésünket elutasítják, de azt teljes bizonyossággal igen, hogy arra nem számítottunk, hogy az amúgy is rossz helyzetet a bíróságnak sikerül majd tovább rontania. De sikerült. Ugyanis a Diszkriminációellenes Tanács határozatát nem semmisítették meg, büntetést nem róttak ki a vétkesekre, mindössze arra kötelezték õket, hogy a határozatot tegyék közzé a sajtóban. Magyarán: ha eddig csak a három sajtótröszt tudta, hogy egy ilyen törvénysértést meg lehet úszni büntetlenül, akkor amennyiben a Táblabíróság ítéletét netán a Legfelsõ Bíróság is megerõsíti majd (mert mi nyilván oda fogunk fellebbezni), akkor ez ország-világ tudomására fog jutni. S ha eddig netán valaki megtartóztatta magát, mert attól félt, hogy megbüntetik, az attól kezdve bátorságra kaphat.
Hát így “harcolnak” a romániai hatóságok a diszkrimináció és a gyûlöletbeszéd ellen. Ne csodálkozzunk tehát, ha nap mint nap ömlik szembe velünk minden lehetséges csatornán.

Kategória: Tájékoztatás | Hozzászólás most!

A puding próbája…

Októberben egy petíciót intéztünk Iohannis elnökhöz, amiben azt kértük, hogy élve alkotmányos jogaival (miszerint õrködik az alkotmány és a törvények betartása felett, illetve szükség esetén közvetít az intézmények és az állampolgárok között), tegyen lépéseket azért, hogy az országban tartsák be a kisebbségek nyelvhasználatára vonatkozó törvényes elõírásokat. Jeleztük neki azt is, hogy probléma rengeteg van, s ha a válasza pozitív lesz, akkor majd mondjuk azokat konkrétan is.

A petíciónkra érkezett válaszban (sajnos a mérete miatt nem tudjuk itt közzétenni) biztosítanak arról, hogy az elnök szívén viseli a kisebbségek problémáit, hisz maga is kisebbségi, s ezért folyton azon van, hogy azok jól érezzék magukat Romániában. Példaképpen fel is sorolták néhány nyilatkozatát.

Ezen felbuzdulva ma elküldtük neki az elsõ petíciónkat amiben konkrét kéréseket is megfogalmaztunk, nevezetesen:

  • Kértük, hogy írjon levelet minden olyan önkormányzat polgármesterének, ahol 2001-ben a magyarság részaránya meghaladta a 20%-ot, s szólítsa fel õket, hogy a helyi közintézményekben tartsák tiszteletben a nyelvhasználatra vonatkozó törvényes elõírásokat.
  • Kértük, hogy írásban szólítsa fel az összes olyan megye prefektusát, ahol vannak ilyen települések, hogy rendszeresen ellenõrizzék az összes közintézményben ama törvényes elõírások betartását, illetve hogy kérje tõlük azt, hogy azok be nem tartása esetén büntessenek.
  • Kértük, hogy tájékoztatásképp küldjék meg nekünk is azt a két levelet, illetve azon települések és megyék listáját, ahova elküldték azokat.
  • Végül kértük, hogy intézkedjen, hogy rezonábilis határidõn belül készüljön el az államelnöki hivatal honlapjának magyar nyelvû változata is. Ennek kapcsán hivatkoztunk a finn elnök honlapjára, amelyik – mint látható – a finn és angol mellett svéd nyelven is elérhetõ.

Egy hét múlva lesz a kisebbségek napja, már csak ezért is aktuális volt ezt a petíciót elküldeni, hadd lássuk a gyakorlatban miképpen nyilvánul meg az az odafigyelés, amirõl az elnöki hivatal válaszlevele szól.

Kategória: Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Egy jó nap

Romániában manapság kisebb csoda egy jogvédõ szervezet életében az, hogy ilyet tud elmondani, márpedig mi a tegnapi nap viszonylatában megkockáztatjuk ezt. Ugyanis három a magyar igazság alapon tegnap három kedvezõ határozatot hozott a postás. Egyetlen napon. Ilyenre még nem volt példa, tehát úgy gondoljuk joggal mondjuk, hogy az egy jó nap volt.

De nézzük konkrétabban is.

Az elsõ határozat egy olyan ügyben született, amit lassan két éve indítottunk, bõvebben itt számoltunk be róla. Most érkezett meg az ítélet indoklása, amirõl túlzás nélkül elmondható, hogy példás, ugyanis rámutat az ügyészség által végzett munka minden hiányosságára, illetve nagyon részletesen leírja, hogy még mit és hogyan kell megtegyen az ügyészség ahhoz, hogy egy megalapozott álláspontot tudjon megfogalmazni.

A második ügy idén márciusban indult, amikor a magyarellenes harc újabb zászlóvivõje, Mihai Tîrnoveanu két bejegyzést is közzétett a Facebook oldalán a magyar nemzeti ünnep kapcsán, mely bejegyzések – úgy, amint az várható volt – kiváltották az olvasók gyalázkodó és gyûlölködõ reakcióit. Panaszt tettünk tehát a Diszkriminációellenes Tanácsnál, az megvizsgálta a felek álláspontját, majd úgy döntött, hogy a panaszunk megalapozott, ezért 2000 lejre büntette a bepanaszoltat.

A harmadik ügy is idén tavasszal indult, amikor a Belügyminisztérium arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kijárási korlátozások idején használt nyilatkozatokat román nyelven kell megírni ott is, ahol a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok használhatják az anyanyelvüket a hatóságokkal való viszonyban. Ebben az esetben is a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordultunk, s az megállapította, hogy ez az álláspont törvényileg nem megalapozott, következésképpen a román nyelvû nyilatkozatok követelésével a minisztérium törvényt sértett.

Persze a mindhárom eset távol áll a tökéletestõl, hisz:

  • az elsõben az ügy visszakerült az ügyészségre, tehát telik tovább az idõ, s egyáltalán nem biztos, hogy a vége az lesz, hogy Tanasã-t bíróság elé állítják;
  • a második esetben a kiszabható legkisebb büntetést rótták ki Tîrnoveanura, holott figyelembe véve a két bejegyzés tartalmát, a hozzászólások hangnemét, illetve azt, hogy nem ez volt az elsõ ellene benyújtott panasz (csak az idén és csak az alapítványunk másik három panaszt is benyújtott ellene, amik még elbírálásra várnak), kiszabhattak volna rá egy súlyosabbat is, mert a cél az lenne, hogy elvenni a kedvét attól, hogy ezt a tevékenységet folytassa;
  • a harmadik esetben a minisztérium felé megfogalmazott ajánlás furcsára sikeredett, ugyanis az alkotmány is meg a törvények is azt a jogot tartalmazzák, hogy használhatjuk anyanyelvüket, nem azt, hogy kétnyelvû iratokat nyújthatunk be (aminek semmi értelme);
    de figyelembe véve az általános tendenciát, azt, hogy úgy általában miképpen viszonyulnak a különféle hatóságok a jogsértésekhez, ezek üdítõ kivételt jelentenek, illetve megerõsítik bennünk a hitet, hogy van értelme annak amit teszünk.
    Tehát folytatjuk.
    A határozatok lényege pedig itt van.
Kategória: Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Példátlan!

Nyilvántartásunk szerint jó 5 évvel ezelõtt indította elsõ pereit a Dan Tanasã féle “méltóságvédõ” egyesület a “Községháza” és “Városháza” feliratok ellen. Az elsõ áldozat a csíkkozmási felirat volt, de azt követte (a teljesség igénye nélkül) Csíkdánfalva, Csíkmadaras, Csíkszereda, Korond, Székelykeresztúr, Tusnádfürdõ és Csíkszépvíz. Jó két éve, 2108 nyarán Gyergyószentmiklós polgármestere is megkapta a felszólítást az egyesülettõl, s hasonlóan a többiekhez, a város polgármestere is azt a választ adta rá, hogy annak nincs jogalapja, semmilyen törvényt nem sért, tehát nem tesz eleget neki. Tette ezt olyan körülmények között, hogy várható volt, hogy az ügybõl per lesz, illetve hogy a bírók az egyesületnek fognak igazat adni, mint tették eddig minden esetben. Mindezt abból a meggondolásból, hogy jogokról önként nem mondunk le, jogalap nélküli felszólításoknak nem teszünk eleget, mert a vezetõk dolga nem az önfeladás, hanem az, hogy kiálljanak a közösség és annak jogai mellett.
A több mint két évig húzódó perhez a szakmai hátteret az alapítványunk biztosította, felhasználva azt a tudást és szakmai érvrendszert, amit az elmúlt évek során sikerült felhalmozni.
Talán nem lényegtelen az sem, hogy hála egy 2018 nyarán történt törvénymódosításnak, ezeket a pereket immár nem Hargita megye törvényszéke és a Marosvásárhelyi Táblabíróság tárgyalja, hanem a Bukaresti Törvényszék és Táblabíróság (mivel az ADEC egyesület székhelye Bukarestben van). Ugyanis az elmúlt hónapokban született már olyan ítélet ott (például ez vagy ez) amivel Tanasã nem dicsekedett el – szokásához híven – még aznap a Facebook oldalán, hanem hallgat róluk mint a sír. Azért, mert veszített.
Mindezek ellenére elsõ körben a Bukaresti Törvényszék úgy döntött, hogy a gyergyószentmiklósi városházáról is el kell távolítani a “Városháza” feliratot. Ezt azonban természetesen nem hagyta annyiban, hanem megfellebbezte a város polgármestere. S hogy legyen mód továbblépni és elvinni az ügyet az Emberjogi Bíróságra egy szintén kedvezõtlen másodfokú ítélet esetében, a Táblabíróságra perbelépési kérést tett le városlakó minõségében az alapítványunk elnöke is.
Rendes körülmények között ezekben a perekben érdemi tárgyalásra sem kellene sor kerüljön soha, tekintve, hogy létezik egy kizáró jellegû formai követelmény, amit a perbe hívott polgármesterek gyakorlatilag mindig felvetnek, ez pedig a személyes érdekeltség kérdése. Ha ugyanis a pert kezdeményezõ nem tudja igazolni, hogy az alperes (ezekben az esetekben a polgármesterek) valamilyen személyes érdekét sértette, akkor egyszerûen nincs joga pert indítani. Ennek ellenére a kereseteiben az ADEC mindig kifejti, hogy neki semmi személyes érdeke nem sérült, a közérdek vezérli, azért indít pert, hogy rákényszerítse a beperelt polgármestert, hogy az tartsa be az ország törvényeit, s a bíróságok mégis mindig elutasítják a polgármesterek azon kérését, hogy formai ok miatt utasítsák el a keresetet. Ez történt ebben a perben is a Bukaresti Törvényszéken, amint látható az ítélet kivonatában: “respinge exceptia lipsei de interes”.
S akkor jött másodfokon a váratlan meglepetés, a 1963/2020-as ítélet, amiben a bírói tanács úgy dönt, hogy helyt ad az érdekeltség hiányára vonatkozó felvetésnek, megállapítja, hogy az ADEC-nek semmilyen személyes érdeke nem fûzõdik ehhez a perhez, s érdemi vizsgálat nélkül elutasítja a keresetet! Jogerõsen!!
Így lett Gyergyószentmiklós az elsõ székelyföldi település, amelyik sikeresen védte meg a “Városháza” feliratot. S ez egy újabb érv azok számára, akik mostanában kapnak felszólítást az ADEC-tõl, hogy ezt vagy azt a zászlót vagy feliratot távolítsák el valahonnan. Ezeknek a felszólításoknak nem szabad eleget tenni, hanem fel kell venni a kesztyût, s a harcot végigvinni. Ebben az alapítványunk ezután is megad minden támogatást, a kérésünk az minden polgármester felé, hogy éljenek ezzel, s a felszólításokat vagy kereseteket küldjék el címünkre (szekler-monitor@sic.hu), mi pedig segítünk megírni a választ, válasziratot vagy fellebbezést, illetve belépünk minden ilyen perbe, azért, hogy szükség esetén tudjuk elvinni az Emberjogi Bíróságra. Ott immár hat panaszunk vár megoldásra, s továbbiak vannak elõkészítés alatt (olyan ügyekben, amelyekben már megszületett idehaza a kedvezõtlen jogerõs ítélet).

Kategória: Tájékoztatás | 1 hozzászólás

Ha már muszáj

Ugyan a kormány újabb intézkedései közül nem egy ismét ellenkezik az Alkotmánnyal, de minekutána a Diszkriminációellenes Tanács kimondta, hogy tavasszal a Belügyminisztérium alkalmazottai diszkriminálták a magyarokat azzal, hogy nem fogadták el a magyar nyelven megírt lakhely-elhagyási nyilatkozatokat, remélhetõleg ezúttal bár azt nem fogják ismét elkövetni. Ennek szellemében készítettük el a mostani nyilatkozat magyar változatát, amit alább közzéteszünk és bátorítunk mindenkit, hogy ezt használja.
Ha pedig valakit ezért retorzió érné, kérjük jelezze itt, vagy pedig ezen a címen:
szekler-monitor@sic.hu

Nyilatkozat

Kategória: Felhívás, Tájékoztatás | Hozzászólás most!