Úgy mint õk?

Nap mint nap találkozhatunk azzal az elvárással, hogy mi romániai magyarok tiszteljük a román nyelvet, jelképeket, ünnepeket pont úgy, mint ahogy a románok teszik. Elvégre ennek az országnak vagyunk állampolgárai, sõt “a kenyerét esszük”.

Hasonlóképpen DT a mi nagy barátunk is azzal az indoklással indította pereik tucatjait, hogy lám, ezek a magyar vezetõk nem tisztelik az ország nyelvét, jelképeit, ünnepeit, úgy, ahogy azt illene. Ezért ha a legapróbb eltérést tapasztalta valamely törvénytõl, azonnal küldte a felszólítást az illetékes polgármesternek, ha pedig az nem engedelmeskedett, jöhetett a per. Erre tipikus példa a mikóújfalusi polgármesteri hivatal, ahol a bejárati ajtó fölött egyszerûen nincs hely, ahova fel lehetne helyezni az ország címerét, ezért a polgármester kénytelen volt azt az ajtó mellé elhelyezni:

Mikóújfalu

Több se kellett az emberünknek, küldte a felszólítást majd indította a pert. S mivel a törvényben az áll, hogy a címert a bejárat fölé kell tenni, a pert meg is nyerte, mert ugye a pártatlan bírók nem tehettek mást, kénytelenek voltak a törvényt alkalmazni.
Történt azonban, hogy úgy gondoltuk utánajárunk annak a sajtóhírnek, miszerint Gura Humorului központjában vidáman lengeti a szél Bukovina zászlaját. S mivel az út arrafele több Neamt megyei településen is átvezet, még véletlenül is alkalmunk volt látni pár polgármesteri hivatalt (amelyek történetesen a fõút mellett voltak). A tisztelt olvasó nem fogja elhinni, hogy mit tapasztaltunk: Neamt megyében az ország jelképeinek a tisztelete sokkal rosszabbul áll, mint Székelyföldön! Ugyanis a törvény azt mondja, hogy a polgármesteri hivatal bejárata fölött kell legyen az ország címere, mellette két oldalt pedig egy-egy kék-sárga-piros zászló. Márpedig az általunk átszelt települések közül alig volt olyan, ahol ezeket a szabályokat a polgármesterek betartanák. Csak ízelítõül itt van néhány:

Bãltãtesti
Bodesti
Tarcau

Mint látható, nem egy esetben se címer, se zászló. És furamód, ezekek a polgármestereket nem zaklatja DT, az õ hazafiságukat nem kérdõjelezi meg vitriolos mondatokkal.
Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy vajon mit szólnak ehhez az illetékes hatóságok. Ezért petíciót intéztünk a megye prefektusához, amiben jeleztük neki ezeket a tarthatatlan állapotokat, s felkértük, hogy büntesse meg a vétkes polgármestereket, illetve hogy végezzen átfogó ellenõrzést a megyében, s gondoskodjon róla, hogy minden polgármester tartsa be a vonatkozó törvényt. Egy ilyen felkérésre Kovászna megye korábbi prefektusai közül bármelyiknek fülig szaladt volna a szája, s túlórában is írta volna a kihágási jegyzõkönyveket. Nem úgy a Neamt megyei, amelyik elintézte a problémát azzal, hogy levélben szólította fel az érintett pár polgármestert, azok visszaválaszolták, hogy náluk minden rendben van, s errõl egy pár mondatos válaszlevelet küldött nekünk.

Igen ám, de mi gyanakvó emberek vagyunk (vajon miért is?), ezért rászántunk még egy napot, s újból végigjártuk a fent említett útvonalat, újabb fényképekkel dokumentálandó azt, hogy minden pont úgy van, mint azelõtt. Errõl a prefektust is tájékoztattuk, s ismételten felkértük, hogy tegye a törvényben elõírt dolgát. Mire õ azt válaszolta, hogy márpedig levélben szólította fel az összes polgármestert a törvény betartására, s ezidáig nem tapasztalt egyetlen ilyen jellegû törvénysértést sem.

Több sem kellett nekünk, rögvest panaszt tettünk a megyei törvényszéken (tudják ott, ahol eddig mindig DT-nek kedvezõ ítéletek születtek, kíméletlenül betartatva a Hargita megyei polgármesterekkel a törvény utolsó pontját és vesszõjét is), s azt kértük, hogy kötelezze a prefektust arra, hogy tegye meg amire kértük, gondoskodjon arról, hogy Neamt megyében minden polgármesteri hivatalon kerüljenek a helyükre az ország jelképei. Nem fogják elhinni, de a kérésünket a törvényszék elutasította!

ítélet

Az indoklás sem semmi (még jogi ügyekben járatlan emberek is bátran olvashatják), lényege az, hogy a prefektusnak a petíciónk kapcsán mindössze az volt a kötelessége, hogy arra 30 napon belül válaszoljon, függetlenül attól, hogy a válasz kedvezõ vagy kedvezõtlen. Az már a mi bajunk, hogy nem vagyunk megelégedve a válasszal. Az pedig, hogy fényképekkel bizonyítottuk, hogy a prefektus állítása nem igaz, igenis van nem egy polgármesteri hivatal ahol a törvényt nem tartják be, egy csöppet sem hatotta meg a bírót, elintézte azzal, hogy a fényképeket nem lehet figyelembe venni, mert nem lehet tudni, hogy mikor és hol készültek! (Érdemes itt megjegyezni, hogy ez a kérdés soha egy bíróban sem merült fel a DT által letett fényképek esetében.) Hogy legyen érthetõbb a dolog: a bíró úgy gondolja, hogy van bizonyítékunk arra nézve, hogy “A” településen nem tartják be a törvényt, de mi mégis azt állítjuk a bíróságon, hogy ez a “B” településen van így. Létezik az értelmi képességek megkérdõjelezésének az a szintje, amirõl az ember tényleg nem tudja, hogy most nevetni vagy sírni kell. Hogy most arról ne beszüljünk, hogy a törvény értelmében a bírónak kötelessége mindent megtenni annak érdekében, hogy az igazságot kiderítse, ha tehát kétségei vannak, akkor nem azt mondja, hogy kétségeim vannak, hanem pl. elrendel helyszíni szemlét, hogy saját szemével lássa, hogy mi a helyzet.

S akkor most tegyük fel a kérdést, hogy vajon mi lenne, ha a székelyföldi polgármesterek elkezdenének pont olyan tiszteletet tanúsítani az állam jelképei iránt, mint a Neamt megyeiek?

Kategória: Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Lassan ad, de legalább kétszer

Tavaly 17 rendben tettünk panaszt a Diszkriminációellenes Tanácsnál, azok közül többet is az egyre inkább elhíresülõ brassói fogorvos ténykedése miatt. S ugyan a vonatkozó jogszabály 90 napos határidõt ad a panaszok kivizsgálására, ezt a Tanács már jó ideje képtelen tartani, így a 17 panasz nagyobbik része máig is megoldásra vár. (Nem mellékes: évek óta tart ez az állapot, s az a tény, hogy az állam nem bõvíti a szükséges mértékben a Tanács létszámát és költségvetését világosan mutatja, hogy Románia nem érdekelt a diszkrimináció visszaszorításában.)
No de most nem panaszkodni akarunk, mert a mai nap a jó hírek napja, ugyanis két határozatot kézbesített ma a posta, a március 31-én született 335/2021-est és 336/2021-est. Mindkettõ 11 oldalas szakmai szöveg, ezért nem tesszük itt közzé csak a lényeget, s azt is csak egyikbõl, mert a másik azzal szóról szóra megegyezik:

Mint látható, az egyre nagyobb ismertségre szert tevõ Mihai Sorin Tirnoveanu volt a bepanaszolt, s panaszunkat a Tanács mindkét esetben nem csak megalapozottnak találta (egyenként 3000 lejes büntetést róva ki az illetõre), de annak egy részét továbbította a rendõrségre, hogy az vizsgálja ki, mert álláspontjuk szerint az már nem kihágás, hanem egyenesen bûncselekmény.
Nem csinálunk titkot abból, hogy az illetõ elleni további panaszaink várnak megoldásra a Diszkriminációellenes Tanácsnál, illetve az ügyészségen. S ha a dolgok ebbe az irányba találnak tovább haladni, még akár azt is megérhetjük (tegyük hozzá gyorsan, hogy nagyon derûlátóak azért nem vagyunk), hogy az illetõ belátja, hogy nem érdemes ezt a ténykedést folytatni.

Kategória: Tájékoztatás | Hozzászólás most!

A “B”-terv

(frissítve!)

Vannak ebben az országban olyanok, akiknek nem tetszik, hogy Székelyföldön általában béke van, akik mindenáron gerjeszteni akarják az etnikumközi feszültséget. Ezek azok, akik újra és felmelegítik az abszurd városi legendákat (hogy az üzletben nem szolgátak ki egy románt, mert nem tudott magyarul), akik lefestik a helységnév-táblákon a magyar neveket és akik mindenféle provokatív rendezvényeket szerveznek. Ez azonban nem elég, a céljuk nem csak a feszültség-keltés, hanem pontosabban az, hogy azt a látszatot keltsék, hogy itt a székelyek bántják a románokat.
Ezt a célt szolgálta a pénteki sepsiszentgyörgyi rendezvény megszervezése is. Ezért írta meg már napokkal korábban a fõszervezõ, hogy azért mennek oda, hogy megmutassák ki az úr az országban, hogy tegyék helyre a renitens magyarokat, verjék ki a fejükbõl az autonómiára vonatkozó álmokat. Ettõl ugyanis nem csak azt remélte, hogy sok “jó román” fog csatlakozni, hanem azt is, hogy kerül majd forrófejû székely, aki meg akarja mutatni nekik, hogy nem addig van az. Reménykedett, hogy majd meg lehet tölteni a sajtót azzal, hogy bántották a békés román “ünneplõket”, csúfakat mondtak nekik, netán fejbe is vertek valakit.
A terv azonban nem vált be. A beharangozott hatalmas részvétel is soványra sikeredett (meg lehetett számolni a felvételeken, hogy mintegy 130 személy vett részt, lényegében maguk a szervezõk meg a fellépõ kórusok s egyéb “mûvészek”). A helybeli románok nem csatlakoztak hozzájuk, a magyarok pedig magasról tettek rájuk, még egy rossz szó sem hangzott el az egész rendezvény alatt.
Forrhatott is a méreg a szervezõkben, mert rengeteg energiát és nem kevés pénzt fektettek be (igaz, hogy az mások pénze volt, adakozásból gyûlt), eredmény pedig gyakorlatilag nulla. A város békéjét se tudták megzavarni, s a hírekbe se kerültek be. Elõ kellett hát venni a “B” tervet, amiben a fõszerepet ismét annak a szoborcsoportnak szánták, ami már eleve vastag fekete betûkkel szerepel a város emlékezetében. S ez már jobban mûködött, tegnap már a sajtóban is megjelent a hír, hogy “meggyalázták” a Mihai Viteazul szoborcsoportot. Konkrétan a talapzat hátsó felére a magyar zászló színeit festették és felírták, hogy “Trianon 1920”. A nemzetvédõk kórusban kezdték szidni az intoleráns, gonosz magyarokat (élükön a város és a megye vezetõjével), kígyót-békát kiáltanak rájuk, s a tettesek mihamarabbi elõállítását és méltó megbüntetését követelik.
Ha azonban kicsit jobban belegondolunk, rájövünk, hogy ami a szemünket ebben az egészben bántja az a kilógó lóláb. Ugyanis nagyon-nagyon kicsi az esélye annak, hogy aki ezt tette, az magyar volt. Normális magyar ember számára Trianon gyászt jelent, amit magunkban hordunk, de semmiképp nem kapcsoljuk össze a magyar zászló színeivel. S ha pedig egy szélsõséges magyar ember arra szánja magát, hogy az adott szobor talapzatán üzen a románoknak, az nem azt írja fel, hogy “Trianon 1920”, hanem azt, hogy “Vesszen Trianon!”. Olcsó, átlátszó provokációval állunk tehát szemben, s ezt vélhetõen tudják azok is, akik most a magyarokat gyalázzák, s akik hangosan a tettesek kézre kerítését követelik, miközben magukban somolyognak, mert tudják, hogy az nem fog megtörténni. Pont úgy, ahogy nem került elõ az sem, aki pár éve a prefektura épületével szemben levõ román zászlót felhasította, vagy aki szintén évekkel ezelõtt – állítólag – ellopta a román zászló a román katona szobra mellõl. (Hogy érthetõbb legyen: a magyart akkor is megtalálják és börtönbe vetik ha el se követte azt, amivel megvádolják, a románt akkor sem találják meg, ha egy ilyen tettet elkövet.)
S ezekkel a történetekkel épp ez a nagy gond: jó eséllyel a román titkosszolgálat áll mögöttük (vagy az által támogatott/védett személyek), ezért megelõzni és kivédeni sem lehet ezeket, az eredmény pedig az, hogy a román-magyar megbékélés gépezetébe újra és újra homok kerül. Holott a megbékélés mindkét népnek érdeke lenne.

Frissítés:

Be kell lássuk, hogy az elkövetõk azonosítása ügyében tévedtünk, hisz itt van ez a meglepõ fejlemény.

Tegyük hozzá rögtön azt is, hogy ha az elkövetõk életkorát tudják a rendõrök, akkor bizonyára tudják pontosan, hogy kik voltak azok. Sokatmondó, hogy a nemzetiségüket nem említik, ugyanis ebben a történetben az sarkalatos kérdés. Kiváncsian várjuk a fejelményeket!

Kategória: vélemény | Hozzászólás most!

Iftimie Georgian-Ionut még kicsit izgulhat

A név gondolom keveseknek mond valamit, holott cselekedete rendesen borzolta a kedélyeket tavaly januárban. Errõl van szó:

Magára adó jogvédõ szervezetként természetesen büntetõ panaszt tettünk az elkövetõ ellen, s hogy annak mi lett az eredménye, azt itt írtuk le. A beszámoló utolsó mondatát pedig tett követte, rá két napra már postáztuk is a panaszt Strasbourgba. Onnan pedig ma érkezett az értesítés, miszerint panaszunk (11.-ikként) átment az elsõ szûrõn, bejegyezték és érdemben ki fogják vizsgálni.
Megeshet tehát, hogy hiába örvendett a “hõstett” elkövetõje annak, hogy megúszta egy szerény pénzbüntetéssel, még újranyithatják az iratcsomóját, s megkaphatja azt a büntetést, amit megérdemel.

Kategória: Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Ionopot Strasbourg!

Az államelnök tavaly áprilisi “ionopot”-os performansza világszerte ismert, s amint annak idején beszámoltunk róla, annak nyomán büntetõ panaszt tettünk ellene, amit lényegében érdemi kivizsgálás nélkül ejtett az ügyészség, azzal a kifogással, hogy az alapítványunk nem érintett fél, ezért csak feljelentést tehetett volna, panaszt nem. Mi ezzel nyilván nem értettünk egyet és a bírósághoz fordultunk.
Azóta lezajlott a tárgyalás, aminek az eredménye ilyen elõzmények után nagy meglepetést nem okozott. Amint hogy az sem, hogy az ítéletet nem kaptuk kézhez a törvényes 30 napon belül, csak (ismételt kérések után) idén február tizedikén. Mi ennél kicsit operatívabbak voltunk, s rá hat napra már postáztuk is Strasbourgba a panaszt ebben az ügyben, s onnan pedig ma érkezett a bíztató hír, hogy a panaszunkat 11750/21-es számmal iktatták, befogadhatónak nyilvánították, s majd érdemben is ki fogják vizsgálni. Átment tehát ez a panaszunk is azon az elsõ szûrõn (amin a panaszok döntõ többsége el szokott bukni), ami azt jelenti, hogy már elsõ ránézésre úgy értékelték, hogy vannak benne arra utaló jelek, hogy jogsértés történt.
Tehát Klaus Iohannis sem nyugodhat meg, megeshet, hogy az ügyészség újra kell majd nyissa a már lezártnak hitt iratcsomót, s le kell folytassa a kivizsgálást ellene.

Kategória: Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Újabb jó hír Strasbourgból

Ismét beigazolódott, hogy érdemes kiállni a jogaink mellett, vállalni azt is, hogy a hazai bíróságokon jogsértõ ítélet születik, mert az egyrészt újabb bizonyíték arra nézve, hogy Románia nem mintaállam, másrészt pedig megnyitja az utat egy olyan bíróság felé, ahol van esély egy tisztességes, jogszerû ítéletre.
Történt ugyanis, hogy Dan Tanasã bíróságon támadta meg Gyergyóremete polgármesterét is, aminek – mondhatni szokás szerint – ez lett az eredménye. Illetve ez lett a vége, gondolta a feljelentõ, aki nagyban örvendezett akkor, mondván, hogy ismét gyõzött az igazság és a törvényesség.
Igen ám, de a perbe beavatkozott a Székely Figyelõ is, majd látva az ítéletet panaszt tett az Emberi Jogok Európai Bíróságán, hiszen az eljárás kétségtelenül nem volt tisztességes és jogszerû. Olyannyira nem, hogy ez már elsõ látásra így tûnt a Bíróság illetékeseinek is, ez az oka annak, hogy ma ezt a levelet kaptuk:

Értesítés a Bíróságtól

Következésképpen a történet még nem ért véget, jó helyen vannak az üres zászlórudak a remetei községháza elõtt, mert van esély rá, hogy visszakerüljenek rájuk az ideiglenesen levont zászlók.


Mi pedig köszönjük Gyergyóremete polgármesterének és az ügyvédjének az együttmûködést, mert a segítségük nélkül ezt a pozitív részeredményt nem érhettük volna el (tekintettel arra, hogy ugyan beavatkoztunk a perbe, de a bíróság következetesen megtagadott minden kommunikációt velünk, az ügy iratait az alperestõl tudtuk csak megszerezni). Ugyanakkor ismételten bíztatunk minden polgármestert, hogy kövesség ezt a példát, mert lám, így utat lehet nyitni az igazság gyõzedelmeskedésének.

Kategória: Felhívás, Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Éljünk nyelvi jogainkkal!

Közhely az, hogy Románia szereti magát a nemzeti kisebbségek valóságos Kánaánjaként bemutatni, ahol azok tagjai igen széles jogokkal rendelkeznek. S ugyan ezzel bizonyára ezen sorok olvasói nem értenek egyet, az tény, hogy kezdve az alkotmánnyal, létezik számos jogszabály, ami mindenféle jogokat biztosít a kisebbségieknek. Ezekkel kapcsolatban két sarkalatos kérdés merül fel:

  1. Alkalmazzák-e azokat a hatóságok a gyakorlatban?
  2. Élnek-e velük a kisebbségekhez tartozó állampolgárok?

És itt kezdõdnek a problémák, amik miatt az említett egyet nem értés jogos. Ugyanis azon jogok jelentõs része csak papíron létezik, a gyakorlatban ilyen-olyan okkal (illetve kifogással) nem alkalmazzák azokat. Ilyen téren rengeteg a tennivaló és fontos szerep hárul nem csak a magyar politikusokra meg tisztviselõkre/tisztségviselõkre, hanem a jogvédõ szervezetekre is. Ebbõl kiindulva, s figyelembe véve hogy az alkotmány értelmében az államelnök a törvényesség õre is, tavaly októberben egy petíciót intéztünk Iohannis elnökhöz, amiben jeleztük neki azt, hogy a kisebbségi jogokat igen gyakran megsértik Romániában, s kértük, hogy tegyen eleget alkotmányos kötelességének és bizonyítsa be, hogy valóban minden román állampolgár elnöke, aki hajlandó tenni is azért, hogy a kisebbségi jogokat betartsák. Jeleztük ugyanakkor azt is, hogy ha a válasza pozitív lesz, akkor konkrét javaslatokat is meg fogunk fogalmazni arra nézve, hogy miképpen tudna a jelzett problémák megoldásához hozzájárulni.

Az elnöki hivatal válaszában találhatóak furcsa részek (például amikor a téma kapcsán azt jegyzik meg, hogy az elnök mindig részt vett az 1918 december elsejei nagygyûlésre megemlékezõ rendezvényeken, mintha az valamiféle kisebbségbarát tett volna, vagy amikor azt állítja, hogy az elnök kiemelten jó viszonyt ápol a romániai magyar közösséggel), nagyrészt hárító jellegû (hivatkozva arra, hogy az elnök nem lépheti túl hatáskörét), illetve a kisebbségek iránti elkötelezettségét azzal próbálja bizonyítani, hogy az elnöknek több nyilatkozata is elhangzott a témában. Az utolsó bekezdésben azonban az áll, hogy továbbra is fel fog használni minden rendelkezésére álló eszközt a nemzeti kisebbségek támogatása érdekében.

Ezen utolsó bekezdésre hivatkozva decemberben újabb petíciót intéztünk hozzá, ezúttal már konkrét kérésekkel, éspedig:

  • Hogy levélben kérje fel minden olyan település önkormányzatát ahol valamely kisebbség részaránya meghaladja a 20%-ot, hogy tartsák tiszteletben az adott kisebbség nyelvének használatára vonatkozó jogszabályokat.
  • Hogy forduljon írásban minden olyan megye prefektusához ahol legalább egy ilyen település van, s szólítsa fel, hogy ellenõrizze rendszeresen a megyében mûködõ közintézményekben (ideértve a központi intézmények helyi kirendeltségeit is), hogy tiszteletben tartják-e a nyelvi jogokat, s amennyiben valahol rendellenességet tapasztal, úgy rójon ki büntetést az adott intézmény vezetõjére.
  • Hogy tájékoztatásképp küldje meg nekünk is azt a két levelet, illetve azon települések és megyék listáját, ahova elküldte azokat.
  • Hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket azért, hogy rezonábilis idõn belül az elnöki hivatal honlapja legyen elérhetõ magyar nyelven is. Hivatkozásképp jeleztük, hogy a finnországi svéd közösség is körülbelül hat százalékát teszi ki az ország összlakosságának, s a finn elnöki hivatal honlapjának van svéd nyelvû változata is (itt: www.presidentti.fi/sv).

Az újabb válaszra közel két hónapot kellett várnunk, s – megvalljuk – nem okozott nagy meglepetést. Ugyanis hosszasan idéz különbözõ (általunk nyilván ismert) jogszabályból, de minden esetben csak azért, hogy levonja azt a következtetést, hogy nem áll módjában eleget tenni a konkrét kéréseinknek. Ami egyértelmûen valótlan, a törvények rosszindulatú, korlátozó értelmezésén alapszik. Egyetlen kivétel a negyedik kérésünk, mert annak a teljesítése nyilvánvaló módon csak rajta múlik, annak a megtagadására nem sikerült semmilyen törvényi kifogást találni, így arra egy homályos, kitérõ választ adott. Következésképpen ez a válasz elsõsorban annak a fényes bizonyítéka, hogy a szép szavakon túl az elnök egy tapodtat sem hajlandó tenni a nemzeti kisebbségek jogainak a védelmében.

Mindezt (persze nem ilyen sarkos formában) az arra adott válaszunkban jeleztük is neki, s ismételten felkértük, hogy fontolja meg és tegyen eleget a kéréseinknek. Az erre érkezett válaszban azonban már egy bõvített mondattal (miszerint fenntartják a korábban leírtakat) tudtunkra adták, hogy hiába erõlködünk.

Illetve nem egészen, ugyanis annyit azért megtett az elnök, hogy a prefektusokra vonatkozó kérésünket továbbította a Belügyminisztériumnak, ahonnan nemsokára válasz érkezett, amiben arról tájékoztatnak, hogy felszólították a prefektusokat, hogy gondoskodjanak a nyelvi jogok betartásáról.

Gyanakvó természetûen lévén (ez gondoljuk érthetõ) információ-kéréssel fordultunk az erdélyi megyék illetve Bákó prefektusaihoz, amiben rákérdeztünk, hogy kaptak-e ilyen felszólítást, ha igen milyen formában, illetve hogy mit tettek annak nyomán. S ugyan nem egyik napról a másikra, s még bár nem is mindig a törvényes tíz napon belül, de megérkeztek az alábbi válaszok (kivételt képez Krassó-Szörény megye, ahonnan ismételt kérés után sem kaptunk semmit):

Arad megye

Bákó megye

Beszterce-Naszód

Bihar megye

Brassó megye

Fehér megye

Hargita megye

Hunyad megye

Kolozs megye

Kovászna megye

Maros megye

Máramaros megye

Szatmár megye

Szeben megye

Szilágy megye

Temes megye

Amint látható, Temes megye kivételével (jó kérdés, hogy annak mi az oka, de nem sikerült kideríteni) minden prefektus visszaigazolja, hogy megkapta írásban a felszólítást, s ezt-azt még tettek is annak nyomán (majd minden megyében mást).

Innen kezdve immár a mi felelõsségünk is, hogy mi történik tovább. Mert lehet továbbra is románul fordulni különbözõ intézményekhez (még Székelyföldön is), abból a megfontolásból, hogy úgy gyorsabban lehet haladni, vagy attól félve, hogy ha azt magyarul tesszük, akkor ellenszenvet váltunk ki magunk és/vagy az ügyünk iránt. De azt is megteheti mindenki, hogy kinyomtatja és magánál hordja a minisztériumi felszólítást és a megyéje prefektusának a válaszát a levelünkre (ezért is tesszük itt közzé az egészet), s bátran használja anyanyelvét, ha pedig valahol ellenállásba ütközik, akkor felmutatja ezeket. Sõt, azt is megteheti bárki, hogy ha valahol rendellenességet észlel, akkor felhívja rá a megyéje prefektusának a figyelmét. Vagy bár a mienket, hogy tudjuk intézkedni. De lényeg a lényeg: miden jog annyit ér, amennyit használunk belõle. S mindannyiunk lehetõsége (de felelõssége is) az, hogy rászoktassuk (lényegében visszaszoktassuk) az erdélyi közhivatalnokokat arra, hogy használják a magyar nyelvet.

Kategória: Felhívás, Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Az ozsdolai ítélet is jogsértõ, de még van esély a fordításra

Mióta az ADEC perei (köszönhetõen egy törvénymódosításnak) Bukarestben zajlanak, immár több esetben veszített, de sajnos a Bukaresti Törvényszéken illetve Táblabíróságon is vannak bírók, akiket a törvények helyett a saját sovén érzelmeik vezérelnek. Így született az ADEC számára kedvezõ ítélet az Ozsdola központjában, a jog szerint a fogyasztási szövetkezet területén található székely zászló ügyében is. Jogi részletekbe nem szeretnénk bocsátkozni, a lényeg az, hogy az ADEC kérése megalapozatlan volt, a polgármester védekezése részletes, alapos és törvényekkel jól alátámasztott, ennek ellenére a bírók a felperesnek adtak igazat.

Ezzel azonban az ügy nem zárult le, mert a perbe beavatkozott a Székely Figyelõ alapítvány is, s így módunk van arra, hogy panaszt tegyünk az Emberi Jogok Európai Bíróságán, amit nyilván meg is fogunk tenni, amint kézhez kapjuk az ítélet indoklását. Hiába örvendezik tehát Dan Tanasã és büszkélkedik azzal, hogy ismét pert nyert, s állítja azt, hogy helyreállította a törvényességet, mert az igazság az, hogy ismét egy hatósági jogsértés történt, s van rá esély, hogy az emberjogi bíróság is kimondja ezt.

Végezetül ezen eset kapcsán ismételten arra kérjük a székelyföldi polgármestereket, hogy ne engedjenek az ADEC jogalap nélküli követeléseinek, hanem bármilyen felszólítást kapnak, azzal keressék meg a Székely Figyelõt. Van ugyanis nem egy eset, amikor a felszólításra adott válasz nyomán az ADEC nem indított pert, van egyre több megnyert per, s végsõ esetben ott van a lehetõség arra, hogy az alapítvány az emberjogi bírósághoz forduljon. Mindezek egyetlen feltétele az, hogy a polgármesterek éljenek az alapítvány által felkínált segítséggel.

Kategória: Felhívás, Tájékoztatás | 1 hozzászólás

A székelyudvarhelyi zászló-per még nem ért véget

Tegnap a Bukaresti Táblabíróság elvileg jogerõs ítéletet hozott a 37933/3/2019-es ügyben, melynek tárgya a székelyudvarhelyi városházán található piros-fehér-zöld zászlók eltávolítása. Ennek kapcsán szeretnénk leszögezni, hogy a helyzet annál kicsivel bonyolultabb, ugyanis a következõképpen néz ki:

Valóban vannak kitûzve piros-fehér-zöld zászlók a polgármester irodájában és a tanácsteremben, ellenben azok nem Magyarország hivatalos zászlai, tehát nem vonatkozik rájuk a 75/1994-es törvény. Ezt a per során a polgámester természetesen felhozta, de az alapfokú ítélet úgy született meg, hogy a bíró – anélkül, hogy meggyõzõdött volna arról, hogy melyik állítás igaz – a felperesnek adott igazat. Tette ezt olyan körülmények között, hogy az alperes pontosan ismeri a valós helyzetet, miközben a felperes képviselõjérõl ez nem mondható el, õ mindössze két fényképre alapozva fogalmazta meg a vádját. Márpedig ilyen körülmények között nyilván az valószínûbb, hogy az alperes állítása az igaz. Ráadásul sajnálatos módon a táblabíróság is elutasította a polgármester teljes mértékben megalapozott, jól megindokolt fellebbezését.

Tudni kell azonban, hogy a Székely Figyelõ alapítvány perbelépési kérést tett le a táblabíróságra ebben az ügyben, s amint az ítéletnek a bíróság honlapján közzétett kivonatából kiderül, azt a kérést se el nem utasították, se figyelembe nem vették. Hogy mi is a pontos helyzet, az majd az ítélet indoklásából fog kiderülni, de az már most tény, hogy a bíróság jogsértõ módon nem idézte meg az alapítványunkat a tárgyalásra.

Következésképpen fellebbezést fogunk benyújtani a perbelépési kérésünk elutasítása ellen, s amennyiben azt a Legfelsõ Bíróság jóváhagyja, úgy a mostani ítéletet jog szerint meg fogja semmisíteni, s az ügyet újra kell majd tárgyalja a Bukaresti Táblabíróság. Ha pedig a fellebbezésünket a Legfelsõ Bíróság elutasítja, vagy pedig az újratárgyalás után ismét kedvezõtlen ítélet születik, akkor – tekintettel a per tárgyát képezõ kérés megalapozatlan voltára – (amit éppen ezért a bíróságok el kellett volna utasítsanak) panaszt fogunk tenni ebben az ügyben is az Emberi Jogok Európai Bíróságán.

Mindezek figyelembevételével elmondható, hogy még igen távol vagyunk attól, hogy ez az ügy lezáruljon, igencsak korai a panaszt benyújtó Tanasã öröme.

Kategória: Tájékoztatás | Hozzászólás most!

Strasbourgi statisztikák

Egy rövid és tanulságos összefoglalót tett közzé az Európa Tanács fõtitkára arról, hogy miképpen alakult az Emberjogi Bíróság tavalyi tevékenysége. Tanulságos azért, mert az derül ki belõle, hogy Románia igen sajátos helyet foglal el a bíróság statisztikáiban. S nem is az ellene indított perek száma az igazán figyelemre méltó (habár a negyedig hely nem semmi), hanem az a kártérítés-összeg, aminek a kifizetésére a bíróság kötelezte a tavalyi év folyamán, ugyanis abban a rangsorban Románia fõlényesen vezet, több mint háromszor akkora összeggel, mint a második helyen található Olaszország. Ebbõl ugyanis azt a következtetést lehet levonni, hogy a román állampolgárok ritkábban fordulnak a Bírósághoz, csak nagyon indokolt és súlyos esetekbe. Ezt támasztja alá az is, hogy a tavaly iktatott 78 panasz közül 16 (vagyis több mint 20%) köthetõ a Székely Figyelõhöz, amire akár büszkék is lehetünk, de sokkal inkább azt mutatja ez, hogy mások nem veszik elég komolyan ezt a lehetõséget, nem élnek vele. Holott ezek a statisztikák azt is bizonyítják, hogy érdemes, mert az esetek döntõ részében a Bíróság alapos és indokolt ítéletet hoz.
Ezért ismét azzal zárjuk ezeket a sorokat, hogy bíztatunk mindenkit, hogy álljon ki a jogai mellett, ne tûrje a jogsértéseket, s ha szakmai segítségre van szüksége, akkor forduljon bizalommal hozzánk, számíthat ránk.

Kategória: Felhívás, Tájékoztatás | Hozzászólás most!