Ez a kérdés még múlt hónapban a sajtóban merült fel, s amint az várható volt, a csendõrség vehemensen cáfolta, azt állítván, hogy “alapszabályánál, elõírásainál és a jogszabályi kötelezettségeinél fogva a diszkrimináció mellõzésével, az egyenlõ távolságtartás elvét tiszteletben tartva biztosítja valamennyi állampolgár biztonságát, tevékenysége során pedig nem tesz megkülönböztetést etnikai, vallási, gazdasági vagy egyéb kritériumok alapján.”
Ez azonban mindössze egy állítás, amit semmivel sem támasztottak alá, s hogy mennyi az igazságtartalma, az kiderül a következõkbõl.
Amint múlt hónapban jeleztük, látva azt, hogy mennyire elnézõek voltak a hatóságok a nagykárolyi ellentüntetés szervezõivel és résztvevõivel, egy petíciót intéztünk a Szatmár megyei csendõrparancsnokhoz, amiben alaposan megindokolva azt kértük, hogy tegyék azt amit állítottak, vagyis alapszabályuknak és törvényi kötelességüknek megfelelõen büntessék meg bár utólag az ellentüntetés szervezõit és résztvevõit az általuk elkövetett kihágások miatt.
A csendõrparancsnok ellenben ahelyett hogy azt tette volna, beérte azzal, hogy egy választ küldött, nem is akármilyet, hanem olyat, amitõl megvalljuk tátva maradt a szánk. Ugyanis ezek álltak benne:
- Egy törvényi idézet után (miszerint a gyülekezési jog garantált és az ilyen rendezvények békésen kell lezajoljanak) “tájékoztatnak” minket (mintha nem tudnánk, vagy lenne valami jelentõsége annak ebben a konkrét esetben), hogy nem minden tömegrendezvényt kell elõzetesen bejelenteni, miközben arról mélyen hallgatnak, hogy az általunk kifogásolt ellentüntetés nem tartozik azon kivételek közé.
- A szóban forgó rendezvényen nem tapasztaltak olyan súlyos rend- és csendzavarást, ami szükségessé tette volna a csendõrök beavatkozását. (Ezek szerint például nem hallották azt, hogy egy ellentüntetõ végig éktelenül rázott egy kolompot, irdatlan zajt csapva.)
- Ezt követte egy újabb “törvényismertetõ”, miszerint a kihágások büntetése a hatóságok feladata és hatásköre, s ez utólag is megtehetõ, a tett elkövetése utáni hat hónap folyamán. Amit mi nyilván tudtunk, s pont annak alapján fogalmaztuk meg a petíciónkat, kérve, hogy büntessék meg utólag azokat, akik jogsértést követtek el.
Ezt követõen biztosított arról, hogy továbbra is (!!!) számíthatunk minden támogatásukra, persze a törvényes kereten belül.
Miután felocsúdtunk a meglepetésükbõl újabb levelet küldtünk a csendõrparancsnoknak, amiben egyrészt tudattuk vele, hogy a törvényt mi is ismerjük (amire rájöhetett volna, hisz a petíciónk minden kérését a törvényre hivatkozva fogalmaztuk meg), másrészt pedig jeleztük neki, hogy a petíciónkban megfogalmazott kérések teljesítését várjuk továbbra is, hisz a válaszában pont azokról nem volt szó.
Mindössze néhány nap múlva újabb válasz érkezett, amivel a csendõrparancsnoknak sikerült szintet lépni a mellébeszélésben és a lenézésünkben. Ugyanis egyrészt arról tájékoztat benne, hogy petíciónk megoldása érdekében alkalmazták a 27/2002-es Kormányrendelet elõírásait, ami óvatosan fogalmazva szemenszedett hazugság, hisz a kormányrendelet azt írja elõ, hogy alaposan ki kell vizsgálni a petícióban jelzettek minden részletét majd meg kell hozni annak nyomán a szükséges intézkedéseket, amibõl ebben az esetben nyilván nem történt meg semmi sem, a két válasz érdemben semmit nem tartalmaz az általunk jelezettekrõl, ezt bárki láthatja, aki elolvassa azokat.
Másrészt pedig arról tájékoztat amirõl már a rendõrségtõl tudomást szereztünk, miszerint az ügyészség az ügy kapcsán kivizsgálást indított rend- és csendzavarás illetve uszítás gyanújával, ennek alapján pedig azt állítja, hogy nem büntethetik meg az ellentüntetés résztvevõit, mert a Büntetõ Törvénykönyv tiltja azt, hogy ugyanazon cselekedetért valakit kétszer büntessenek. Ezen érveléssel egy tájékozatlant félre lehetne vezetni, ellenben mi nem ma szálltunk le a falvédõrõl, tehát annyit tudunk, hogy ha valaki egy idõben több törvényes elõírást is megsért, akkor azokért külön-külön felel. Ráadásul az általunk jelzett kihágások a 60/1991-es törvényben szerepelnek és a Büntetõ Törvénykönyvben nem, tehát ki van zárva még az elvi lehetõsége is annak, hogy a két eljárás során ugyanazon cselekedetért két büntetést szabjanak ki. S ha ez nem volna elég, a csendõrparancsnok által hivatkozott 30. cikkely a 2/2002-es Kormányrendeletbõl azt mondja ki, hogy amennyiben a kivizsgálást végzõ szerv úgy értékeli, hogy adott cselekedet annyira súlyos, hogy már bûncselekménynek minõsül, akkor köteles értesíteni arról az ügyészséget. S tekintettel arra, hogy a 60/1991-es törvény betartását a rendõrség és csendõrség köteles ellenõrizni, a dolgok rendje nem az, hogy a csendõrség kivárja míg az ügyészség lefolytat egy kivizsgálást, hanem elsõsorban õ vizsgálja az esetet, s ha azt súlyosaknak találja, akkor õ értesíti az ügyészséget.
Egy szó mint száz, még mindig csak ott tartottunk, hogy a csendõrség több mint egy hónap teltével sem kezdte el végezni a dolgát, hanem csak magyarázta a bizonyítványát. Éppen ezért harmadszor is nekifutottunk, s újabb levelet írtunk a csendõrparancsnoknak, amiben jeleztük, hogy az általa felhozott kifogás nem áll meg a lábán, s felszólítottuk, hogy végre kezdjék tenni a dolgukat. Azzal azonban mindössze annyit sikerült elérnünk, hogy a pár nap múlva érkezett válaszban a parancsnok arról tájékoztatott, hogy eme harmadik levelünket önálló petíciónak tekintették és ejtették. Tette ezt hivatkozva a 27/2002-es Kormányrendelet azon elõírására, miszerint ha egy petíció megválaszolása után ugyanabban a tárgyban újabb petíció érkezik egy adott intézményhez, akkor azt – immár tárgytalanként – ejteni kell. S mivel az eredeti petíciónkra kaptunk választ, ez formailag akár rendben is lenne, ha eltekintenénk attól, hogy a válaszírást megelõzõ kötelességeit (a jelezettek alapos elemzése és a szükséges intézkedések meghozása) a csendõrség elmulasztotta teljesíteni.
Ott tartunk tehát, hogy jó szóval nem sikerült meggyõzni a Szatmár megyei csendõrparancsnokot arról, hogy tegye a dolgát, így kénytelenek voltunk más módszerekhez folyamodni: egyrészt petíciót intéztünk az országos csendõrparancsnokhoz, amiben arra kértük, hogy utasítsa ezen beosztottját arra, hogy tegyen eleget törvényes kötelességének ebben az ügyben, másrészt pedig panaszt tettünk a bíróságon, azt kérve, hogy az kötelezze a csendõrparancsnokot arra, hogy oldja meg törvényes módon a petíciónkat.
Hogy ezen lépéseink valamelyike sikerre vezet-e, azt – mivel Romániában élünk – nehéz lenne megjósolni. A címben szereplõ kérdésre azonban a választ már meg tudjuk adni, ráadásul nem szubjektív véleményünkre, hanem tényekre alapozva: igen, a romániai csendõrség diszkriminál! S hogy egy élõ “klasszikust” idézzünk, “nem kicsit, nagyon!” Ezt számszerûsíteni is lehet: magyarellenes tüntetés 500 lej, kormányellenes tüntetés 118.500 lej! Az eltérés magáért beszél.