Köszönet a Covidnak

Produkál néha az élet olyat, hogy nem hiszünk a szemünknek. Ez történt most is, s bármennyire abszurdnak és hihetetlennek tûnik a cím, kérjük higgyék el, hogy teljesen komolyan gondoljuk. Ezt nyilván meg is kell magyarázni, hát tessék:

Tavaly novemberben tettünk panaszt az ügyészségen több olyan honlap ellen, amelyeken a Vasgárdát, illetve annak vezetõit dicsõítik. Ez ugyanis 2015 júliusa óta tilos, akkor módosították úgy a azt a jogszabályt, amelyik már korábban büntette ezt a fasizmus, illetve általában az idegengyûlölet viszonylatában. Mivel egy rövid körbenézés a világhálón azt mutatja, hogy ez a jogszabály mintha nem is létezne, bátran, fényképpel névvel és címmel reklámozzák többen is a Gárdát s annak egykori vezetõit, a könyveik minden mennyiségben megvásárolhatóak, stb, stb, arra gondoltunk, hogy benyújtjuk ezt a panaszt, már csak azért is, hogy azt ne mondhassák a hatóságok, hogy azért nem lépnek fel a jelenség ellen, mert nincs róla tudomásuk.
Ahhoz képest, hogy más ügyekben milyen lassan halad a nyomozás, ebben az esetben ez meglepõen gyors volt, legalábbis ami az elkövetõk azonosítását illeti, ugyanis március 12-én már kézhez kaptuk ezt az ügyészi rendeletet.

A szöveg elég hosszú, de mondanivalónk szempontjából egy oldalnyi a fontos, ami a második oldal alján kezdõdik és a harmadikon folytatódik. Mint látható, a miscarea.net és a miscarea-legionara.net címeken található honlapok esetében (mindkettõ az Egyesült Államokban van bejegyezve) azonosították azok tulajdonosait, s azok minden adata megtalálható a rendeletben, kezdve a születési helyükkel, s befejezve jelenlegi lakhelyükkel, telefonszámukkal, stb, olyan körülmények között, hogy egyikük az Egyesült Államokban is lakik. Ezzel szemben, amint a IV. pontban látható, semmire nem sikerül menni az ortodoxinfo.ro címen található honlap esetében, mert – a magyarázat szerint – az természetes személy, s a személyi adatok védelmérõl szóló uniós irányelv szerint az adatai nem nyilvánosak. Írják ezt azon az oldalon, ahol kicsivel fennebb épp csak a cipõje mérete nem szerepel 3 másik természetes személynek, akik román állampolgárok és az országban is laknak. Ez még avatatlan személy számára is igen ellentmondásos, hát még ha hozzátesszük, hogy a .ro végzõdésû neveket egy román állami intézmény kezeli, annak a birtokában van a teljes adatbázis, benne minden név tulajdonosának minden adata, tehát – figyelembe véve, hogy egy bûnügyi kivizsgálásról van szó – mindössze annyit kellett volna tenni, hogy írni egy hivatalos átiratot az illetõ intézménynek, s kérni tõle, hogy adja meg az illetõ adatait. Ezt ne tudnák a nyomozó hatóságok? Azok, amelyek pontosan tudták, hogy az Egyesült Államokból miképpen szerezhetõ meg egy .net végzõdésû honlap-név tulajdonosának minden adata?
Ne kerülgessük a témát, bizonyára nem csak mi gondoljuk úgy, hogy ebben az esetben a fõ akadály nem az EU-s irányelv volt, hanem a honlap-névben szereplõ “ortodox” elõtag. Elvégre még friss mindannyiunk emlékezetében a belügyminiszter és az ortodox egyház között megköttetett húsvéti paktum.
De hogy azon ne múljon, írásban tájékoztattuk az ügyészséget arról, hogy miképpen szerezhetik meg eme honlap tulajdonosának az adatait, bízva abban, hogy akkor már nem lesz kibúvó. Hát tévedtünk, mert e hónap elején ezt az értesítést kaptuk a nyomozást végzõ rendõrségtõl.

Mint látható, ebben arról tájékoztattak, hogy mindenféle lehetséges ellenõrzést elvégeztek, de csak nem sikerült az ortodoxinfo.ro oldal tulajdonosát azonosítaniuk! S ezt két vezetõ beosztású rendõrparancsnok írta alá, szemrebbenés nélkül! Bizonyítva azt, hogy a román rendõrség is szolgál és véd. Csak az a kérdés, hogy kit. Illetve – nem túlzás ezt mondani – ebben az esetben egyértelmû, hogy az elkövetõt.

És ekkor jött képbe, teljesen váratlanul, a vírus. Ugyanis ma jelent meg a sajtóban ez a cikk, s abban nagy betûkkel kiemelve ez áll:
“Eközben újabb álhírportál letiltásáról számoltak be a romániai hatóságok: az Ortodoxinfo.ro honlapról van szó.”
Persze ez csak rész-siker, mert a letiltás valószínûleg nem tart míg a világ, illetve nem egyenértékû azzal, hogy az oldal tulajdonosát bíróság elé állították vasgárdista propaganda miatt. De kezdetnek megfelel, mert egy darabig nem lesz módja azt a propagandát folytatni.

Kategória: Tájékoztatás | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük