Ugyan az eset bizonyára mindenkinek ismerõs, kezdjük annak felidézésével. Épeszû ember számára nyilvánvaló, hogy az a pár perces nyilatkozat uszító, gyûlöletkeltõ volt, márpedig az uszítás a Btk. szerint bûncselekmény. Ennek pedig az lett a következménye, hogy mások mellett alapítványunk is büntetõ panaszt tett Iohannis elnök ellen, mely panaszt az ügyészség szokatlanul gyorsan kivizsgált, s már június közepén érkezett a végzés, miszerint a panaszt ejtették. Ezt nyilván nem fogadhattuk el, s a fõügyészhez fordultunk, aki azonban megerõsítette az ügyész döntését. Így már csak egy lehetõség maradt idehaza, azzal pedig éltünk is, és a Legfelsõ Bírósághoz fordultunk azzal a kéréssel, hogy állapítsa meg, hogy az ügyész döntése megalapozatlan, s utasítsa az ügyészséget a kivizsgálás folytatására. Ebben az ügyben a tárgyalás jövõ kedden lesz, s természetesen a képviselõnk azon ott lesz, hogy tudjon a szemébe nézni annak a bírónak, aki az országon belül az utolsó szót ki fogja mondani ebben az ügyben, tudja neki elmondani, hogy amit az ügyészség mûvelt, az a jogállam elleni merénylet, az igazságszolgáltatás megcsúfolása. Ha pedig ott is elutasításra találunk, akkor majd következhet az Emberjogi Bíróság.
Az eset, és annak kezelése kapcsán pár dolgot mindenképp érdemes megjegyezni.
Kezdjük azzal, hogy a Diszkriminációellenes Tanács pár napon belül hivatalból kivizsgálást indított, majd további néhány nap múlva már meg is hozta a döntését, megállapította hogy az elnök diszkriminált és pénzbüntetést rótt ki rá. Történt ez olyan körülmények között, hogy január 15-el kezdõdõen az alapítványunk az idén 13 esetben tett panaszt ugyanannál a Tanácsnál, s ugyan a panaszok megoldásának törvényes határideje 90 nap, máig egyik panaszunk esetében sem született határozat. Ráadásul tudomásunk van arról, hogy két esetben a Tanács úgy ítélte meg, hogy amiért panaszt tettünk az nem diszkrimináció hanem bûncselekmény, ezért továbbította azokat a rendõrségnek. S közben ebben az esetben, amikor a napnál is világosabb hogy az elnök bûncselekményt követett el, a Tanács példás gyorsasággal állapította meg, hogy az csak kihágás. Ennek pedig az lett az ügy szempontjából legfontosabb következménye, hogy a panaszunkat elbíráló ügyész leírhatta, hogy a Diszkriminációellenes Tanács már megállapította, hogy az elnök kihágást követett el, azért meg is büntette, s ezzel az ügy rendben van. Egy igen sajátos, mondhatni torz igazolása ez annak a mondásnak, hogy kétszer ad, aki gyorsan ad.
Az ügyész azt is megállapította, hogy az elnök a magyarokat és a Szociáldemokrata Pártot kritizálta. Ez más szóval azt jelenti, hogy a nyilatkozata politikai, még pontosabban pártpolitikai jellegû volt. Márpedig az alkotmány értelmében az elnök pártsemleges kell legyen, tehát az alkotmányt is súlyosan megsértette Iohannis. Ennek ellenére menti fel õt az ügyészség, azzal az elfogadhatatlan indoklással, hogy a véleményt mondott (amire érvényes a szólásszabadság), holott nem kell nyelvész legyen az ember ahhoz hogy megállapíthassa, hogy amiket mondott azok nem vélemények, hanem állítások voltak, s ráadásul valótlan dolgokat állított, magyarán hazudott.
Az ügyész még azt is felhozta, hogy hazai szinten hiányzik a releváns joggyakorlat az ilyen ügyek elbírálásához. Ebbõl kiindulva kértünk a Legfõbb Ügyészségrõl egy kimutatást az uszítás miatt indított eljárásokról, itt van:
uszitas-orszagos-statisztika.pdf
Ebbõl az derül ki, hogy uszítás miatt 2014-tõl mostanig az egész országban összesen 206 esetben indult kivizsgálás, ami már önmagában is egy ijesztõen kicsi szám, évi átlag 32, megyénként kevesebb mint egy. Ami ellenben még ijesztõbb – fõleg ha nyitott szemmel élünk ebben az országban, s néha-néha tévét is nézünk, olvassuk a sajtót – az azon esetek száma, amikor az ügyészség eljárást is indított, bíróság elé állította a bepanaszoltat. Ilyen a hat és fél év alatt összesen – írd és mondd! – négy volt. Ezt látva a helyzet az, hogy az igazi veszély nem a joggyakorlat hiánya, hanem annak milyensége, hisz ezek szerint statisztikailag nézve kevesebb mint 2 százalék az esélye annak, hogy az elnököt végül bíróság elé állítják.
S ha magyar szempontból ez nem volna eléggé rossz hír, hát van tovább is. A fenti táblázatból az nem derül ki, hogy miképpen döntött a bíróság abban a négy ügyben, de sorra kérdezve az illetékes ügyészségeket arra is fényt lehetett deríteni. Az eredmény pedig az, hogy jogerõs ítélet eddig csak egy esetben született, éspedig Kovászna megyében:
Az iratcsomó száma alapján meg lehet keresni azt az ügyet a bíróságok nyilvános portálján, itt van.
A sértettet neve Pãtru Constantin, az elítélté Szabó Csaba, az ítélet kivonatában pedig ezt is olvashatjuk: “Dispune restituirea cãtre inculpat a mijlocului material de proba constând într-un material textil, culori rosu, alb, verde, dimensiuni 78,5 centimetri x 61,5 centimetri.” (vagyis a bûnjel, a tett elkövetésének a bizonyítéka egy piros-fehér-zöld zászló volt)!
Történik mindez abban az országban, ahol egy Dan Tanasã, Mihai Tîrnoveanu, stb. – akik ellen csak az alapítványunk már számos büntetõ panaszt tett – napi szinten uszítanak a magyarok ellen. Azoknak a panaszoknak a kivizsgálása azonban valamiért roppant lassan zajlik, például a B1 TV és Radu Banciu elleni panaszunk lassan betölti a 3 évet. S ha valami csoda folytán véget is érnek, csak az országos statisztikából következtethetõ szabályt erõsítik.
Na már csak ezért is fontos, hogy az elnök ügyét is vigyük végig, ha kell akkor egészen Strasbourgig. Mert ennek a joggyakorlatnak véget kell vetni, s ebbõl a magunk részét ki akarjuk és ki is fogjuk venni!