Szerepzavar

Az igazságügyben egyik alapelv az, hogy ha egy eljárás során valamelyik fél állít valamit, akkor az õ kötelessége, hogy azt bizonyítsa is. Ez alól kivételt képeznek a diszkriminációs esetek, mert azok vonatkozásában a 137/2000-es Kormányrendelet azt mondja ki, hogy ha valaki diszkriminálva érzi magát, akkor joga van panaszt tenni a Diszkriminációellenes Országos Tanácsnál, s a bepanaszolt kötelessége az, hogy bizonyítsa, hogy õ nem diszkiminált. Ez konkrétan azt jelenti, hogy kell adjon egy elfogadható magyarázatot a panasz tárgyát képezõ esetre, amibõl kiderül, hogy amit mondott/tett a helyénvaló, nem diszkriminatív.
Ezt kellett volna tegye az Úz völgyi fõprovokatõr is, amikor 2019 nyarán panaszt tettünk ellene, tételesen felsorolva 14 magyarellenes tettét illetve írását, amelyek ráadásul igen káros hatást fejtettek ki, gyûlölködõ hozzászólások tucatjait generálták. E helyett õ ellentámadásba lendült, mindenfélével megvádolta az alapítványunkat, magát pedig – konkrétumok nélkül – a románság védelmezõjének állította be.
A panaszunkat érdemben nem vizsgálta meg a Diszkriminációellenes Tanács, azzal a kifogással, hogy az nem egy jogvédõ szervezet, ezért nem volt joga panaszt tenni. Ez ellen a határozat ellen bírósághoz fordultunk, kérve annak megállapítását, hogy igenis jogvédõ szervezet vagyunk, ennek alapján a Tanács határozatnak a megsemmisítését, illetve hogy ezek után a bíróság vizsgálja meg érdemben a panaszunkat és rójon ki méltó büntetést Tîrnoveanu doktorra.
A per alapfokon a Marosvásárhelyi Táblabíróságon zajlott, részletei itt tekinthetõek meg. S mivel az október 22-i tárgyaláson a bíró már kimondta, hogy a Tanács álláspontja téves volt, alapítványunk jogvédõ (s mint ilyen joga volt panaszt tenni), némi bizakodással tekintettünk az ítélethirdetés elé, figyelembe véve azt is, hogy a bepanaszolt a tárgyaláson is az alapítványunk rágalmazásával illetve a saját hazafias erényeinek a fényezésével volt elfoglalva, olyannyira, hogy a bíró többször is megállította, s kérte, hogy beszélje a témáról.
Ezek után nemileg meglepett az ítélet, aminek a lényege az, hogy a keresetünket megalapozatlanként elutasították. Erõsen kíváncsiak voltunk, hogy ilyen elõzmények után miképpen jutott a bíró erre a következtetésre, s ugyan némi késéssel, de múlt hét végén választ kaptunk erre a kérdésre, ugyanis megérkezett az ítélet indoklása:

itelet-alapfokon.pdf

Ebbõl aztán kiderült, hogy a titok nyitja az, hogy a bíró tökéletes szerepzavarban szenved, ugyanis ahelyett hogy a bepanaszolt személy védekezését elemezte volna, azt eldöntendõ, hogy sikerül-e elfogadható magyarázatot adni a tetteire, mintegy Tîrnoveanu ügyvédjeként õ maga vette sorra a 14 vádpontot, s megmagyarázta, hogy azokat miképpen kell érteni, miért nem törvénysértõ egyik sem. Ilyen körülmények között nem meglepõ a konklúzió, az, hogy sikerült meggyõznie magamagát arról, hogy nem történt törvénysértés, minden egyes cselekedet még éppen a törvényesség határain belül helyezkedik el.
Hogy ezt a teljesítményt a maga reális értékén lehessen értékelni, hadd jegyezzük meg a következõket:

1. Maga a bíró írja le szám szerint hat esetben (ezeket megjelöltük a szövegben), hogy a Tîrnoveanu írásaihoz fûzött olvasói hozzászólások törvénysértõek, s hogy azokért is Tîrnoveanu viseli a törvényes felelõsséget. Ellenben minden esetben azt is hozzáteszi, hogy ezek a törvénysértések nem olyan mértékûek, hogy azokért büntetést kellene kiróni. Holott értelemszerûen egy korrekt bíró esetében egy cselekedet elbírálása két lépésben történik, egyszer eldönti azt, hogy történt-e törvénysértés, s ha erre a válasz igen, akkor annak nagysága függvényében megállapítja az azért járó büntetést. Magyarán nincs olyan, hogy egy törvénysértés kicsi, ezért nem jár érte semmi büntetés.
2. Elnézést kérve a románul nem tudóktól, eredetiben idemásolunk egy rövid válogatást azokból a hozzászólásokból, amelyek a bíró szerint nem annyira törvénysértõek, hogy indokolttá tennék büntetés kirovását:
   “UNGURII ÃSTIA SUNT NEBUNI DE LEGAT”; “acesti cretini”; “oameni urâti veniti din stepe”; “Nu existã ungur care sã nu fie caracterizat de urã”; “mojici”; “declarãm rãzboi bozgorilor”; “Se cam umple paharul cu pretentiile voastre bozgorilor! Aveti grijã sã nu fugiti desculti pânã la buda-pesta jegosilor!”.
   Figyelembe véve azt, hogy ilyenek vannak még bõven az általunk benyújtott bizonyítékok között, jogos a kérdés, hogy vajon mit kellett volna elkövessenek a hozzászólók, hogy az felérje a bíró igen magas ingerküszöbét, s azt állapítsa meg, hogy ez azért már túlzás? Persze az egészet meg is lehetne fordítani, s feltenni a kérdést, hogy ha magyarok írták volna le ugyanezeket románokról, a bíró akkor is azt állapította volna meg, hogy ez még elmegy, nem jár érte büntetés?
3. Az látszólag cseppet sem zavarta a bírót, hogy itt nem egy elszigetelt esetrõl van szó, hanem arról, hogy a bepanaszolt személy futószalagon gyártja a magyarellenes uszító szövegeket (5 hónap alatt 14 kirívót jegyeztünk fel és panaszoltunk be), tehát ha netán egyenként még épp el lehetne tekinteni tõlük, ebben a formában nyilvánvaló egy tendencia, egy folyamat, amit illene megállítani, mert az a társadalom szempontjából káros, Tîrnoveanu állandóan etnikumközi feszültségeket gerjeszt.

Konklúzióként csak azt tudjuk ismételni, hogy a hatóságoknak komoly szerepük van abban, hogy Romániában ilyen szintû a magyarellenesség. Cinkosan elnézõ, mentegetõ, s ezek által indirekt módon bátorító hozzáállásuknak pedig nem csak mi isszuk a levét, hanem ilyen-olyan formában az egész ország.

S hogy érzékelni lehessen, hogy milyen hatása is van Tîrnoveanu tevékenységének, álljon itt két példa arra, hogy milyen üzeneteket kaptunk a támogatóitól, azért, mert panaszt mertünk tenni ellene: