Nap mint nap találkozhatunk azzal az elvárással, hogy mi romániai magyarok tiszteljük a román nyelvet, jelképeket, ünnepeket pont úgy, mint ahogy a románok teszik. Elvégre ennek az országnak vagyunk állampolgárai, sõt “a kenyerét esszük”.
Hasonlóképpen DT a mi nagy barátunk is azzal az indoklással indította pereik tucatjait, hogy lám, ezek a magyar vezetõk nem tisztelik az ország nyelvét, jelképeit, ünnepeit, úgy, ahogy azt illene. Ezért ha a legapróbb eltérést tapasztalta valamely törvénytõl, azonnal küldte a felszólítást az illetékes polgármesternek, ha pedig az nem engedelmeskedett, jöhetett a per. Erre tipikus példa a mikóújfalusi polgármesteri hivatal, ahol a bejárati ajtó fölött egyszerûen nincs hely, ahova fel lehetne helyezni az ország címerét, ezért a polgármester kénytelen volt azt az ajtó mellé elhelyezni:
Több se kellett az emberünknek, küldte a felszólítást majd indította a pert. S mivel a törvényben az áll, hogy a címert a bejárat fölé kell tenni, a pert meg is nyerte, mert ugye a pártatlan bírók nem tehettek mást, kénytelenek voltak a törvényt alkalmazni.
Történt azonban, hogy úgy gondoltuk utánajárunk annak a sajtóhírnek, miszerint Gura Humorului központjában vidáman lengeti a szél Bukovina zászlaját. S mivel az út arrafele több Neamt megyei településen is átvezet, még véletlenül is alkalmunk volt látni pár polgármesteri hivatalt (amelyek történetesen a fõút mellett voltak). A tisztelt olvasó nem fogja elhinni, hogy mit tapasztaltunk: Neamt megyében az ország jelképeinek a tisztelete sokkal rosszabbul áll, mint Székelyföldön! Ugyanis a törvény azt mondja, hogy a polgármesteri hivatal bejárata fölött kell legyen az ország címere, mellette két oldalt pedig egy-egy kék-sárga-piros zászló. Márpedig az általunk átszelt települések közül alig volt olyan, ahol ezeket a szabályokat a polgármesterek betartanák. Csak ízelítõül itt van néhány:
Mint látható, nem egy esetben se címer, se zászló. És furamód, ezekek a polgármestereket nem zaklatja DT, az õ hazafiságukat nem kérdõjelezi meg vitriolos mondatokkal.
Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy vajon mit szólnak ehhez az illetékes hatóságok. Ezért petíciót intéztünk a megye prefektusához, amiben jeleztük neki ezeket a tarthatatlan állapotokat, s felkértük, hogy büntesse meg a vétkes polgármestereket, illetve hogy végezzen átfogó ellenõrzést a megyében, s gondoskodjon róla, hogy minden polgármester tartsa be a vonatkozó törvényt. Egy ilyen felkérésre Kovászna megye korábbi prefektusai közül bármelyiknek fülig szaladt volna a szája, s túlórában is írta volna a kihágási jegyzõkönyveket. Nem úgy a Neamt megyei, amelyik elintézte a problémát azzal, hogy levélben szólította fel az érintett pár polgármestert, azok visszaválaszolták, hogy náluk minden rendben van, s errõl egy pár mondatos válaszlevelet küldött nekünk.
Igen ám, de mi gyanakvó emberek vagyunk (vajon miért is?), ezért rászántunk még egy napot, s újból végigjártuk a fent említett útvonalat, újabb fényképekkel dokumentálandó azt, hogy minden pont úgy van, mint azelõtt. Errõl a prefektust is tájékoztattuk, s ismételten felkértük, hogy tegye a törvényben elõírt dolgát. Mire õ azt válaszolta, hogy márpedig levélben szólította fel az összes polgármestert a törvény betartására, s ezidáig nem tapasztalt egyetlen ilyen jellegû törvénysértést sem.
Több sem kellett nekünk, rögvest panaszt tettünk a megyei törvényszéken (tudják ott, ahol eddig mindig DT-nek kedvezõ ítéletek születtek, kíméletlenül betartatva a Hargita megyei polgármesterekkel a törvény utolsó pontját és vesszõjét is), s azt kértük, hogy kötelezze a prefektust arra, hogy tegye meg amire kértük, gondoskodjon arról, hogy Neamt megyében minden polgármesteri hivatalon kerüljenek a helyükre az ország jelképei. Nem fogják elhinni, de a kérésünket a törvényszék elutasította!
Az indoklás sem semmi (még jogi ügyekben járatlan emberek is bátran olvashatják), lényege az, hogy a prefektusnak a petíciónk kapcsán mindössze az volt a kötelessége, hogy arra 30 napon belül válaszoljon, függetlenül attól, hogy a válasz kedvezõ vagy kedvezõtlen. Az már a mi bajunk, hogy nem vagyunk megelégedve a válasszal. Az pedig, hogy fényképekkel bizonyítottuk, hogy a prefektus állítása nem igaz, igenis van nem egy polgármesteri hivatal ahol a törvényt nem tartják be, egy csöppet sem hatotta meg a bírót, elintézte azzal, hogy a fényképeket nem lehet figyelembe venni, mert nem lehet tudni, hogy mikor és hol készültek! (Érdemes itt megjegyezni, hogy ez a kérdés soha egy bíróban sem merült fel a DT által letett fényképek esetében.) Hogy legyen érthetõbb a dolog: a bíró úgy gondolja, hogy van bizonyítékunk arra nézve, hogy “A” településen nem tartják be a törvényt, de mi mégis azt állítjuk a bíróságon, hogy ez a “B” településen van így. Létezik az értelmi képességek megkérdõjelezésének az a szintje, amirõl az ember tényleg nem tudja, hogy most nevetni vagy sírni kell. Hogy most arról ne beszüljünk, hogy a törvény értelmében a bírónak kötelessége mindent megtenni annak érdekében, hogy az igazságot kiderítse, ha tehát kétségei vannak, akkor nem azt mondja, hogy kétségeim vannak, hanem pl. elrendel helyszíni szemlét, hogy saját szemével lássa, hogy mi a helyzet.
S akkor most tegyük fel a kérdést, hogy vajon mi lenne, ha a székelyföldi polgármesterek elkezdenének pont olyan tiszteletet tanúsítani az állam jelképei iránt, mint a Neamt megyeiek?