Románia 1995 után két olyan nemzetközi egyezményt is ratifikált, amelyek arról (is) szólnak, hogy a területén élõ magyarok adott körülmények közt használhatják anyanyelvüket különbözõ hatóságokkal szemben, szóban és írásban. Ezek a jogok belekerültek az alkotmányba és számos törvénybe, a cél pedig nyilván az, hogy érezzük minél inkább itthon magunkat ebben az országban.
Ráadásul nem kevesen vannak, akik nem ismerik kellõ szinten a román nyelvet( hála az oktatási rendszernek is, amelyik csigaléptekkel halad abba az irányba, hogy a magyar gyermekek számára idegen nyelvként tanítsák azt, ezzel megteremtve a lehetõségét annak, hogy meg is tanulják), nekik kifejezetten fontos, hogy hivatalos ügyeiket magyarul is intézhetik..
A téma kapcsán nem utolsósorban azt is fontos megjegyezni, hogy a különféle hatóságok igen visszafogottan igyekeznek a gyakorlatba ültetni ezt a jogot, kitalálnak mindent azért, hogy ahol és amennyire lehet, elszabotálják.
Mindezekkel együtt a kérdés a mi szempontunkból az, hogy élünk-e ezzel a jogunkkal, illetve fellépünk-e azok ellen, akik ezt korlátozzák? Ezt kiderítendõ fordultunk közérdekû információ kéréssel Hargita és Maros megye prefektusaihoz, azt kérve, hogy bocsássák rendelkezésünkre azokat a petíciókat (2014-tõl mostanig), amelyek tárgya a magyar nyelv használata a közintézményekben. S igaz ugyan, hogy csak bírósági segédlettel, de nemrég kézhez kaptuk a Hargita megyei adatokat.
Ezekbõl meg az derül ki, hogy az ilyen tárgyú petíciók száma az elmúlt években így alakult:
2014: 4
2015: 6
2016: 7
2017: 0
2018: 2
2019: 0
2020: 1
2021: 7
Összesen majd nyolc év alatt: 27 petíció. Ami önmagában még nem lenne nagy gond, hisz azt is jelenthetné, hogy a helyzet kifejezetten jó, ezt a jogunkat általában tiszteletben tartják, ritkán van ok panaszra. De nyilván nem ez a helyzet, ezt tudja mindenki, aki akár csak néha-néha kerül kapcsolatba különféle hatóságokkal.
A helyzet még kevésbé rózsás, ha figyelembe vesszük azt, hogy a petíciók jelentõs része tõlünk származik (ez egy olyan “dicsõség”, amire egyáltalán nem vágytunk és vágyunk), illetve hogy van olyan általunk benyújtott petíció, amire több alkalommal is vissza kellett térjünk (ilyen az idei hétbõl öt). Ezekbõl ugyanis az következik, hogy kevesen tesznek panaszt ha jogsértéssel találkoznak, illetve a panaszok megoldása nem megy zökkenõmentesen, idõbe és erõfeszítésbe telik míg az amúgy teljesen indokolt és egyszerûen megoldható panaszok esetében sikerül eredményt elérni.
Az összképet tovább rontja az, hogy ezen panaszok egy része nem a magyar nyelv használatának a hiányát, hanem a pont fordítva, annak használatát teszi szóvá. A 27-bõl egészen pontosan 10 ilyen jellegû, a panaszosok kiléte pedig egyáltalán nem meglepõ, élükön az évek óta tartó uszításának eredményeképpen parlamenti bársonyszékbe kerülõ Dan Tanasã-val, aki a rá jellemzõ kultúrált, jól nevelt módon olyanokat ír a megye prefektusának, hogy Motto: “Jeane, fã te cã lucrezi!”, majd számon kéri, hogy itt meg itt milyen alapon merészelik egyesek a magyar nyelvet használni.
Az már csak a “némi meglepetés” kategória, hogy kerül olyan hegyen túli állampolgár, aki az államelnöknél és két minisztériumnál tett panaszt (amit mindhárom helyrõl a prefekturára továbbítottak), azért, mert Ditró honlapja magyar nyelvû. Bizonyítékképpen képernyõ-mentést is mellékel, amin a honlap magyar változatának (https://www.gyergyoditro.ro/hu_HU/) a tartalma látható. (Az pedig a prefektura szakembereit minõsíti, hogy erre nem azt válaszolják a panaszosnak, hogy próbálkozzon a román változattal ezen a címen: https://www.gyergyoditro.ro/ro_RO/, hanem a polgármesteren kérik számon ezt a szörnyû vétséget, s õ kell nekik elmagyarázza, hogy mi is a helyzet.). Az ember szinte látja a szeme elõtt amit Ion Ionescunak Bârladban, vagy Popa Popescunak Medgidián egyszer csak eszébe jut, hogy nézzük már meg, mi újság Ditróban. Sõt, még az illetõ foglalkozására nézve is van ötlete…
Na de lényeg a lényeg: egy jog annyit ér, amennyit használunk belõle. Ha mi nem élünk a meglévõ jogainkkal, ha mi nem tesszük szóvá ha megsértik azokat, akkor Románia is nyugodtan mondhatja magát a kisebbségek Kánaánjának, ahol mindenki elégedett, lám, egy-két megszállottat leszámítva senki semmire nem panaszkodik. Ezzel pedig nem csak magunknak, de az utánunk jövõknek is nagy kárt okozunk, mert ha mi egy jogról csak hallgatólagosan is, de lemondunk, akkor õk azt milyen alapon követeljék majd vissza? Éljünk tehát a jogainkkal és ne tûrjük, ha megsértik azokat!