Tegnap tettünk közzé ezt a nyílt levelet és az ODT kapcsán máris újabb fejleményrõl számolhatunk be, ugyanis ma levelet kaptunk a Szenátus emberjogi bizottságától.
Annak megértéséhez azonban menjünk vissza az idõben tavaly õszig, amikor az addigi tapasztalatainkra alapozva petícióval fordultunk az államelnökhöz, amiben – hivatkozva alkotmányos hatáskörére és kötelezettségeire – azt kértük, hogy avatkozzon be az állampolgárok és az ODT közötti viszonyba, konkrétan hogy tegyen róla, hogy a Tanács tudjon mûködni a törvényes kötelességeinek megfelelõen (amibe az is beletartozik, hogy járjon közbe, hogy a Parlament biztosítsa annak a feltételeit). Ugyan a petíció megfogalmazása egyértelmû volt, az elnök közbenjárását kérte, az elnöki hivatalnak “sikerült” “félreértenie”, és ezt a tájékoztatást kaptuk onnan nemsokára. Ezt nyilván nem fogadhattuk el, ezért jeleztük az elnöknek, hogy az ODT magában képtelen a helyzet megoldására, ezért kértük az õ közbenjárását. A siker azonban továbbra is elmaradt, mert csak annyit értünk el, hogy újabb válaszában az elnök hosszabban magyarázta félre a helyzetet.
Kitartóak lévén továbbra sem adtuk fel, s harmadszor is nekifutottunk, hátha a magyar igazság mûködi Cotroceni-ben is. Hát nem. Az elnöktõl ugyan ezúttal már nem érkezett válasz, de ma reggel ezt találtuk a postaládánkban. Ebbõl elsõsorban azt tudtuk meg, hogy az elnök a hárítás újabb útját választotta, a petíciónkat továbbította a Parlamentnek. Másodsorban azt, hogy itt a vége, ideje feladnunk ezt a próbálkozást, ugyanis s Szenátus Emberjogi Bizottsága úgy döntött, hogy a panaszunknak az irattárban a helye, nekik azzal semmi dolguk, hisz ugyanebben a térmában korábbi években már fordultunk hozzájuk. Ami színigaz, hisz válaszoltak is akkor a petíciónkra, éspedig azt, hogy továbbították azt az ODT-nek! Azt pedig mondanunk sem kell, hogy az ODT nem oldotta meg, hisz nem is oldhatta, nem az õ hatásköre például olyan költségvetést megszavazni, amibõl több szakembert lehet megfizetni. Akkor bepereltük a Parlament mindkét házát, mert a petíciót õk maguk kellett volna megoldják, de a pert elvesztettük, mert a bíróságok álláspontja az volt, hogy a petícióval megszólított intézmény egyetlen kötelessége az, hogy arra 30 napon belül választ adjon, az pedig megtörtént, tehát minden a legnagyobb rendben van. S ilyen elõzmények után még egyszer azt a hibát nem követjük el, hogy szûkös anyagi forrásainkat egy ilyen – borítékolhatóan vesztes – perre pazaroljuk.
Marad tehát az, hogy a közbeszédben ömlik a gyûlöletbeszéd, ami ellen – immár objektív okra való hivatkozással – az ODT semmit nem tesz, a Parlament (amelyik az ODT gondjait orvosolni illetékes) a Tanácsra vonatkozó panaszokat a fiók mélyére süllyeszti, az államelnök pedig (akinek ilyen esetben kötelessége lenne közbenjárni) “félreért” és hárít.
Ezek után az már csak jelentéktelen apróság, hogy kik a mostani válasz aláírói, a Szenátus emberjogi bizottságának a vezetõi. Az elnök köztörvényes bûnözõ, volt titkosszolgálati vezetõ, a mélyen demokratikus AUR szenátora, a titkár pedig egy magyar ember.