Újabb kis siker

Úzvölgye kapcsán jó híreket nem igazán kapnak a “nemzetvédõk”, ugyanis – tegyük hozzá meglepõ módon – a bíróságok újra és újra tisztességes, a tényeknek megfelelõ, ezért közösségünk számára pozitív döntéseket hoztak az elmúlt években.
Ráadásul a híveik lelkesedése is lankadóban van, erre utalt az, hogy idén júniusban már hiába szállt be a mozgósításba az AUR is, a résztvevõk száma meglehetõsen alacsony volt.
Ez persze nem akadályozta õket, illetve a nézeteiket lelkesen terjesztõ sajtót abban, hogy aljas és hazug módon uszítsanak a magyarok ellen abból az alkalomból. Ellenben ebben az esetben is igazolást nyert az, amit már többször mondtunk: szemben a más állami intézményekkel, az Audiovizuális Tanács korrekt módon mûködik, teszi a dolgát, s ha törvénysértést észlel, akkor büntet. Ennek jegyében tettünk júniusban panaszt a România TV ellen, aminek meg is lett az eredménye.

Éppen ezért most is bíztatunk mindenkit, hogy ha jogsértõ (magyarok ellen uszító) tévé- vagy rádiómûsor szem- vagy fültanúi, tegyenek bátran jelentést itt. A módszer nagyon egyszerû és semmibe nem kerül.

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük