avagy: van remény
Tekintve, hogy évek óta monitorizáljuk a hazai nyilvános teret (sajtó, közösségi platformok) el merjük mondani, hogy ugyan a magyar-román viszony nem rózsás, de nyilvánvalóan változik. Igaz, hogy azt is elmondhatjuk paradox módon, mert a javulás kulcsa ugyan a hatóságok kezében van (a legnagyobb hatással a valós történelem oktatása tudna bírni, de fontos lenne a Diszkriminációellenes Tanács illetve a bíróságok és ügyészségek határozott fellépése is), azok inkább elnézik illetve esetenként egyenesen szítják az ellentéteket (lásd a magyar beruházások elleni szervezett fellépést, vagy a Vasgárda alapítójára való megemlékezést, ahol a jelenlevõ rendõrök és csendõrök nem feloszlatták azt, hanem csak azért voltak ott, hogy “fenntartsák a rendet”), s ennek ellenére javul a helyzet az állampolgárok viszonylatában. Ilyen téren hadd utaljunk röviden két dologra:
Az uszításban folyamatosan élen jár a román sportsajtó, amelyik vélhetõen elsõsorban kattintásvadász célból teszi ezt, alapozva a román olvasók magyarellenességére, s megvalljuk ez szokott is mûködni. Tipikus példa volt a 2022-es jégkorong világbajnokság, amikor arról “tudósítottak”, hogy a Románia-Magyarország mérkõzés után a román csapat székely tagjai a román himnusz helyett a székelyt énekelték el. (Ebbõl persze egy szó sem volt igaz, a meccs végén a gyõztes Magyarország himnuszát játszották le a rendezõk, majd azt követõen a lelátón levõ szurkolók énekelték el a székely himnuszt.) Lett is belõle hét országra szóló patália, következésképpen több panaszt is tettünk akkor a Diszkriminációellenes Tanácsnál, s az ugyan – szokása szerint – nem találta egyiket se megalapozottnak, például Sorin Grindeanu esetében a Marosvásárhelyi Táblabíróság más véleményen volt, s késõbb az ítéletét a Legfelsõ bíróság is megerõsítette.
Azóta azonban eltelt pár év, s a helyzet láthatóan, érezhetõen változik. Erre a legjobb példa a napokban lezajlott Magyar – Román nõi kézilabda mérkõzés volt a világbajnokságon. Már a meccset megelõzõen jelentek meg a román sportsajtóban igencsak tendenciózus cikkek, majd ez a meccs után is folytatódott. Ráadásul nagy igyekezettel, csúsztatásokkal, bolhából elefántot csinálva. Ellenben az emberek reakciója most gyökeresen más volt, a cikkekhez érkezõ hozzászólások (románok és magyarok egyaránt) 99%-a korrekt volt. Ha valakiket szidtak, azok elsõsorban a cikkek szerzõi voltak, akik kaptak bõven azért, mert uszítani próbálnak. Kapott még fejmosást a román csapat edzõje, illetve a hazai politikum, amelyik – ellentétben a magyarországival – nem fordít figyelmet a sportra, nem teremti meg a fiataloknak a fejlõdés lehetõségeit. Közben a mérkõzésrõl magáról majd mindenki megállapította, hogy az eredmény jogos, a jobbik nyert, s azzal is számtalan esetben szembe lehetett menni, hogy ez csak sport, a másik ellenfél és nem ellenség, mind emberek vagyunk, félre kell már tenni a két nép közti ellentéteket, stb. Szabályosan jó volt látni, hogy mekkorát változott mindössze három év alatt a helyzet.
S ez nem csak a sport esetében van így. A hazai sajtóban gyakran foglalkoznak a magyarországi állapotokkal, illetve az ottani politikai vezetéssel, nem ritkán a brüsszeli narratívákat visszhangozva (oroszbarát, diktatúra, jogállam hiánya, stb.). Ezekre a felvetésekre ellenben a leggyakoribb reakció a román olvasók részérõl az, hogy hagyjuk már, Magyarországnak bár van egy vezetõje aki kiáll a népe mellett, miközben a hazai politikum tokkal vonóval semmit sem ér, elárulja az országot, lop csal és hazudik, semmihez sem ért, idegen érdekeket szolgál.
Mindebbõl persze nem következik az, hogy eljött a várva várt román – magyar történelmi megbékélés, innen kezdve már Kánaán van, de mint jelenség, mint fejlemény mindenképp figyelemre méltó, mutatja a közhangulat változását. Az már egészen más kérdés, hogy – mint fennebb már jeleztük – egy hasonló változás igencsak várat magára az állami intézmények szintjén, ahol nap mint nap találkozhatunk azzal a tõrõlmetszett magyarellenességgel, ami mit sem változott a múlt század eleje óta. De ilyen téren is van remény, ugyanis ma már gyakran szembesülhetnek még az AUR “politikusai” is (azért az idézõjel, mert túlzás volna valódi politikusnak nevezni azokat, még akkor is, ha a szakma színvonala ma már világszerte jóval alacsonyabb, mint valaha), hogy a szemükbe mondják, hogy ócska uszítók. Márpedig ha a magyarellenességgel szavazatokat lehet veszíteni, akkor már megfontolandó, hogy bármennyire gyûlöl minket úgy zsigerbõl például egy DT, inkább visszafogja magát kicsit, ha a párt érdekei ezt kívánják.