Lassan 22 éve van érvényben az a jogszabály, ami tiltja a diszkriminációt, illetve bünteti annak elkövetõit. A szóban forgó kormányrendelettel létrehoztak egy intézményt is, az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot, ennek feladata (többek közt) a diszkrimináció megelõzése, illetve büntetése. Azt, hogy ez a testület mennyire hatékony, igen jól példázza az az eset, amirõl tavaly már beszámoltunk itt. Következzen most annak folytatása, ami csak megerõsíti az ott megfogalmazottakat:
A határozatot természetesen bíróságon támadtuk meg, rámutatva annak minden hibájára, kezdve a valótlan állításokkal s befejezve a figyelmen kívül hagyott, vagy egyenesen megszegett törvényes elõírásokkal. A per hazai viszonyokhoz képest egyszerûen és viszonylag operatívan lezajlott, s amint itt látható, december tizedikén pozitívnak mondható ítélet született, az ügyben eljáró bíró érvénytelenítette az ODT határozatát, megállapította a diszkrimináció tényét és pénzbüntetést szabott ki a bepanaszolt személyre. Idõközben elkészült az ítélet indoklása is, itt olvasható.
S hogy miért mondjuk azt, hogy csak “pozitívnak mondható” az ítélet, miközben elsõ látásra úgy tûnik, hogy sikert értünk el, s perköltség meg nem térítése ehhez képest apróság? Hát azért, mert:
- A bíróságra benyújtott keresetben azt kértük, hogy érvénytelenítse az ODT határozatát, majd bírálja el az ODT-hez benyújtott panaszunkat. Mely panaszban a diszkrimináció mellett másik négy kihágást is felróttunk a bepanaszoltnak, mely négy kihágást a bíró egyszerûen nem vizsgált meg, holott kötelessége lett volna mindegyik esetében megállapítani, hogy elkövette-e azokat a bepanaszolt személy.
- Azt követelni, hogy egy gyergyószentmiklósi középület homlokzatáról távolítsák el a magyar feliratot, maradjon ott csak a román, az nyilvánvaló diszkrimináció, ezt alaposan megindokoltuk a keresetben, ennek ellenére a bíró is arra az álláspontra helyezkedett, hogy azzal semmi gond, nem tekinthetõ diszkriminációnak.
- A közösség elleni diszkrimináció esetén a minimális büntetés 2000 lej, pont ekkorát szabott ki a bíró, holott nyilvánvalóan jóval nagyobbat kellett volna kiszabjon, ha megállapítja a másik négy kihágás elkövetését is (amiket példákkal és érvekkel bizonyítottunk a panaszban), illetve ha figyelembe vette volna azt, hogy a bepanaszolt személy többszörösen visszaesõ, gyakorlatilag rendszeresen követ el hasonló cselekedeteket. Arról nem beszélve, hogy a bepanaszolt személy bejegyzéséhez érkezett hozzászólások között csak úgy hemzsegnek a sértõ, gyalázkodó, stb. jellegûek, márpedig a büntetés kiszabásakor a tett súlyosságát is figyelembe kellett volna venni.
- A panaszban azt is kértük, hogy kötelezzék a bepanaszolt személyt, hogy tegye közzé a sajtóban az õt elmarasztaló ítéletet, s ezen kérés ügyében sem döntött semmit a bíró (holott kötelessége lett volna megvizsgálni, majd jóváhagyni vagy megindokolva elutasítani). Ez pedig azért lett volna fontos, mert a bepanaszolt személy szeret az áldozat szerepében tetszelegni, mondván hogy az a gonosz ODT (ahol ráadásul egy magyar ember a fõnök) bántja õt, megalapozatlanul büntette meg párszor. Egy jogos és jól megindokolt határozat vagy ítélet közzététele jó cáfolat lenne erre, bárki láthatná, hogy mi is az igazság. Mivel a bíró ebben a kérdésben nem döntött, így ez továbbra sem fog megtörténni.
- Végezetül ott van még az idõ-tényezõ. Már az ODT sem tartotta be a törvényes négy hónapos határidõt, annak közel duplája telt el a panasz iktatása és a határozat kiközlése között (ráadásul ez még gyors eljárásnak számít, mert van olyan panaszunk, amit 2020 decemberében postáztunk, de máig nincs megoldva!). Ehhez jön még az, hogy a határozatot megtámadni táblabíróságon lehet, az ott született ítélet ellen pedig a Legfelsõ Bírósághoz lehet fellebbezni, ott pedig minimum két évbe telik míg ítélet születik. S mivel borítékolható, hogy a bepanaszolt személy ebben az ügyben fellebbezni fog, valamikor 2024 nyarán születhet meg a végsõ döntés a 2021 január elején született panasz ügyében. S még ha az netán megerõsíti is a táblabíróság ítéletét, akkor is elmondható, hogy ez minden, csak nem hatékony kezelése egy diszkriminatív cselekedetnek, olyan, ami elrettenti az elkövetõt attól, hogy máskor is hasonló tettet kövessen el.
Bûnügyek kapcsán találkozhatunk néha a címben szereplõ kifejezéssel, ami sajnos tökéletesen ide illik, ugyanis a jogszabály, az ODT és a bíróságok együttesen is maximum fegyvernek tûnnek, de teljesen alkalmatlanok a diszkrimináció és a gyûlöletbeszéd visszaszorítására. Ráadásul ennek a helyzetnek az oka nem valamiféle objektív akadályokban keresendõ, egyszerûen arról van szó, hogy Románia ebben az esetben is azt a taktikát alkalmazta, hogy színleg eleget tesz egy elvárásnak, európainak mutatja magát, miközben a gyakorlatban annak nyoma nincs. A legrosszabb pedig az, hogy jó eséllyel mindennek az oka az ország jelentõs részét átható, intézményi szinten is rendszeresen kitapintható magyarellenesség.