Felveszem a kesztyût

A közélet iránt érdeklõdõknek nem mondok újat azzal, hogy a küzdelem Székelyföld autonómiája ellen az utóbbi idõben egyre nagyobb erõkkel és változatosabb formákban zajlik. Ennek során azt is megértük tavaly nyáron, hogy a Román Hírszerzõ Szolgálat igazgatója egy interjúban elmondta, hogy az általa vezetett intézmény feladatának tekinti a területi autonómia “erõltetett megszerzésének” a megakadályozását. (Figyelem: nem erõszakos, hanem erõltetett megszerzésrõl beszélt, azt pedig nem tisztázta, hogy mit ért ezen.)
Az idei évben azonban azt is meg kellett tapasztaljuk, hogy a bevetett eszközök tekintetében igen lényeges változás állt be. Január végén ugyanis filmekbe illõ jelenetek tanúi lehettünk máskor csendes és békés városunkban: nagy erõkkel vonultak ki csendõrök, ügyészek, s még ki tudja kik, hogy felgöngyölítsenek egy olyan “ügyet”, amirõl elsõ látásra lerítt hogy mondvacsinált, az azóta eltelt idõ pedig napról napra megerõsíti ezt.
S hogy mire is megy ki a dolog? Annak megértésében segíthetnek a következõk: Március harmadikán kaptak meg emberek és intézmények tucatjai egy lejárató levelet, majd azt követte mostanig további négy. Ezeket jellemzõ módon fiktív néven, azonosíthatatlannak szánt (Gmail) címrõl küldték nagyon sok címzettnek szerte a világon, ráadásul egyeseket papírra (nem is akármilyenre, hanem jó minõségû, vastag és hófehér, krétázott papírra) kinyomtatva is szétszórtak itt Szentmiklóson. Ezek mindegyike elsõ látásra az én – állítólagos és dicséretesnek semmiképp nem nevezhetõ – viselt dolgaimról szól, de van még néhány figyelemre méltó közös elem bennük:
– Kezdem azzal, ami megindokolja azt, hogy miért említettem elõbb a polgármesterünk elleni eljárást: minden levélben szerepel “bûntársként” a Mezei János, illetve az Izsák Balázs neve, s nem mellékesen szó van a Székely Nemzeti Tanácsról, amit ilyen hiteltelen emberek irányítanak, következésképpen az egész szervezet gyanús.
– A lejáratáshoz elegendõ lett volna összehordani hetet-havat, ilyennel találkoztam is még régebb. Azonban ezen levelek mindegyike tartalmaz egy-két olyan adatot, információt, ami önmagában igaz, valós, csak a kontextus hamis, amiben említésre kerül. Ebbõl két dolog is következik: egyik az, hogy ez által hitelesebb lesz az egész iromány (legalábbis azok számára, akik az illetõ adatokat ismerik), másrészt – s véleményem szerint ez a sokkal fontosabb – jelzik számomra, hogy valaki(k) figyel(nek), minden lépésemrõl tud(nak), évekre visszamenõleg. Ennek pedig egyetlen célja lehet: hogy megijesszen, hogy rávegyen arra hogy belássam, jobb ha abbahagyom amit teszek, mert annak ki tudja milyen következményei lehetnek.
– Ugyan a leveleket különbözõ módszerrel meg címekrõl küldözgették, a szerzõ(k) nem volt(ak) elég körültekintõ(ek), elemi hibákat vétett(ek), így egyértelmûen bizonyítható, hogy az összes szöveg ugyanazon a számítógépen készült.
– Az említett adatok – mármint az összes – nem kerülhettek véletlenül más birtokába. Van amirõl tud X, a másikról meg Y, de az összes kizárólag nálam keresztezõdik, elvileg egyedül én ismerhetem mindegyiket.
– Az is egyértelmû, hogy ezeket nem lehetett véletlenül, avagy az én figyelmetlenségem miatt megszerezni, csakis titkosszolgálati módszerekkel (telefon lehallgatása, a levelezésem megfigyelése, stb.).
Mindezekbõl igen logikus levonni azt a következtetést, hogy azzal szembesülünk a gyakorlatban, amirõl a Román Hírszerzõ Szolgálat igazgatója beszélt tavaly nyáron. Fontos azonban leszögezni, hogy ez csak egy ésszerû magyarázat, nem föltétlen az igazság.
Ettõl függetlenül igaz az, hogy aki(k) ezt elkövette/ék, az(ok) nem csak a Büntetõ Törvénykönyv számos elõírását sértette/ék meg (a teljesség igénye nélkül: zaklatás, a magánélethez való jog, szakmai titok nyilvánosságra hozása, a levéltitok megsértése), de ráadásképpen a nemzetbiztonsági törvény számos elõírását is. Ugyanis – bármennyire hihetetlen, az ember ki se nézné ezt a román parlamentbõl – az nemzetbiztonsági kockázatnak tekinti az alapvetõ emberi jogok szabad gyakorlásának a megsértését is, függetlenül attól, hogy azt ki követi el.
Mint már említettem, joggal feltételezhetõ, hogy bárki(k) is terjesztette/ék ezeket a leveleket, azok célja az lehet, hogy megijesszenek, rávegyenek arra, hogy tovább ne tevékenykedjek Székelyföld autonómiájának az érdekében. Ha pedig ez így van, akkor rossz hírem van nekik, ugyanis én úgy gondolom, hogy nem az a jó védekezés ha az ember meghúzza magát és hallgat. Ilyen esetben a legjobb védelem a nyilvánosság! Elmondom hát hangosan, közhírré teszem: valakik valamiért le akarnak járatni, meg akarnak félemlíteni! Ha pedig ennek bármiféle negatív következménye lesz, az csak azt fogja megerõsíteni, hogy igazam van. Más szemszögbõl nézve a dolgokat: ha hallgatnék, akkor csak azok malmára hajtanám a vizet akik a rágalmakat terjesztették, mert akik azokat olvasták azt gondolhatják magukban, hogy csak kell legyen bennük valami, ha szó nélkül tûröm. Hát nincs!
S hogy ki(k) teszi(k) ezt? Azt nem tudom, de azért vannak az államnak arra szakosodott intézményei, hogy ezt kiderítsék. Éppen ezért két nappal ezelõtt postára tettem azt a bûnvádi panaszt, amiben azt kérem az ügyészségtõl hogy derítse ki, ki(k) az elkövetõ(k), majd állítsa õ(ke)t bíróság elé. A fejleményekrõl pedig – természetesen – be fogok itt számolni.

Kategória: Államérdek, Autonómiák, Ez Románia, Székelyföl éjjel-nappal | A közvetlen link.

Felveszem a kesztyût bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Visszajelzés: S még egy | Árus Zsolt

  2. Visszajelzés: A hatóságok Székelyföld ellen | Árus Zsolt

Vélemény, hozzászólás?