Mindent az állampolgárért!

Ez lenne ugye az állam értelme és szerepe: begyûjti az adót a polgáraitól, s cserében mindenféle szolgáltatásokat nyújt neki.
Ha kinevették magukat, akkor folytassuk, s nézzük meg ezt Romániában, két konkrét példa fényében:

  1. A parlament törvénybe foglalta még hónapokkal ezelõtt, hogy a 2021 november – 2022 március között idõszakra maximálja a földgáz és a villamos energia árát, olymódon, hogy ha egy szolgáltató ára a törvényben megszabottnál magasabb, akkor a fogyasztónak a maximált áron számláz, s a különbözetet kifizeti neki az állam. Itt vagyunk 2022 januárjában, a törvényt két hónapja alkalmazni kellene, de nem tudják, mert még nem sikerült elkészíteni a végrehajtási utasításait, se a szolgáltatók se a kormány nem tudják, hogy miképpen kell alkalmazni. Következésképp legalábbis mi még a tavaly novemberi számlákat se kaptuk kézhez, fogalmunk sincs, hogy mennyi lesz azok értéke, izgulhatunk, hogy egyszer majd megérkezik egyszerre két-három számla, s csak gyõzzük kifizetni a félretett pénzünkbõl.
  2. A kormány december 15-én elfogadott egy sürgõsségi rendeletet, aminek értelmében aki az országba belép, az még azelõtt, de maximum 24 órával a belépés után ki kell töltsön egy ûrlapot, amiben szerepel az, hogy honnan érkezik, milyen országokat látogatott meg korábban, meg hogy hol fog lakni az országban. A rendelkezés állítólagos célja az, hogy segítsen a járvány megfékezésében, de akárhogy töröm a fejem, nem bírok rájönni, hogy ezt hogyan teszi. No de lépjünk ezen túl, tegyük fel, hogy valóban segít, s nézzük mi történt a továbbiakban.
    Meglepõ módon a szükséges informatikai alkalmazás pikk-pakk elkészült, mûködik is (legalábbis úgy néz ki, nem csináltam végig a procedúrát), lehet használni.
    A következõ kérdés nyilván az, hogy miképpen szerez róla tudomást az, aki beutazik Romániában? Mert az nem életszerû, hogy az ide igyekvõ turisták (már amennyiben van még ilyen) rendszeresen böngészik a Hivatalos Közlönyt, sõt, ez nem várható el még a külföldön dolgozó és karácsonyra hazaigyekvõ román állampolgároktól sem. Ép ésszel megáldott ember arra gondolna, hogy az illetékesek kiadták szigorú parancsban az összes határõrnek (elvégre az állampolgárok egészségének a megvédése fontos, nemes cél), hogy mindenkinek aki bejön az országba, mondják meg nyomatékosan, hogy töltse ki az ûrlapot. Hogy ez mennyire nincs így, azt azzal tudom alátámasztani, hogy nem egy emberrel találkoztam akik azóta jöttek haza, de senki sem tudott errõl. Amibõl még csak az következne, hogy ismét hoztak egy teljesen felesleges intézkedést, ami a gyakorlatban nem mûködik, de hátra van még a csattanó: az ûrlap ki nem töltése kihágásnak számít és 2000-tõl 3000 lejig terjedõ büntetés róható ki miatta. (Ami már csak azért is érdekes, mert felmerül a kérdés, hogy milyen alapon döntik el, hogy kit hány lejre büntessenek? Lehet netán egy ûrlapot kicsit vagy nagyon nem kitölteni?) S láss csodát, itt egyik percrõl a másikra sikerült elkészíteni a végrehajtási utasításokat, felkészítették a büntetést kiróni illetékes személyeket, elkészült a kihágási jegyzõkönyv mintája, s már írják is a jegyzõkönyveket futószalagon, a posta alig gyõzi kézbesíteni. Mindebbõl logikusan csak azt a következtetést lehet levonni, hogy egy nagy átverés az egész, a “járványmegelõzõ” intézkedés valódi célja az emberek szívatása, a kongó államkassza feltöltése.

Csak hogy tudjuk: ez itt Románia!

Kategória: Államérdek, Ez Románia, megáll az ész!, Mindennapjaink a 21. században, Politika | Hozzászólás most!

Tûrhetetlen elnyomás!

Az aktuális román himnusz szövege szerzõjének rövid élettörténete:

Sunt probabil putini cei care stiu ca cel care a scris „Marseilleza românilor” (dupa cum spunea Nicolae Balcescu), poetul Andrei Muresanu s-a nascut în urma cu 205 ani la Bistrita, într-o familie modesta. Tatal sau avea o moara de argasit scoarta, care asigura cu greu la vremea respectiva existenta unei familii cu trei copii. De altfel, a ramas la doar câtiva ani fara tata, acesta murind în urma unui accident de munca.
Andrei Muresanu este autorul poemului „Un rasunet”, scris la Brasov si publicat în numarul 25 din 21 iunie 1848 al revistei „Foaie pentru minte, inima si literatura”. Acest poem a fost transpus pe melodia anonima a unui vechi imn religios „Din sânul maicii mele” (culeasa de Anton Pann), poem denumit ulterior „Desteapta-te, române!” si a devenit imn, din 1990 fiind imnul de stat al României.
Poetul Andrei Muresanu, care s-a ridicat intelectual prin multa munca, truda si sacrificii din partea familiei sale, a studiat doi ani filosofia, apoi teologia la Academia Greco-Catolica din Blaj. Acolo l-a avut coleg de studentie pe George Barit, împreuna cu care s-au numarat printre conducatorii Revolutiei din 1848. A scris consecvent poezii patriotice, cu caracter social protestatar.
Dupa înfrângerea revolutiei, poetul se refugiaza în Muntenia, împreuna cu Barit. Aici a fost luat prizonier de armata tarista si dus pâna în nordul Moldovei. La întoarcere, s-a stabilit ca functionar la Sibiu : „concepist guvernial” si translator de limba româna la Buletinul oficial al guvernului
.”
Tehát Erdélyben, ahol a románok évszázadokon át mérhetetlen elnyomásnak, kizsákmányolásnak és szenvedésnek voltak kitéve, ennek a derék embernek az édesapja nem jobbágy volt, hanem mesterember, magánvállalkozó.
Aztán felcseperedvén nem szolga lett valamelyik gróf portáján, hanem román nyelvû egyetemet végzett, filozófiai és teológiai tanulmányokat végzett és értelmiségi pályára került. S ugyan részt vett az 1848-as román ellenforradalomban, s folyton a magyarok ellen lazító, hazafias verseket írt, õt nem végezték ki se Aradon se máshol, még bár börtönben se került, hanem állami állást kapott Szebenben. S az sem mindegy, hogy hol, mert abból meg az derül ki, hogy abban az idõben az elnyomó és elnemzettelenítõ kormány hivatalos közlönyének volt román nyelvû változata is.
Mit lehet erre mondani? Tényleg pokol volt szegény erdélyi románok élete, leszármazottaik joggal gyûlölik a magyarok utódait hetedíziglen!
S a poén még csak ezután jön! Honnan lehet megtudni mindezt? Ki nem találják! Egy olyan román politikus Facebook oldalán olvasható ez a történet, aki magyarellenességbõl doktorált és szíve szerint reggel-délben-este magyarokat enne. A neve Marius Pascan. Akinek az intelligenciájáról mindent elmond az, hogy közzéteszi ezt a történetet, s nem veszi észre, hogy mit is tett.

ui.

A román Márszejesz helyett – ha jobban belegondolunk – sokkal inkább a román “Talpra magyar” a megfelelõ megnevezése ennek a szövegnek.

Kategória: Ez Románia, megáll az ész!, Politika | Hozzászólás most!

Holnaptól más lesz életünk?

Tele van a közbeszéd azzal, hogy hétfõtõl közintézményekbe csak az mehet be, aki be van oltva vagy átesett a “betegségen”. Ennek kapcsán ezeket jó tudni:

1. A korlátozásokat lehetõvé tevõ 55/2020-as törvényben közintézményekre vonatkozó korlátozásokról egyetlen helyen van szó, ez az 5. cikk 3. bekezdés, f pontja és így szól:
“limitarea sau suspendarea pe durata determinata a activitatii unor institutii sau operatori economici;”
2. Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy hosszabb-rövidebb idõre be lehet zárni közintézményeket, arra nem ad lehetõséget, hogy olyan korlátozást vezessen be a kormány, hogy X bemehet, Y meg nem. Tehát ha van is ilyen rendelkezés a friss kormányhatározatban, annak nincs jogalapja.
3. Átnézve a szóban forgó kormányhatározattal elfogadott intézkedéseket, konkrétan azt, ami a 1.090/2021-as kormányhatározat 3. mellékletét cseréli le, annak a 12. cikkelye 4. bekezdése mégis tartalmazza azt, hogy csak a betegségen átesett, oltott, vagy negatív teszteredményt felmutató személyek mehetnek be közintézményekbe. Ennek a korlátozásnak azonban – mint jeleztem – jogalapja nincs, tehát ha van minimális jóérzés és kötelességtudat a közalkalmazottakban, akkor nem fogják alkalmazni.


A dolog külön pikantériája, hogy a jogszabály egy kivételt is tesz, éspedig az ügyvédekre ez a korlátozás nem vonatkozik. Indoklás ugyan nem tartozik hozzá, de feltételezhetõ hogy azért, mert az a munkához való jogukat korlátozná, amirõl még Arafat is tudja, hogy csak törvénnyel szabad korlátozni. Ennek kapcsán pedig el kell mondani, hogy vannak ám egyéb alkotmányos jogok is, amiket csak törvénnyel szabad korlátozni. Sõt, ha már az ügyvédekkel kivételez a kormány, akkor ott van az igazságszolgáltatáshoz való jog, amirõl az alkotmány 21. cikkelye azt mondja, hogy még törvénnyel sem szabad korlátozni. Ezt (és még sok mást, mint a kultúrához, oktatáshoz, mozgásszabadsághoz, stb. való jogot) nyilván elnézték Arafat “szakemberei”, mikor kiötölték a korlátozásaikat. Az ugyanis egy jogállamban igen súlyos lenne, ha tudatosan sértenének alkotmányos jogokat.


Nem lepne meg, ha hasonlóan más, a járvánnyal összefüggõ kormányhatározatokhoz, ezt is többen bíróságon támadnák meg, s a fentiekre való tekintettel jó eséllyel egy ilyen pert meg is lehet nyerni, még akkor is, ha a jogerõs ítélet megszületéséig sok idõ telik el. Arra való tekintettel pedig bárki megteheti azt, hogy ezeket a korlátozásokat nem tartja be, s ha azért megbüntetik, akkor a jegyzõkönyvet bíróságon támadja meg, majd azt kéri a bíróságtól, hogy a pert függesszék fel addig, míg jogerõs ítélet születik a jogokat korlátozó kormányhatározat ügyében. Ugyanis ha ott pozitív döntés születik, akkor a bíróságok el kell töröljenek minden büntetést, amit a jogsértõ kormányhatározat alapján róttak ki.


Mindezek figyelembevételével a rövid és pozitív válasz a címben szereplõ kérdésre úgy hangzik, hogy: ha hagyjuk!

Kategória: Államérdek, Ez Románia, megáll az ész!, Mindennapjaink a 21. században, Politika | Hozzászólás most!

Van a pofátlanságnak az a szintje …

Négy éve húzódó ügyben (legutóbb itt írtam róla) van újabb fejlemény. Nem, nem az, hogy az ügyészség végre munkához látott, arra még várni kell. Hanem az, hogy a pénzügyi igazgatóságtól felszólítást kaptam, hogy fizessek perköltséget. Érkezik ez a felszólítás öt hónappal azután, hogy megszületett a bíróság ítélete, amiben írva van, hogy az ügyészség nem végezte el a dolgát, ezért a panaszomat ejtõ rendeletet a bíróság megsemmisíti, s arra utasítja az ügyészséget, hogy folytassa (lényegében kezdje el) a munkát. S mit tesz erre az ügyészség? Azt, amire a bíróság utasítja? Ugyan, dehogy! Elindítja a végrehajtását annak a perköltségnek, amirõl a bíróság kimondta, hogy nem fizetendõ, mert a pert én nyertem. S ugyan nem nagy összeg, mindössze 20 lej, de maga a gesztus, na az minõsíthetetlen. Nem elég, hogy a bûnpártolás minõsített változatát követik el, amikor egy napnál világosabb esetben négy éve hagynak egy fiókban porosodni egy iratcsomót, ráadásul abba a helyzetbe hoznak, hogy ha nem akarok fizetni (s miért fizetnék?), akkor most pereskednem kell, ami ugyanakkora munka függetlenül attól hogy 20 vagy 20.000 lej a tét. Idõ és energia, amit másra is fordíthatnék.
Az elkövetõ pedig az ügyészség, aminek az lenne a dolga, hogy a társadalom érdekeit védje, üldözze a bûnt és állítsa bíróság elé a bûnözõket. Ezekre valahogy nincs ideje…

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Dolgozni csak pontosan, szépen…

Van ebben az országban egy testület, aminek minden mozdulatára kiemelten figyel több mint egy éve az egész ország, amelyiknek minden szava szent (és megkérdõjelezhetetlen), amitõl élet és halál függ. A neve Országos Vészhelyzeti Bizottság. (Egyfajta) közhivatal lévén, a tevékenysége átlátható kellene legyen, bárki kérhet tõlük bármilyen a tevékenységükkel kapcsolatos információt, s õk azt kötelesek kiszolgáltatni. Legalábbis ez az elmélet.

S akkor nézzük a gyakorlatot:
Elvileg egy ilyen testület tevékenységének hû tükre kell legyen az üléseinek a jegyzõkönyve, ezért tavaly szeptemberben adatigényléssel fordultam hozzájuk, kértem másolatban a 2020 február elseje után üléseik jegyzõkönyveit. Mire október elején (tehát jóval a törvényes 10 napos határidõn túl) nagylelkûen megküldték nekem a bizottság határozatait. Ez nyilván nem ugyanaz, de ismételt kérésemre is csak mellébeszéltek, ezért a hónap végén bírósághoz fordultam, s kértem, hogy kötelezze õket a jegyzõkönyvek kiadására.
Ez persze nem eredményezett varázsütésre megoldást, pár hónapig ment a pingpongozás már azon, hogy ki is jogosult a bizottságot a bíróságon képviselni, de végül április végén eljött az a nagy nap, amikor a postás vastag borítékban hozta a kért jegyzõkönyveket. Legalábbis a Bizottság állítása szerint ez a 109 lap tartalmazza hét és fél hónap alatt tartott 44 ülésük jegyzõkönyveit.

Azzal gondolom nem árulok el nagy titkot, hogy azért voltam kíváncsi ezekre a jegyzõkönyvekre, mert érdekelt, hogy milyen alapon és milyen mérlegelések után hozták meg azokat az intézkedéseket, amelyek ésszerûsége – legalábbis számomra – nem egyszer megkérdõjelezhetõ volt. No meg egyáltalán, érdekelt az, hogy miképpen és milyen munka zajlik abban az igen fontos bizottságban. Hát megtudtam, s itt most meg is osztom.

Kezdem azzal, hogy úgy gondoltam, hogy idõrendben egymást követõ ülések idõrendben egymást követõ jegyzõkönyveit fogom megkapni. Hát nem. A teljes lista hosszú volna, ezért következzen csak az elsõ pár jegyzõkönyv dátuma (abban a sorrendben, ahogy a paksamétában voltak):
2020.III.4.
2020.IV. 4.
2020.III.8.
2020.III.9.
2020.IV.9.
2020.III.15.
2020.V.11.
Ennyi gondolom elég azt bizonyítandó, hogy milyen rend lehet annak a bizottságnak a titkárságán. Ha ugyanis létezne ott egy irattartó, amibe szépen egymás után lefûzték az ülések jegyzõkönyveit, akkor az azokról készített másolatok maguktól idõrendi sorrendben lennének, s úgy továbbították volna azokat. De hogy miképpen történt a valóságban ez a továbbítást, azt illusztrálandó álljon itt egyike azon leveleknek, amelyekkel a jegyzõkönyvek a bizottságtól a törvényszékre kerültek:

Bizottság a törvényszéknek

Amint látható (az “Atasari” mezõben), ezzel a levéllel hat jegyzõkönyvet továbbítottak, azok dátuma július 2, június 11, május 14, augusztus 15, május 18 és május 28. Hatalmas talány számomra, hogy miképpen sikerült ezt a sorrendet felállítani, de tény, hogy sikerült, illetve hogy az összes többi levél esetében ugyanez a helyzet.

Lényeg, hogy némi munkába került megtalálni az idõrendben legelsõ ülés jegyzõkönyvét, erre február másodikán került sor, s itt van:

Február 2

Mielõtt a tartalmára térnék, erõsítendõ a korábban leírtakat hadd mondjam el, hogy az elsõ oldala valahol a paksaméta közepén volt (a hátán a március 11.-i jegyzõkönyv), a másik három pedig jóval odébb, úgy hogy a negyedik oldal hátán a március negyedikei jegyzõkönyv elsõ oldala találhat (a többi abból valahol máshol). Ennek a jegyzõkönyvnek már az elsõ oldalából is le lehet vonni két tanulságot arra nézve, hogy milyen (katonás) rend jellemzi a bizottság munkáját és hogy mennyire vették komolyan a helyzetet. Ugyanis:

  • a február másodikán született jegyzõkönyvet rá 24 napra (február 26-án, lásd a jobb felsõ sarokban) sikerült beiktatni. Addig bizonyára azon tûnõdtek, hogy mit is kezdjenek vele. (Avagy csak 26.-án sikerült emlékezetbõl megírni?)
  • mint az utolsó bekezdésbõl kiderült, azért ült össze a Bizottság gyorsan-gyorsan, mer 11 nappal azelõtt az Egészségügyi Világszervezet bejelentette, hogy nagy baj van, mindenki szedje össze magát, s készüljön a világjárványra.

A továbbiakban az egészségügyi miniszter és Arafat doktor kap szót, majd az ismeretlen tartalmú megbeszélések után a bizottság négy pontban döntött a konkrét tennivalókról. Ezek közül a harmadik pont c) és d) bekezdéseire érdemes figyelni, mert azok jól mutatják, hogy mennyire reálisa látták azt, ami következni fog. Kirívó a d) pont ahol az áll, hogy egy éven belül kell a szükséges eszközöket és felszereléseket beszerezni! Döntöttek errõl kevesebb mint másfél hónappal azelõtt, hogy az elnök kihirdette a járvány miatti sürgõsségi állapotot.

S azzal ment mindenki dolgára, a következõ bevallott ülésre 22 nap múlva, február 24-én került sor:

Február 24

Ennek a jegyzõkönyvnek is megvan mint a négy oldala (ráadásul egy helyen), így elvileg pontos képet kaphatnánk annak lefolyásáról, ha nem olyan általánosságok lennének benne, hogy a jelenlevõk által javasolt módosítások és kiegészítések után Marcel Vela szavazásra bocsátotta a Bizottság 2. határozatát. Így nem lehet tudni azt sem, hogy a határozat tartalma azért nem egyezik azokkal a javaslatokkal, amik a jegyzõkönyvben szerepelnek mert azok a vita során változtak, vagy valami más okból. De hogy eltérések vannak, az tény.
S még egy apró megjegyzés: ez a jegyzõkönyv február 25-én került iktatásra, egy nappal korábban, hogy ugyanaz megtörtént volna a február másodikai jegyzõkönyvvel.

Február folyamán még egy ülést tartott a bizottság (a jegyzõkönyvére a paksaméta vége felé bukkantam), de ebbõl sokat nem lehet megtudni, inkább azért mutatom be itt alább, hogy ezzel is szemléltessem azt az alaposságot, ami a Bizottságot jellemzi:

Február 28 – május 14

Ez ugyanis elsõ látásra egy darab, hat oldalas jegyzõkönyv (oldalszám a lapok alján), de a figyelmes olvasónak már a harmadik oldal elején feltûnik, hogy itt valami nincs rendben, az nem a másodiknak a folytatása. Aztán a hatodik oldalon ez a gyanú megerõsítést nyer: az utolsó négy oldal a május 14.-i jegyzõkönyv része.

Márciusban aztán beállt a rutin, s ugyan a Bizottság – elvileg – tartott üléseket, de hogy ott mi történt, az a jegyzõkönyvekbõl egyáltalán nem derül ki. Ezt jól példázza a március kilencedikei jegyzõkönyv, amit nem csak a rövidsége és semmitmondó volta miatt érdemes látni (mint jeleztem ez a jellemzõ a február után született jegyzõkönyvek döntõ többségére), hanem azért is, mert az elsõ oldal alapján az ember azt gondolná, hogy ez a jegyzõ könyv egyetlen oldalas, de nem, van második oldala is, ami ráadásul nem tévedés, valóban a 2020 március 9.-i jegyzõkönyv része, de épp attól lesz az egész szürreális:

Március 9

Nem teljesen érdektelen az sem, hogy miképpen lett tavaly március közepétõl sürgõsségi állapot Romániában. Ez ugyanis úgy kezdõdött, hogy március 15-én online összeült a Bizottság, aminek Arafat doktor bemutatott egy határozat-tervezetet, s 13 támogató szavazattal meghozták a 10/2020.III.14.-es határozatot, amiben javasolják a sürgõsségi állapot kihirdetését. Itt van a jegyzõkönyv:

Március 15

Ha valakinek nem tûnt volna fel: a Bizottság 15-én ismerte meg a tervezetet és szavazott egy olyan határozatról, ami a dátuma szerint 14-én született. Ezt nevezik koronás idõutazásnak.

Innen kezdve a dolgok még simábban mentek, a jegyzõkönyvek jelentõs része úgy néz ki, mint ez:

Március 19

Az elnök összehívta online ülésre a bizottságot, Arafat megmutatta az irányt, s azt a tagok vita és ellenszavazat nélkül elfogadták. S lényegében így fogadják el azóta is egyik határozatot a másik után. Amibõl levonható az a következtetés, hogy nem tévednek azok akik úgy gondolják, hogy bizonyos értelemben az országot egy jó ideje Arafat doktor vezeti, miniszterek, államtitkárok, prefektusok, stb. pedig bólogatva mennek utána. Nincs kérdésük és nincs véleményük.

Konklúzióként mindössze annyit, hogy a Vészhelyzeti Bizottság üléseinek a jegyzõkönyveibõl arról semmit nem lehet megtudni direkt módon, hogy milyen alapon, milyen indoklással hozták meg a döntéseiket tavaly február és szeptember között. Ezzel együtt nem érdektelen a jegyzõkönyvek tanulmányozása, mert ha indirekt módon is, de az fényesen kiderül, hogy a döntéseik óvatosan fogalmazva is joggal megkérdõjelezhetõek. Ahol ugyanis ekkora a fejetlenség és nemtörõdömség, ott jó döntések esetleg véletlenül születhetnek. De úgy is csak elvétve.

Kategória: Ez Románia, megáll az ész!, Mindennapjaink a 21. században | Hozzászólás most!

Banciu, B1

Lassan négy év telt el a székelyudvarhelyi Kaufland botrány óta, aminek nyomán büntetõ panaszt tettem Radu Banciu és a B1 tévé ellen, uszítás miatt. Az ügyészség 39 hónapnyi idõhúzás után ejtette a panaszt, ennél szerencsére jóval kevesebb idõbe telt elérni, hogy a bíróság ezt felülvizsgálja.
Most kézhez kaptam az ítélet indoklását is, itt van.

Mondhatni nem nagy dolog, valahol természetes (hisz az ügyészség csúsztatása annyira nyilvánvaló volt), de láttam én már nagyobb gazemberséget is bírói ítéletekben, így megtanultam örvendeni annak, ha egy bíró korrekt.

Az pedig már a csúcs, hogy nagyon ritka kivételként a nevem helyesen van leírva többször is az ítéletben. S ezt ráadásul Bukarestben írták, miközben csíkszeredai és marosvásárhelyi bíróságokon külön kérésre sem hajlandóak általában megtenni.

Innen kezdve az a kérdés, hogy mit fog lépni az ügyészség, mert hogy ebben az ügyben a medvével tartanak, az több mint nyilvánvaló.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, siker | 1 hozzászólás

Rendõr logika

Közszájon forgott (forog?) az, hogy nem elég, hogy az ország távoli részeibõl hoznak magyarul nem tudó rendõröket Székelyföldre, de ráadásul plusz fizetést is adnak nekik. S ez nem volt városi legenda, valóban éveken keresztül kaptak pótlékot a székelyföldi rendõrök, ez állt a fizetéseket szabályozó belügyminiszteri rendeletben, ami nyilvános volt, megjelent a Hivatalos Közlönyben. Aztán változott a közalkalmazottak fizetését szabályozó törvény, s annak alapján a miniszter új rendeletet adott ki, amit – minden ésszerû magyarázat nélkül – hivatali titoknak minõsített, s így nem nyilvános. Ez a lépés olyannyira nem volt logikus, hogy egyenesen törvénytelen, ugyanis a vonatkozó törvény világosan rögzíti, hogy milyen típusú információkat szabad titkosnak minõsíteni, illetve a másik oldalon ott van az, hogy ez a rendelet lényegében a közpénz elköltésérõl szól, márpedig ilyen információkat tételesen tilos titkosítani.
Talán mondanom sem kell ezek után, hogy lassan három éve perben vagyok a Belügyminisztériummal, mert kíváncsi voltam, hogy továbbra is kapnak-e plusz pénzt az itt szolgáló rendõrök, ezért kértem, hogy küldjék meg nekem azt a rendeletet, õk pedig megtagadták, hivatkozva arra, hogy hivatali titok.
A részletekkel nem untatom az olvasót, a lényeg az, hogy az ügyben végül eljáró Bukaresti Táblabíróság elutasította a kérésemet, azzal, hogy a törvény értelmében nem a határozat megküldését kellett volna kérnem a minisztériumtól, hanem a titkosítás feloldását, s ha azt nem teszi meg, akkor fordulhattam volna bírósághoz. S ugyan ez a vaskalapos törvény-értelmezés támadható lenne, hogy haladjon az ügy, írtam egy petíciót, amiben kértem a minisztériumtól a titkosítás feloldását. Mely petícióra ez a válasz érkezett:

Belügyminisztérium válasza

Már az is megér egy misét, hogy a Belügyminisztériumban nem tudják hogy mi a neve az 535500 irányítószámú romániai településnek, de az igazi csemege az elutasítás indoka: Tekintettel arra, hogy a szóban forgó irat titkosítását még nem oldották fel, nem tehetõk lépések a titkosítás feloldása érdekében! Más szavakkal: a titkosítás feloldását csak akkor lehet majd kezdeményezni, ha a titkosítás már fel lesz oldva.
Gyergyószék hegyvidék lévén, megpróbálkozom egy turisztikai hasonlattal: Egy turista meg szeretne mászni egy hegyet, de közlik vele, hogy csak akkor indulhat el a völgybõl a csúcs fele, ha már fent van a csúcson.
S ez a szellemi teljesítmény ráadásul nem egy falusi rendõrõrs kapusától származik, hanem egy minisztériumi vezérigazgatótól. Igaz mondhatom azt is, hogy a rendõr az rendõr és kész.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, megáll az ész!, Székelyföl éjjel-nappal | Hozzászólás most!

Logika Legfelsõ Bíróság módra

Mióta kitört ez a világjárvány, gyökeresen megváltozott a bíróságok mûködése Romániában, s bizonyos értelemben azt is mondhatjuk, hogy javulás állt be, ugyanis majd minden bíróságon elérhetõek a periratok elektronikus formában is, meg úgy általában nyitottabbak lettek a bíróságok az új technológiák irányába.
Vannak persze kivételek is, például hiába küldtem el a Legfelsõ Bíróságra emilben (kinyomtatva, aláírva majd szkennelve) egy fellebbezést, nemsokára érkezett a felszólítás, hogy küldjem be (postán) aláírt formában, vagy pedig menjek be a bíróságra és írjam ott alá a beküldött példányt. Tették ezt hivatkozva a Polgári Eljárási Törvénykönyv azon elõírására, ami azt mondja, hogy a benyújtott iratokon szerepelni kell az aláírásnak is. S mit volt mit tenni, kénytelen voltam beküldeni a fellebbezést postán is, ha nem akartam azt kockáztatni, hogy formai okból, érdemi tárgyalás nélkül elutasítják.
Erre fel ma idézést kapok ugyanarról a bíróságról egy másik ügyben. Ebben pedig többek közt ez a mondat is olvasható:
“În vedere reducerii riscului de infectare cu coronavirus sau alte infectii respiratorii, vã rugãm sã luati în considerare transmitera si primirea corespondentei exclusiv prin email/fax, evitarea prezentei la ICCJ dacã nu este absolut necesarã, prin solicitarea judecãrii cauzei si în lipsã.”
Tehát ugyanaz az intézmény, amelyik tegnapelõtt arra kényszerített, hogy postán küldjek be egy iratot, ma arra bíztat, hogy használja kizárólag elektronikus levelet vagy faxot. Úgy néz ki náluk ez a két dolog tökéletesen összefér. S mondanom sem kell, hogy ugyan ismerik az emil-címemet, ezt az idézést postán küldték, példát mutatva arra, hogy mennyire veszik komolyan a saját ajánlásukat…

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Banciu se dõlhet hátra

Második esetben történik meg az, hogy panaszt tettem az ügyészségen minõsíthetetlen uszítás miatt, az ügyészség hosszas idõhúzás után, ilyen-olyan kifogással ejtette azt, majd – mondhatni meglepõ módon – a bíróság nekem adott igazat, s visszaküldte az ügyet az ügyészségre, azzal, hogy méltóztassanak alaposabb munkát végezni.

Az elsõ esetben Tanasã “barátunk” esetében döntött így a sepsiszentgyörgyi bíróság (történt ez tavaly novemberben), ami azért is rosszul eshetett neki, mert korábban már nagy hangon eldicsekedte, hogy hiába próbáltam bántani, az ügyészség ejtette a panaszomat. Az pedig már a hab volt a tortán, hogy a bíró egyrészt jól megmosta az ügyészség fejét, másrészt pedig igen részletesen leírta az ítéletben, hogy mi mindent kell még megtegyenek ahhoz, hogy az ügyben érdemi döntést tudjanak hozni. Arról nem beszélve, hogy a “képviselõ úr” annyira biztos volt abban hogy gyõzni fog, hogy még azt is megtette, hogy falból szerzõdést kötött egy ügyvéddel, s – amint az ítéletben látható – még 2000 lej perköltséget is szeretett volna felvasalni tõlem. S szegény ettõl is elesett…

Most õt követte a másik nagy magyarfaló, Radu Banciu. Igaz, hogy a mûsora amiért panaszt tettem három és fél évvel ezelõtt hangzott el (más szóval: az ügyészség hozta a formáját, s csak húzta-nyúzta a kivizsgálást), annyi idõ után pedig egy laza mozdulattal ejtette a panaszt, de a bíróság ebben az esetben is más álláspontra helyezkedett, s visszaküldte az ügyet azzal, hogy lesznek olyan kedvesek kivizsgálni a panaszt. (Ugyanis röviden az történt, hogy többen tettek panaszt Banciu ellen, egyesek egy 2017 augusztusi, mások egy 2017 szeptemberi mûsora miatt. Ezeket a panaszokat az ügyészségen szépen összecsapták egyetlen iratcsomóba, megállapították, hogy az augusztusi mûsor miatt a Diszkriminációellenes Tanács már megbüntette Banciut, s azzal ejtették az összes panaszt, mondván hogy ugyanazért kétszer nem lehet megbüntetni valakit. Tekintettel arra, hogy én a szeptemberi mûsort kifogásoltam, az ügyészség rendelete ellen a fõügyészhez fordultam, részletesen kifejtve, hogy mi a helyzet, s hogy az általam kifogásolt mûsor ügyét ki se vizsgálták. Erre mi volt a fõügyész válasza: a panaszom megalapozatlan, nincs itt semmi gond, minden rendben van. Ez után tettem panaszt a bíróságon, s így született a mostani ítélet, ami arra bár jó, hogy Damoklesz kardját visszafüggesztették a Banciu feje fölé, hátha ennek következtében kicsit visszafogja magát.)

Szóval történnek még csodák, születnek közbe-közbe normális, igazságos ítéletek is romániai bíróságokon. Persze akkor lehet igazán örvendeni, ha mindkét ügy vége az lesz, hogy az ügyészség második nekifutásra rendesen elvégzi a dolgát, majd bíróság elé állítja a két bepanaszoltat, s a bíróság pedig elítéli õket.

Kategória: igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, siker | 1 hozzászólás

A mérkõzés folytatódik

2017 tavaszán tettem az elsõ panaszt a Diszkriminációellenes Tanácsnál a magyarok nagy barátja ellen, aki mára – sajnos – már a parlamentben is folytatja az interetnikai légkört mérgezõ, magyarellenes ténykedését. S ugyan közel másfél évet kellett várjak a határozatra, legalább az az elégtételem megvolt, hogy helyt adtak a panaszomnak, s ha nem is túl súlyos, de pénzbüntetést is kiróttak rá.
Nem telt azonban el sok idõ, s meg kellett tapasztaljam, hogy nem csak akkor születnek számára kedvezõ bírósági ítéletek amikor a téma magyar jelképek és feliratok eltávolítása, hanem kerül olyan bíró is, aki a Tanács alaposan megindokolt határozatát érvényteleníti azzal, hogy DT nem sértett törvényt, az uszító bejegyzések és a gyûlölködõ meg gyalázkodó hozzászólások tömkelege nem más, mint a szólásszabadság megnyilvánulása, s mint ilyenek egyáltalán nem büntethetõek. Hogy ez mennyire volt megalapozott, annak bizonyítására álljon itt példának két hozzászólás a sok közül:

Az ítélet ellen nyilván fellebbeztem, de nem nagy sikerrel, mert a Legfelsõ Bíróság némi mérlegelés után úgy döntött, hogy a fellebbezést megalapozatlanként elutasítja, megerõsítvén azt, hogy Romániában a szólásszabadságba belefér mindenféle gyalázkodás, fenyegetés, meg amit csak el bír képzelni az ember.
Örvendezett is a bepanaszolt, amint az itt látható:

Õ ugyanis azt gondolta, hogy ezzel a történet véget ért, õ gyõzött, s ráadásul a bíróság még perköltséget is fizettetett velem. Vele ellentétben én ezt másképp gondoltam, s (habár a Legfelsõ Bíróság minden tõle telhetõt megtett azért, hogy ezt akadályozza, így az ítéletét egy helyett kilenc hónap múlva kézbesítette) ebben az esetben is panaszt tettem az Emberi Jogok Európai Bíróságán, ahonnan tegnap érkezett meg annak a visszaigazolása, hogy ez a történet még nem ért véget. Egy boríték, benne egy értesítés a panasz iktatásáról és az iktatószám:

Panasz iktatva

Adott tehát az esély, hogy a végén ne az örüljön, akinek nyilvánvalóan nincs igaza. S ugyan az érettségi ügyében – ami sokkal de sokkal fontosabb volt – csalódnom kellett a strasbourgi bíróságban, abban azért bízhatok, hogy ha mindig nem is, de azért hoz jogos és helyes ítéleteket is. Várjuk hát meg, hogy ki fog a végén nevetni.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, Politika, siker | Hozzászólás most!

Dr. Arafat, a román szuperbürokrata

Avagy: packázás mesterfokon

S akkor ismét a közérdekû adatokhoz való hozzáférésrõl, immár másodszor pár nap leforgása alatt.

Szeptember 19-én kértem a az Országos Vészhelyzeti Bizottságtól, hogy küldjék meg nekem a február eleje óta tartott üléseik jegyzõkönyveit. Az azt követõ hetek eseményeirõl itt írtam.

Azóta eltelt közel öt hónap, nézzük mivel.

A per alakulása itt követhetõ. Amint látható, eddig öt tárgyalás volt, ami az ügy egyszerûségét figyelembe véve már magában is meggondolkoztató. Hát még ha azt is megnézzük, hogy mi volt ennek az oka. A kulcs ugyanis az Országos Vészhelyzeti Osztály, amelyik elsõ perctõl a funkcionális analfabéta szerepét játszotta. Ugyanis a Bizottság honlapján kontakt-címként annak az Osztálynak a címe van megadva, ezért a törvényszékrõl oda küldték el a keresetet, ellenben ahelyett, hogy azt a Bizottság tudomására hozták volna (mert õk látják el a bizottság titkársági feladatait) a magunk nevében válasziratot küldtek a törvényszéknek, amiben közölték, hogy õk nem a Bizottság, tehát tévesen hívtam õket perbe. Újabb két halasztásra azért volt szükség, hogy az Osztály méltóztasson közölni a törvényszékkel, hogy ki képviseli a Bizottságot a bíróságon, illetve hogy lehessen megidézni a Kormány Fõtitkárságát, mert az Osztály véleménye szerint az a Bizottság jogi képviselõje. Amirõl a következõ tárgyaláson – nem meglepõ módon – kiderült, hogy nem igaz. Így telt el lassan hat hónap, ami alatt az Országos Vészhelyzeti Osztály ahelyett, hogy tette volna a dolgát (ellátta volna a Bizottság titkársági feladatait, vagyis a Bizottság tudomására hozta volna, hogy érkezett egy adatigénylés, majd per is indult a Bizottság ellen), arról gondoskodott, hogy a Bizottság minderrõl ne szerezzen tudomást, s e célból mindenféle levelezéseket folytatott elõbb velem, majd a törvényszékkel is, azt magyarázva, hogy nem õ a Bizottság, nem illetékes se adatot szolgáltatni, sem pedig a törvényszéken képviselni a Bizottságot. Tették ezt olyan körülmények között, hogy ezeket senki nem állította, én is meg a törvényszék is csak az kértük, hogy tegye a dolgát, juttassa el a kéréseinket a Bizottsághoz.
Így érkezett el az 5. tárgyalás napja, amikor azzal szembesültünk, hogy az Országos Vészhelyzeti Osztály perbelépési kérést tett le, azzal indokolva, hogy õk látják el a Bizottság titkárságának a feladatait, így érdekeltek és érintettek ebben a perben!!! Mondja ezt az az intézmény, amelyik eddig körömszakadtáig állította, hogy neki aztán ehhez az egészhez semmi köze, hagyjunk már neki békét. Na ennek az intézmény vezetõje bizonyos Arafat doktor, ezért szerepel a neve jelen bejegyzés címében, hisz – legalábbis elvileg – ez az egész kalamajka neki köszönhetõ, hisz az általa vezetett intézmény játszik benne dicstelen fõszerepet, mutat követendõnek nem nevezhetõ példát arra, hogy miképpen kell packázni nem csak egy állampolgárral, de egy megyei törvényszékkel is.

Ez az egész történet már csak ennyiért is említésre méltó, hisz újabb bizonyíték arra, hogy miképpen mûködik Romániában a közérdekû információhoz való hozzáférés, ami elvileg egy alkotmányos jog. De az igaz csavar még hátravan. Ugyanis a beavatkozási kérés utolsó elõtti bekezdésében az áll, hogy tekintettel a per tárgyára, csatolva küldik az általam kért iratokat, vagyis a Bizottság tavaly február és szeptember között lezajlott üléseinek a jegyzõkönyveit! Ezek azok az iratok, amelyek kiadását fél évvel ezelõtt ugyanõk kerek perec megtagadták (illetve azt a látszatot is keltették, hogy nem is léteznek)!!

És még mindig nincs vége! Mert az ember azt várná el egy intézménytõl (fõleg amelyik ilyen fontos területen mûködik), hogy ott létezik valamiféle rend, szervezés, a munkának és az eredményének áttekinthetõsége. Ehhez képest a két részletben átküldött iratok így néznek ki:

Elsõ adag

Második adag

Túl azon, hogy ez csak töredéke a kért iratoknak, a tisztelt olvasó talán egyet fog érteni azzal, hogy ilyen összevisszaságot talán egy olyan irodában lehet látni, ahova valaki éjszaka betört, s készpénzt keresve kiszórta a szoba közepére a szekrényekbõl és fiókokból az összes iratot. Így ezzel a perrel azt már sikerült elérni, hogy kaphattunk egy képet annak a bizottságnak a szervezettségérõl, amelyiknek a tevékenysége döntõ módon határozza meg a mindennapjainkat immár egy jó éve. A rövid konklúzió pedig az, hogy a Fennvaló legyen irgalmas hozzánk!

Az iratok tartalmára pedig valószínûleg még visszatérek, miután – remélhetõleg – megkapom az összest.

Kategória: Uncategorized | Hozzászólás most!

Ügyintézés a 21. században, világjárvány idején

Pár napja kértem a Belügyminisztériumtól, hogy küldjenek meg nekem két miniszteri rendeletet. Jellemzõ módon a választ nem siették el, a törvényes maximum 10 napot szinte kihasználva, kilenc nap múltán érkezett a válasz. Ami azonban végképp jellemzõ erre az országra, az a válasz tartalma.

Itt olvasható.

Mondhatni jó hosszú, részletes, alapos munkát végzett Lupu fõfelügyelõ. Tájékoztat, hogy sikerült megtalálniuk az irattárukban a kért iratokat (hurrá, ez már magában fantasztikus, a Belügyminisztérium irattárában megtalálhatóak a minisztérium iratai!!!), ellenben csak nyomtatásban léteznek, ezért ki kell fizetnem a másolás ellenértékét, s csak az után küldik meg nekem.
Mondják ezt két iratról, amelyek 2009-ben illetve ’14-ben készültek, tehát joggal feltételezhetõ, hogy számítógépen. De a minisztérium csak nyomtatott formában tárolja, mint a középkori iratokat a királyi kancelláriákon.
Na de tegyük magunkat túl ezen, s nézzük tovább. Egy normális államban látva a kérést az illetékes hivatalnok fogja azt a 11 oldalt, beszkenneli, s elküldi a címemre azzal, hogy tessék, itt vannak a kért iratok. Idõben garantáltan kevesebb lett volna, mint megírni ezt a szép hosszú levelet. De nem és nem, mert van egy szabály, amit be kell tartani, s aminek a szerzõi a jelek szerint nem tudták, hogy létezik egy szkennernek nevezett készülék. Arról nem beszélve, hogy szegények nem láthatták elõre, hogy eljön az idõ, amikor lecsap ránk egy világjárvány, ami gyökeresen átalakítja az életünket. Ha pedig van szabály, akkor annak megfelelõen kell eljárni.
Mint a levélbõl kiderül, két választásom is van, ellenben tekintettel arra, hogy Bukarest meglehetõsen messze van, a második (hogy fizessem be a bukaresti pénzügyi igazgatóságon a másolás ellenértékét – ahol a pénztár naponta kerek két és fél órán keresztül tárva-nyitva áll! -, majd sétáljak át a minisztériumba és vegyem át személyesen a másolatokat) nem egy reális opció, marad az elsõ. Ami azzal jár, hogy:

  • elmegyek a szentmiklósi pénzügyi igazgatóságra, útközben és ott helyben számos potenciális vírusterjesztõvel találkozva;
  • ott befizetem a másolás díját (mind az 5 lej 50 banit!), természetesen készpénzzel (amin hemzsegnek a vírusok), mert kártyával (fõleg érintésmentessel) fizetni ott nem lehet;
  • hazatérve beszkennelem (amit mindenki nem tehet meg) a nyugtát és elküldöm a minisztériumnak;
  • ott valaki megkapja, s így már lemásolja a kért iratokat (ez idõben annyi, mint a szkennelés lett volna);
  • ezután beteszi egy borítékba, s elviszi/elküldi a postára, útközben számos potenciális fertõzöttel találkozva;
  • a boríték számos (potenciálisan fertõzött) kézen keresztül megérkezik Gyergyószentmiklósra, ahol a potenciálisan fertõzött postás kézbesíti nekem.

S ez az egészségünkért és életünkért aggódó kormány szerint teljesen rendben van, így kell legyen, változtatni az eljáráson nem szükséges, sõt, nem is szabad. A közegészségre ugyanis az az ember jelent veszélyt, aki meglátogatta egy rokonát s késve indul haza, így este tíz után öt perccel még az utcán van. Na azt alaposan meg kell büntetni!!!

Kategória: Államérdek, Ez Románia, megáll az ész!, Mindennapjaink a 21. században | Hozzászólás most!

A “Bukaresti Táblabíróság” turisztikai ügynökség

Volt idõ, amikor azt hittem, hogy már mindent tudok a román igazságszolgáltatásról, engem már meglepetés nem érhet. Ez azonban rég elmúlt, ma már tudom, hogy nem csak az emberi butaság, de a román bírók fantáziája is végtelen, így rendszeresen tudnak olyan ítéleteket hozni, amelyekre csak annyit lehet mondani, hogy ezt azért mégsem gondoltam volna.

Itt van bizonyítékképen az a történet, ami még valamikor 2019-ben kezdõdött, amikor az európai méltóság zászlóvivõje panaszt tett a Diszkriminációellenes Országos Tanácsnál Csíkszenttamás polgármestere ellen, mert állításuk szerint a község Facebook oldala kizárólag magyar nyelvû, ami sérti az õsi román nemzet fiainak a jogait meg érdekeit. A Tanács alaposan megvizsgálta a panaszt, s arra a következtetésre jutott, hogy az illetõ oldal valóban Szenttamásról szól, de nem a község hivatalos oldala, ezért nem sért törvényt az, hogy nincs román változata, illetve ilyen körülmények között a polgármester semmiképp nem vonható felelõsségre ezen ok miatt.

A nemrég képviselõvé avanzsált panaszost persze ilyen könnyen nem lehet lerázni, õ a bírósághoz fordult, s kérte a Tanács határozatának a megsemmisítését, illetve hogy a bíróság kötelezze a Tanácsot egy új határozat elfogadására, amiben megállapítja a diszkrimináció tényét. A per eddigi története itt található, s mint látható alapfokon a Bukaresti Táblabíróság helyt adott a keresetnek.

Idõközben az ítélet indoklása is elkészült, s hála egy igen hasznos honlapnak immár közkincs is, itt olvasható. Szerencsére a szöveg se nem túl hosszú, se nem túl bonyolult, így románul tudók akár magukra is kiélvezhetik minden báját, de azért hadd emeljek ki belõle két dolgot:

  1. Az elsõ egy mondhatni apróság, de ezért mégis szóra érdemes. Azt mondja ugyanis a bíró, hogy a szóban forgó oldal magyar nyelvû, márpedig õ utánanézett a Wikipédián és onnan tudja, hogy a község lakóinak 1,36% nem magyar anyanyelvû, számukra tehát nem elérhetõek az ott közzétett információk. Mert bizonyára – mondom én – az a kevesebb mint másfél százalék valamiféle burokban él ott, büszkén és keményen egy magyar szót meg nem tanul, csakazértse!!! Arról nem beszélve, hogy fordított esetben 19,99% magyar jogai és érdekei picit sem hatják meg a bírókat, mert ha nincs ki a minimum 20%, akkor fügét nekik!
  2. A második ellenben egy valódi csemege, olyan csúcs, amit nehéz lesz egyhamar valakinek megdönteni. Szó szerint így hangzik: “În plus, lipsa informatiilor în limba românã pe pagina de facebook face locul necunoscut pentru vizitatorii români care ar dori sã exploreze turistic aceastã zonã, în cazul în care se informeazã si de pe facebook.” Vagyis mivel a román nyelvû információk hiányoznak arról az oldalról, azért a hely (mármint Szenttamás) láthatatlan marad azon potenciális román turisták számára, akik amúgy ellátogatnának arra a vidékre, s e célból a facebookról is tájékozódnak! Ezért a mondatért gondolom a bíró nevét beírja az aranykönyvébe az összes Szenttamáson mûködõ turisztikai vállalkozó, hisz az mégis csak példátlan, hogy a Bukaresti Táblabíróság turisztikai ügynökségeket megszégyenítõ módon lép fel az érdekükben, tesz azért, hogy a potenciális román turisták rájuk találjanak, ott költsék el a pénzüket. Sõt, az sem kizárt, hogy hálából ezek a cégek (feltéve hogy léteznek) mostantól a profitjukból a Bukaresti Táblabíróságot fogják támogatni.
    Mint köztudott, a romániai igazságszolgáltatás (is) alulfinanszírozott, de lám, van kiút! Némi fantáziával egy bíróság sokat tehet azért, hogy szûkös anyagi forrásait némi plusz keresettel megfejelje.
Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | Hozzászólás most!

Nekik nem elég

Tavaly májusban tettem egy panaszt a kormány ellen, mert törvényt sértõ módon fogadott el egy kormányhatározatot. Az ügyet némi idõhúzás után a Marosvásárhelyi Táblabíróság július 29-én letárgyalta s a kérésemet elutasította. Ez ellen fellebbezést nyújtottam be, amit már a Legfelsõ Bíróság kell tárgyaljon. Ki is tûzték a tárgyalást . . . 2022 február 24-re!
Történt ez olyan körülmények között, hogy a vonatkozó törvény azt mondja, hogy az ilyen ügyeket sürgõsséggel kell tárgyalni, s ezt jeleztem a fellebbezésemben is, nehogy elkerülje a bírók figyelmét. Éppen ezért nem hagytam annyiban a dolgot, hanem letetettem egy kérést, amiben ismét felhívtam a figyelmüket erre az elõírásra, s kértem, hogy hozzák elõbbre a tárgyalást. Ezt a kérést december 13-án küldtem el, s minekutána alaposan meggondolták, rá egy hónapra elutasították. Az indoklást most kaptam kézhez, így szól:

Idõpont-módosítás-elutasítva

Magyarán azt mondja a magas bíróság (négy darab kiválóan képzett, tapasztalt jogász írta alá a határozatot!), hogy valóban van mód arra, hogy indokolt esetben egy már kitûzött idõpontot megváltoztassanak, amennyiben az azt kérelmezõ nyomós okot hoz fel arra. Tekintettel arra, hogy én ilyen nyomós okról nem tettem említést a kérésemben, ezért azt elutasítják! Más szavakkal ez azt jelenti, hogy ugyan a törvény elõírja, hogy az ügyet sürgõsséggel kell tárgyalni, de ez nem elég komoly ok arra, hogy valóban ezt tegyék! Jogos a kérdés, hogy milyen ennél nyomósabb okra gondoltak, figyelembe véve, hogy az Alkotmány 124. cikkelye azt mondja, hogy a bírók kizárólag a törvénynek vetik alá magukat?

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

A szószegõ

Visszatérõ kritika Romániával szemben (nem csak) magyar részrõl az, hogy megbízhatatlan, hisz mindkét világháborút egyik oldalon kezdte s a másikon fejezte be. Ezek vitathatatlan tények, s lehet ugyan a magyarázni azokat, de attól még tények maradnak.
Kevésbé ismert ténnyel szembesültem a napokban, amikor a törvénytárban egy régi jogszabály után kutatva ráleltem a Románia és Magyarország között 1948-ban megkötött barátsági és kölcsönös segítségnyújtási szerzõdésre. Nyúlfarknyi, mindössze hét cikkelybõl álló, s a szerzõdés jellegéhez illeszkedõen általánosságokat tartalmazó egyezményrõl van szó, amivel kapcsolatban – tekintettel jelen írás témájára – az a kérdés, hogy vajon sikerült-e Romániának betartani. A választ pedig nem nehéz kitalálni, nyilván nem. A be nem tartásnak külön pikantériája az, hogy miben is áll az, e célból nézzük a 3. cikkelyt, amiben az áll, hogy ha valamelyik szerzõdõ felet támadás érné, aminek célja a területi integritásának a megsértése vagy a függetlenségének a veszélyeztetése, akkor a másik fél rögvest annak a segítségére siet, katonasággal, vagy bármilyen más módon, amire lehetõsége van. Ennek megfelelõen ugyanis 1956 októberében Románia katonasággal s egyéb módon kellett volna segítse Magyarországot, amikor azt megtámadta a Szovjetunió, ellenben ilyesmit nem jegyeztek fel a történelemkönyvekbe.
S ennek a szószegésnek még egy külön ízt ad az, hogy román részrõl máig is elõszeretettel emlegetik, hogy Magyarország hálás kellene legyen Romániának, mert az 1919-ben megszabadította a bolsevik uralomtól. Az az állítás ugyanis – mint köztudott – tényszerûen hamis, ellenben lám, késõbb nem csak hogy lehetõsége, de kötelessége lett volna ilyen irányú segítséget nyújtani Magyarországnak, de nem tette.
Ennyit a román-magyar barátságról.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, megáll az ész!, Politika | Hozzászólás most!