Legendák földje

Ez – mint köztudott – Románia. Mindenki ismeri például azt a legendát, ami úgy szól, hogy Románia példaértékûen kezeli a kisebbségeit (más megfogalmazásban példaértékûen megoldotta a kisebbségi kérdést). De ez nyilván csak egy a sok közül, vannak még mások is, jómagam is egy másikról szeretnék most szólni.

Azt már említettem tán korábban, hogy a tavasz folyamán a prefektussal való pereskedés egyik mellékszálaként sikerült elérni, hogy kerüljön az Alkotmánybíróság elé a polgári eljárási törvénykönyv azon cikkelye, ami arra kötelezi az ember fiát, hogy ha anyanyelvén készült dokumentumot akar bizonyítékként felhasználni a bíróságon, akkor arról készíttessen saját költségén hitelesített fordítást. Mindezt olyan körülmények között, hogy Románia ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amiben az áll, hogy az ország gondoskodik arról, hogy a kisebbséghez tartozó személyek szabadon használhassák anyanyelvüket szóban és írásban a bíróságokon, anélkül, hogy az számukra plusz költséget jelentsen. Ez az elõírás belekerült az Alkotmányba is, azzal a másikkal együtt, miszerint Románia jóhiszemûen és betû szerint betartja a nemzetközi egyezmények elõírásait. A törvénykönyv ama elõírása egyértelmûen ütközik mindkét alkotmány-cikkellyel, csodálkoztam is, hogy mostanig miért nem támadta meg azt még senki az Alkotmánybíróságon.

De az mind semmi ahhoz képest, hogy mennyire csodálkozom most, miután megkaptam és elolvastam az Alkotmánybíróság határozatát! A szájam azóta is folyamatosan tátva van!
A tiszteletre nem méltó talárosok ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy nincs itt semmi gond. Igaz ugyan, hogy az alkotmányban ott áll az anyanyelv használatára vonatkozó elõírás, s benne az ingyenes fordítás viszonylatában az, hogy “prin interpereti si traducãtori”, ahol az interpret magyarul tolmács, a traducãtor pedig a román nyelv értelmezõ szótára szerint az a személy, aki írott szöveget fordít egyik nyelvrõl a másikra, õk úgy döntöttek, hogy a kisebbségieknek legyen elég az, hogy szóban használhatják az anyanyelvüket, ha írott dokumentumokat akarnak benyújtani, azokat szépen fordíttassák le.

Félreértés ne legyen, azt tapasztalatból tudom és is jó ideje, hogy mikor “magyar kérdésrõl” van szó, akkor az amúgy intelligens, iskolázott román tisztségviselõk hirtelen IQ-felezésen esnek át, semmit se tudnak és mindent félreértenek. Éppen ezért az igazán döbbenetes ebben a határozatban (ami alább teljes terjedelmében olvasható) nem maga az eredmény – mindamellett hogy ritka nagy gazemberség – hanem hat szó. Kettõ az elsõ oldalon, másik négy meg az utolsón találhat. Az elsõ kettõ így szól: “Varga Attila”. A másik négy: “cu unanimitate de voturi”. Tehát: a határozatot egyhangúlag fogadták el, miközben a testület tagja Varga Attila!

Ezek után nem nehéz rájönni, hogy melyik legendáról szól ez a történet: arról, amelyik szerint ott kell lenni mindenhol, hogy tudjuk befolyásolni a döntéseket, legyen beleszólásunk. Annyira elvetemültnek semmiképp nem lehet gondolni Varga Attilát hogy azt feltételezzük, hogy õ javasolta ezt a megoldást és sikerült meggyõznie a többieket is. Az ellenben tény, hogy még bár annyi sem telt tõle, hogy a határozat ellen szavazzon és különvéleményt fogalmazzon meg. Holott erre joga van.

Decizie-636-2016-CCR

This entry was posted in Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, Politika, RMDSZ. Bookmark the permalink.

Vélemény, hozzászólás?