Mindenekelõtt le akarom szögezni, hogy az önbíráskodást nem csak a törvény által büntetendõ, de emberileg és erkölcsileg sem elfogadható. Éppen ezért jómagam is csak elítélni tudom azt, ami ma egy hete városunkban történt.
De – tekintettel arra, hogy ugyan minden ilyen est más és más, de kétségtelen hogy komoly indulatok váltják ki – ilyenkor a sajtó hatványozottan körültekintõen kellene eljárjon. Az esetet nem kell elhallgatni, de kötelezõ – lenne – az objektivitás, a visszafogottság és az alapos elõzetes tájékozódás. Ellenkezõ esetben fennáll az a kockázat, hogy maga a sajtó járul hozzá a helyzet elmérgesedéséhez, további erõszakos cselekedetek bekövetkezéséhez. De minimum a közvélemény félretájékoztatásához, ennek minden lehetséges következményével. Sajnos ebben az esetben is ez történt, köszönhetõen nem kis mértékben egyetlen személynek, aki újságírónak nevezi magát, a közszolgálati médiában dolgozik (!), de aki a ténykedését figyelemmel kíséri azt tapasztalja, hogy se a sajtóetika, se a közszolgálatiság minimális követelményeit nem tartja be.
Személye számos vitát kiváltott már a hazai közéletben, s ezekben gyakran hangzik el az, hogy nem kell foglalkozni vele mert az csak ront a helyzeten, még többen értesülnek a ténykedésérõl, illetve õt is további megnyilvánulásra ösztönzik. Mi tagadás van ebben igazság, s néha valóban a hallgatás, a kesztyû fel nem vétele a legokosabb, magam is legtöbbször el sem olvasom az írásait, nem hogy reagáljak bármit rájuk.
Létezik azonban olyan helyzet, amikor nem lehet hallgatni, szólni kell. S szerintem ez áll fenn most is, amikor ténykedése olyan szinten káros, hogy az már nem csak megszólalásért, de annál többért, cselekvésért kiált. Mert amikor már nem “csak” az erdélyi magyar közélet vizét fodrozza, amikor ténykedése nyomán Bukarestbe akkreditált diplomaták körébõl érkezik a számonkérésbe hajló érdeklõdés, hogy miket is tesznek itt ezek a székelyek, akkor joggal merül fel az igény, hogy ezt meg kell állítani. Nem azért, mert kikotyog olyan dolgokat amiket szeretnénk titokban tartani, hanem azért, mert rágalmaival, túlzásaival, a valósággal párhuzamos helyzetértelmezéseivel nagy károkat okoz közösségünknek.
Ahhoz, hogy az ember képet alkosson arról, hogy mekkora a baj, mekkora károkat képes okozni, elég beleolvasni ezekbe:
A magyarok megleckéztették a romákat
Roma pogrom
Míg minden lángra kap
Aki valamennyire ismeri a szentmiklósi helyzetet, annak nem kell magyarázni, hogy milyen messze állnak a valóságtól az ezekben leírtak, ellenben egy távoli, helyzetismeret nélküli olvasó készpénznek veheti az egészet, ezek alapján ítélheti meg közösségünket. Ennek pedig beláthatatlan következményei lehetnek.
Ezért mondom, hogy túl a háborgáson, itt most cselekedni is kell. Elvégre ezek az írások bõven kimerítik a rágalmazás és a közösség elleni izgatás tényállását a helyi székely-magyar közösség viszonylatában. Arról nem beszélve, hogy a székely közösséget negatív fénybe állítva hitelteleníti az autonómia-küzdelmünket és relativizálja az állam által ellenünk elkövetett jogsértéseket.
Remélem, hogy akiknek módjuk van arra hogy cselekedjenek, azoknak fülük is van a hallásra.