Ha emlékezetem nem csal, 1990 óta még soha nem történt meg, hogy ne vettem volna részt a városban megrendezett március 15.-i ünnepségen. Ez a sor azonban tegnap megszakadt.
Pedig az egész nem úgy indult, hisz mint mindig, tegnap is idõben elindultam itthonról, hogy a kezdésre ott legyek. Aztán megérkeztem a Petõfi szoborhoz, ahol ez a látvány fogadott:
Ki-ki maga tudja, de nekem abban a pillanatban elment minden kedvem, elkészítettem ezt a fényképet, s azzal sarkon fordultam és hazajöttem. Mert értem én, hogy a román hatalom részérõl állandó nyomás nehezedik ránk, de attól még március 15. magyar ünnep, amit törvény adta jogunk a saját jelképeinkkel ünnepelnünk. (Hab a tortán, hogy egy huszár kezébe adták azt a zászlót!) Ha pedig errõl a jogról már itt, Székelyföld szívében is önként lemondunk, akkor baj van! S nem is kicsi.
A jelenségnek komoly szakirodalma van, ajánlom az érintettek figyelmébe például ezt.
A jó hír pedig az, hogy kezelhetõ. Épp csak fel kell ismerni, be kell ismerni, s levonni a megfelelõ következtetést.