Ügyintézés a 21. században, világjárvány idején

Pár napja kértem a Belügyminisztériumtól, hogy küldjenek meg nekem két miniszteri rendeletet. Jellemzõ módon a választ nem siették el, a törvényes maximum 10 napot szinte kihasználva, kilenc nap múltán érkezett a válasz. Ami azonban végképp jellemzõ erre az országra, az a válasz tartalma.

Itt olvasható.

Mondhatni jó hosszú, részletes, alapos munkát végzett Lupu fõfelügyelõ. Tájékoztat, hogy sikerült megtalálniuk az irattárukban a kért iratokat (hurrá, ez már magában fantasztikus, a Belügyminisztérium irattárában megtalálhatóak a minisztérium iratai!!!), ellenben csak nyomtatásban léteznek, ezért ki kell fizetnem a másolás ellenértékét, s csak az után küldik meg nekem.
Mondják ezt két iratról, amelyek 2009-ben illetve ’14-ben készültek, tehát joggal feltételezhetõ, hogy számítógépen. De a minisztérium csak nyomtatott formában tárolja, mint a középkori iratokat a királyi kancelláriákon.
Na de tegyük magunkat túl ezen, s nézzük tovább. Egy normális államban látva a kérést az illetékes hivatalnok fogja azt a 11 oldalt, beszkenneli, s elküldi a címemre azzal, hogy tessék, itt vannak a kért iratok. Idõben garantáltan kevesebb lett volna, mint megírni ezt a szép hosszú levelet. De nem és nem, mert van egy szabály, amit be kell tartani, s aminek a szerzõi a jelek szerint nem tudták, hogy létezik egy szkennernek nevezett készülék. Arról nem beszélve, hogy szegények nem láthatták elõre, hogy eljön az idõ, amikor lecsap ránk egy világjárvány, ami gyökeresen átalakítja az életünket. Ha pedig van szabály, akkor annak megfelelõen kell eljárni.
Mint a levélbõl kiderül, két választásom is van, ellenben tekintettel arra, hogy Bukarest meglehetõsen messze van, a második (hogy fizessem be a bukaresti pénzügyi igazgatóságon a másolás ellenértékét – ahol a pénztár naponta kerek két és fél órán keresztül tárva-nyitva áll! -, majd sétáljak át a minisztériumba és vegyem át személyesen a másolatokat) nem egy reális opció, marad az elsõ. Ami azzal jár, hogy:

  • elmegyek a szentmiklósi pénzügyi igazgatóságra, útközben és ott helyben számos potenciális vírusterjesztõvel találkozva;
  • ott befizetem a másolás díját (mind az 5 lej 50 banit!), természetesen készpénzzel (amin hemzsegnek a vírusok), mert kártyával (fõleg érintésmentessel) fizetni ott nem lehet;
  • hazatérve beszkennelem (amit mindenki nem tehet meg) a nyugtát és elküldöm a minisztériumnak;
  • ott valaki megkapja, s így már lemásolja a kért iratokat (ez idõben annyi, mint a szkennelés lett volna);
  • ezután beteszi egy borítékba, s elviszi/elküldi a postára, útközben számos potenciális fertõzöttel találkozva;
  • a boríték számos (potenciálisan fertõzött) kézen keresztül megérkezik Gyergyószentmiklósra, ahol a potenciálisan fertõzött postás kézbesíti nekem.

S ez az egészségünkért és életünkért aggódó kormány szerint teljesen rendben van, így kell legyen, változtatni az eljáráson nem szükséges, sõt, nem is szabad. A közegészségre ugyanis az az ember jelent veszélyt, aki meglátogatta egy rokonát s késve indul haza, így este tíz után öt perccel még az utcán van. Na azt alaposan meg kell büntetni!!!

Kategória: Államérdek, Ez Románia, megáll az ész!, Mindennapjaink a 21. században | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?