Ugyan már többször és részletesen írtam errõl a témáról, újra és újra azzal szembesülök, hogy még mindig van amit érdemes és fontos elmondani róla, a tisztább látás kedvéért. Ez fõleg azért fontos, mert a sajtó (sajnos a magyarországi közmédia is) készpénznek vette az RMDSZ közleményeiben leírtakat, s úton-útfélen lehet találni olyan utalásokat, miszerint majd ez a törvény megoldja a székely zászló kitûzése körüli bonyodalmakat. Hogy ez mennyire nem igaz, illetve hogy még miféle más gondokat okozhat ez a törvény ha elfogadják, azt csak akkor lehet felmérni, ha az ember figyelmesen és részletesen megvizsgálja az ügy minden részletét.
Nézzük tehát elõször a szociáldemokrata képviselõk által benyújtott tervezetet:
Összesen 5 cikkely, de hogy komolyabbnak tûnjön, ezek három fejezetre vannak osztva, a második és harmadik fejezett egy-egy cikkelyt tartalmaz. Már ránézésre is nevetséges, illetve óhatatlanul felveti azt a gondolatot, hogy a cél roppant egyszerû, két mondatban is leírható lenne, de nagy erõfeszítéseket tettek azért, hogy az egésznek egy komoly formát adjanak.
Mint minden tervezetet, a Törvényhozási Tanács ezt is véleményezte, eképpen:
zaszlotorvenyrol-a-torvenyhozasi-tanacs
A Tanács alapból a hatalom hû kiszolgálója, ennek ellenére számos meglátásuk, javaslatuk van a tervezettel kapcsolatban, s ez is sokat elárul a kezdeményezõk által elvégzett munka minõségérõl.
A történet ugyanis azzal kezdõdött, hogy a kezdeményezõk benyújtották a tervezetet a Képviselõházban, ahonnan azt az udvarias választ kapták, hogy nem ártott volna még tanulmányozni a törvényeket és a házszabály, mert akkor maguktól és rájöhettek volna, hogy elõször a Szenátus kell a tervezetet megvitassa, tehát oda kell benyújtani.
A Tanács véleményezésének második pontja úgy butaság ahogy van, mert a tervezetben az a kérdés kivételesen tisztázva van, hogy mikor lehet kitûzni a település zászlaját (az más kérdés, hogy ezen szabályozás igencsak megkérdõjelezhetõ, lásd odébb).
Harmadsorban azt is megjegyzik õk is, hogy egy ilyen nyúlfarknyi törvényt felesleges fejezetekre tagolni.
Végül a négyes pontban tesznek négy konkrét módosító javaslatot, illetve megfogalmaznak egy igen fontos elvi problémát.
Ezek után nézzük meg a törvénynek a Szenátus által elfogadott változatát:
Elsõsorban állapítsuk meg, hogy a Törvényhozási Tanács négy módosító javaslatából hármat elengedtek a fülük mellett, az elfogadott változat szinte szóról szóra megegyezik a tervezettel. Összesen két helyen módosítottak, egyik a Tanács által is kifogásolt negyedik cikk hetedik bekezdés, illetve a másik a rögtön elõtte a hatodik bekezdés. Azt talán mondanom sem kell, hogy a hetedik bekezdésen ejtett javítás után a mondat immár nyelvtanilag helyes, de amúgy butaság (a tervezetbe az állt, hogy Steagurile unitãtilor teritorial-administrative aprobate în prezentei legi,… s azt úgy kellett volna javítani, hogy aprobate în baza prezentei legi, ezzel szemben az elfogadott változatban az áll, hogy aprobate de prezenta lege, ami téves, a zászlókat nem ezzel a törvénnyel fogadják el), a hatodik bekezdés pedig eredetileg helyes volt (…steagul judetului, dupã caz, steagul propriu… – ami azt jelenti, hogy ott lehet esetenként a megye zászlaja is a helyi zászló mellett), az elfogadott változat ellenben már hibás (ott az áll, hogy …steagul judetului si, dupã caz, steagul propriu …, ami már azt jelenti, hogy a megyei zászló kötelezõ módon kell, s esetenként ott lehet a helyi is).
Ennél sokkal súlyosabb és sokatmondóbb az, hogy elengedték a fülük mellett a Törvényhozási Tanács elvi megállapítását, miszerint pontosítani kellene, hogy mit értenek a törvény elõírásainak be nem tartásán, ugyanis ez így túlságosan általános.
S ezzel el is érkeztünk a Szenátus által elfogadott tervezet érdemi kritikájához, hisz ez az egyik legsúlyosabb gond vele. A kihágások esetében igen homályosan fogalmaz, ugyanakkor igen magas büntetéseket helyez kilátásba (5.000 -10.000 lej). Gondoljunk csak bele, mekkora társadalmi veszély rejt magában mondjuk egy nem törvényes méretarányú zászló kitûzése, s hasonlítsuk össze például azzal, ha valaki autójával átmegy a piroson, s ezzel mások életét veszélyezteti. Ez utóbbiért maximum 450 lej büntetés róható ki! Mellbevágó és elgondolkoztató a különbség, illetve az, hogy a Törvényhozási Tanács javaslata ellenére a szenátus az eredeti, homályos megfogalmazást fogadta el, s ezzel tág teret engedett annak, hogy a hatóságok kényük-kedvük szerint rójanak ki hatalmas büntetéseket zászlók miatt. Ez igen reális veszély, de vannak a tervezettel egyéb gondok is.
Maga az elgondolás, hogy a települések zászlaját a kormány fogadja el visszalépés a mostani helyzethez képest, amikor ez – logikus módon – az önkormányzat hatáskörébe tartozik. Sõt, ha figyelembe vesszük a Hely Önkormányzás Európai Chartáját (amit Románia 1997-ben ratifikált), az a negyedik cikkely harmadik bekezdésében rögzíti a szubszidiaritás elvét, ami kimondja, hogy a közfeladatok megoldását a lakossághoz minél közelebbi szinten álló hatóságok hatáskörébe kell utalni. Ez egy helyi jelkép esetében nyilvánvalóan a helyi önkormányzat. Következésképpen az elfogadás alatt álló törvény sérti a Charta ezen elõírását, márpedig azt az alkotmány is kimondja, hogy ilyen esetben a nemzetközi dokumentumnak van elsõbbsége, ahhoz kell igazítani a hazai jogszabályt. Ennek a legegyszerûbb módja az, ha ezt a tervezetet a kezdeményezõk visszavonják, ugyanis a helyi zászló elfogadását jelenleg érvényes jogszabály már szabályozza.
Aztán nézzük a második cikkely elsõ bekezdését. A zászló formájának törvény általi szabályozása egy felesleges, korlátozó dolog, hisz mi van akkor, ha egy település háromszög alakú zászlót akar elfogadni, illetve ha valamely településnek hagyományos módon, akár évszázadokra visszamenõen létezik egy nem téglalap alakú zászlaja? Milyen alapon akar a parlament beleszólni a helyi hagyományok gyakorlásába? Az meg egyenesen nevetséges, hogy a zászló méretét is rögzítsék a törvény által, éspedig úgy, hogy az meg kell egyezzen a nemzeti zászló törvényes méreteivel. Hogy érthetõvé váljon hogy ez mennyire nevetséges, ahhoz csak meg kell nézni a nemzeti zászlóra vonatkozó törvényt, amiben egyszer sem fordul elõ a méret szó! Akkor pedig mekkora kell legyen egy helyi zászló? (S nem mellékesen: mennyire ismerik a törvényhozók az ország zászlajára vonatkozó törvényt?)
Ugyanezen cikkely harmadik bekezdése is mintapéldája a homályos, zavaros, a hatóság kénye kedve szerinti értelmezésnek helyt adó megfogalmazásnak. Azon még csak mosolyog az ember, hogy egy helyi zászló színei nem tartalmazhatják más országok nemzeti jelképeit, mert ez még csak azt mutatja, hogy a kezdeményezõk – élükön Victor Ponta miniszterelnökkel – menyire urai a saját anyanyelvüknek. Az ellenben teljes mértékben értelmezhetetlen, magyarra le sem fordítható, hogy “culorile si însemnele distinctive ale steagurilor unitãtilor administrativ-teritoriale nu pot aduce atingere simbolurilor nationale”. Ha minden kötél szakad, akkor talán úgy fordítható ez, hogy a helyi zászlók színei és megkülönböztetõ jelei nem sértheti a nemzeti jelképeket, de a román kifejezés ennél sokkal homályosabb, nem csak sértésként értelmezhetõ, elég, ha valamiképpen összefüggésbe hozható a két dolog. Egy ilyen elõírás melegágya a hatósági önkénynek és túlkapásoknak.
A második cikkely negyedik és ötödik bekezdését az RMDSZ propagandája nagy sikerként próbálja beállítani, azzal az indoklással, hogy engedélyezik, hogy a zászlókra a települések nevét magyarul is felírják. Még ha el is tekintünk attól, hogy a törvény ugyanazt a 20%-os küszöböt állapítja meg, amit az RMDSZ politikusai szerint is lennebb kellene szállítani, azt észre kell venni, hogy eme két bekezdés célja nem a megengedés, hanem a korlátozás: fel lehet tüntetni a zászlón a település nevét is, de csak akkor, ha eléje odaírják az ország és a megye nevét is. Magyarán a cél az, hogy eleve megtiltsák, hogy valamelyik önkormányzat olyan zászlót próbáljon elfogadtatni, amin csak a település neve szerepel. Ha egy település fel akarja írni a nevét a zászlajára, akkor kötelezõ módon azt is fel kell írja, hogy Románia, csak hogy lássa mindenki, hol van az illetõ település. És figyelem: egyéb jogszabályokban az szerepel, hogy ha valamely kisebbség aránya adott településen eléri a 20%-ot, akkor a település nevét ama kisebbség nyelvéi is ki kell írni. Ebben a tervezetbe ezzel szemben az áll, hogy fel lehet írni. Nem nehéz kitalálni, hogy a törvény elfogadása esetén ennek mi lenne a következménye olyan településeken, ahol a helyi önkormányzatban a román képviselõk vannak többségben.
A tervezet harmadik cikkelye a már említett és nyilvánvalóan jogsértõ módot írja le, ahogyan egy település saját zászlóra tehet szert: az önkormányzatnak csak javaslattevõ joga van, a döntés a kormány kezében van.
Itt érdemes egy rövid kitérõt tenni, ugyanis számos RMDSZ-es politikus beszélt és beszél arról, hogy ez a törvény meg fogja oldani a székely zászló problémáját, egyesek pedig azt is elmondják, hogy miképpen: semmi sem akadályozza meg a székelyföldi településeket, hogy mindegyik saját zászlóként fogadja el a székely zászlót, esetleg feltüntetve rajta a település nevét. Túl azon, hogy ez egy olcsó, balkáni ügyeskedés lenne nem nehéz belátni, hogy gyakorlatilag semmi esélye. Tegyük fel – maximális jóhiszemûséggel – hogy a törvénykezdeményezés nem a székely zászló ellen irányul, a cél valóban az, hogy törvényes keretet hozzanak létre a helyi zászlók elfogadásának. Tegyük fel még azt is, hogy a kormány a maga szerepét jelképesnek tekinti, s a települések által benyújtott tervezeteket különösebb akadékoskodás nélkül elfogadja. Végül tegyük fel, hogy a székelyföldi önkormányzatok belemennek ebbe a székely zászló számára megalázó, kicsinyes játékba és sorra benyújtják települési zászlóként a székely zászlót. A kormány az elsõt még elfogadhatja, de a másodikat már teljes joggal fogja elutasítani, hisz a település zászlaja egyedi kell legyen, egy jelkép, ami megkülönbözteti az adott települést a többitõl. Képtelenség tehát, hogy két településnek ugyanaz legyen a zászlaja. Nem is beszélve arról, hogy már az elsõ esetben is negatív lesz a döntése, mert a székely zászlón levõ jelképek “aduc atingere” az ország jelképeinek, hisz azok (a nap és a hold) szerepelnek Erdély címerében, ami szerves része a román címernek.
Aztán következik a negyedik cikkely, amelyik a zászló használatának a módját szabályozza, s ez sem mentes az aggályoktól, hisz korlátozza a helyi zászló használatát amikor kimondja, hogy azt csak a helyi középületekre szabad kitûzni, az ország és az EU zászlajával együtt. Ha a hatóságok ezt az elõírást szigorúan találják értelmezni, akkor a már említett súlyos büntetésre számíthat az a polgár, aki a saját lakására ki meri tûzni a települése zászlaját.
A tervezetet a már említett, kihágásokra vonatkozó 5. cikkely zárja, ami a homályos megfogalmazáson és a magas büntetésen túl egy további támponttal szolgál arra nézve, hogy mi is a kezdeményezõk célja: a harmadik bekezdésben az áll, hogy a szabálytalan zászlót elkobozzák. (Ismét csak azért, hogy érthetõbb legyen a helyzet: ha valaki autójával elüt valakit és az meghal, akkor azt megbüntetik, de az autóját nem kobozzák el. Ezzel szemben könyörtelenül elkoboznak egy zászlót, ha az nem felel meg a “törvényes elõírásoknak”.) Az évek óta dúló zászlóháború tapasztalatait figyelembe véve egyáltalán nem irreális az a forgatókönyv, miszerint a tervezet hatályba lépése után a hatóságok álláspontja az lesz, hogy immár szabályozva van mindenféle zászló-kérdés, létezik helyi-, megyei-, ország- és EU zászló, azok elfogadását és használatát törvény szabályozza, innen kezdve sehol semmilyen más zászló nem megtûrt (fõleg ha az egy nem létezõ közigazgatási egység zászlaja), tehát ha valahol meglátnak egy székely zászlót, azt rögvest elkobozzák, a kitûzõjét pedig jó alaposan megbüntetik, hogy nehogy még egyszer próbálkozzon.
Ezek után joggal lehet feltenni a kérdést, hogy magyar ember támogathat-e egy ilyen törvénykezdeményezést? Merem remélni, hogy nem vagyok egyedül azzal a véleménnyel, hogy nem. És mégis, a tervezet mellett az RMDSZ teljes mellszélességgel kiáll, azt jónak tartja, s errõl próbálja meggyõzni a részleteket nem ismerõ közvéleményt is. Ezt bizonyítja az is, hogy a szenátus emberjogi, vallás- és kisebbségügyi bizottsága (elnök: Bíró Rozália) egyhangúlag támogatta a tervezetet. Ha ellenben valaki elolvassa a Szenátus szeptember harmincadikai ülésének a jegyzõkönyvét, további meglepetésekben (?) is része lesz.
A tervezet ugyanis a napirend utolsó pontjában szerepelt, s nem a kormány, nem a kezdeményezõk, hanem – nem tudni milyen megfontolásból – az RMDSZ-es Tánczos Barna kérésére hozták elõre, hogy biztosan még aznap elfogadásra kerüljön. A kérést a többség vita nélkül elfogadta.
Magának a tervezetnek a vitája annyiból állt, hogy ketten is rákérdeztek, hogy az áll-e benne, hogy helyi zászlót csak az állam zászlajával együtt szabad kitûzni, mert ha nem, akkor nem fogják megszavazni. Miután az ülésvezetõ többször elismételte, hogy nyugodjanak meg, ez van benne, gyorsan-gyorsan megszavazták (76 mellette és négy tartózkodás). Látható ebbõl is, hogy a tervezet célja nem az, hogy lehetõvé tegye helyi zászlók elfogadását, hanem az, hogy tegye kötelezõvé az ország zászlajának a használatát is a helyi mellett. Nem lehetõvé tenni, hanem korlátozni. Egy demokratának már ennyi elég kellene legyen ahhoz, hogy az illetõ tervezetet ne támogassa.
A következtetések levonását a tisztelt olvasókra bízom.
(Szerkesztett változatban megjelent a Krónika 2014.XI.7. számában)