Szalagbûnözés

Nem, nem sorozatgyilkosságról lesz itt szó, hanem a román igazságszolgáltatás újabb találmányáról. A himnuszbûnözés után ugyanis feltalálták a nemzeti színû szalaggal elkövetett bûncselekményt. Errõl itt értesülhettünk.
Az ítélet ugyan nem jogerõs, de mindenképp figyelemre méltó, már csak azért is, mert a korábbi években több eljárás indult Wass Albert kapcsán, de azok mind azzal zárultak hogy ejtették a vádat, mert az írót nem emberiesség elleni bûncselekmény miatt ítélte el annak idején a népbíróság. Most ellenben – jól példázva azt, hogy Románia egész pályás letámadást indított a magyarok ellen -, került egy bíró aki ezt figyelmen kívül hagyta, s jól odasózott azért, mert az “elkövetõ” Wass Albert szobrot mert felállítani.
Itt azonban nem állt meg, a lendület tovább vitte, olyan területre, amire talán nem kellett volna, s amit esetleg még bánni fog s nem csak õ: elrendelte a “bûncselekmény” kapcsán lefoglalt tárgyak elkobzását. Ezek: Wass Albert mellszobra, az író nevét tartalmazó tábla és három darab piros-fehér-zöld szalag. Tegyük fel, hogy Wass Albert háborús bûnös volt, tehát a szobrát meg a nevét közszemlére tenni valóban büntetendõ. De mi a helyzet a nemzeti színû szalagokkal? Netán visszatértek azok az idõk, amikor a kertészek nem mertek piros és fehér virágokat egymás mellé ültetni, mert azzal a szabadságukat kockáztatták?
Más szemszögbõl nézve: Románia és Magyarország évekkel ezelõtt a barátságról és jószomszédságról szóló szerzõdést kötött egymással. Vajon mit kockáztat az, aki egy nem baráti ország színeit hordozó szalagot merészel közszemlére tenni? Azt ott helyben fõbelövik?

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?