Bírói logika, eljárás

Egy Székelyföldön közismert személy által Bukarestben bejegyzett egyesület azzal a kérdéssel fordul X település polgármesteréhez, hogy távolítsa el a hivatalára kitûzött ilyen meg ilyen csíkos zászlót. A polgármester a kérésnek nem tesz eleget, azzal az indoklással, hogy az a település zászlaja.
Az egyesület ezért a megyei törvényszékhez fordul, s azt kéri a bírótól, hogy kötelezze a polgármestert a zászló eltávolítására, hisz az nem is a település zászlaja.
A polgármester válasziratában leírja, hogy az bizony az N évben elfogadott M számú határozat szerint a település zászlaja.
Lehet tippelni, mit ítél ebben az esetben a bíró.
Logikusan gondolkozva van két, egymásnak ellentmondó állítás, bizonyíték egyik mellett sincs. Ha a bírónak nincs a témára vonatkozó saját és biztos információja, akkor ésszerû az lenne, hogy azt kérje mindkét féltõl, hogy valamiképp bizonyítsa az állítását.
Ha ezt valamiért nem teszi (nem mellékesen: törvény kötelezi arra, hogy így járjon el), akkor pénzt dob fel, vagy némi mérlegelés után azt mondja, hogy itt mégis csak XY állítása áll szemben egy közhivatalnok állításával, aki még egy határozat számát is megadta, ésszerû feltételezni, hogy nem blöfföl.
A valóság persze teljesen más: a bíró úgy dönt, hogy a polgármester nem bizonyította be, hogy az a település zászlaja, tehát kötelezi, hogy távolítsa el. S hogy a felperes sem bizonyította a maga állítását? Az egy jó román bírót csöppent sem zavar, ha a felperes román, a helyszín pedig Székelyföl.