1.
Legutóbb három hete számoltam be itt arról, hogy két újabb eljárást indítottam, s akkor is jeleztem, hogy szerintem ez a követendõ út minden jogsértés esetén. Következésképpen folyamatosan figyelem a sajtót és az interneten elérhetõ közösségi tereket, s indokolt esetekben újabb eljárásokat indítok. Ezt tettem múlt hónap 26.-án, amikor a Realitatea televíziót mûködtetõ cég ellen tettem büntetõ panaszt egy a honlapjukon közzétett gyûlöletkelõ írás miatt. A cég az írást közzétette a Facebookon is, aminek az lett az eredménye, hogy záporoztak a gyûlölködõ, illetve fenyegetõ hozzászólások. Ismét egy olyan eset tehát, amikor nem csak gyanítható, hogy az írás gyûlöletkeltésre alkalmas, hanem bizonyítottan gyûlöletet keltett, s nem is kicsit. Az már csak a hab a tortán, hogy direkt felhívtam a figyelmüket arra, hogy törvényt sértenek, de a fülök botját se mozdították, nem törölték se a cikket, se a hozzászólásokat.
2.
Fejlemények vannak a tavaly szeptemberben a prefektus ellen tett panaszom ügyében is, amirõl legutóbb szeptemberben számoltam be. Az ügyészség végzése ellen természetesen fellebbeztem a megyei fõügyészhez, jelezve neki azt, hogy az ügyészség nem a panaszomat vizsgálta ki hanem valami mást, s ugyanakkor felhívtam a figyelmét a rendõrség hamis állításaira is. Hamarosan érkezett a fõügyész végzése is:
Ebben a fõügyész megerõsíti az ügyészség végzését, s teszi ezt úgy, hogy fittyet hány nem csak az eredeti panaszomban és a fellebbezésemben leírtakra, de még az ügyet “kivizsgáló” rendõr megállapításaira is. Az indoklása az, hogy csak az minõsül hivatali visszaélésnek, ha a közhivatalnok egy törvényben elõírt kötelességet szeg meg, márpedig itt egy kormányhatározat elõírásainak a megszegésérõl van szó, tehát ez nem tekinthetõ hivatali visszaélésnek. Írja ezt olyan körülmények között, hogy jómagam is több törvény elõírásaira hivatkoztam, de még a rendõr is azért javasolja a panaszom ejtését, mert szerinte a prefektus nem sértette meg az általam jelzett törvényeket. Tehát: én törvénysértés miatt teszek panaszt, a rendõr azt írja, hogy nem történt törvénysértés, s erre jön a megye fõügyésze (tehát nem János bácsi felszegbõl), s azt írja le, hogy itt egy kormányhatározat megsértése a téma. Ilyen körülmények között az már egyáltalán nem meglepõ, hogy egy szót se pazarol arra, hogy az ügyben eljáró rendõr miket enged meg magának. Ezek szerint ez természetes, mindennapos, szót sem érdemel.
Ez ellen a végzés ellen panaszt tettem a bíróságon, december 12.-én lesz a tárgyalás, majd beszámolok róla.
3.
Újabb szakaszához érkezett a 2015 õszén elkobzott tûzifa ügye is, amirõl legutóbb június elején számoltam be, ugyanis kézhez kaptuk az ítélet indoklását, amiben a törvényszék bírái megmagyarázzák a megmagyarázhatatlant. Ez röviden a következõképpen hangzik:
– Csak akkor szabad 0.1 köbméter fát fuvarlevél nélkül szállítani, ha az forgalmazott fa (vagyis ha valaki által korábban megvásárolt fáról van szó), márpedig ebben az esetben nem bizonyosodott be, hogy ilyen fáról lenne szó, tehát a küszöbérték nem érvényes, ezért nem volt szükség mérésre s ezért jogos a büntetés. Ezzel a kijelentéssel csak két gond van, mindkettõ igencsak jelentõs. Egyik az, hogy ha a bírónak kételyei vannak a tényállást illetõen, akkor kötelessége (mondom kötelessége!) azt tisztázni minden lehetséges módon, azért, hogy igazságos ítéletet hozzon. Erre ebben az esetben még bár kísérletet sem tettek a derék bírók. A másik már kicsit nagyobb szellemi erõfeszítést, no meg némi következetességet igényel. Ugyanis ugyanezen bírók azt is leírták, hogy a kihágást a rendõrök saját szemükkel állapították meg, márpedig egy rendõr személyes megállapítása hivatalból igaznak tekintendõ. Nomármost: annak idején én bemutattam a rendõröknek a fa vásárlását igazoló számlát, s ennek alapján õk beleírták a jegyzõkönyvbe, hogy a fa az én tulajdonom. Ha tehát a bírók következetesek, akkor igaznak tekintik azt, amit a rendõr a saját tapasztalása alapján leírt, s ennek alapján levonhatják a biztos következtetést, miszerint forgalmazott fáról van szó.
– Az elkövetett tett súlyossága (?), társadalmi veszélyessége (?) teljes mértékben indokolja azt, hogy azért kemény pénzbírságot róttak ki. (Tehát ez szükséges ahhoz, hogy elrettentõ példaként álljon mások elõtt, s azok meg se próbálják csak úgy szállítgatni a saját tûzifájukat.) Kommentár nélkül!
Ezzel után csak természetes, hogy ezt nem hagyjuk annyiban, tegnap postáztam Strasbourgba az ezzel kapcsolatos keresetet.
4.
Végezetül egy régóta folyamatban levõ történet legfrissebb fejleményérõl. Gondolok itt a 2014-ben útjára indított felhívásra, aminek nyomán ez idáig 62 székelyföldi önkormányzat fogadott el az ország közigazgatási átszervezésével kapcsolatosan a kormányhoz intézett petíciót. Ezek sorában a legutolsó Torja volt, s mint az összes többi esetben, ezt a határozatot is megtámadta a prefektus. Az a helyi képviselõ aki a határozat elfogadását kezdeményezte, beavatkozási kérést nyújtott be a törvényszékre, amiben leírta, hogy ebbe és ebbe a perbe szeretne érintettként beavatkozni, s kéri a törvényszéket, hogy a prefektus keresetét utasítsa vissza. Mit dönt erre a törvényszék? Tessék leülni, bekötni a biztonsági öveket és jól megkapaszkodni: tekintettel arra, hogy a kérésnek nincs tárgya (!), nem lehet eldönteni, hogy az kapcsolódik-e az adott per tárgyához, ezért a kérést elutasítja. Az illetõ fellebbezett és kifejtette, hogy a kérésének bizony van tárgya, tehát a törvényszék döntése értelmetlen és jogszerûtlen. Így az ügy átkerült a Brassói Táblabíróságra, az pedig a fellebbezést azzal utasította el, hogy a törvényszék helyesen állapította meg, hogy a beavatkozó nem bizonyította, hogy személyes érdekeltsége lenne beavatkozni a perbe, s ezen az alapon jogosan utasította el a kérést.
Ha valaki netán többszöri újraolvasás után sem ért semmit, az ne csodálkozzon, hisz egyértelmû, hogy a brassói bírók a törvényszék olyan megállapítására hivatkoznak, amit a törvényszék nem tett, s ugyanakkor teljes mértékben figyelmen kívül hagyták a beavatkozó eredeti kérését és fellebbezését.
Ezek után nem csoda, hogy az illetõ is az Emberjogi Bírósághoz fordult, a keresetét hétfõn postázta az ügyvédje.
Ennek kapcsán nem tehetem meg, hogy ne jelezzem, hogy Székelyföldön 149 önkormányzat van, s ha ebbõl levonjuk a román többségüeket, még akkor is egy 62-nél jóval nagyobb számot kapunk. Van tehát több tíz olyan önkormányzat, amelyik még meghozhatja ezt a határozatot, állást foglalhat az ország közigazgatási átszervezésérõl. Én csak bíztatni tudom õket, hogy tegyék ezt meg. A határozat mintáját kérésre bárkinek megküldöm.