1.
Véget ért idehaza az a per, aminek tárgya nem kimondottan kisebbségi, de nagy mértékben jogvédelem, pontosabban a büntetõ eljárásokban érintettek jogait érinti. Az elõzményekrõl bõvebben írtam annak idején itt, most ezért csak annyit a témáról, hogy ha az ember az említett kategóriába tartozik (például sértett fél), akkor könnyen megeshet, hogy egy nap egy ilyet talál a postaládájában:
Márpedig mindenki nem teheti meg, hogy másnap nyakába veszi az országot és utazik sok száz kilométert, csak azért, hogy átvegyen egy iratot, mert ha átveszi ha nem, rá egy napra úgy fogják tekinteni hogy átvette, s annak számtalan következménye lehet. Az eljárás módosítását kértem a Legfõbb Ügyészségtõl több mint három évvel ezelõtt, de a kérésemet figyelmen kívül hagyták. Ezért bírósághoz fordultam, alapfokon a pert meg is nyertem, ellenben a Legfelsõ Bíróság idén májusban megváltoztatta az ítéletet és a kérésemet jogerõsen elutasította. Indoklást máig sem láttam (habár a törvényes határidõnek több mit hatszorosa telt el azóta), így annak hiányában, de pár napja postáztam Strasbourgba a jubileumi (25.) egyéni keresetemet, hadd lássuk az ottani bírák egyetértenek-e azzal, hogy ez a módszer súlyosan jogsértõ.
2.
A mai nap egy másik ügyben született ítéletrõl is be szerettem volna számolni, de objektív okból nem tehetem: ugyanis még nem született meg. Pedig tegnapra már a harmadik tárgyalás volt kitûzve, s rendes körülmények között az elsõn az ügy végére járhattunk volna, de a bíró újabb halasztást rendelt el. Ugyanis:
– Elsõ esetben az illetõt nem találta otthon a postás, de neki nem hagyott a fentihez hasonló értesítést hanem átadta a küldeményt valaki másnak, akirõl nem lehet tudni hogy ki, mert az átvételi elismervényen csak egy aláírás szerepel. Márpedig a bíró szerint biztosítani kell a másik félnek a védekezéshez való jogát, s megítélése szerint nem egyértelmû, hogy az illetõ kézhez kapta-e az idézést.
– Második esetben azért halasztottak, mert a tárgyalás napjáig egyáltalán nem érkezett vissza az bíróságra az átvételi elismervény, ami azt igazolná, hogy az illetõ átvette az idézést. Történt ez olyan körülmények között, hogy õ ugyanabban a városban lakik ahol a bíróság mûködik, s a két tárgyalás között három hét telt el.
– Végül harmadik esetben azért halasztottak, mert az átvételi elismervény most rendben volt (az illetõ anyósa vette át az idézést, névvel és személyi igazolványának a számával igazolva), de a tárgyaláson nem jelent meg se a másik fél se az ügyvédje. Amire a bíró azt mondta, hogy nem lehet tudni, hogy szándékosan nem jöttek vagy akadályoztatva vannak, s mivel az illetõnek joga van arra, hogy a bíróság elõtt védekezzen, ezen jogát garantálni kell!
Azt gondolom mondanom sem kell, hogy ebben az ügyben én vagyok a panaszos, a másik fél pedig a vádlott, aki ilyen nagylelkû bírói segédlettel tudja húzni az idõt. Még csak annyit kell tehát hozzátegyek, hogy a helyszín Sepsiszentgyörgy, s a másik felet pedig úgy hívják, hogy Dan Tanasã.
Aki nem hiszi, nézze meg itt.
3.
S akkor most valami (remélem) jó hír is: pár hét leforgása alatt két levelet is kaptam Strasbourgból, ahonnan mostanában csupa rossz (a panasza nem befogadható) vagy semmi hír (tavaly december óta 5 panaszt postáztam, s egyikre se jött még semmi válasz) érkezett. Ezúttal ez másképp volt, itt van a két levél:
EJB-ertesites-42068-15-60930-16-9360-17
Vagyis elõször arról tájékoztattak, hogy elindították az eljárást az elsõ hozzájuk címzett panaszom ügyében (aminek a tárgya az, hogy minden jogalap nélkül megbüntettek, mert magyar nyelven nyújtottam be a vagyonbevallásomat), majd nemsokára arról, hogy másik három panaszomat összevonták, s azok esetében is elindították az eljárást. Ezek:
– Hargita megye prefektusa ellen indított elsõ perem, melyben a kérésemet érdemben le se tárgyalták, mert nem tettem eleget a törvényszék jogszerûtlen felszólításának.
– Maros megye prefektusa ellen indított perem, amelyben a keresetemet azért utasították el annak érdemi megvizsgálása nélkül, mert a bírók véleménye az volt, hogy Hargita megyében lakván nem vagyok érdekelt abban, hogy mi történik Maros megyében. Ami már csak azért is érdekes megállapítás, mert ismerek egy Bukarestben bejegyzett egyesületet, amelyik Hargita és Kovászna megyei önkormányzatokat szokott perelni, s azokban a perekben a bírók soha nem vetik fel azt a kérdést, hogy vajon az az egyesület érdekelt-e abban, hogy mi történik ebben a két megyében. Sõt, ha a megtámadottak vetik fel ezt a kérdést, akkor mindig kifizetik õket azzal, hogy az egyesület alapszabályába maga az egyesület írta bele, hogy pereket indíthat bárhol az országban, tehát természetesen érdekelt. Ha õ mondja.
– Hargita megye prefektusa ellen indított perem (amirõl bõvebben itt írtam), aminek az volt a tárgya, hogy büntessék meg õt, mert nem hajtott végre egy jogerõs ítéletet. (Ennek kapcsán: Románia nem jogállam voltát mindennél fényesebben bizonyítja az, hogy a prefektus nem hajtotta végre az ítéletet és ezért nem büntették meg, miközben Korond polgármestere az ellene hozott ítéletet végrehajtotta, aminek az lett az egyenes következménye, hogy a bíróság úgy döntött, hogy tetemes bírságot kell fizessen. Nyilván azért, mert neki nem volt sapkája.)
Az ügyek alakulása a Bíróság honlapján követhetõ, az ügyszámok ott vannak a két levélen, de ide is bemásolom:
11655/15
42068/15
60930/16
9360/17
A magam részérõl ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy nagyon remélem, hogy mind a négy eset ugyanolyan egyértelmû és világos lesz a bíróság számára mint nekem, s hogy ennek megfelelõen számomra kedvezõ ítéletek fognak születni.
4.
S akkor most vissza hazai vizekre. A nyáron vaskos borítékot hozott a posta Bukarestbõl:
Ebben egy 26 oldalas ügyészi rendelet rejtõzködött, ezzel a levéllel kisérve:
Románul nem tudóknak: tájékoztatnak, hogy a 848/P/2015-ös ügyben a kivizsgálást lezárták, s csatolva küldik az ügyésznek a panasz ejtésére vonatkozó rendeletét. Ugyanakkor tájékoztatnak arról is, hogy a 2015 október 13 és 2016 március 6 közötti idõszakra a következõ megfigyelési módokat hagyta jóvá az ügyészség kérésére az illetékes bíróság:
– két telefonszámon folytatott beszélgetések rögzítése
– hangrögzítés, fényképezés vagy videózás révén történõ megfigyelés
– mûszaki eszközökkel történõ követés, a használt telefonkészülékek és szállítóeszközök megfigyelése és követése.
Magyarán a megfigyelés és követés majd minden módja, leszámítva a hálószobánk bekamerázását. Ahogy az egy igen veszélyes gonosztevõ estén illik.
Ez is jól kezdõdik, mondhatnám.
A rendeletbõl pedig azt tudhattam meg, hogy egy Virág Zsolt nevû egyén 2015 októberében feljelentett számos társammal együtt (hogy kik õk, azt hozzájárulásuk nélkül nyilván nem mondhatom el), azért, mert bûnszövetkezetet hoztunk létre azért, hogy megakadályozzuk a román igazságszolgáltatást abban, hogy az méltó módon megbüntesse városunk akkori polgármesterét. A feljelentésben rám vonatkozóan a következõ “bûnök” vannak felsorolva:
– Kezdeményeztem egy petíciót azzal a céllal, hogy a város bontsa fel az V. Kerülettel a testvérvárosi szerzõdést.
– Sajtókampányt folytattam Virág Zsolt lejáratására.
– Kezdeményeztem egy az V. Kerület polgármesterének címzett levelet, amit a városi képviselõtestülettel akartam elfogadtatni.
Mondhatni valóban igen súlyos bûnök, teljes mértékben érthetõ, hogy az ügyészség nem csak hogy kivizsgálást indított, de kezdeményezte a fent említett megfigyeléseket is. (Amelyekrõl még azt is tudni kell, hogy maximum 30 napig tarthatnak, utána csak jól megindokolva lehet a meghosszabbítást kérni, s azt bíró kell jóváhagyja.) Gondoljunk csak bele, milyen veszélyt jelentett volna a nemzetbiztonságra, ha teszem azt újabb petíciót kezdeményezek, s arról a hatóságok nem tudnak idõben?
A feljelentés többi részérõ majd beszámolnak az érintettek ha akarnak, itt és most még csak annyit mondok el róla, hogy számos eseményre, találkozóra kitért (melyek idehaza, illetve külföldön zajlottak le), ezek közös vonása, hogy minden beszámoló így végzõdik: “(în sustinerea celor prezentate, atasez probe audio si video.)” Vagyis: az elmondottakat alátámasztandó audió- és videó-bizonyítékokat csatolok. Ezt ki-ki értékelje ahogy akarja, a magam részérõl annyit mondok, hogy úgy gondolom, hogy fontos, hogy nyilvánosságot kapjon.
Tekintettel arra, hogy arra törvényes jogom van, természetesen igényeltem azt, hogy megnézhessem/hallgathassam a megfigyelés eredményeit, ezért írásban ki is fejeztem ezen igényemet. A nagy eseményre végül múlt hónap közepén került sor, amit ez a jegyzõkönyv tanúsítja:
Némi csalódást okozott az a tájékoztatás, hogy ugyan teljesen szabad volt a pálya, végül csak a telefonjaim lehallgatását ültették gyakorlatba (legalábbis ezt állítják), de így is egy nagy halom optikai lemezzel szembesültem, s több mint két órát elvett az életembõl az, hogy az elsõ hónap felvételeit végighallgassam. Ezt azonban meg kellett tegyem, tekintettel arra, hogy milyen válaszlépéseket terveztem. Ezek pedig a következõk:
– Egy büntetõ panasz a feljelentõ ellen, aki nyilvánvaló módon elkövetett két bûncselekményt, nevezetesen az igazságszolgáltatás félrevezetését, illetve hamis nyilatkozást. Túl azon, hogy én magam tudtam, hogy nem követtem el a bûncselekményt amivel Virág megvádolt, ugyanerre a következtetésre jutott az ügyészség is, igaz nekik ehhez több évre és fél évnyi lehallgatásra volt szükségük. De lényeg a lényeg: világossá vált, hogy úgy tett ellenem feljelentést, hogy nem volt semmi bizonyítéka arra nézve, hogy törvényt sértettem volna, vagy megfordítva (mert logikailag egyenértékûek) pontosan tudta, hogy nem követtem el bûncselekményt. Tettével ráadásul komoly károkat okozott az államnak, évekre lefoglalt emberi és anyagi erõforrásokat, elvonta azokat a valódi bûncselekmények elleni harctól. Ráadásul az is elmondható róla – tudva azt, hogy a szintén általa feljelentett Mezei Jánosról már bíróság mondta ki, hogy ártatlan – hogy visszaesõ, mondhatni szokása megalapozatlan feljelentéseket tenni, pusztán bosszúból. S hogy a vádját valamivel megalapozza, megtette azt is, hogy azt nyilatkozta az ügyészségen – annak tudatában, hogy a hamis tanúzás bûncselekmény -, hogy én valamiféle levelet szerkesztettem s azt el akartam fogadtatni a városi képviselõtestülettel. Ez a panasz immár elkészült, a mai nap folyamán iktattam a városi ügyészségen:
– Készül egy második panasz is, aminek tárgya a magánélethez való jog súlyos megsértése. Ugyanis ügyvéd mondja, hogy a jogállamnak nehezen nevezhetõ Romániában is kirívó az, hogy valakinek a telefonját a maximális 6 hónapon keresztül hallgassák le. Ráadásul az egy hónap utáni hosszabbításnak semmiféle való indoka nem volt, ugyanis – s ezért hallgattam végig – az alatt egyetlen feltételezett bûntársammal sem beszéltem egyetlen egyszer sem telefonon. Ezért nagyon de nagyon kíváncsi vagyok (s ez ki kell derüljön), hogy milyen alapon kérte az ügyész a lehallgatás folytatását, s milyen megfontolásból hagyta azt jóvá a bíró. Újra és újra. Mert nyilván a késõbbi idõszakban sem származott a telefonbeszélgetéseimbõl semmiféle, az ügy szempontjából releváns információ. Ezzel szemben elmondható, hogy azon hónap során igen sok beszélgetést folytattam egy akkor elsõ alkalommal megszervezett akcióval kapcsolatosan. Az pedig Székelyföld határainak a kivilágítása. Ami egyfajta politikai cselekedet volt. S éppen ezért felmerül a jogos gyanú, hogy a lehallgatás célja valami egészen más (mondjuk ki: politikai) volt, az egész feljelentés csak a jó kifogás szerepét játszotta. Megeshet, hogy soha nem derül ki, hogy mi is volt az igazság, de ami ilyen téren megtehetõ azt a magam részérõl megteszem, s amint eme második panasz elkészült, azt is be fogom nyújtani.
Az elmúlt több mint négy évben számos emberrel találkoztam, akik azért háborogtak, hogy bármit meg lehet tenni büntetlenül ebben az országban, ha az elkövetõ a “megfelelõ” oldalon áll. Ezen ügy kapcsán talán ki fog derülni, hogy ez igaz-e.