Mondják nem szép kritizálni azt, aki amúgy is bajban van, próbáljunk inkább segíteni neki. Ez hatványozottan igaz közhatóságok esetében, hisz az õ hibáiknak mindannyiunk számára fájdalmas következményei lehetnek. A dolog megfontolandó, ellenben két komoly feltétele van a sikerességének: 1. Hogy valóban tévedésrõl legyen szó, ne jól megfontolt, szándékos cselekvésrõl. 2. Hogy az illetõ hatóság legyen nyitott, legyen remény arra, hogy elfogadja a segítséget.
Mert itt van Belügyminisztérium és az ortodox egyház közötti megállapodás. Beszélhetünk az esetében tévedésrõl? Nyilván nem, a miniszter is meg az egyház is pontosan ismeri az érvényben levõ rendelkezéseket és tisztában van azzal, hogy a megállapodásuk megszegi azokat. Gondoljunk csak bele: már maga a puszta tény, hogy bármilyen megállapodás születik egyenértékû azzal, hogy az eltérés az általános szabálytól. Ha az a megállapodás pontosan illeszkedne az érvényes elõírásokba, akkor mi értelme lenne megkötni? Látott már valaki valakit megállapodást kötni a Belügyminisztériummal, hogy nem fog bankot rabolni? Na ugye! Tehát az van, hogy a belügyminiszter fogta magát és felmentést adott az ortodox egyháznak – horribile dictu – az általa kiadott rendelet hatálya alól. (Nem mellékesen tegyük hozzá: miközben – mint kiszivárgott – nem gyõzi stresszelni a beosztottjait, hogy azok minél több esetben bírságoljanak.) Az pedig teljesen lényegtelen, hogy a felmentés konkrétan miben áll, egyszerûen nincs joga olyat tenni, s így egyszerre két bûncselekményt is elkövetett: hivatali visszaélést és a járvány elleni küzdelem meghiúsítását. (A harmadik az a diszkrimináció, de az csak kihágás.)
Szóval ez az eset csak arra jó, hogy a naivabb polgártársak a gyakorlatban szembesüljenek az országon belüli erõviszonyokkal. Mert félõ, hogy vannak olyanok akik azt gondolják, hogy igaz ami az Alkotmányban van, hogy van három hatalmi ág, a törvényhozás, a végrehajtás és az igazságszolgáltatás. Meg hogy ezek egymást keresztül-kasul ellenõrzik, s az által biztosított a társadalom kiegyensúlyozott mûködése. Ugyan, ugyan! Ezek az emberi hatalmak, de felettük ott van az emberfeletti, a transzcendentális, az egyedül idvezítõ. Amelyik megengedheti magának, hogy magához rendelje a belügyminisztert, s tollba mondja neki a megállapodást. Vagy más szavakkal: felvilágosítsa a belügyminisztert, hogy mi is az, amit õ (mármint a miniszter) tenni szeretne. Aztán mint a mesében: Belügyminiszter ment a miniszterelnökhöz, s mondta neki, hogy miben állapodtak meg. Miniszterelnök ment az államelnökhöz, s mondta neki, hogy miben állapodott meg a belügyminiszter. Államelnök pedig ment a sajtóhoz, és dúlva-fúlva mondta a népnek, hogy ezzel nem ért egyet, majd mindjárt kukoricára térdepelteti a belügyminisztert, s leíratja vele százszor, hogy “Visszavonom a megállapodást!” Itt azonban – láss csodát! – a történet megbicsaklott. Mert a belügyminiszter ugyan megjelent az elnöki hivatalban, de ott valami egészen más történt. Kezdõdött azzal, hogy elõadta az államelnöknek, hogy mit üzent neki a felsõ hatalom, majd utána már arról tanácskoztak hosszan, hogy miképpen lehet úgy visszavonulót fújni, hogy az ne legyen nagyon feltûnõ. Végül a hagyományos román módszer mellett döntöttek, ami úgy van, hogy “változtassunk úgy, hogy ne módosuljon”. S lõn. Másnap a belügyminiszter (akirõl sokan azt gondolták, hogy nagy ívben fog repülni a kormányból) levette bõrdzsekijét, felvett egy öltönyt, kiállt a tévébe az emberek elé, s elmondta, hogy megváltoztatták a megállapodást. Majd elmondta azt is, hogy hogyan. Éles eszû megfigyelõk azonnal látták, hogy a lényeg nem változott, de (hogy – hogy nem) a máskor olyan szemfüles sajtó ezt most nem vette észre, azóta is azt látni/hallani/olvasni mindenfele, hogy az államelnök nem értett vele egyet, ezért megváltoztatták a megállapodást. Erõsen figyelem, de disszonáns hanggal mostanig nem találkoztam. Bizonyítja ez azt, hogy a legfelsõ hatalom a sajtóban is tette a dolgát? Nem kizárt. Az ellenben tény, hogy az államelnök másnap már más szerepben jelent meg a tévében déli két órakor: az ellenzéket szidta ezerrel. Joggal nevezhetjük ezt elterelõ hadmûveletnek.
S még valami: megeshet, hogy aki a különleges eljárást kiharcolta (mondjuk így naivan, hogy harcolt érte) az a hívek lelki üdvét tartotta szem elõtt, ami akár egyfajta enyhítõ körülmény is lehetne. A témában járatosabbak ellenben arra esküsznek, hogy a fõ motiváló erõ annál földhözragadtabb, hogy is mondjam … szóval anyagi jellegû. Mert virtuális misét lehet ugyan tartani, de a virtuális perselypénz még nem áll rendelkezésre.
Végezetül: mit mondott a belügyminiszter mikor azzal vádolták hogy diszkriminálta a nem ortodox hívõket, akik elõzõ vasárnap ünnepeltek? Hát azt, hogy õ aztán nem hibás, nem tehet arról, hogy azok nem keresték meg és nem kértek ugyanilyen elbánást. Errõl az a vicc jut eszembe, amikor elterjed az erdõben a hír, hogy a medve halál-listát készített és sorra falja fel az állatokat. Menekül mindenki fejveszetten, féltve az életét. Kivétel a nyuszika, aki odaáll a medve elé, s megkérdezi, hogy igaz ez a hír, valóban halál-listát készített? A medve megerõsíti, mire a nyuszika megkérdezi, hogy õ rajta van-e a listán? A medve elõveszi a listát, végigfutja, majd közli, hogy igen. Erre a nyuszika: És mondd medve, nem tudnál engem kihúzni róla? Mire a medve: Dehogy nem. S azzal elõveszi a tintaceruzáját, megnyálazza s kihúzza.
S akkor evezzünk át egy másik minisztériumba. Az egészségügyibe. Amelyik három nappal ezelõtt kiadta a 622/2020-as rendeletet. Mielõtt belemélyednénk, hadd emlékeztessek arra, hogy hetek óta ismételgetik az összes hatóságok (az államelnöktõl lefele) a külföldön élõ románoknak, hogy maradjanak ott ahol vannak, ne jöjjenek haza Húsvétra, mert az ünnepet nem a családjuk körében, hanem karanténba zárva fogják tölteni. Bizonyítékom nincs rá, de tudva hogy a nyugatra telepedett románok nagyobbik része viszonylag fiatal és iskolázott ember, joggal feltehetõ, hogy azoknak bár egy része vette az üzenetet és nem indult haza. S akkor vissza a rendelethez, ami 15-én (tehát négy nappal az ortodox Húsvét elõtt) annak rendje módja szerint megjelent a Hivatalos Közlönyben, s így hatályba lépett. Nézzük az I. cikkely 2. pontját: Ott az áll, hogy otthoni karanténba vonulhat az a hazatérõ is (akkor is, ha a “vörös” zónából érkezik!), amelyik odahaza biztosítani tudja a család többi részétõl való elszigetelõdést, s errõl saját felelõsségre nyilatkozatot tesz. (Ugyanis addig aki “vörös” zónából jött, azt ugye hivatalból hatósági karanténba vitték.) Nem akarnék nemzetkarakter témájú fejtegetésbe bocsátkozni, ezért mindenkinek a fantáziájára bízom hogy eldöntse, hogy a potenciálisan hazatérõ román állampolgárok hány százaléka kapható arra, hogy rögvest ilyen nyilatkozatot adjon. Egy biztos, az a százalék nagyobb mint 0, ami azt jelenti, hogy ez a rendelet potenciálisan rászabadít az országra bizonyos számú, a “vörös” zónából érkezõ embert. Ha nagyon óvatosan akarok fogalmazni, akkor azt mondom, hogy ritka nagy felelõtlenség! Annál nagyobb volt ugyanakkor a meglepetésem amikor azt láttam, hogy a sajtóban itt is ott is megjelent tájékoztatás a rendeletrõl, azok rendszeresen kitértek arra is, hogy ez azt jelenti, hogy aki “vörös” zónából jón haza, az mehet a családjához ünnepelni, de ennyi. Sehol semmi felháborodás, eget verõ cirkusz, hasonlók. Csak néztem, s nem értettem.
Aztán tegnap este megjelent a tévében – ja, ezt már említettem – a belügyminiszter. Akinek ugye ehhez semmi köze, az Egészségügyi Minisztérium rendeletérõl beszélünk. (De egy román miniszter ugye mindenhez is ért.) S mit mondott a derék ember: hogy ó dehogy, arról szó nincsen, egyesek itt félremagyaráznak dolgokat! Fújj, rossz emberek! Mert a rendelet (mondom nem az övé) arról szól, hogy ha majd nem lesz hely az állami karanténokban, akkor végsõ esetben ilyen megoldáshoz is fognak folyamodni. De nyugalom, a karanténokban van bõven hely!
Na mondom, jó nagy buta vagyok én is, figyelmetlenül olvastam a szöveget. Irúltam-pirúltam. De a kisördög nem hagyott nyugton, megkerestem újra a szövet, s ezúttal nagyon alaposan újraolvastam. Többször is. De továbbra is úgy értettem, mint addig. S ezzel gondolom úgy van mindenki, aki most olvassa.
A belügyminiszter azt is mondta, hogy majd ki fogják igazítani a szöveget, hogy ne legyen félreérthetõ. Azóta is figyelem, de új, kiigazító miniszteri rendelet nem jelent meg. Lehetséges, hogy ez azért van, mert az egészségügyi miniszter nem tudja, hogy mit ígért a nevében a belügyér? Akár ez is megeshet. Egy dolog azonban biztos: aki ebben a helyzetben segíteni akarna annak aki hibázott az elkésett, a hibát már észrevették, s innen kezdve türelem kérdése csak, elõbb-utóbb javítani fogják.
S hogy optimistán zárjam ezt a részt: mint köztudott, a szállodaipar igen nagy bajban van a járvány miatt. Kivételt képeznek azok a szállodák meg panziók, amelyekben hatósági karantént alakítottak ki. Ott vannak “szállóvendégek” (nem tudom megállni: néha idõlegesen és a törvény ellenére ki is repülnek, vadászni kell rájuk), s azokért az állam elég szép pénzt fizet (fõleg ha a semmihez viszonyítjuk). Tudva azt, hogy Romániában élünk (ezt ugye senki nem felejti egy pillanatra sem?), bizony bizony megeshet, hogy a politikusokhoz valamiképp kötõdõ szállodákat vonják be ebbe a tevékenységbe. Adatom errõl sincs, de nem teljesen valószínûtlen, hogy a hír hallatára egyes nyugaton élõ románok mégis a hazatérés mellett döntöttek. S a határon majd szembekacagják õket, s viszik a karanténba. Vagyis megeshet, hogy az Egészségügyi Minisztérium ezen tévedése még némi anyagi hasznot is hoz. Legalábbis egyeseknek. Nagyon gonosz vagyok?