Koronapló (13)

Na akkor nézzük hogy állunk most:

A kormány valamikor tegnap éjjel kihirdette a készenléti állapotot, a vonatkozó határozat az este még nem volt közzétéve, ma reggelre (de még tegnapi dátummal) már megtörtént, itt van.

Az egész rosszul kezdõdik azzal, hogy egységes szabályokat vezet be az egész ország területére (Suceavatól Güdücig), mintha a körülmények egyformák lennének.
Aztán jönnek a részletes korlátozások, ahol több probléma is felmerül:

  1. Egyetlen könnyítést hoz a korábbi állapothoz képest, ráadásul az teljesen elhanyagolható, mert aki eddig menni akart valahova, az tudott írni nyilatkozatot, a papír elbírta. Hogy most nem kell nyilatkozat, az csak papír-spórlás.
  2. Ezzel szemben olyan korlátozásokat vezet be, amelyek korábban, amikor “tombolt a járvány” nem léteztek, s lám – a gyakorlat mutatja – a hiányuk nem okozott semmi problémát. Ilyen például a kötelezõ maszk-viselés, amit az Egészségügyi Világszervezet még mindig nem ajánl, de a politikusok jobban tudják. A viselés módját már kevésbé, csak meg kell nézni Ludovic performanszait, a tévékben folyamatosan látni lehet. Arra ellenben kiválóan alkalmas, hogy az embereket megalázza, bohócot csináljon belõlük.
  3. Életbe léptettek diszkriminatív elõírásokat is, holott a diszkrimináció köztudottan tilos. Hogy egy igen látványosat és egyértelmût említsek az az, hogy az országba beutazók mind két hetes házi karanténba kell vonuljanak, kivéve – s ott következik egy hosszú felsorolás. Holott mind külföldrõl jönnek, a különbség köztük a foglalkozásuk. Mintha a vírus különbséget tenne, s teszem azt a buszvezetõt nem fertõzné. Tehát ezek a kivételek nem csak diszkriminatívak, de járványügyi szempontból veszélyesek, elvégre – hogy maradjunk ennél a példánál – egy buszsofõr több tíz embert fertõzhet meg egy csapásra. S szintén a kivételezettek között vannak a parlamenti képviselõk, holott köztudott, hogy egy szenátor halomra fertõzte még márciusban a kollégáit.

A sort folytathatnám, de egyelõre álljunk meg itt. Ugyanis ezek a szabályok mostantól érvényben vannak, de a határozat most a parlament asztalán van, s az a következõ napokban három dolgot tehet: megerõsíti, megerõsíti de módosításokkal, illetve elveti. Pislákol hát még némi remény, hogy a második lehetõséget fogják választani (elvégre azt õk tették bele a törvénybe), s ésszerûsítik a jogszabályt. Aki pedig egyetért azzal, hogy erre szükség volna, az megteheti azt, amit én már megtettem: levelet írhat az egyes frakciók vezetõinek, amiben véleményt mond és javaslatot tesz. Az én javaslatom a következõképpen hangzik:
Legyenek tekintettel arra, hogy a helyzet távolról sem egységes az egész országban. Vannak súlyosan érintett vidékek és vannak olyanok (mint Gyergyószék), ahol egészen egyszerûen nincs járvány. Akkor pedig differenciált kezelési módot célszerû alkalmazni. Erre egy lehetséges változat:

  • Vezessenek be egységesen készenléti állapotot, ugyanazokkal a szabályokkal, azokban a megyékben, ahol a fertõzöttek száma meghaladta az 500 fõt.
  • Azokban a megyékben, ahol a fertõzöttek száma 100 és 500 között van, bízzák a megyei készenléti bizottságokra, hogy mit tesznek és milyen szabályokat vezetnek be.
  • Azokban a megyékben, ahol a fertõzöttek száma nem éri el a 100-at (s ilyenbõl jelenleg 11 van!), csak azokban a településekben vezessenek be készenléti állapotot, ahol léteznek fertõzöttek, s a bevezetett szabályokat igazítsák a konkrét helyzethez.

Segítségképpen itt vannak a címek, ahova a javaslatokat el lehet küldeni:
psd@cdep.ro, pnl@cdep.ro, usr@cdep.ro, pro-europa@dcep.ro, udmr@cdep.ro, minoritati@cdep.ro, pmp@cdep.ro, psd@senat.ro, pnl@senat.ro, usr@senat.ro, udmr@senat.ro.


Hadd zárjam egy nem lényegtelen adalékkal:
Sok szó esett arról, hogy az alkotmány értelmében alapvetõ jogokat csak törvénnyel lehet korlátozni, ez volt az oka annak, hogy egy ideig nem tudták (nagy fájdalmukra) büntetni azokat, akik nem tartották be a rendkívüli állapot idején bevezetett szabályokat. De annak az 53. cikkelynek van egy második bekezdése is, ami így hangzik:
” Restrângerea poate fi dispusã numai dacã este necesarã într-o societate democraticã. Mãsura trebuie sã fie proportionalã cu situatia care a determinat-o, sã fie aplicatã în mod nediscriminatoriu si fãrã a aduce atingere existentei dreptului sau a libertãtii.”
Teljesen nyilvánvaló, hogy a kormány által most bevezetett szabályok ennek több pontban és többszörösen ellentmondanak. Tehát így semmiképp nem maradhatnak.

Kategória: Ez Románia, megáll az ész!, Mindennapjaink a 21. században, Politika | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?