Bizonyára a többség hallott már a hatalmi ágak szétválasztásának az elvérõl, ami röviden azt jelenti, hogy létezik törvényhozó és végrehajtó hatalom illetve igazságszolgáltatás, s ezek egymástól függetlenek, s ez a függetlenség – legalábbis elvileg – garantálja a társadalom kiegyensúlyozott mûködését. Hogy ez hely és idõ függvényében mennyiben igaz azt most ne firtassuk, nézzük meg inkább, hogy miképpen mûködik napjaink Romániája.
Ugyanis ez az elv elvileg itt is érvényben van, de csak elvben, mert a gyakorlatban a hatalmi ágak lojális együttmûködését figyelhetjük meg. Mely elv a benne szereplõ jelzõ (lojális) alapján akár igen pozitív is lehetne, de – az itt élõk vélhetõen nem fognak meglepõdni – gondoljunk inkább Makóra meg Jeruzsálemre. Illetve nézzünk még gyakorlati példát:
- A Parlament még 2002-ben fogadott el egy jogszabályt, aminek célja a szélsõséges eszmék és a gyûlöletbeszéd visszaszorítása. Aztán eltelt 13 év, s idén napirendre került és meg is szavazták annak a pontosítását illetve szigorítását, azért, hogy alkalmazhatóbb legyen, illetve tekintettel arra, hogy a közbeszéd minõsége évrõl-évre romlik. A jogszabályt annak elfogadása után – minõ meglepetés! – Alkotmánybíróságon támadta meg egy parlamenti párt (nevezzük AUR-nak), röviden azért, mert szerintük ez indokolatlanul korlátozza a szólásszabadságot, eszköz a hatóságok kezében, hogy elhallgattassanak számukra kényelmetlen személyeket, arról nem beszélve, hogy ki akarnak törölni a köztudatból olyan személyiségeket, akik amúgy nagy dicsõséget hoztak a román nemzetnek (mint pl. Mircea Eliade). A kezdeményezés azonban elbukott, az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak. S ekkor színre lépett maga az államelnök, aki szintén az Alkotmánybírósághoz fordult, lényegében ugyanazokat az érveket hangoztatva. (Ez önmagában érdekes volt és nem keveseket lepett meg, illetve addigi feltétlen pártolóiban kételyeket ébresztett, de ez egy másik történet, ezért hagyjuk ezt is.) Az Alkotmánybíróság azonban következetes volt, s az õ beadványát is ugyanúgy elutasította. Erre mit tett Nicusor Dan? Hát ezt. Vagyis tett még egy kísérletet, hátha sikerül meggyõznie a Parlamentet, hogy az változtasson az álláspontján. Van tehát a történetben két hatalmi águnk (elnök = végrehajtó, parlament = törvényhozó), s közülük egyik (az elnök) ugyan már évek óta nyakig benne van a nagypolitikában, de nincs tisztában azzal, hogy milyen elven mûködik Románia. Csak ezzel magyarázható ez a nagy igyekezete, ugyanis ha témában lenne, akkor pontosan tudná azt, amit mi, romániai magyarok a saját bõrünkön tapasztalunk nap mint nap: Romániában a három hatalmi ág kéz a kézben, lojálisan együttmûködve dolgozik. A parlament szebbnél szebb törvényeket szavaz meg, amelyek nekünk mindenfele jogokat biztosítanak, ezeket a jogokat a végrehajtó hatalom mindenféle intézményei napi szinten megsértik, s az igazságszolgáltatás gondoskodik arról, hogy ezt büntetlenül tehessék. De ez úgy általában is igaz, tehát az elnök feleslegesen kapálózik, mert pl. a vasgárdista eszméket eddig is büntetlenül terjesztették ebben az országban, ez nem változott a vitatott jogszzbály megszavazása óta, és nem fog változni ez után sem. Elég csak rákeresni a Facebookon Radu Theodoru oldalára (veterán tábornok), ahol az látható, hogy a temetésén a lánya a Kapitányt emlegeti.
- A másik példa még annál is világosabb, nevezetesen napjaink (heteink, hónapjaink) sláger-témája, a bírók és ügyészek privilégiumai. Ugyanis ott mi a helyzet röviden? A parlamentben tevékenykedõ politikusok megszavazták azokat a törvényeket, amelyek a szóban forgó privilégiumokat biztosítják, s amikért cserében a bírók és ügyészek gondoskodnak arról, hogy a végrehajtó hatalomban ténykedõ politikusok bántatlanul lopjanak, csaljanak és hazudjanak. S hogy a pórnép még fel is nézzen a parlamentre, az újból és újból nekirugaszkodik, hogy megszüntesse ezeket a privilégiumokat! Az pedig már nem vevõdik észre elsõ látásra, hogy ezt mindig úgy tette (legalábbis ezidáig), hogy abban találjon valami kapaszkodót az Alkotmánybíróság, ami miatt aztán a próbálkozás sikertelen marad.
Ez lenne az ország, amiben immár több mint száz éve van “szerencsénk” élni.