Egy hete járja körbe a világot a hír, hogy Romániában csoda történt, Dormánfalva polgármestere végrehajtotta azt a jogerõs ítéletet, amirõl a legtöbben úgy gondolták, hogy a végrehajtására valószínûleg sohanapján kerül sor. A 2019-ben az úzvölgyi katonatemetõbe felállított betonkeresztek voltak, s nincsenek.
Igen ám, de Romániában edzõdött magyar ember jól ismeri a régi mondást, ami a görögökrõl és az ajándékról szól, ezért magam is azon törtem elsõ perctõl a fejem, hogy mi van a történés mögött. Hát lassan felsejlik. Ugyanis pár nap múlva megjelent a sajtóban ez.
A cikk alapja ez a sajtóközlemény: „Miután a közelmúltban végrehajtották a bákói fellebbviteli bíróság polgári jogi ítéletét az úzvölgyi katonatemetõben, Hargita és Bákó megye képviselõi, illetve Hargita és Bákó megye prefektusa, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Csíkszentmárton község és Dormánfalva város polgármestere, valamint a román Honvédelmi Minisztérium képviselõi június 30-án, pénteken találkoztak azzal a céllal, hogy párbeszédet folytassanak az intézmények között az elesett hõsök emlékhelyén történõ civilizált események biztosítása érdekében. A jelenlévõk a törvények tiszteletben tartására és minden olyan tüntetés elkerülésére szólítottak fel, amely nemzetiségtõl függetlenül ártana a hõsöknek járó tiszteletnek”.
Tekintsünk el a szöveg bikkfanyelvétõl, s próbáljunk a lényegre koncentrálni, e célból álljunk meg már a harmadik szónál: közelmúltban. Írják ezt egy olyan eseményrõl, ami a pénteket megelõzõ napon történt. Jogos a kérdés, hogy miért? S ésszerû válasz az, hogy a maszatolás céljával, hogy ne szúrjon szemet egybõl egy igen fontos dolog. Ugyanis egy olyan találkozót megszervezni, amin részt vesz két polgármester, két megye elnöke és prefektusa, plusz még egy minisztérium több képviselõje, na az nem fél nap. Magyarán: bárki kezdeményezte azt a találkozót, az teljes mértékben kizárt, hogy azt a keresztek eltávolítása után tette. S ezen a ponton teljesen mindegy, hogy igaz-e, hogy a találkozó a keresztek eltávolítása után zajlott, azt nyugodtan kezelhetjük tényként, hogy a dolog nem úgy történt, hogy Toma polgármestert megszállta a törvénytisztelet szelleme és utasította a beosztottait a keresztek eltávolítására, majd azt követõen valakinek az az ötlete támadt, hogy szervezni kellene egy ilyen találkozót, s meg is szervezte már másnapra. Teljesen nyilvánvaló, hogy elõzetes egyeztetések után, valamilyen ígéret birtokában tette a polgármester amit tett, s ha a találkozó valóban pénteken volt, akkor is ott arról lehetett szó, hogy az elõzetes tárgyalásoknak megfelelõen az elsõ lépés megtörtént, nézzük a továbbiakat. De ugyanúgy lehetséges az is, hogy a találkozó korábban volt, s akkor beszélték meg azt, hogy csütörtökön a polgármester elszállíttatja a kereszteket, majd a következõ hét keddjén bejelentik, hogy pénteken találkozó volt. (Az azonban kétségtelen, hogy a megyénk elnöke szellemi fogyatékosnak néz mindenkit, amikor azt állítja, hogy a pénteki találkozót a Védelmi Minisztérium kezdeményezte, miután látták az õ csütörtöki videóját, hisz épeszû ember azt a mesét nem veszi be, hogy Bukarestben nézik az õ videóit, majd egy olyan találkozót egy nap alatt meg is szerveznek. Másik lehetõség az, hogy az események kényszere alatt adták ki ezt a közleményt, látva azt, hogy a fogdoktor megvadult és szombatra keresztállítást hirdetett, a helyzet elfajulásának szerették volna elejét venni. Ebben az esetben azonban az derülne ki, hogy nem ismerik az emberüket.)
A helyzet jobb megértése érdekében érdemes megnézni ennek a felvételnek a végét.
A 66. perctõl kezdõdõen van ott szó a témáról, a következõket lehet megtudni:
Toma polgármester továbbra is hazudik mint a vízfolyás, vezeti félre az embereket (azt állítva, hogy egyetértés van abban, hogy ott 151 román hõs van eltemetve, vagy hogy a temetõ továbbra is Dormánfalva kezelésében van, stb.).
A találkozó Dormánfalván volt, még pontosabban itt.
A találkozó résztvevõi levegõnek nézik a vonatkozó román törvényt.
Ez ugyanis kimondja, hogy egy olyan temetõben mint az úzvölgyi (ahol idegen államok állampolgárai nyugszanak) bármilyen beavatkozást csak a vonatkozó nemzetközi egyezmények betartásával szabad végezni, amibõl az is következik, hogy az egyeztetésekbe be kell vonni Magyarország hivatalos képviselõit is, tudtuk és beleegyezésük nélkül nem lehet egyezkedni.
Az, hogy Toma polgármester és bukaresti kormány azt szeretné, hogy a helyzet megoldása olyan legyen mint az egyszeri lány meséjében (hogy a betonkeresztek kikerüljenek de a “román láb” az nem) teljes mértékben érthetõ, ami felfoghatatlan az az, hogy a mi oldalunkról, a mi “vezetõink” miért mennek bele abba, hogy egy Csíkszentmárton területén levõ magyar katonai temetõrõl egyezkednek Dormánfalva és Bákó megye képviselõvel, olyan személyekkel, akiknek ahhoz semmi de semmi köze nincs. Ráadásul úgy mennek el Csíkszeredából egy ilyen tárgyalásra “idegen pályára”, hogy a jelek szerint még bár azt sem tették meg, hogy jelezzék a fõkonzulátusnak, hogy mi készül. S ha ez nem volna elég, akkor ott van habnak a tortán az, hogy lehetséges, hogy Toma polgármester túloz amikor azt mondja, hogy mind egyetértettek abban, hogy az úzvölgyi temetõben 151 román hõs van eltemetve, de az tény, hogy maga Hargita megye elnöke beszél arról, hogy vannak elesett román katonák ott, s hogy minden nemzetnek lesz majd egy hely, ahol megemlékezhet a hõseirõl. Azt ugyanis gondolom senkinek nem kell ecsetelni, hogy az teljesen mindegy, hogy 50 betonkereszt vagy egy “emlékhely” mellett tartja meg a fogdoktor évente többször a magyargyalázó hõbörgését.
Egy szó mint száz, a jelek arra mutatnak, hogy ugyan a betonkeresztek jelenleg nincsenek a temetõben, de ennek olyan nagyon örvendeni nem kell, mert érdemi változásra nem számíthatunk, s ebben – úgy, mint annak idején a keresztek felállításának meg nem akadályozásában – komoly szerep hárul a saját “vezetõinkre”.