Maradjunk még a prefektus válasziratánál, mert Goga uram hozza a formáját. Ezt bizonyítandó álljon itt két oldal a válasziratából:
Az egész dokumentummal nem akarom fárasztani a tisztelt olvasót, mert ennyi szerintem bõven elég arra, hogy képet alkothasson arról, aki a román kormány helytartója Marosvásárhelyen. Sõt, még ezt a két oldalt sem kell végigolvasni, elég ha a kiemelt négy részre koncentrálunk:
1. Itt azt állítja a prefektus, hogy õ aztán olyan törvénytisztelõ hogy csak na, a megye magyar lakói bátran fordulhatnak szóban is meg írásban is nem csak hozzá, de a megyében található többi állami közintézményhez is.
2. Késõbb nagyszerû törvényismeretrõl tesz tanúbizonyságot, szó szerint idézi a prefektusi intézményre vonatkozó törvénynek az anyanyelv használatára vonatkozó elõírását.
3. Aztán fordul 180 fokot, vet két logikai bukfencet, s kijelenti, hogy még ha létezne is ilyen törvényes elõírás (mármint ami az anyanyelv használatára vonatkozik), akkor is annak végrehajtásához szükség lenne a magyar nyelvet ismerõ alkalmazottakra, vagy pénzre, amibõl fordítókat lehetne megfizetni. Itt az ember már áll és néz ki a fejébõl, mert ez azért meredek: õ maga idézi az elõírást, majd a következõ mondatban szintén õ vonja kétségbe annak létét.
4. S itt elérkezünk (némi képzavarral élve) a csúcspontra, ahol a kör bezárul: megtudhatjuk, hogy márpedig a Maros megyei prefekturának se magyarul tudó alkalmazottai nincsenek, se pénze fordítókat megfizetni. A következtetést már csak azok kedvéért írom le, akik – ugyan magyarok lévén, de – a prefektus IQ-jával bírnak: a Maros megyei magyarok bátran fordulhatnak szóban is meg írásban is anyanyelvükön a prefektushoz meg egyéb közintézményekhez, ellenben abban ne reménykedjenek, hogy a gondjuk, panaszuk megoldódik, mert azt ott az ég adta világon senki nem fogja érteni. Az intézmény jelmondata ezek szerint: Szolgálunk, habár nem értünk!