A kép ugyan kissé elmosódottra sikeredett, de szerencsére ettõl most el lehet tekinteni, mert a mondandóm szempontjából semleges.
Tegnap ismét Bukarestben jártam, a Legfelsõ Bíróságon volt tárgyalásom, s a szükség úgy hozta, hogy betértem a mosdóba, ott készítettem a képet. A címke a kézszárítón található, s amint az a francia nyelvû változaton viszonylag olvasható, használati utasítás. Ezen a ponton az ember már meg is áll egy pillanatra, s megkérdezi magától, hogy ez szükséges? Annyira bonyolult lenne a dolog?
Tegyük fel hogy igen, a személyzet gyakran szembesült azzal, hogy spanyol, angol vagy francia látogatók (mert a felirat ezen a három nyelven van feltüntetve) tanácstalanul nézegették a szerkezetet, próbáltak rájönni a mûködése módjára, ezért eldöntötték, hogy segítenek rajtuk. S az egyszerûség kedvéért azzal se foglalkozzunk most, hogy évi átlag hány külföldi fordul meg abban a helyiségben (illetve tekintettel a szagra már az ajtajában). Tegyük fel, hogy vannak ilyenek és kész.
Az a kérdés azonban semmiképp nem megkerülhetõ, hogy miért nincs rajta román nyelvû felirat? Az lenne netán a magyarázat, hogy a román a maga született intelligenciájával ösztönösen rájön? Vagy hogy az már kiskorában megtanulja, mert a kert végében levõ fabudiban is ilyen volt?
S még ha így is lenne, Bukarestben nincsenek profi fogyasztóvédõk, az összest Székelyföldre helyezték? Hol van a Dâmbovica-menti Mircea Diacon? S nem utolsósorban hol van Dan Tãnasã, aki jó érzékkel Bukarestben jegyezte be “jogvédõ” egyesületét?