Korábban már beszámoltunk egy kezdeményezésünkrõl, ami azt szándékszik tesztelni, hogy mennyire pártatlanok a romániai bíróságok, az alábbiakban egy ahhoz hasonlóról lesz szó, azzal a különbséggel, hogy a megcélzott intézmény a szervezett bûnözés és terrorizmus elleni harc bukaresti “fellegvára”, az apropója pedig egy sokkal húsbavágóbb ügy, ami évek óta borzolja a kedélyeinket, nevezetesen a “székely terroristák” esete.
Nagy valószínûséggel nem létezik magyar ember a környéken aki ne ismernél igen részletesen azt az ügyet, ellenben röviden mégis összefoglaljuk, ráadásul igyekezve a román hatóságoktól származó információk alapján, az õ értelmezésük szerint, mert ebben az esetben ez célszerû:
2016 õszén a hatóságok birtokába került egy hangfelvétel, ami Kézdivásárhelyen készült, s amin a HVIM ottani tagjai többek közt arról beszélnek, hogy mennyire zavaró az, hogy december elsején odaimportált román katonák masíroznak a város fõterén. Éppen ezért egyikük – állítólag Szõcs Zoltán – felvetette azt, hogy el kellene helyezni az út melletti parkban pár petárdát, majd azokat a felvonulás idején távirányítással felrobbantani, s azzal jól ráijeszteni a gyanútlan katonákra. Ettõl a perctõl a hatóságok megfigyelés alatt tartották a csoportot, majd december elsején reggel rajtaütöttek Beke Istvánon, akinek a birtokában petárdákat találtak, ezért azonnal elõállították, vádat emeltek ellene és elõzetes letartóztatásba helyezték. Szõcs Zoltán abban az idõben nem tartózkodott az országban, ellenben az ünnepekre hazajött, s rá pár napra õt is letartóztatták, közösség elleni merényletre való felbujtás vádjával. Ezt követte több hónap nyomozás, per, ítélet, fellebbezés, majd végül tavaly júliusban jogerõsen mindkettejüket 5 év letöltendõ börtönbüntetésre ítélték.
S akkor most nézzünk egy másik esetet, amirõl jóval kevesebben tudnak:
Tavaly májusban, a falunapok alkalmából magyarországi küldöttségek is jelen voltak Gyergyóalfaluban, ezért a falu bejáratához kihelyeztek egy díszkaput, amire kitûzték a román mellé a magyar zászlót is. Errõl egy arra járó készített egy fényképet, elküldte Dan Tanasã-nak, aki azonnal közzétette a blogján, azt állítva, hogy a magyar zászló állandó jelleggel ki van tûzve, s kárhoztatva a polgármester aki ezt a törvénytelenséget elköveti, meg a prefektust, aki nem lép közbe.
A bejegyzéshez szokás szerint számos hozzászólás érkezett, azok közül kettõt emelünk ki, itt láthatóak:
Egyik (Octav Gabriel Popescu) azt mondja, hogy a magyarok ellen Molotov koktélt kell bevetni, a másik (Raul Popescu) meg helyesel, s megtoldja azzal, hogy ezekkel meg a cigányokkal csak így lehet valamire menni, elege van a buta toleranciából.
Mindehhez tegyük hozzá azt, hogy az egész kontextus, illetve az illetõk más hozzászólásai alapján egyértelmû, hogy nem vicces kedvû suhancokról van szó, ezek az emberek teljesen komolyan így éreznek a magyarok iránt, komolyan gondolják, hogy így kell fellépni ellenük, s erre bíztatnak másokat is. Azt talán mondanunk sem kell, hogy a két történet között egyértelmû a hasonlóság (hangsúlyozva ismét, hogy az elsõt a román hatóságok szemszögébõl ismertettük).
Tekintettel arra, hogy némi átláthatóság nyomokban fellelhetõ a román igazságszolgáltatásban, az elsõ estben az ügyészek által összeállított vádirat felkerült az internetre, így adott volt a lehetõség, amivel éltünk is: abból inspirálódva, annak a mintájára, annak az érvelését és törvényi hivatkozásait felhasználva, ugyanazokat a vádpontokat (robbanóanyaggal való visszaélésre és közösség elleni erõszakra való felbujtás) összeállítottunk egy nagyon részletes és alapos, 14 oldalas panaszt, amit tavaly augusztusban postáztunk ugyanannak az ügyészségnek, amelyik az elsõ esetben is eljárt, s börtönben juttatta Szõcs Zoltánt.
Ugyan a panaszban igen részletesen leírtunk mindent ami a témában leírható, azért a biztonság kedvéért az alapítványunk elnökét március közepére beidézték Bukarestbe, azért hogy megkérdezzék tõle, hogy van-e esetleg még valami hozzátennivalója a panaszhoz, de ez az alkalom azért arra jó volt, hogy a kihallgatást végzõ rendõröknek szóban is felhívja a figyelmét a két eset közötti hasonlóságra, s elmondhassa, hogy reméli, sõt elvárja, hogy az ügyészség pártatlanul járjon el, ebben az esetben is ugyanazt a mércét használja.
Hogy bármi mást vizsgáltak-e az ügyészek a panasz kapcsán (röviden: nem), az egyértelmûen kiderül az ügyész rendeletébõl, amit a napokban hozott a posta:
Vegyük ház szépen sorra:
A szûk négy oldalból az elsõ kettõn, illetve a harmadik oldal elején az ügyész összefoglalja azt, amit a 14 oldalas panaszból õ megjegyzett.
Ezt követi egy bekezdés arról, hogy beidézték az alapítvány elnökét, aki elmondta, hogy nincs semmi hozzátennivalója.
Végül a maradék bõ oldalban találhatunk két idézetet a Büntetõ Törvénykönyvbõl, (a harmadik oldal második felében és a negyedik oldal elején) illetve az ügyész megállapítását az elsõ vádpont esetében: A robbanóanyaggal való visszaélésre való felbujtás esetén, a harmadik oldal utolsó elõtti bekezdésében egy hosszú, de értelmetlen mondat szerepel (holott az ember egy román ügyésztõl elvárná, hogy ismerje a saját anyanyelvét és tudjon megfogalmazni azon egy kerek, nyelvtanilag helyes mondatot), amibõl azért kivehetõ, hogy mivel a bûncselekmény (mármint a robbanóanyaggal való visszaélés) nem történt meg, ezért felbujtásról sem beszélhetünk.
A közösség elleni merénylet esetében a törvénybõl vett idézet után már egy nyelvtanilag helytelen mondatra sem futja az ügyésztõl (nem hogy valamiféle indoklásra), így arra vonatkozóan mindössze a mindkét bûncselekményre vonatkozó megállapításából lehet tájékozódni, ez a negyedik oldal negyedik bekezdésében olvasható:
Jelen esetben a két bûncselekmény (robbanóanyaggal való visszaélés és közösség elleni erõszak) elkövetésére kísérlet sem történt, illetve felbujtás sem, mert egy üzenet közzététele nem tekinthetõ konkrét felbujtásnak, még akkor sem, ha az egy bizonyos, konkrétan megjelölt közösséget érint.
Félreértés ne essen, mi magunk is úgy gondoljuk, hogy egy ennyiért nem kell föltétlen börtönbe zárni embereket, még akkor sem, ha nyilvánvaló az, hogy gyûlölik a magyarokat, s ha valaki az uszításuk nyomán Molotov koktélt ragad, akkor azt megelégedéssel vették volna tudomásul. (Az egészen más kérdés, hogy az ügyésznek kötelessége lett volna megvizsgálni, hogy esetleg valamilyen más törvényes elõírást megsértettek-e az illetõk, s ha igen, akkor eljárást kellett volna indítson ellenük, mert az a törvényes kötelessége. S bizony sértettek.) De ha egy ilyen vélemény/felszólítás nyilvánosságra hozása nem minõsül felbujtásnak, akkor mondja már meg valaki, hogy Szõcs Zoltán miért ül ma a börtönben? Elvégre még az ügyészek állítása szerint is õ is annyit tett, hogy felvetette, hogy valamit tenni kellene, annak nyomán pedig nem történt semmi. Arról nem beszélve, hogy valakiket egy petárda pukkanásával megijeszteni az igen távol áll attól, hogy valakik testi épségét vagy éppen az életét fenyegetni Molotov-koktélokkal.
Nyilván nagy meglepetés nem ért, eleve számítottunk arra, hogy az ügyészség ejteni fogja a panaszt, de ez esetenként nem elég, megvádolhatnak azzal, hogy részrehajlóak és rosszhiszemûek vagyunk. Így azonban konkrét, kézzelfogható bizonyíték alapján mondhatjuk, hogy az ügyészség részrehajló, kettõs mércét alkalmaz és nemzetiségi alapon diszkriminál. S mindezt természetesen nem azért csináltuk végig, hogy megnyugtassuk a saját lelkiismeretünket, hanem azért, hogy felhasználjuk azon tevékenységünk során, melynek célja az, hogy megmutassa a világnak Románia igazi, távolról nem látható arcát.