Hátha

Többször elmondtuk már itt is, hogy azon a pályán amin játszunk örvendeni kell minden apró sikernek, mert azokban – “hála” a román hatóságoknak – igen ritkán van részünk. Hát akkor tegyük azt most is.
Múlt hónapban ugyanis jeleztük, hogy vannak a hatóságoknak pozitív kezdeményezései is, de valami gikszer csak becsúszik általában azokba is. Mint akkor írtuk, egy petícióban felhívtuk a minisztérium figyelmét arra, hogy Románia lakosai jelentõs részének a nevében vannak ilyen-olyan ékezetes betûk is, ehhez kellene igazítani a számítógépes alkalmazásukat. S – mondhatni csodák csodája – levelünkre már választ is kaptunk, ráadásul kivételesen nem maszatolót és mellébeszélõt, hanem érdemit. Ebben lényegében beismerik hogy igazunk van, s még arra is ígéretet tesznek, hogy az alkalmazás legközelebbi módosításakor a jelzésünket figyelembe fogják venni.
Ilyen körülmények közt rövid válaszunkban megköszöntük ezt a választ, illetve jeleztük, hogy az alkalmazásokat általában akkor szokás frissíteni, ha hibát észlelnek bennük, vagy ha fejleszteni akarják azokat. Mivel az elsõ eset most fennáll, javasoltuk, hogy azt a frissítést mihamarabb ejtsék meg. Mi a magunk részérõl továbbra is szemmel tartjuk a témát, idõközönként ellenõrizni fogjuk, hogy betartották-e az ígéretüket. Mert egy romániai hatóságról lévén szó, ez a hozzáállás szükséges.

Kategória: Tájékoztatás | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük