Újabb provokációra készülnek

Az úzvölgyi temetõ kapcsán (is) közismerté vált Tîrnoveanu doktor újabb provokációra készül jövõ héten, amint azt itt lehet olvasni. Teszi ezt annak ellenére, hogy pontosan tudja õ is évek óta, hogy azok a román hõsök akikrõl állítólag ott emlékeznek meg tulajdonképpen a kománfalvi katonai temetõben vannak elhantolva (az illetékes állami szervezet vonatkozó sajtóközleménye itt olvasható), hogy az elmúlt években született pár jogerõs bírósági ítélet ami teljesen más helyzetet teremtett, illetve hogy az ugyanezen idõszakban általa szervezett “megemlékezések” nyomán csak a Székely Figyelõ több büntetõ panaszt tett, melyek kivizsgálása még folyamatban van (tehát Damoklész kardjaként függnek a feje felett).
No de éppen ezek a körülmények teszik lehetõvé, hogy ne nézzük tétlenül ezt az újabb tervet, hisz immár vannak eszközeink fellépni ellene, illetve arra, hogy helyzetbe hozzuk a csendõrséget, hadd mutassa meg, hogy kivel is tart. Ezért az elmúlt napokban a követezõ dolgokat tettük meg, egyrészt a megelõzés céljával, másrészt azért, hogy ha mégis megszervezi a tervezett “megemlékezést”, akkor utólag hatékonyabban lehessen fellépni ellene:
Levelet intéztünk hozzá, amiben jeleztük neki azt is, hogy ama 149 román hõs Kománfalván van eltemetve. A továbbiakban felhívtuk a figyelmét arra, hogy a temetõ Csíkszentmárton területén és tulajdonában van, ezért bármit akarna ott szervezni, azt elõzetesen be kell jelentenie az ottani polgármesternek, illetve a Hargita megyei csendõrségnek. Ezek alapján felkértük arra, hogy a megemlékezést szervezze a kománfalvi temetõben. Végezetül pedig felhívtuk a figyelmét arra, hogy ha nem így tesz és híveivel az úzvölgyi temetõbe jön, az a vonatkozó törvény 9. cikkelye értelmében tiltott rendezvénynek számít, s mint olyan, jogi következményei lesznek.
A levélre egy sajátos, de az illetõtõl nem meglepõ, pár szavas válasz érkezett. Itt látható a levélváltásunk, alul a levelünk, s fölötte az igen gyorsan, fél óra után érkezett válasz (Netán vicceket írnak? Nagyon komikus!!!!):

Levélváltás

Ezt követõen a megyei csendõrségnek írtunk levelet, amiben vázoltuk a temetõre vonatkozó releváns információkat és az elõzõ évek eseményeit meg azok következményeit (ideértve azt, hogy a doktor ellen több bûnvádi panasz volt téve, s azok kivizsgálása még zajlik), majd ezek nyomán azt kértük, hogy akadályozzák meg a rendezvény megtartását, s ha a szervezõk nem hajlanának a jó szóra, akkor tegyék meg ellenük a szükséges törvényes lépéseket. A levél itt olvasható:

Levél a csendõrségnek

Ezzel megtettük azt, ami a magunk részérõl megtehetõ volt, elsõsorban azzal a céllal, hogy lehetõleg akadályozzuk meg azt, hogy az idei “megemlékezés” megtörténjen. De – mint fent jeleztük – tekintettel arra, hogy a doktort volt lehetõség kiismerni az elmúlt években, ennek az esélye igen kicsi, ezért eme két levél megírásával az is volt a célunk, hogy elõkészítsük a további, június másodika után megteendõ lépéseinket. Mert hogy lesznek olyanok, az lényegében borítékolható.

Fontosnak tartjuk ugyanakkor megjegyezni, hogy még vannak eszközök a magyar közösség kezében, amik bevethetõek ebben az ügyben. Ezek közül hadd említsünk meg kettõt:

  1. Mivel immár jogerõs ítélet van a kezében a temetõ hovatartozásáról, Csíkszentmárton polgármestere rendeletben tilthatja be a rendezvény megtartását. Ez már egy sokkal erõsebb eszköz mint a mi felszólításunk, egy késõbbi jogi eljárás esetén lényegesen súlyosabban esik latba az, ha a szervezõk áthágnak egy érvényes polgármesteri rendeletet.
  2. Hogy a csendõrség ne sunnyogja el az ügyet, ahhoz hozzájárulhat a sajtó, már pusztán azzal is, hogy több szerkesztõség képviselõi – hivatkozva arra, hogy tudomásuk van a tervezett “megemlékezésrõl” meg a fent említett levelünkrõl – sorban rákérdeznek a csendõrségre, hogy mi az álláspontjuk és mit szándékoznak tenni az etnikumközi béke megõrzése érdekében, illetve azért, hogy ne történjen törvénysértés június másodikán az úzvölgyi temetõben.
Kategória: Felhívás, Tájékoztatás | A közvetlen link.

1 Response to Újabb provokációra készülnek

  1. Bedő Zoltán szerint:

    Szükséges és helyes lépések. Elismerésem mindazoknak akik ezeket kiötölték és megtették!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük