avagy fordítva a lóra
A sajtót bejárta a napokban a hír, hogy a marosvásárhelyi csendõrség megbüntette az FK Csíkszereda labdarúgóklubot azért, mert egy hazai mérkõzésén a nézõtéren székely és magyar zászlók voltak. A klub elnöke bejelentette, hogy – nagyon helyesen – bíróságon fogják megtámadni a büntetõ jegyzõkönyvet, ahhoz ajánlunk fel némi segítséget, itt nyilvánosan, arra való tekintettel, hogy azzal mások is tudjanak majd élni, ha netán hasonló helyzetbe kerülnek.
Kezdjük az alkotmány hatodik cikkelyével, amelyik garantálja a nemzeti kisebbségekhez tartozó állampolgárok azon jogát, hogy kifejezzék az etnikai identitásukat. Arra pedig tipikus példa a saját jelképek (mint a zászlók) használata.
Ennek ellenére – mint köztudott – éveken keresztül büntették a prefektusok a székelyföldi városok polgármestereit, mert március 15-én piros-fehér-zöld zászlókkal díszítették városuk közterületeit. S mivel a hivatkozási alap – amúgy teljesen megalapozatlanul – a román zászlóra vonatkozó törvény volt, annak a végrehajtási utasításaiba 2002-ben bekerült a 23/1-es cikkely, amelyik tételesen tartalmazza azt, hogy a nemzeti kisebbségek használhatják a saját rendezvényeiken a saját jelképeiket. Ez ugyan még mindig diszkriminatívnak nevezhetõ (mert értelmezhetõ úgy is, hogy egyéb alkalmakkor és helyeken azok használata tilos), de a mostani csíkszeredai esetre (meg sok más hasonlóra) ráillik.
Ezen elõírásra alapozva az RMDSZ a kolozsvári kongresszusán elfogadta azt a határozatot, amiben megjelölte, hogy melyek a romániai magyarok saját jelképei. Mint látható, a két szóban forgó zászló köztük van, tehát azokra érvényesek a fent említett jogszabályok, következésképpen a szurkolók általi használatuk nem hogy nem ütközik törvényben, de éppenséggel jogszabály által garantált jog. Következésképpen ebben az esetben a csendõrség ahelyett, hogy tette volna a dolgát, alkalmazta volna a törvényeket és védte volna az állampolgárok jogait, pontosan fordítva járt el, törvényeket és jogokat sértett. Ez egy tipikus szerepzavar.
De van itt még egy-két dolog, amit egyrészt jó tudni a témában, s amitõl másrészt a csendõrség fellépése még érthetetlenebb, illetve visszatetszõbb.
Ugyanis a székely zászló kitûzéséért annak idején Nagyváradon megbüntették Tõkés Lászlót, aki a büntetést szintén bíróságon támadta meg, de a pert elvesztette. Ellenben ott nem állt meg, hanem az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, ahol pert nyert Románia ellen, a Bíróság (is) kimondta, hogy a székely zászló egy közösség jelképe, használtának korlátozása pedig sérti a szólásszabadsághoz való jogot. S azt pedig tudni kell, hogy a strasbourgi bíróság határozatai törvényerõvel bírnak olyan értelemben, hogy azokat az államok bíróságai kötelezõ módon figyelembe kell vegyék. Tehát most az FK által indítandó perben a bíróságnak – elméletileg – egy lehetõsége van, éspedig hogy érvényteleníti a büntetõ jegyzõkönyvet.
Továbbá: minekutána arról értesültünk, hogy volt olyan eset, amikor a brassói csendõrség nem engedte be a csíki szurkolókat a brassói jégpályára a székely zászlóval, egy-egy petíciót intéztünk több megye csendõrparancsnokához, többek között a Maros megyeihez is. Abban felhívtuk a figyelmét a strasbourgi ítéletre, s azt kértük, hogy adja parancsba a megye össze csendõr-egységének, hogy tartsák tiszteletben azt az ítéletet és ne intézkedjenek senki ellen azért, mert a székely zászlót valahova kitûzi, avagy valahol nála van. Erre a petícióra egy – jellemzõ – mellébeszélõ választ kaptunk, amiben azért az is szerepel, hogy a Maros megyei csendõrség a törvények betartásával fejti ki a tevékenységét. Ami a mostani akcióját figyelembe véve nyilvánvalóan tényszerûen hamis, de ettõl eltekintve tény az, hogy szó sem lehet tévedésrõl, ami történt az vagy a csendõrparancsnok ellenkezése (mivel nem adta ki a kért parancsot) miatt fennálló tájékozatlanságból, vagy pedig tudatosan elkövetett jogsértés. Amit a bíróságnak kötelezõ módon orvosolni kell, ellenkezõ esetben ismét az Emberjogi Bírósághoz kell fordulni.
S akkor az alcímrõl. A sajtóinformációk szerint a büntetés indoklása az volt, hogy a szóban forgó zászlók idegengyûlöletre, etnikai konfliktusok keltésére és nemzetgyalázásra alkalmasak. Ennek kapcsán tisztázzuk, hogy minden közösséget megilleti az, hogy mások tiszteljék, szokásaikkal, jelképeikkel, stb. együtt. Ez lenne a normalitás, amitõl azért köztudott módon vannak eltérések, így – hogy ennél a konkrét helyzetnél maradjunk – vannak Romániában olyanok, akik gyûlölik a magyarokat és azok jelképeit. Ez a gyûlölet pedig bûncselekménnyé válik abban a pillanatban ahogy kifejezésre juttatják. Tehát a csendõrség által kifogásolt zászlók alapból, rendes körülmények közt egyáltalán nem alkalmasak idegengyûlölet keltésére, ellenben azok, akik azokra gyûlölettel reagálnak kihágást vagy bûncselekményt köveknek el (attól függõen, hogy mennyire súlyos az a reakció). Következésképpen a csendõrség dolga az lett volna a szóban forgó mérkõzésen, hogy azokat büntessék meg, akik gyûlölettel reagálnak a szóban forgó zászlókra, de semmiképp nem az, hogy büntetést rójanak ki egy olyan cselekedet miatt, ami törvényben garantált jog.
Végezetül még annyit, hogy a petíciónkra szintén mellébeszélõ választ adó másik két csendõrparancsnok (Hargita és Kovászna megye) ellen pert indítottunk, azt kérve a bíróságtól, hogy kötelezze õket az általunk kért parancs kiadására. Ez a mostani eset jó példa arra, hogy miért van szükség arra, hisz azt bizonyítja konkrétan, hogy annak hiányában a csendõrség jogsértés követhet el. Ilyen értelemben – a minden rosszban van valami jó elv alapján – akár meg is köszönhetjük a Maros megyei csendõrségnek azt, hogy így kimutatta a foga fehérjét.