(Sokadik felvonás)
Még tavaly decemberben intézünk egy nyílt levelet az államelnökhöz, ,amiben tájékoztattuk arról, hogy a hazai igazságszolgáltatás igencsak megkérdõjelezhetõ módon kezeli az uszítást és a gyûlöletbeszédet, majd – hivatkozva az Alkotmány 80. cikkelyére („Románia elnöke biztosítja az Alkotmány betartását és a közhatóságok megfelelõ mûködését. Ennek érdekében az elnök közvetítõként lép fel az államhatalmi ágak, valamint az állam és a társadalom között.”) arra kértük, hogy annak megfelelõen közvetítsen a társadalom, illetve az Országos Diszkriminációellenes Tanács (ODT) és az igazságszolgáltatás szervei között, azért, hogy ez a helyzet változzon, hisz erre nyilvánvaló módon szükség van.
A kérést heteken keresztül tanulmányozták, emésztették az elnöki hivatal jogászai, majd ezt a választ sikerült adniuk rá. Ebben sikerült egy olyan magyarázatot adni az általunk hivatkozott alkotmányos elõírásnak, amiért magára valamit adó jogi egyetemen elsõ éven megbuktatnák az azt elõadó hallgatót. Ugyanis a levélben említett intézmények nyilvánvaló módon az állam részét képezik, tehát egy az állam és az állampolgárok (a társadalom) közti konfliktusról van szó, amiben az elnöknek kötelessége beavatkozni. Õ azonban mossa kezeit, illetve az egészrõl jó eséllyel tudomása sincs, intézkedtek helyette a beosztottai, elvégre ez nem egy számtanpélda.
S ha ez nem lett volna elég, még megfejelték a sajátos alkotmány-értelmezésüket azzal, hogy a panaszt továbbították az ODT-nek. Tették ezt hivatkozva arra a jogszabályra, ami – magától értetõdõen – tételesen tiltja azt, hogy egy panasz megoldását arra bízzák, aki ellen az szól (lásd a 27/2002-es kormányrendelet 11. cikkelyét).
Marad tehát minden a régiben, burjánzik a nyilvános térben az uszítás és a gyûlöletbeszéd, akiket pedig az állam az ellen meg kellene védjen, azok húzzák meg magukat, így ha szerencséjük van, akkor megússzák.
S egyúttal az is kiderült, hogy Románia az az ország, ahol a kisebbik rossz is tud nagyon rossz lenni.