Székely Figyelõ

Mint korábban jeleztük, szeptemberben jogerõs ítéletben mondta ki a Marosvásárhelyi Táblabíróság, hogy Maros megye prefektus köteles megoldani a tavaly augusztusban hozzá intézett petíciónkat, illetve megtéríteni alapítványunknak a perköltséget. Az ítélet végrehajtásának a határideje 30 nap, de mi jeleztük neki, hogy tekintettel az elvégzendõ munka volumenére, beleegyezünk abba, hogy annak kétszerese alatt tegye meg azt, amire az ítélet kötelezi õt. Nem nehéz kitalálni, hogy a 60 nap eltelt, s válasz semmi nem érkezett, így múlt hónap 27.-én újabb levélben jeleztük neki, hogy igyekezzen, ellenkezõ esetben kénytelenek leszünk azt kérni a bíróságtól, hogy büntesse meg a késlekedés miatt. Válasz nyilván semmi. Eltelt egy újabb hét, s ismét írtunk neki, jelezve, hogy a türelmünk fogytán. Erre már érkezett válasz, ez:

raspuns la 15258 din 2019-1

Ebbõl megtudhatjuk, hogy közel két hónappal az ítélet megszületése után a prefektus írásban fordult az intézménye egyik irodájához (minõ pedáns ember, írásban értekezik a beosztottjaival!), s felkérte õket, hogy forduljanak a kormányhoz, megszerzendõ a perköltség kifizetéséhez szükséges pénzt. Mert ugye nyilvánvaló, hogy ha ilyen nagy összegrõl van szó, akkor szegény prefektus már nem intézkedhet (ugyan miképpen rendelkezhetne egymaga több mint 300 lej kifizetésérõl?), itt csak a kormány segíthet. Remélhetõleg a miniszterelnök elõbb-utóbb ráér ezzel a súlyos üggyel is foglalkozni, még annak az árán is, hogy a költségvetés hiánya tovább növekszik. Egyáltalán nem mellékes módon ellenben nem derül ki ebbõl a válaszból az, hogy miképpen áll a probléma lényege, nevezetesen a magyar nyelv használata a megye közintézményeiben.
S hogy miért van a cím többes számban? Hát azért, mert a nagyobb nyomaték kedvéért, egyáltalán nem szokványos módon a választ nem csak a prefektus, hanem a helyettese, Nagy Zsigmond is aláírta. Illetve van még egy oka ennek, ugyanis az egész per azért indult, mert Nagy Zsigmond alprefektus (aki prefektus hiányában az intézményt vezette akkor) a petíciónkra azt válaszolta, hogy nagyon elfoglalt, majd ha lesz ideje, akkor megoldja azt (a történet részletei itt). Ezért kellett várni több mint egy évet, míg a táblabíróság jogerõsen kimondta, hogy a petíciót bizony kötelezõ módon, és ráadásul a törvényes határidõn belül meg kell oldani.
Õk pedig természetesen és nagyon következetes módon nem ezt teszi, hanem továbbra is húzzák az idõt.

a prefektus

Ugyan a részletes indoklások még nem ismertek, de mivel azokra néha hónapokat kell várni (habár a törvény 30 napos határidõt ír elõ), úgy gondoljuk hogy azok hiányában is célszerû beszámolni arról, hogy múlt hét végén két perben is kedvezõ ítéletet hozott a Marosvásárhelyi Táblabíróság. Lássuk tehát:

1.
Az elsõ ügy a 275/96/2019-es, amiben – amint itt látható – a bírók elutasították az alapítványunk kérését. Elsõ látásra furcsa lehet az, hogy jó hírként tekintünk egy elvesztett perre, de ez tökéletesen mutatja a romániai helyzet fonákságát. Ugyanis ez egy – nevezzük így – taktikai per, amiben azt kértük a bíróságtól, hogy mondja ki, hogy törvénytelen az, hogy a személyi igazolványokon a román nyelvvel egy szinten vannak más nyelvû szövegek is, és kötelezze a Belügyminisztériumot arra, hogy cserélje le a személyi igazolványokat olyanokra, amelyeken a más nyelvû szöveg a román alatt van (errõl bõvebben itt).
A valamennyire is tájékozott olvasók tudják, hogy ezzel a célunk nem az volt, hogy valóban kapjunk új személyi igazolványt, hanem az, hogy kézzel fogható bizonyítékot kapjunk arról, hogy az igazságszolgáltatás kettõs mércével mér. S lám, ez be is következett, elértük célunkat, s ezt az ítéletet majd használni tudjuk más perek esetében (folyamatban van például ez, melynek tárgya a gyergyószentmiklósi színház homlokzatán levõ felirat), illetve kifele, a nemzetközi sajtó, szervezetek meg intézmények felé, mint bizonyíték arra nézve, hogy a magyarokat (ideértve a magyar nyelvet is) diszkriminálják Romániában. Annyit még hadd tegyünk hozzá, hogy ez csak elsõ fokú ítélet (ami másodfokon változhat), de ismerve a hazai viszonyokat az olvasók talán egyet fognak érteni velünk, hogy ennek a valószínûsége elhanyagolható.

2.
A második ügy már egyértelmûbb – legalábbis elsõ látásra – ugyanis ott jogerõs ítéletben mondta ki a Táblabíróság, hogy a keresetünk megalapozott volt. Maga az ügy tavaly nyáron indult, bõvebbet róla itt lehet olvasni. A három per közül ez a harmadik, s az külön érdekessége, hogy míg a másik kettõben (itt és itt) negatív döntés született, itt a döntés pozitív lett: http://www.curteadeapelmures.ro/Detalii_Dosar.aspx?id=126%2f96%2f2019&idinstanta=43.
Az ítélet értelmében Maros megye prefektusa (aki most Mircea Dusa!) a következõket kell megtegye (amint az a petícióban le volt írva):
“1. Szólítsa fel a megyében található összes közintézményt, hogy szigorúan tartsák be a 35/1995-ös és a 282/2007-es törvény, valamint az 1206/2001-es Kormányhatározat valamennyi elõírását.
2. Beosztottai révén rendszeresen ellenõrizze, hogy a közintézmények betartják-e ezeket az elõírásokat.
3. Büntesse meg azon közintézmények vezetõit, amelyek az említett jogszabályok elõírásait nem tartják be.
4. Ezek után tájékoztasson bennünket az egyes hivatalokban tapasztaltakról, illetve az azok nyomán meghozott intézkedéseirõl.”
S hogy miért írtuk fennebb azt, hogy “elsõ látásra”? Nos azért, mert egy ilyen ítélet született már korábban Hargita megye prefektusa esetében (röviden itt), ellenben azt az ítéletet az illetõ máig nem hajtotta végre. S tehette ezt bátran, mert se a törvényszék nem volt hajlandó megbüntetni az ítélet végre nem hajtása miatt (bezzeg a magyar polgármestereket …), se az ügyészség nem hajlandó eljárást indítani ellene hivatali visszaélés miatt.
Ilyen körülmények között kíváncsian várjuk, hogy mi fog történni ebben az esetben. Arra pedig számíthatnak az olvasók, hogy bármi lesz az eredmény, arról országot-világot tájékoztatni fogjuk.

1.
Többször jeleztük már, hogy a hazai román és magyar közösség közti viszony folyamatos romlásában komoly szerepet játszanak a különféle hatóságok. Ezt tökéletesen példázza a következõ eset:
Egy maroshévizi volt kommunista pártaktivista, Ilie Sandru idén februárban közzétett a megye román napilapjában egy cikket, ezzel a címmel: Revizionismul unguresc – boala canceroasa, fara leac! (A magyar revizionizmus – egy gyógyíthatatlan rákos betegség). A cím magában meglehetõsen sokatmondó, hát még az írás (mint késõbb látható lesz). Éppen ezért felhívtuk a kiadó figyelmét, hogy a cikk közzétételével maga is bûnrészes a közösség elleni uszításban, s felkértük, hogy távolítsa azt el. Ez pár nap múlva meg is történt, ellenben késõbb azzal szembesültünk, hogy újabb írások jelennek meg ugyanezzel a címmel, szám szerint további nyolc. S ekkor már hiába kértük azok eltávolítását, választ nem kaptunk, a cikkek pedig maradtak. Sõt, mint késõbb kiderült, az elsõ, amit még letöröltek tulajdonképpen újraközlése volt egy eredetileg még 2016-ban megjelent cikknek, ami máig is elérhetõ itt:
http://informatiahr.ro/revizionismul-ungar-un-monstruos-angrenaj-destabilizator-in-europa/
Ebbõl elég az elsõ bekezdést elolvasni (amiben a szerzõ a magyarok pszichés struktúrájáról értekezik, aminek egyenes következménye ez a beteges revizionizmus), hogy az embernek kinyíljon a bicska a zsebében. A folytatásban pedig, a kilenc részen keresztül összehord hetet-havat (elsõsorban a szokásos román ferdítéseket és hazugságokat a történelemrõl), ha valakinek sok az ideje és erõsek az idegei, megtalálja ezeket itt:
http://informatiahr.ro/revizionismul-unguresc-boala-canceroasa-fara-leac-2/
http://informatiahr.ro/revizionismul-unguresc-boala-canceroasa-fara-leac-3/
http://informatiahr.ro/revizionismul-unguresc-boala-canceroasa-fara-leac-4/
http://informatiahr.ro/revizionismul-unguresc-boala-canceroasa-fara-leac-6/
http://informatiahr.ro/revizionismul-unguresc-boala-canceroasa-fara-leac-7/
http://informatiahr.ro/revizionismul-unguresc-boala-canceroasa-fara-leac-8/
http://informatiahr.ro/revizionismul-unguresc-boala-canceroasa-fara-leac-9/
(Az 5. részt valamiért törölték, így azzal nem tudunk szolgálni.)
A téma nyilván felkeltette más “nemzetvédõk” figyelmét is, így a cikkeket lelkesen reklámozta Dan Tanasã meg a románok “civil” fóruma, többek közt a Facebookon, ahol jól lemérhetõ volt a hatás is, mert változatos magyargyalázó hozzászólásokat váltottak ki.
Tekintettel az elutasításra, panaszt tettünk a Diszkriminációellenes Tanácsnál, amelyik ezúttal a szokásosnál operatívabb volt, a múlt héten már kézhez is kaptuk a határozatukat, amirõl elsõsorban azt lehet elmondani, hogy az egyszeri lány jut róla az ember eszébe, aki hozott is meg nem is. Konkrétabban:
– Megállapították, hogy a revizionizmus elleni harc az helyes dolog, márpedig Magyarországon politikai szinten igenis létezik revizionizmus. Épp csak elfelejtették bizonyítani is ezt az állítást, ami igencsak sértõ Magyarországra nézve. Arról nem beszélve, hogy a cikkek válogatás nélkül minden magyar emberre és intézményre húzzák rá a revizionizmus vádját, ami végképp nem áll, s ezért törvénysértõ.
– Kimondták, hogy a szerzõ sajátos történelemszemlélete még belefér a szólásszabadsághoz való jogba, ezért õt elítélni nem lehet. Tették ezt függetlenül attól, hogy egy dolog a vélemény, s más az, amikor nyilvánvaló és tényszerû hazugságokat ír le valaki, azzal az egyértelmû céllal, hogy megsértsen egy egész népet, illetve ellene uszítson egy másikat.
– Úgy értékelték, hogy egyes általánosító negatív kijelentések valóban törvénysértõek, ezért a bepanaszoltakat – tessék kapaszkodni – megrovásban részesítették. Ezt azzal az indoklással, hogy ne korlátozzák túlzott mértékben a szólásszabadsághoz való jogukat.
– Végül azt ajánlották (sic) a bepanaszoltaknak, hogy a jövõben tartózkodjanak a hasonló cselekedetektõl.
S mi az amit nem tett meg a Tanács? Van olyan egy pár, ugyanis azt is kértük, hogy büntessék meg a bepanaszolt személyeket (márpedig egy megrovás nem tekinthetõ büntetésnek), hogy kötelezzék õket a szövegek eltávolítására mindenhonnan (beleértve a hozzájuk fûzött hozzászólásokat is), hogy kötelezzék õket arra, hogy a határozatot tegyék közzé a sajtóban, illetve hogy tartsák megfigyelés alatt azokat az internetes felületeket ahol ezek a szövegek megjelentek, s szükség esetén indítsanak eljárást hivatalból, ha még hasonlókat tapasztalnak. Ezekbõl a Tanács semmit nem tett meg, ráadásul meg sem indokolta, hogy miért nem hozta meg ezeket az intézkedéseket (ami azt is jelentheti, hogy nem voltak érveik ellenük).
A határozat ellen természetesen fellebbezést nyújtunk be a Táblabíróságra, ugyanis az már magában törvényellenes, hogy számos kérésünk felett egyszerûen átsiklottak, arról nem beszélve, hogy a megállapításaik (mint fennebb jeleztük) erõsen vitathatóak, illetve a “büntetés” kiszabásakor nem vettek figyelembe lényeges dolgokat:
– nem egyedi esetrõl van szó, hanem egy cikk-sorozatról
– rögtön az elején jeleztük nekik, hogy törvényt sértenek, mégsem álltak le
– a bepanaszoltak közül Tanasã is meg a “civil” fórum is visszaesõ, Tanasã ellen az elmúlt egy évben ez a harmadik elmarasztaló határozat.
S ami a legfontosabb: a büntetés célja a bûnismétléstõl való elrettentés, márpedig ez a megrovás azt a célt nyilván nem éri el, az összes bepanaszolt azóta is folytatja változatos magyarellenes ténykedését. Éppen ezért túlzás nélkül elmondható, hogy a törvényes feladatával ellentétes módon, a Diszkriminációellenes Tanács ezzel a határozatával is tulajdonképpen serkenti a törvénysértést, azt üzeni a potenciális elkövetõknek, hogy csak rajta, bátran, részünkrõl majd megússzátok egy megrovással.
S ha valakinek ez nem volna elég: van olyan tagja a Tanácsnak, aki különvéleményt fogalmazott meg, miszerint ez is túlzás, a megrovással megsértették a bepanaszoltaknak a szólásszabadsághoz való jogát!

2.
A másik ügy amirõl ma beszámolunk még nincs ilyen elõrehaladott szakaszban, ellenben az alakulása mindenképp figyelmet érdemel. Van ugyanis egy Calea Neamului nevû, igencsak vasgárdista szellemû szervezet (vezetõje Mihai Sorin Tîrnoveanu), amelyik egyre aktívabban van jelen a székelyföldi közéletben, tevékenysége pedig – változatos módon – az etnikumok közötti feszültségek szítását célozza. (Aki többet akar megtudni róla, annak ajánljuk ezt a cikket). Az elnök ténykedését mi is figyelemmel követjük egy ideje, s miután összegyûjtöttünk 14 kellõen kirívó példát, múlt hónap elején panaszt tettünk ellene a Diszkriminációellenes Tanácsnál. Az pedig ismét szokatlanul operatív volt (lehetséges, hogy valamire mégis csak jó volt az a tavalyi panasz az ügyészségen az idõhúzások miatt?), s már ki is közölte neki a panaszunkat és beidézte a feleket meghallgatásra e hó 27.-ére. A bepanaszolt pedig nem hazudtolta meg magát, mert ahelyett hogy a védekezését készítené elõ (ugyanis diszkrimináció esetén kivételesen az van, hogy a bepanaszolt kell bizonyítsa az ártatlanságát), teljes pályás ellentámadásba lendült, s megtöltötte az online teret panaszkodással és rágalmazással. Ezt úgy kell érteni, hogy a különbözõ Facebook-oldalakon és csoportokon kívül ezidáig 12 online sajtótermék foglalkozott a témával (ez pár nap alatt, a szám pedig napról napra nõtt, tessék csak a keresõbe beírni hogy “Árus Tîrnoveanu”), az összes nyilván a Tîrnoveanutól származó információkra alapoz (mert ilyen a román sajtó azon része amelyik fogékony a témára, nagyon vigyáz arra, hogy a másik fél álláspontja nehogy nyilvánosságot kapjon). A beállítás pedig az, hogy azért támadják a magyarok, mert õ segít a székelyföldi (azaz Hargita és Kovászna megyei) románoknak megõrizni az identitásukat, illetve azért, mert szereti Eminescut. A manipuláció egészen addig megy el, hogy pl. a fennebb már említett Informatia Harghitei azzal a címmel számol be az ügyrõl, hogy aki Eminescut meri idézni, azt Árus Zsolt börtönbe akarja juttatni. (Csak a rend kedvéért: azt általánosítják, hogy az egyik példa amit a panaszhoz mellékeltünk egy részlet Eminescunak egy mélységesen gyûlölködõ magyarellenes publicisztikájából; a Diszkriminációellenes Tanács pedig maximum pénzbírságot szabhat ki, tehát börtönbüntetés szóba se jöhet.) Ennek a kampánynak pedig megvan a hatása is, ugyanis a megszámlálhatatlan bátorítás mellett sokan úgy reagáltak, hogy meg kell védeni ezt az ártatlan jó embert a magyarok ármánykodásaitól (mert ugyebár a Tanács elnöke is magyar, aki nyilván összejátszik a panaszossal), s megindult a szervezkedés, hogy 27.-én minél többen jelenjenek meg e célból a Diszkriminációellenes Tanácsnál. Esély van tehát arra, hogy aznap lesz egy jó kis magyarellenes hõbörgés Bukarestben, amire mindenképp fel kell készülni. Az alapítványunk elnöke természetesen meg fog jelenni a meghallgatáson, vállalva minden kockázatot, elvégre mikor belevágtunk ebbe a munkába akkor tudtunk, hogy e tevékenységünk komoly érdekeket fog sérteni, illetve azt is tudtuk és tudjuk, hogy a Vasgárda szelleme sajnos sokakban él még ebben az országban. Már csak ezért is elítélendõ és káros az, hogy a hatóságok nem lépnek fel kellõ határozottsággal az etnikumközi feszültségeket szítók ellen.

… lassan õrölnek – vágná rá bizonyára az olvasók döntõ többsége, ami természetesen igaz, ellenben jelen esetben a helyes folytatás az, hogy módfelett impertinensek. Ugyanis június 13.-án született egy jogerõs ítélet Marosvásárhelyen a Táblabíróságon, s ezt a vonatkozó törvény értelmében 30 napon belül ki kellett volna közöljék a feleknek. Tekintve hogy ez másfél hónap után sem történt meg, július harmincadikán (elektronikus) levélben kértük, hogy végre közöljék ki az ítéletet, mert szükségünk van rá. A levélre válasz nem érkezett, ellenben egy hét múltán hozta a postás a borítékot, benne az ítélettel. Aztán eltelt újabb három nap, s a levelünkre is válasz érkezett:

tablabirosag-valasz

Ebbõl pedig kiderül, hogy jóval a törvényes határidõ elõtt, már július harmadikán elkészült, negyedikén pedig már le is volt gépelve az ítélet, s ezzel az illetékes jegyzõ mint ki dolgát jól végezte, hátradõlt és a lábát lógatta kerek 27 napon keresztül! Mit számít neki, hogy a legépelt ítéletet ki kell közölni a feleknek? Õ békésen megvárta, míg valamelyiknek elfogy a türelme és írásban kéri, s akkor végre méltóztatott postázni. Majd rá kilenc napra, amikor már semmi tétje nem volt, megválaszolta a levelet is, holott annak látszólag már semmi de semmi értelme nem volt. Hogy ezt miért tette, arra talán õ maga tud választ adni, egy dolog azonban biztos: ezáltal azt is a tudomásunkra hozta, hogy õ magasról tesz a törvényes elõírásokra, s lám, ez büntetlenül megteheti.

Korábban már jeleztük http://blog.sic.hu/szekelyfigyelo/2019/04/10/egy-testulet-amelyik-ugy-nez-ki-mukodik/, hogy létezik egy intézmény Romániában, ami úgy néz ki teszi a dolgát, ahol ha az ember joggal tesz panaszt, akkor az bünteti is a magyarok ellen uszító tévéadókat. Nem véletlen tehát, hogy az Úz völgyi temetõfoglalás kapcsán is tettünk szám szerint négy panaszt két adó, a B1 és a Realitatea ellen.
Az eredményre mostanig kellett várni, ma érkezett ez:

Raspuns CNA nr. 6408RF_18.07.2019

A korábban mondottakat némileg árnyalja, hogy a Realitatea ezúttal megúszta egy nyilvános figyelmeztetéssel, s a B1-et is mindössze 15.000 lejre büntették, azzal együtt, hogy az audiovizuális törvény több cikkelyét is megsértették, s többek közt ilyen hazugságokkal etették a nézõket:

Ha ellenben a pohár tele felét nézzük, akkor azt kell megállapítsuk, hogy továbbra is igaz, hogy minden egyes panaszt megvizsgáltak, és egyik sem maradt kirótt büntetés nélkül. Ezért csak ismételni tudjuk, hogy több szem többet lát alapon aki amúgy is nézi a román tévé-adókat és magyarok elleni uszítást tapasztal, az bátran tegyen panaszt, az eljárás igen egyszerû, mindössze ki kell tölteni ezt a bejelentõ ûrlapot http://213.177.18.54:8080/cna/frontend/web/index.php?r=rup%2Fpetitie%2Fcreatertv.

S tekintettel arra, hogy a kormány nagylelkûen meghosszabbította azt a határidõt, ameddig a jövedelmi adó 2%-a felajánlható alapítványok és egyesületek számára, kihasználjuk ezt az alkalmat arra is, hogy megkérjük azokat, akik úgy gondolják, hogy hasznos az amit teszünk, hogy a maguk részérõl egy annyival támogassák, kitöltve és benyújtva ezt az ûrlapot:

230-as-urlap

Mint köztudott, az európai méltóság jegyében egy bukaresti egyesület számolatlanul indítja a pereket székelyföldi önkormányzatok ellen, s mit ad Isten ezen pereket lényegében futószalagon nyeri is, annak ellenére, hogy a kérései nyilvánvalóan jogtalanok. Ilyen körülmények között igazi kuriózumnak számít az, amikor egy-egy pert elveszít, jellemzõen formai okok miatt (pl. mert nem nyújt be egy a bíró által kért iratot). Ezen pereket jó ideje követjük nyomon és dokumentáljuk, s ennek alapján elmondható, hogy úgy néz ki, mintha a bírói karba való felvétel egyik fontos kritériuma a magas szintû sovinizmus lenne, ugyanis a bírók jellemzõ módon érvényes jogszabályok nyilvánvaló áthágásával hozzák meg az önkormányzatok számára kedvezõtlen ítéleteket.
Ezeket tudva valódi csoda történt idén május hetedikén a Brassói Táblabíróságon, legyezzük hát fel ezt a napot pirossal a naptárba! Konkrétan:
Tavaly augusztusban az említett egyesület pert indított Sepsiszentgyörgy polgármestere ellen, azért, mert a városi képviselõtestület által Pro Urbe díjjal kitüntetett személyeknek az anyanyelvükön kiállított diplomákat adott (s ezek nagyobb része nyilván magyar ember volt, magyar nyelvû diplomával). Azt kérték a törvényszéktõl, hogy állapítsa meg hogy ez törvénytelen, kötelezze a polgármestert hogy a jövõben kizárólag román nyelvû diplomákat állítson ki, illetve hogy a már kiadott diplomákat vonja vissza és cserélje ki román nyelvûekre. (Egy zárójel erejéig nem árt elképzelni azt, amikor a városháza egy alkalmazottja bekopog XY köztiszteletben álló polgárhoz azzal, hogy kéri vissza a tíz évvel korábban kapott magyar nyelvû diplomát, itt van helyette egy másik, román nyelven.)
A megyei törvényszék részben helyt adott a kérésnek, s megállapította hogy a diploma hivatalos irat, ezért arra kötelezte a polgármestert, hogy a jövõben kizárólag román nyelven állítsák ki. A régi diplomák cseréjére vonatkozó kérést hála a Fennvalónak elutasította.
Ez ellen – mint az várható volt – mindkét fél fellebbezett, a végsõ döntés pedig múlt hónap elején született meg a fent említett Táblabíróságon. A teljes dokumentum megtekinthetõ itt (forrás: http://rolii.ro). Akinek ideje és kedve van, az olvassa végig, de a lényeg ez: részben megsemmisítették az alapfokú ítéletet, s végeredményben teljes egészében elutasították az ADEC kérését, azaz a régi diplomákat sem kell kicserélni, s ez után is állíthat ki a polgármester magyar nyelvû diplomákat. Ez már önmagában csoda, de ami a csúcs, amire példát ezidáig nem láttunk romániai bíró által hozott ítéletben, az az indoklásnak ez a része:
“Or, fatã de aceastã naturã juridicã, raportat la art. 120 din Constitutie, art. 10 din Carta europeanã a limbilor regionale sau minoritare, ratificatã prin Legea nr. 282/2007 si la dispozitiile Legii nr. 215/2001 si ale H.G. nr. 1206/2001, ce reglementeazã dreptul minoritãtilor nationale de utilizare a limbii materne în raporturile cu autoritãtile publice locale, Curtea retine cã întocmirea acestor diplome în limba maternã a destinatarului titlului Pro Urbe reprezintã o formã suplimentarã de manifestare a respectului si recunostintei comunitãtii locale fata de acesta, fireascã în conditiile unei societãti multiculturale.”
Vagyis az alkotmánynak meg több hazai törvénynek a nemzeti kisebbségek anyanyelvhasználatára vonatkozó elõírásaira való tekintettel a Bíróság megállapítja, hogy az a tény, hogy a díjazott anyanyelvén állítják ki ezeket a diplomákat, egy további kifejezése a díjazott személy helyi közösség általi elismerésének, egy gesztus, ami természetes egy multikulturális társadalomban.
Ahhoz, hogy ennek a mondatnak (ami jobb helyeken maga volna a normalitás) a rendkívüliségét értsük, tudni kell, hogy ezidáig számos olyan ítéletrõl tudunk, amikkel a Nyelvi Charta elõírásait kancsal módon értelmezve magyar feliratokat távolítottak el, ez az elsõ és egyetlen olyan eset, amikor egy bíró korrekt módon hivatkozik erre a Románia által 12 éve ratifikált nemzetközi egyezményre.
Van ugyanakkor ennek az esetnek egy másik, nagyon fontos tanulsága. Ugyanis nem egy esetben az ADEC által megtámadott polgármesterek reménytelennek tekintik a védekezést, mondván, hogy az ADEC úgyis nyerni fog. Nem egy magyar felirat és zászló esett ezen hozzáállás áldozatául úgy, hogy a megtámadott meg se várta a per végét, önként tett eleget ez ADEC felszólításának. Bízunk benne, hogy ezután ilyenre nem kerül sor, a megtámadottak a végsõkig védeni fogják álláspontjukat, mert sosem lehet tudni, hogy ez a csoda mikor ismétlõdik meg. Azt már csak a rend kedvéért tesszük hozzá, hogy ilyen esetekben alapítványunk megad minden jogi támogatást a megtámadottaknak.

Most hogy az év fele már lassan eltelt, úgy gondoljuk ideje húzni egy vonalat, s összegezni hogy hol állunk, mivel telt el ez a hat hónap, mit kezdtünk s mit sikerült így vagy úgy bejfejeznünk. Lássuk hát:
Kezdjük azokkal az ügyekkel, amelyeket az alapítvány tagjai még korábban, magánemberként indítottak, s most zárultak le, avagy még mindig folyamatban vannak. Szintén ide soroljuk azokat, amelyek az elmúlt egy év során indultak, de valamilyen okból kifolyólag szintén magánemberként voltak elindítva. Ezekbõl 21 van folyamatban idehaza, egyesek büntetõ panaszok, melyek különbözõ ügyészségeken vánszorognak csigalassúsággal, mások meg a Diszkriminációellenes Tanács, vagy valamelyik bíróság döntésére várnak. A bepanaszoltak között a legtöbbször a folyamatosan magyarok ellen uszító Dan Tanasã szerepel, de ott van még az Informatia Harghitei megyei lap, annak fõszerkesztõje, egy maroshévizi kommunista õskövület, de maga a Diszkriminációellenes Tanács is, amelyik a törvényes elõírásokat megsértve húzza az idõt, három hónap helyett egy-másfél év után hozza meg a döntéseit.
Egy másik csoportba tartoznak azok az ügyek, amelyek idehaza már lezárultak, s mivel a jogerõs ítéletek jellemzõ módon részrehajlóak, törvénytelenek, stb, ezért kénytelenek voltunk a Emberjogi Bírósághoz fordulni miattuk. Ezekbõl négy olyan van, ami már átment az elsõ szûrõn és arra vár hogy érdemben elbírálják, másik négy volt az elmúlt hónapok során postázva, s arra várnak, hogy a befogadásukról döntés szülessen. Ezek jellemzõ módon büntetõ panaszok olyan köztisztviselõk ellen, akik megsértették a magyar nyelv használatát lehetõvé tevõ jogszabályokat, s akik ellen a román igazságszolgáltatás nem hajlandó fellépni.
Külön említjük azt a témát, ami a legelõrehaladottabb stádiumban van a strasbourgi bíróságon, köszönhetõen annak, hogy két egymást követõ évben többen panaszt tettek miatta, ez – mint bizonyára többen tudják – az érettségi ügye, amiben az elsõ hat panaszos esetében a bíróság elindította az eljárást, majd miután peren kívüli megállapodás nem jött létre, kezdetét vette a tulajdonképpeni per.
Ezek után következzenek azok az eljárások, amelyeket már maga az alapítvány indított, immár több fórumon, ideértve az ENSZ-t és az Audiovizuális Tanácsot. Ezekbõl mostanáig 27 van, hatot leszámítva az összes meg folyamatban. Közülük egy immár az emberjogi bíróságon van (tekintettel arra, hogy a törvényszékre benyújtott egyik panasznak a letárgyalását elutasították, azért, mert a bizonyítékként benyújtott magyar nyelvû iratoknak nem mellékeltük a hitelesített román fordítását is). Tették ezt annak ellenére, hogy az alkotmány világosan leszögezi, hogy jogunk van az igazságszolgáltatásban az anyanyelvünket használni, s ha szükség van fordításra, azt úgy kell megoldani, hogy a feleknek ne okozzon plusz költséget, magyarán a fordítás a hatóságok dolga. Az a hat pedig – hogy mondjunk jó hírt is – mind pozitív eredménnyel zárult, azt bizonyítandó, hogy van egy olyan állami intézmény, ami a jelek szerint valóban végzi a dolgát. Csak remélni tudjuk, hogy ez a jövõben is így lesz, ugyanis az ebbe a csoportba sorolt 27 panaszból további négyet tettünk ugyanezen testülethez, a hó eleji Úz völgyi incidensek részrehajló, hazug, uszító bemutatása miatt.
Negyedikként említjük azokat a pereket, amelyeket a Tanasã féle egyesület vagy a prefektusok (illetve más hatóságok) indítottak önkormányzatok, illetve polgármesterek ellen, ilyenbõl jelenleg folyamatban van 46, ezek mindegyikében jogi segítséget kínáltunk fel a megtámadottnak, sajnos ilyen vagy olyan módon ezzel a segítséggel az esetek kevesebb mint felében éltek, holott túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ezekben az ügyekben komoly tapasztalatot sikerült – sajnos – felhalmoznunk az elmúlt években, s a megtámadottaknak célszerû volna ezzel élni, ahelyett hogy mindegyikük újra és újra fel kelljen találja ugyanazt a spanyolviaszt. Érdekességként jegyezzük meg, hogy ezek között a perek között van még olyan is, aminek tárgya a 2016 március tizedikei felvonulás után kirótt bírság, csak hogy látni lehessen, hogy az akkori csendõrségi túlkapásnak milyen hosszú távú következményei vannak.
S hogy az igazságszolgáltatással kapcsolatos esetek sorát zárjuk, végül megemlítjük, hogy szerepet vállaltunk két alkotmánybírósági panasz megfogalmazásában is. Ezek egyike az ország zászlajára vonatkozó törvénynek azon elõírását célozza, amelyik más országok zászlajának kitûzését szabályozza, a másik pedig a helyi zászlókra vonatkozó törvény teljes egészében való megsemmisítését célozza, ugyanis meglátásunk szerint az is több pontban sérti az alkotmányt.
Tevékenységünk másik fontos területe a hazai jogsértésekrõl való tájékoztatás, ennek keretében az alapítvány angol nyelvû honlapján idén 10 bejegyzést tettünk közre, melyek egy-egy, de esetenként egyszerre 11 ilyen esetrõl szólnak. S hogy ezek az információk ne legyenek pusztába kiáltott szavak, azért minden bejegyzés közzétételérõl levélben értesítünk bukaresti nagykövetségeket, nemzetközi szervezeteket, illetve számos sajtóterméket (összesen 145 címzettet). Szintén tájékoztató céllal mûködtetünk Facebook és Twitter fiókot, ahol rendszeresen teszünk közzé jogsértésekre vonatkozó információkat, fizetett hirdetés formájában is. Ezek mindegyike jellemzõ módon sok száz (általában 1000-3000) helyre jut el, ilyen téren kiemelten sikeres volt a Székely TV által készített kisfilm (ezúton is köszönet nekik érte) az Úz völgyi incidensrõl, ami több mint 20.000 helyre jutott el csak általunk.
S eme rövid összefoglalót azzal zárjuk, hogy még számos feladat van, aminek a fontosságának tudatában vagyunk, de amikkel a szükséges erõforrások hiányában nem tudunk (vagy nem tudunk kellõ mértékben) foglalkozni. Jól mutatja ezt ez az eset. Éppen ezért reméljük, hogy a jövõben tevékenységi körünket módunk lesz bõvíteni.

Korábban már beszámoltunk egy kezdeményezésünkrõl, ami azt szándékszik tesztelni, hogy mennyire pártatlanok a romániai bíróságok, az alábbiakban egy ahhoz hasonlóról lesz szó, azzal a különbséggel, hogy a megcélzott intézmény a szervezett bûnözés és terrorizmus elleni harc bukaresti “fellegvára”, az apropója pedig egy sokkal húsbavágóbb ügy, ami évek óta borzolja a kedélyeinket, nevezetesen a “székely terroristák” esete.
Nagy valószínûséggel nem létezik magyar ember a környéken aki ne ismernél igen részletesen azt az ügyet, ellenben röviden mégis összefoglaljuk, ráadásul igyekezve a román hatóságoktól származó információk alapján, az õ értelmezésük szerint, mert ebben az esetben ez célszerû:
2016 õszén a hatóságok birtokába került egy hangfelvétel, ami Kézdivásárhelyen készült, s amin a HVIM ottani tagjai többek közt arról beszélnek, hogy mennyire zavaró az, hogy december elsején odaimportált román katonák masíroznak a város fõterén. Éppen ezért egyikük – állítólag Szõcs Zoltán – felvetette azt, hogy el kellene helyezni az út melletti parkban pár petárdát, majd azokat a felvonulás idején távirányítással felrobbantani, s azzal jól ráijeszteni a gyanútlan katonákra. Ettõl a perctõl a hatóságok megfigyelés alatt tartották a csoportot, majd december elsején reggel rajtaütöttek Beke Istvánon, akinek a birtokában petárdákat találtak, ezért azonnal elõállították, vádat emeltek ellene és elõzetes letartóztatásba helyezték. Szõcs Zoltán abban az idõben nem tartózkodott az országban, ellenben az ünnepekre hazajött, s rá pár napra õt is letartóztatták, közösség elleni merényletre való felbujtás vádjával. Ezt követte több hónap nyomozás, per, ítélet, fellebbezés, majd végül tavaly júliusban jogerõsen mindkettejüket 5 év letöltendõ börtönbüntetésre ítélték.
S akkor most nézzünk egy másik esetet, amirõl jóval kevesebben tudnak:
Tavaly májusban, a falunapok alkalmából magyarországi küldöttségek is jelen voltak Gyergyóalfaluban, ezért a falu bejáratához kihelyeztek egy díszkaput, amire kitûzték a román mellé a magyar zászlót is. Errõl egy arra járó készített egy fényképet, elküldte Dan Tanasã-nak, aki azonnal közzétette a blogján, azt állítva, hogy a magyar zászló állandó jelleggel ki van tûzve, s kárhoztatva a polgármester aki ezt a törvénytelenséget elköveti, meg a prefektust, aki nem lép közbe.

A bejegyzéshez szokás szerint számos hozzászólás érkezett, azok közül kettõt emelünk ki, itt láthatóak:

Egyik (Octav Gabriel Popescu) azt mondja, hogy a magyarok ellen Molotov koktélt kell bevetni, a másik (Raul Popescu) meg helyesel, s megtoldja azzal, hogy ezekkel meg a cigányokkal csak így lehet valamire menni, elege van a buta toleranciából.
Mindehhez tegyük hozzá azt, hogy az egész kontextus, illetve az illetõk más hozzászólásai alapján egyértelmû, hogy nem vicces kedvû suhancokról van szó, ezek az emberek teljesen komolyan így éreznek a magyarok iránt, komolyan gondolják, hogy így kell fellépni ellenük, s erre bíztatnak másokat is. Azt talán mondanunk sem kell, hogy a két történet között egyértelmû a hasonlóság (hangsúlyozva ismét, hogy az elsõt a román hatóságok szemszögébõl ismertettük).
Tekintettel arra, hogy némi átláthatóság nyomokban fellelhetõ a román igazságszolgáltatásban, az elsõ estben az ügyészek által összeállított vádirat felkerült az internetre, így adott volt a lehetõség, amivel éltünk is: abból inspirálódva, annak a mintájára, annak az érvelését és törvényi hivatkozásait felhasználva, ugyanazokat a vádpontokat (robbanóanyaggal való visszaélésre és közösség elleni erõszakra való felbujtás) összeállítottunk egy nagyon részletes és alapos, 14 oldalas panaszt, amit tavaly augusztusban postáztunk ugyanannak az ügyészségnek, amelyik az elsõ esetben is eljárt, s börtönben juttatta Szõcs Zoltánt.
Ugyan a panaszban igen részletesen leírtunk mindent ami a témában leírható, azért a biztonság kedvéért az alapítványunk elnökét március közepére beidézték Bukarestbe, azért hogy megkérdezzék tõle, hogy van-e esetleg még valami hozzátennivalója a panaszhoz, de ez az alkalom azért arra jó volt, hogy a kihallgatást végzõ rendõröknek szóban is felhívja a figyelmét a két eset közötti hasonlóságra, s elmondhassa, hogy reméli, sõt elvárja, hogy az ügyészség pártatlanul járjon el, ebben az esetben is ugyanazt a mércét használja.
Hogy bármi mást vizsgáltak-e az ügyészek a panasz kapcsán (röviden: nem), az egyértelmûen kiderül az ügyész rendeletébõl, amit a napokban hozott a posta:

ordonanta-dosar-2718-D-P-2018

Vegyük ház szépen sorra:
A szûk négy oldalból az elsõ kettõn, illetve a harmadik oldal elején az ügyész összefoglalja azt, amit a 14 oldalas panaszból õ megjegyzett.
Ezt követi egy bekezdés arról, hogy beidézték az alapítvány elnökét, aki elmondta, hogy nincs semmi hozzátennivalója.
Végül a maradék bõ oldalban találhatunk két idézetet a Büntetõ Törvénykönyvbõl, (a harmadik oldal második felében és a negyedik oldal elején) illetve az ügyész megállapítását az elsõ vádpont esetében: A robbanóanyaggal való visszaélésre való felbujtás esetén, a harmadik oldal utolsó elõtti bekezdésében egy hosszú, de értelmetlen mondat szerepel (holott az ember egy román ügyésztõl elvárná, hogy ismerje a saját anyanyelvét és tudjon megfogalmazni azon egy kerek, nyelvtanilag helyes mondatot), amibõl azért kivehetõ, hogy mivel a bûncselekmény (mármint a robbanóanyaggal való visszaélés) nem történt meg, ezért felbujtásról sem beszélhetünk.
A közösség elleni merénylet esetében a törvénybõl vett idézet után már egy nyelvtanilag helytelen mondatra sem futja az ügyésztõl (nem hogy valamiféle indoklásra), így arra vonatkozóan mindössze a mindkét bûncselekményre vonatkozó megállapításából lehet tájékozódni, ez a negyedik oldal negyedik bekezdésében olvasható:
Jelen esetben a két bûncselekmény (robbanóanyaggal való visszaélés és közösség elleni erõszak) elkövetésére kísérlet sem történt, illetve felbujtás sem, mert egy üzenet közzététele nem tekinthetõ konkrét felbujtásnak, még akkor sem, ha az egy bizonyos, konkrétan megjelölt közösséget érint.
Félreértés ne essen, mi magunk is úgy gondoljuk, hogy egy ennyiért nem kell föltétlen börtönbe zárni embereket, még akkor sem, ha nyilvánvaló az, hogy gyûlölik a magyarokat, s ha valaki az uszításuk nyomán Molotov koktélt ragad, akkor azt megelégedéssel vették volna tudomásul. (Az egészen más kérdés, hogy az ügyésznek kötelessége lett volna megvizsgálni, hogy esetleg valamilyen más törvényes elõírást megsértettek-e az illetõk, s ha igen, akkor eljárást kellett volna indítson ellenük, mert az a törvényes kötelessége. S bizony sértettek.) De ha egy ilyen vélemény/felszólítás nyilvánosságra hozása nem minõsül felbujtásnak, akkor mondja már meg valaki, hogy Szõcs Zoltán miért ül ma a börtönben? Elvégre még az ügyészek állítása szerint is õ is annyit tett, hogy felvetette, hogy valamit tenni kellene, annak nyomán pedig nem történt semmi. Arról nem beszélve, hogy valakiket egy petárda pukkanásával megijeszteni az igen távol áll attól, hogy valakik testi épségét vagy éppen az életét fenyegetni Molotov-koktélokkal.
Nyilván nagy meglepetés nem ért, eleve számítottunk arra, hogy az ügyészség ejteni fogja a panaszt, de ez esetenként nem elég, megvádolhatnak azzal, hogy részrehajlóak és rosszhiszemûek vagyunk. Így azonban konkrét, kézzelfogható bizonyíték alapján mondhatjuk, hogy az ügyészség részrehajló, kettõs mércét alkalmaz és nemzetiségi alapon diszkriminál. S mindezt természetesen nem azért csináltuk végig, hogy megnyugtassuk a saját lelkiismeretünket, hanem azért, hogy felhasználjuk azon tevékenységünk során, melynek célja az, hogy megmutassa a világnak Románia igazi, távolról nem látható arcát.

(Frissítve)

Alig telt el két hét a korábbi tájékoztatásunk óta, s ma újabb levelet hozott az internet:

Raspuns CNA nr. 1965RF_24.04.2019

Újabb érvágás tehát a Cozmin Gusa uszítómûvein, s ebben nem is az a lényeg, hogy ki kell fizessék azt a 15.000 lejt, sokkal inkább az, hogy gyûlnek a fekete pontok, s egyre több érv szól amellett, hogy az adó visszaesõ bûnös, joggal lehet tehát kérni nemsokára a licence visszavonását. Következésképpen ezután is megfigyelés alatt tartjuk és minden sovén megnyilvánulását jelenteni fogjuk.

Végezetül álljon itt egy példa arra, hogy milyen förtelmes bûnöket ecseteltek a március hetedikei adásban:

Egy másik példa pedig másnapról, amikor népünk nagy barátja ontotta a hazugságait számolatlanul:

Frissítés (ápr. 25):
Majd elfelejtettem, hogy ezzel a történetnek nincs vége, mert az adó, a mûsorvezetõk és a meghívottak ellen az ügyészségen is panaszt tettünk a gyergyószentmiklósi ügyészségen. Onnan az átkerült Bukarest 1. kerületének ügyészségére, ahol 3034/P/2019-es számmal iktatták, majd átküldték a kivizsgálás lefolytatása végett a rendõrségre:

Valasz-ugyeszseg

Lesz tehát még folytatás is, s tekintettel arra, hogy az Audiovizuális Tanács már megállapított több törvénysértést, az ügyészségnek nehezebb dolga lesz, ha el akarná maszatolni az ügyet.