Székely Figyelõ

Romániában 2002 óta jogszabály tiltja a szélsõséges nézetek és azok terjesztõinek kultuszát. Ezt mi erdélyi magyarok onnan is tudhatjuk, hogy az évek során számos esetben próbáltak arra hivatkozva eljárást indítani olyan rendezvények szervezõi ellen, ahol Wass Albert mûvei hangzottak el. Az idõk folyamán ezt a kormányrendeletet többször módosították, legutóbb 2018-ban, errõl nagyon részletesen lehet olvasni itt. Az eredmény pedig – bizonyára nem meglepõ módon – az lett, hogy egy 2018 õszi Wass Albert est miatt (avagy ne kerülgessük, mondjuk ki: ürügyén) az ügyészség eljárást indított az EMI elnöke ellen. Nem azért, mert valaki feljelentést tett, hanem hivatalból. Ezzel is jelezve, hogy az állam mindent tud, mindenre figyel, nem lehet egy székelyföldi kisváros kiskocsmájában úgy megszervezni valamit, hogy arról ne szerezzenek tudomást. S mivel a módosított jogszabály immár lehetõséget teremtett rá, nem csak kivizsgálást indítottak, hanem eljárást is, idõt és energiát nem kímélve kihallgattak fût-fát, mindenféle bizonyítékokat gyûjtöttek, majd beidézték a vádlottat, közölték vele, hogy törvényt szegett, hogy ezért milyen büntetés róható ki rá, majd alaposan kifaggatták arról, hogy hogyan is jutott eszébe ezt a törvénytelenséget elkövetni, mik voltak céljai, kik voltak bûntársai, stb, stb. Az ügy ugyan bíróság elé nem került, az enyhítõ körülményeket figyelembe véve egy ejnye-bejnye lett a vége, de azt elképzelheti a tisztelt olvasó, hogy azon hosszú hónapok során míg ez az egész lezajlott, némi fejfájást egészen biztosan okozott a vádlottnak.

S akkor nézzük a mérleg másik serpenyõjét:
Ha az ember körülnéz az interneten, akkor különösebb erõfeszítés nélkül talál akárhány olyan oldalt, amelyik nyilvánvaló módon a fent említett jogszabály hatálya alá esik. Itt van találomra négy:
1. http://www.miscarea.net/
Ezen az oldalon az érdeklõdõ megtalál mindent, ami a Vasgárdáról szól, versek, könyvek, énekek, filmek, s így tovább. Mindez nyilvánvalóan dicsõítõ módon, azzal a szándékkal van közzétéve, hogy terjessze a mozgalom eszméit, támogatókat toborozzon. Ezáltal a jogszabály majd minden elõírását sérti. Ennek ellenérte szabadon elérhetõ az országban bárhol.
2. http://www.miscarea-legionara.net/
Ez ugye egy még kifejezõbb név, még pontosabban utal arra, hogy mit talál az érdeklõdõ ezen az oldalon. S hogy a hatóságok dolga egyszerûbb legyen (nem mint a Wass Albert est esetében, ahol a magyar sajtót kellett böngészni, “gyanús” rendezvények után kutatva), itt már a nyitó oldalon ott van a Vasgárda jelképe (elsõ törvénysértés), illetve teljes részletességgel fel van tüntetve az is, hogy hol székel az oldalt mûködtetõ szervezet, hol mûködik a légionárius könyvtár (mert ilyen is van ám!), sõt, még arra is kiterjedt az oldal tulajdonosainak a figyelme, hogy tájékoztassák az olvasót, hogy õk az Alkotmánynak megfelelõen mûködnek. Ezen túlmenõen itt is hasonló információk találhatóak mint a másik oldalon, csak más elrendezésben.
3. Az okazii.ro oldalon az érdeklõdõk gond nélkül vásárolhatnak a légionárius mozgalom ideológusainak könyveibõl, vagy egyéb olyan kiadványokat, amelyek a mozgalmat dicsõítik.
4. Az ortodoxinfo.ro portálon számos Codreanut dicsõítõ írás olvasható, illetve a halálának napján lelkes hívei megemlékezést tartottak a meggyilkolásának a helyén, s ezt is hirdették ott, megadva a megemlékezés szervezõinek az adatait is. Ezek az írások és a rendezvény maga is nyilvánvaló módon sérti a fent említett jogszabályt.
Ez négy példa, de valóban csak példa (igaz, hogy az elsõ kettõ különösen kirívó), mert hasonlót akárhányat lehet találni csak az interneten, egy kevés böngészés után. És ezek valahogy nem érik el a hatóságok ingerküszöbét. Néhány Wass Albert versért, amit egy maréknyi ember hallgat meg börtön jár, a légionárius versek szabadon terjeszthetõek a világhálón, azokra már nem marad ideje és energiája a román ügyészségnek. Azaz hogy pontosabban fogalmazzunk: azok esetében nem indítanak hivatalból, saját kezdeményezésre eljárást.
Mindezzel nem akarjuk föltétlen azt mondani, hogy azokat szándékosan elnézik, netán pártolják, csak megállapítjuk a tényt, hogy azok tegnap is és ma is háborítatlanul ott vannak a világhálón, s hogy ez nincs rendjén. Tettünk tehát még tavaly novemberben egy panaszt az ügyészségen ezen négy honlapra/eseményre hivatkozva, s azt kértük, hogy azokat vizsgálják ki, s ha úgy találják hogy törvénysértõek, akkor tegyék meg a szükséges lépéseket. A célunk ebben az esetben kettõs volt: egyrészt el szeretnénk érni azt, hogy ne lehessen szabadon terjeszteni a Vasgárda idegengyûlölõ eszméit az interneten, de ugyanakkor azt is tesztelni szeretnénk, hogy meddig mennek el a román hatóságok a kettõs mérce alkalmazásában. Azt már tudjuk, hogy Wass Albert esetében hivatalból indítanak eljárást, miközben a Vasgárda esetében nem járnak el ugyanúgy. De vajon addig elmennek-e, hogy a panaszunkat valamilyen kifogással ejtik?

Ha a kedves olvasók nem tudták volna, tegnap Romániában ünnep volt. A Nemzeti Kisebbségek Napja. S mivel mint köztudott, sok ünnepelnivalónk nincs, ezért arra használtuk fel ezt az alkalmat, hogy megszólítsuk az ország elnökét, aki – ha valami közbe nem jön – jövõ tavasszal egy fontos nemzetközi kitüntetést vesz át, többek közt azért (áll az odaítélõk indoklásában), mert “nagy harcosa a kisebbségek védelmének és a kulturális sokszínûségnek”.
Elküldtük hát neki ezt a levelet:

scrisoare-deschisa-18-decembrie

Épp csak szóvá tettük az idõhúzást, s máris azzal szembesültünk, hogy megérkezett a várva várt válasz a tavaly augusztusi petíciónkra. Igaz hogy csak románul, de azzal az ígérettel, hogy hamarosan érkezik a magyar fordítás is. Tekintettel arra, hogy olvasóink közül nem mindenki tud románul, türelmesen megvártuk a fordítást, ami most érkezett:

allitolagos-valasz-a-peticiora-HU

Az elsõ pontról óhatatlanul Karinthy jut eszünkbe (lásd: nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek), épp csak fordítva, ugyanis abból az derül ki, hogy véleményük szerint nem áll jogukban felszólítani minden közintézmény vezetõjét, éppen ezért nem szólítanak fel senkit. Azokat, sem, akik esetében õk is elismerik, hogy kötelezõ a magyar nyelv használata!! Arról nem beszélve, hogy szokás szerint nincs igazuk, a prefektusokra vonatkozó törvény 19. cikkelye (1) bekezdésének m) pontja tételesen arról szól (Maros megye viszonylatában), hogy biztosítja a magyar nyelv használatát az állami intézmények területi kirendeltségeiben. Ezt amúgy már a petícióban és a per folyamán is jeleztük, de folyamatosan úgy tesznek, mintha nem tudnák, s ontják a témába nem vágó magyarázkodásokat, lelkesen félremagyarázva minden általuk említett jogszabályt. Arra ellenben végképp nem létezik magyarázat, hogy miért nem teljesítik a kérést a helyi közintézmények esetében.

A második pont kapcsán is sajátos a válaszuk, ugyanis a törvény értelmében a prefektus nem bíróság, aki panasz esetén intézkedik, hanem egy olyan személy, akinek kötelessége biztosítani a törvények betartását, akkor is, ha amúgy senki semmilyen panaszt nem fogalmaz meg.
Tovább menve az is nyilvánvaló, hogy egy dolog az ellenõrzés, s egészen más azt kérni intézmények vezetõitõl, hogy önként vallják be, hogy megszegik-e a törvényeket. Jó esély van ugyanis arra, hogy akinek vaj van a fején, az nem fogja ezt megtenni.
Arról nem beszélve, hogy igen nagy túlzás volna lázas tevékenységnek nevezni azt, hogy ilyen felkérést az elmúlt kilenc évben kétszer fogalmaztak meg az intézmények felé. Ilyen körülmények között az már végképp nem meglepõ, hogy a beérkezett válaszokkal csak annyit tettek, hogy összesítették és továbbították a Belügyminisztériumnak. Az fel se merült, hogy ahol a válasz alapján megállapítható, hogy nem tartják be a törvényt, ott intézkedniük kellene, holott a szövegbõl egyértelmûen kiderül, hogy számos ilyen hely van.

A harmadik pont kapcsán már meg kell elégedjünk két, általánosságokat tartalmazó mondattal, amibõl azért az ismét kiderül, hogy a prefektus bíróságnak képzeli magát és csak konkrét panasz esetén intézkedik, holott nem ez a dolga, mint már fennebb jeleztük. Arról nem beszélve, hogy a petíciónk arra vonatkozott, hogy ellenõrizzen, ha szükség figyelmeztessen, s ha az se használ akkor büntessen, tehát nem azt kértük, hogy leírja, hogy miképpen szokott úgy általában eljárni, hanem hogy most konkrétan cselekedjen valamit.

A negyedik pontra adott “válasz” ismét a petíciónk félremagyarázása, hisz nem azt kérdeztük, hogy legutóbb honnan érkezett panasz hozzá, hanem azt, hogy minekutána megtette azt, amire kértük (lásd az elsõ három pontot), tájékoztasson arról, hogy miket tapasztalt és milyen intézkedéseket hozott.

Végezetül felteszik a pontot az “i”-re azzal, hogy kijelentik, ezzel megoldották a petíciónkat, részükrõl az ügy lezárva. Holott abból amit a petícióban kértünk semmit de semmit nem tettek meg, olyan körülmények között – ismételjük a rend kedvéért – hogy minden amit kértünk törvényes kötelessége a prefektusnak, kérés nélkül kellene tegye. Következésképpen ezt a “választ” nyilván nem tudjuk elfogadni (ezt már írásban közöltük is velük), lesz még az ügynek folytatása.

Amire még érdemes – ismét – figyelni: ez az irat december harmadikán született, akkor Maros megyének még volt hivatalban levõ prefektusa, Dusa Mircea. A levelet ellenben – nem tudni milyen megfontolásból – nem õ írta alá, így azt se lehet egyértelmûen kijelenteni, hogy tudott róla, az õ utasítására írták-e, stb. Egy dolog biztos csak: a levél tartalmát ismerte és azzal egyetértett az a személy, aki aláírta. És ez szerintünk gond. NAGY gond!

Frissítés:
Ma újabb “válasz” érkezett, amiben Nagy Zsigmond alprefektus (mert prefektus jelenleg nincs, õ a hivatalban a fõnök!) arról tájékoztat, hogy amit mondtak megmondták, részükrõl az ügy le van zárva. Hát ezért mondjuk továbbra is, hogy NAGY a gond a maros megyei prefektusi hivatalban. Folytatás már a törvényszéken.

Mint korábban jeleztük, szeptemberben jogerõs ítéletben mondta ki a Marosvásárhelyi Táblabíróság, hogy Maros megye prefektus köteles megoldani a tavaly augusztusban hozzá intézett petíciónkat, illetve megtéríteni alapítványunknak a perköltséget. Az ítélet végrehajtásának a határideje 30 nap, de mi jeleztük neki, hogy tekintettel az elvégzendõ munka volumenére, beleegyezünk abba, hogy annak kétszerese alatt tegye meg azt, amire az ítélet kötelezi õt. Nem nehéz kitalálni, hogy a 60 nap eltelt, s válasz semmi nem érkezett, így múlt hónap 27.-én újabb levélben jeleztük neki, hogy igyekezzen, ellenkezõ esetben kénytelenek leszünk azt kérni a bíróságtól, hogy büntesse meg a késlekedés miatt. Válasz nyilván semmi. Eltelt egy újabb hét, s ismét írtunk neki, jelezve, hogy a türelmünk fogytán. Erre már érkezett válasz, ez:

raspuns la 15258 din 2019-1

Ebbõl megtudhatjuk, hogy közel két hónappal az ítélet megszületése után a prefektus írásban fordult az intézménye egyik irodájához (minõ pedáns ember, írásban értekezik a beosztottjaival!), s felkérte õket, hogy forduljanak a kormányhoz, megszerzendõ a perköltség kifizetéséhez szükséges pénzt. Mert ugye nyilvánvaló, hogy ha ilyen nagy összegrõl van szó, akkor szegény prefektus már nem intézkedhet (ugyan miképpen rendelkezhetne egymaga több mint 300 lej kifizetésérõl?), itt csak a kormány segíthet. Remélhetõleg a miniszterelnök elõbb-utóbb ráér ezzel a súlyos üggyel is foglalkozni, még annak az árán is, hogy a költségvetés hiánya tovább növekszik. Egyáltalán nem mellékes módon ellenben nem derül ki ebbõl a válaszból az, hogy miképpen áll a probléma lényege, nevezetesen a magyar nyelv használata a megye közintézményeiben.
S hogy miért van a cím többes számban? Hát azért, mert a nagyobb nyomaték kedvéért, egyáltalán nem szokványos módon a választ nem csak a prefektus, hanem a helyettese, Nagy Zsigmond is aláírta. Illetve van még egy oka ennek, ugyanis az egész per azért indult, mert Nagy Zsigmond alprefektus (aki prefektus hiányában az intézményt vezette akkor) a petíciónkra azt válaszolta, hogy nagyon elfoglalt, majd ha lesz ideje, akkor megoldja azt (a történet részletei itt). Ezért kellett várni több mint egy évet, míg a táblabíróság jogerõsen kimondta, hogy a petíciót bizony kötelezõ módon, és ráadásul a törvényes határidõn belül meg kell oldani.
Õk pedig természetesen és nagyon következetes módon nem ezt teszi, hanem továbbra is húzzák az idõt.

a prefektus

1.
Többször jeleztük már, hogy a hazai román és magyar közösség közti viszony folyamatos romlásában komoly szerepet játszanak a különféle hatóságok. Ezt tökéletesen példázza a következõ eset:
Egy maroshévizi volt kommunista pártaktivista, Ilie Sandru idén februárban közzétett a megye román napilapjában egy cikket, ezzel a címmel: Revizionismul unguresc – boala canceroasa, fara leac! (A magyar revizionizmus – egy gyógyíthatatlan rákos betegség). A cím magában meglehetõsen sokatmondó, hát még az írás (mint késõbb látható lesz). Éppen ezért felhívtuk a kiadó figyelmét, hogy a cikk közzétételével maga is bûnrészes a közösség elleni uszításban, s felkértük, hogy távolítsa azt el. Ez pár nap múlva meg is történt, ellenben késõbb azzal szembesültünk, hogy újabb írások jelennek meg ugyanezzel a címmel, szám szerint további nyolc. S ekkor már hiába kértük azok eltávolítását, választ nem kaptunk, a cikkek pedig maradtak. Sõt, mint késõbb kiderült, az elsõ, amit még letöröltek tulajdonképpen újraközlése volt egy eredetileg még 2016-ban megjelent cikknek, ami máig is elérhetõ itt:
http://informatiahr.ro/revizionismul-ungar-un-monstruos-angrenaj-destabilizator-in-europa/
Ebbõl elég az elsõ bekezdést elolvasni (amiben a szerzõ a magyarok pszichés struktúrájáról értekezik, aminek egyenes következménye ez a beteges revizionizmus), hogy az embernek kinyíljon a bicska a zsebében. A folytatásban pedig, a kilenc részen keresztül összehord hetet-havat (elsõsorban a szokásos román ferdítéseket és hazugságokat a történelemrõl), ha valakinek sok az ideje és erõsek az idegei, megtalálja ezeket itt:
http://informatiahr.ro/revizionismul-unguresc-boala-canceroasa-fara-leac-2/
http://informatiahr.ro/revizionismul-unguresc-boala-canceroasa-fara-leac-3/
http://informatiahr.ro/revizionismul-unguresc-boala-canceroasa-fara-leac-4/
http://informatiahr.ro/revizionismul-unguresc-boala-canceroasa-fara-leac-6/
http://informatiahr.ro/revizionismul-unguresc-boala-canceroasa-fara-leac-7/
http://informatiahr.ro/revizionismul-unguresc-boala-canceroasa-fara-leac-8/
http://informatiahr.ro/revizionismul-unguresc-boala-canceroasa-fara-leac-9/
(Az 5. részt valamiért törölték, így azzal nem tudunk szolgálni.)
A téma nyilván felkeltette más “nemzetvédõk” figyelmét is, így a cikkeket lelkesen reklámozta Dan Tanasã meg a románok “civil” fóruma, többek közt a Facebookon, ahol jól lemérhetõ volt a hatás is, mert változatos magyargyalázó hozzászólásokat váltottak ki.
Tekintettel az elutasításra, panaszt tettünk a Diszkriminációellenes Tanácsnál, amelyik ezúttal a szokásosnál operatívabb volt, a múlt héten már kézhez is kaptuk a határozatukat, amirõl elsõsorban azt lehet elmondani, hogy az egyszeri lány jut róla az ember eszébe, aki hozott is meg nem is. Konkrétabban:
– Megállapították, hogy a revizionizmus elleni harc az helyes dolog, márpedig Magyarországon politikai szinten igenis létezik revizionizmus. Épp csak elfelejtették bizonyítani is ezt az állítást, ami igencsak sértõ Magyarországra nézve. Arról nem beszélve, hogy a cikkek válogatás nélkül minden magyar emberre és intézményre húzzák rá a revizionizmus vádját, ami végképp nem áll, s ezért törvénysértõ.
– Kimondták, hogy a szerzõ sajátos történelemszemlélete még belefér a szólásszabadsághoz való jogba, ezért õt elítélni nem lehet. Tették ezt függetlenül attól, hogy egy dolog a vélemény, s más az, amikor nyilvánvaló és tényszerû hazugságokat ír le valaki, azzal az egyértelmû céllal, hogy megsértsen egy egész népet, illetve ellene uszítson egy másikat.
– Úgy értékelték, hogy egyes általánosító negatív kijelentések valóban törvénysértõek, ezért a bepanaszoltakat – tessék kapaszkodni – megrovásban részesítették. Ezt azzal az indoklással, hogy ne korlátozzák túlzott mértékben a szólásszabadsághoz való jogukat.
– Végül azt ajánlották (sic) a bepanaszoltaknak, hogy a jövõben tartózkodjanak a hasonló cselekedetektõl.
S mi az amit nem tett meg a Tanács? Van olyan egy pár, ugyanis azt is kértük, hogy büntessék meg a bepanaszolt személyeket (márpedig egy megrovás nem tekinthetõ büntetésnek), hogy kötelezzék õket a szövegek eltávolítására mindenhonnan (beleértve a hozzájuk fûzött hozzászólásokat is), hogy kötelezzék õket arra, hogy a határozatot tegyék közzé a sajtóban, illetve hogy tartsák megfigyelés alatt azokat az internetes felületeket ahol ezek a szövegek megjelentek, s szükség esetén indítsanak eljárást hivatalból, ha még hasonlókat tapasztalnak. Ezekbõl a Tanács semmit nem tett meg, ráadásul meg sem indokolta, hogy miért nem hozta meg ezeket az intézkedéseket (ami azt is jelentheti, hogy nem voltak érveik ellenük).
A határozat ellen természetesen fellebbezést nyújtunk be a Táblabíróságra, ugyanis az már magában törvényellenes, hogy számos kérésünk felett egyszerûen átsiklottak, arról nem beszélve, hogy a megállapításaik (mint fennebb jeleztük) erõsen vitathatóak, illetve a “büntetés” kiszabásakor nem vettek figyelembe lényeges dolgokat:
– nem egyedi esetrõl van szó, hanem egy cikk-sorozatról
– rögtön az elején jeleztük nekik, hogy törvényt sértenek, mégsem álltak le
– a bepanaszoltak közül Tanasã is meg a “civil” fórum is visszaesõ, Tanasã ellen az elmúlt egy évben ez a harmadik elmarasztaló határozat.
S ami a legfontosabb: a büntetés célja a bûnismétléstõl való elrettentés, márpedig ez a megrovás azt a célt nyilván nem éri el, az összes bepanaszolt azóta is folytatja változatos magyarellenes ténykedését. Éppen ezért túlzás nélkül elmondható, hogy a törvényes feladatával ellentétes módon, a Diszkriminációellenes Tanács ezzel a határozatával is tulajdonképpen serkenti a törvénysértést, azt üzeni a potenciális elkövetõknek, hogy csak rajta, bátran, részünkrõl majd megússzátok egy megrovással.
S ha valakinek ez nem volna elég: van olyan tagja a Tanácsnak, aki különvéleményt fogalmazott meg, miszerint ez is túlzás, a megrovással megsértették a bepanaszoltaknak a szólásszabadsághoz való jogát!

2.
A másik ügy amirõl ma beszámolunk még nincs ilyen elõrehaladott szakaszban, ellenben az alakulása mindenképp figyelmet érdemel. Van ugyanis egy Calea Neamului nevû, igencsak vasgárdista szellemû szervezet (vezetõje Mihai Sorin Tîrnoveanu), amelyik egyre aktívabban van jelen a székelyföldi közéletben, tevékenysége pedig – változatos módon – az etnikumok közötti feszültségek szítását célozza. (Aki többet akar megtudni róla, annak ajánljuk ezt a cikket). Az elnök ténykedését mi is figyelemmel követjük egy ideje, s miután összegyûjtöttünk 14 kellõen kirívó példát, múlt hónap elején panaszt tettünk ellene a Diszkriminációellenes Tanácsnál. Az pedig ismét szokatlanul operatív volt (lehetséges, hogy valamire mégis csak jó volt az a tavalyi panasz az ügyészségen az idõhúzások miatt?), s már ki is közölte neki a panaszunkat és beidézte a feleket meghallgatásra e hó 27.-ére. A bepanaszolt pedig nem hazudtolta meg magát, mert ahelyett hogy a védekezését készítené elõ (ugyanis diszkrimináció esetén kivételesen az van, hogy a bepanaszolt kell bizonyítsa az ártatlanságát), teljes pályás ellentámadásba lendült, s megtöltötte az online teret panaszkodással és rágalmazással. Ezt úgy kell érteni, hogy a különbözõ Facebook-oldalakon és csoportokon kívül ezidáig 12 online sajtótermék foglalkozott a témával (ez pár nap alatt, a szám pedig napról napra nõtt, tessék csak a keresõbe beírni hogy “Árus Tîrnoveanu”), az összes nyilván a Tîrnoveanutól származó információkra alapoz (mert ilyen a román sajtó azon része amelyik fogékony a témára, nagyon vigyáz arra, hogy a másik fél álláspontja nehogy nyilvánosságot kapjon). A beállítás pedig az, hogy azért támadják a magyarok, mert õ segít a székelyföldi (azaz Hargita és Kovászna megyei) románoknak megõrizni az identitásukat, illetve azért, mert szereti Eminescut. A manipuláció egészen addig megy el, hogy pl. a fennebb már említett Informatia Harghitei azzal a címmel számol be az ügyrõl, hogy aki Eminescut meri idézni, azt Árus Zsolt börtönbe akarja juttatni. (Csak a rend kedvéért: azt általánosítják, hogy az egyik példa amit a panaszhoz mellékeltünk egy részlet Eminescunak egy mélységesen gyûlölködõ magyarellenes publicisztikájából; a Diszkriminációellenes Tanács pedig maximum pénzbírságot szabhat ki, tehát börtönbüntetés szóba se jöhet.) Ennek a kampánynak pedig megvan a hatása is, ugyanis a megszámlálhatatlan bátorítás mellett sokan úgy reagáltak, hogy meg kell védeni ezt az ártatlan jó embert a magyarok ármánykodásaitól (mert ugyebár a Tanács elnöke is magyar, aki nyilván összejátszik a panaszossal), s megindult a szervezkedés, hogy 27.-én minél többen jelenjenek meg e célból a Diszkriminációellenes Tanácsnál. Esély van tehát arra, hogy aznap lesz egy jó kis magyarellenes hõbörgés Bukarestben, amire mindenképp fel kell készülni. Az alapítványunk elnöke természetesen meg fog jelenni a meghallgatáson, vállalva minden kockázatot, elvégre mikor belevágtunk ebbe a munkába akkor tudtunk, hogy e tevékenységünk komoly érdekeket fog sérteni, illetve azt is tudtuk és tudjuk, hogy a Vasgárda szelleme sajnos sokakban él még ebben az országban. Már csak ezért is elítélendõ és káros az, hogy a hatóságok nem lépnek fel kellõ határozottsággal az etnikumközi feszültségeket szítók ellen.

… lassan õrölnek – vágná rá bizonyára az olvasók döntõ többsége, ami természetesen igaz, ellenben jelen esetben a helyes folytatás az, hogy módfelett impertinensek. Ugyanis június 13.-án született egy jogerõs ítélet Marosvásárhelyen a Táblabíróságon, s ezt a vonatkozó törvény értelmében 30 napon belül ki kellett volna közöljék a feleknek. Tekintve hogy ez másfél hónap után sem történt meg, július harmincadikán (elektronikus) levélben kértük, hogy végre közöljék ki az ítéletet, mert szükségünk van rá. A levélre válasz nem érkezett, ellenben egy hét múltán hozta a postás a borítékot, benne az ítélettel. Aztán eltelt újabb három nap, s a levelünkre is válasz érkezett:

tablabirosag-valasz

Ebbõl pedig kiderül, hogy jóval a törvényes határidõ elõtt, már július harmadikán elkészült, negyedikén pedig már le is volt gépelve az ítélet, s ezzel az illetékes jegyzõ mint ki dolgát jól végezte, hátradõlt és a lábát lógatta kerek 27 napon keresztül! Mit számít neki, hogy a legépelt ítéletet ki kell közölni a feleknek? Õ békésen megvárta, míg valamelyiknek elfogy a türelme és írásban kéri, s akkor végre méltóztatott postázni. Majd rá kilenc napra, amikor már semmi tétje nem volt, megválaszolta a levelet is, holott annak látszólag már semmi de semmi értelme nem volt. Hogy ezt miért tette, arra talán õ maga tud választ adni, egy dolog azonban biztos: ezáltal azt is a tudomásunkra hozta, hogy õ magasról tesz a törvényes elõírásokra, s lám, ez büntetlenül megteheti.